census, földbér, füstpénz

Full text search

census, földbér, füstpénz: a jobbágyok pénzben fizetett évi adója, mely a jobbágytelek (ház) használata fejében járt a földesúrnak. Kivetésének alapja a történeti fejlődés során változott. A 13–14. sz. folyamán kialakult gyakorlat szerint a censust egy egész jobbágytelekre állapították meg, a résztelkek után pedig csak a megfelelő hányadot kellett fizetni. Az egész telekre kiszabott census összege uradalmanként, sőt településenként változott. A census nagyságát először 1514-ben egységesítették országos érvénnyel, egy arany forintban. Köteles volt fizetni minden nős férfi, függetlenül attól, hogy telkes jobbágy vagy zsellér volt-e. Az 1514. évi rendezés nem vált általános gyakorlattá. Az urbáriumok a későbbi századokban is a census nagyságának, fizetési határidejének tarka változatosságáról adnak számot. A 16–17. sz.-i Erdélyben pl. a census kivetésének alapja helyenként az ősi telek volt, másutt viszont a nyílföld ( nyilazás) arányában fizették a jobbágyok. Nemcsak a census összege változott vidékenként, hanem beszedésének határideje is. Évenként egy, két vagy három részletben, valamelyik szent ünnepén volt szokás a censust beszedni. Leggyakrabban Szent György és Szent Mihály vagy Márton napján szedték. Innen Szent Mihály stb. adójának is nevezik. A census fizetésének második országos szabályozása az úrbérrendezéskor volt. Eszerint minden házzal bíró belső telek (innen a füstpénz elnevezés) után évi egy forintot kellett adni a földesúrnak, tehát a házas zsellérek is fizették. A korabeli források censusnak nevezik a földesúrnak járó egyes kisebb pénzszolgáltatásokat is, pl. bizonyos bérleti díjakat ( censuális föld), megváltáspénzeket (census culinaris: éléspénz). ( még: terragium) – Irod. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948); Fügedi Erik: Az esztergomi érsekség gazdálkodása a XV. század végén (Századok, 1960).
Török Katalin

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me