őskultusz
őskultusz: a → halottkultusz egyik formája, a tényleges (vagy fiktív) ősök előírásos tisztelete, az ehhez kapcsolódó rítusok összessége. A társadalmi fejlődés különböző fokain jelentkezhet, többnyire jelen van azokban a kultúrákban, ahol a vérségi összetartozás tudata erős. Egy-egy család vagy nemzetség természetfeletti lénytől, istenségtől is származtathatja magát, melynek állatalakja is lehet (totemős). – Nagy szerepe volt az ókorban a rómaiaknál (Manes), a perzsáknál, ma is nagy szerepet játszik Indiában, a konfucianizmusnak szinte legkiemelkedőbb jellegzetessége volt. – A kereszténység külön őskultuszt nem ismer el, az ősök tisztelete csak az egyház által engedélyezett formákon keresztül történhet. – Az elhunyt ősöket sok helyütt jóindulatú védőszellemeknek tartják, akik gondoskodnak a föld termékenységéről s az élők jólétéről, ezt a jóindulatot azonban a rítusok betartásával kell biztosítani, ezért → áldozatokat mutatnak be nekik, képmásukat, esetleg csontjaikat a lakóházban vagy szent helyeken őrzik, emléküket imában, énekben fenntartják. Különösen a sikeres életű, nagy erejű ősök tiszteletére fordítottak gondot, mert úgy hitték, haláluk után még növekszik hatalmuk. Sok nép hitt abban is, hogy az elhunyt ősök az utódokban újjáélednek; ezt a hitet a névadás is tükrözheti. Ott, ahol az őskultusz fenntartására fiúutódok szükségesek, általában ragaszkodnak a korai házasodáshoz, ha fiúgyermek nem születik, örökbe fogadnak egy fiút. A kereszténység felvétele előtt a magyaroknál is fontos szerepe lehetett az őskultusznak, ahogy erre a régészeti leletekből, a krónikák leírásaiból s a rokon népeknél tapasztaltakból következtetni lehet. A nemzetség ősét itt is természetfeletti lénynek tartották: pl. turulmonda (→ Emese). Hasonló állatősök szerepelnek sok rokon nép eredetmondájában is. A magyaroknál éppúgy, mint a rokon népeknél, a → nagycsalád, a rokon halottak gyakran együtt temetkeztek. Az őskultusz régi formáinak megakadályozását szolgálta többek közt az a rendelkezés is László király első törvénykönyvében, hogy a halottakat a templom mellé kell temetni; ezt a törvényt később Kálmán király is felújította, de a családok igyekeztek továbbra is együtt temetkezni. – Az őskultusz maradványai a → keresztnévadásban mutatkoznak meg, az elsőszülött gyermek sok helyütt elhunyt őseinek nevét kapja. Különben az őskultusz formái az általános halottkultusszal egyezők. – Az őskultuszt a vallás és az istenfogalom kialakulása egyik fontos állomásának tartják, az utódok elképzeléseiben a különösen kiemelkedő ősök félistenekké vagy istenekké válhatnak. – Irod. Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről (Ethn., 1919); Karjalainen, K. F.: Die Religion der Jugra-Völker (I–III., FFC, Helsinki, 1921–27); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944); Lőrincze Lajos: A tolna-baranyai (volt bukovinai) székelyek névadási szokásaihoz (Ethn., 1948); Ranke, Kurt: Der dreissigste und vierzigste Tag im Totenkult der Indogermanen (FFC, 140, Helsinki, 1951).
Dömötör Tekla
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
