Emese

Full text search

Emese: a honfoglalás mondakörének egyik jelentős alakja, az Árpádok ősanyja. Neve is az ’anya’ jelentésű egykori magyar ’eme’ szónak -s kicsinyítő képzős származéka. Középkori történetíróink a magyarokat új hazájába vezető Álmos fejedelem születését, sőt nevét is anyja csodálatos álmával hozzák kapcsolatba. Anonymus szerint (3. fej.) Emese, Ügyek vezér felesége férjétől teherbe esett. Ebben az állapotban álmot látott: úgy vélte, turulmadár képében „isteni látomás” közelítette meg, „reá szállva teherbe ejtette”; azután pedig úgy érezte, „méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.” A monda e másodlagos alakjával szemben eredetileg az állatős mellett az emberős ismeretlen, a megtermékenyítés pedig nem álom, hanem valóság. Belső-Ázsia és Szibéria népei ugyanis hasonló totemisztikus felfogással eredeztetik magukat vagy sámánjaikat sastól, varjútól, uhutól, tigristől stb., a totemisztikus állatősök pedig a magyar mondához hasonlóan nemritkán álmában termékenyítik meg az ősanyát ( totemizmus). Emese álmának további motívuma, hogy ti. méhéből forrás fakad, s leszármazottai idegen földön sokasodnak el, Kürosz perzsa király származásmondájával párhuzamos, mint azt Hérodotosz és más görög források előadják. Ez a motívum keleti rokon népeink körében ismeretlen, Anonymus ismeretlen forrásból kölcsönözve illesztette a magyar történelembe. – Irod. Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái (II., Bp., 1905); Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet (Bp., 1948); László Gyula: Hunor és Magyar nyomában (Bp., 1967).
Sándor István

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages