búcsú | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

búcsú: 1. A kat. egyház által előírt cselekedetek elvégzése után bocsánatos bűnök elengedése, valamint a tisztítótűzben szenvedés megrövidülésének elnyerése. A kat. egyház tanítása szerint meghatározott napi búcsút nyer – annyi nappal rövidül meg halála után szenvedése a tisztítótűzben – az, aki erre kijelölt templomot, búcsújáróhelyet felkeres, ott meggyón, megáldozik, aki búcsú bizonyos imádságokat elmond, jót cselekszik, → böjtöl, főpapi áldásban részesül, valamely vallásos társulat tagja, s az azzal járó ájtatossági és egyéb előírási formákat elvégzi stb. – 2. Valamely → búcsújáróhely látogatása, ott gyónás, áldozás elvégzése, bizonyos imák elmondása. Ez azzal az ősi hiedelemmel magyarázható, hogy az istenség bizonyos helyeken jobban meghallgatja a kérést és kedvesebb neki a tiszteletadás. – 3. A templom búcsúja, vagyis a templom címének ünnepe, annak a szentnek, „titok”-nak (pl. Szentháromság, Szent Kereszt stb.) a napja, akinek tiszteletére a templomot felszentelték. Nálunk a legtöbb templomi búcsút a termés betakarítása utáni hónapokra tették: István király, → Nagyboldogasszony napja, Szent Kereszt felmagasztalása (szept. 14.), → Szent Mihály napja, → Kisasszony napja, Szent Márton napjára. A templomi búcsú napján – amint É-Mo.-on mondják – vendégségeket tartanak, amelyre a közelebbi és távolabbi községekben élő rokonokat és jóbarátokat meghívják. Régebben a meghívott vendégeknek már istentisztelet előtt illett megérkezniük és részt venniük az istentiszteleten. Ezután következett az ételben, italban bőséges ebéd. Ebéd közben és utána az egymást ritkán látott rokonok és jóbarátok megbeszélték az elmúlt idők eseményeit. A fiatalok a délutáni istentisztelet után kezdődő, másnap reggelig tartó → bált is rendeznek. A vendégek általában még aznap hazatértek. A vendéglátó család a meghívottak otthon maradt családtagjainak az ebéd ételeiből ajándékot küldött. – Kiemelkedő jelentősége volt a táncnak búcsúkor a Kisalföld egyes vidékein. A Rábaköz számos falujában még a II. világháború után is a templom előtt, litánia után kezdődött el a tánc. Itt mutatták be gyakran az ún. céhes legények a közösen előre begyakorolt csoportos férfitáncukat (→ karéj, → körverbunk, → táncalkalmak). – Irod. Lajtha László–Gönyey Sándor: Tánc (A magyarság néprajza, IV. Bp., 1941–43); Molnár István: Magyar tánchagyományok (Bp., 1947); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958).