eljegyzés, jegyváltás, kézfogó

Full text search

eljegyzés, jegyváltás, kézfogó: a házassági ígéretnek jegyajándékok cseréje, ill. kézfogás által való megpecsételése. Egyéb elnevezése még: kendőlakás, kendőváltás (palócoknál), foglalás (Ormánság), mátkásodás, mátkaság, gyűrűváltás. A nevük ettől fogva együttesen: jegyesek, mátkások, foglaltak stb., külön-külön: vőlegény, menyasszony. Az eljegyzés feltétele a házasságkötéssel kapcsolatos anyagiakon ( hozomány, kelengye, hitbér) való megegyezés. Ezt leánykérés alkalmával elő szokták készíteni, fontosabb részleteit az ország egyes területein írásba is foglalták (parafernum-levél, móringlevél). Az eljegyzés a leány szülői házánál ünnepélyesen ment végbe a házassági tanúk, ún. násznagyok, valamint mindkét oldali hozzátartozók jelenlétében. A szertartásos cselekményeket a násznagy vezette. A fiatalok házassági szándékának kinyilvánítását a jegyajándékok cseréje és kézfogás követte; ezek bizonyító értékűek voltak a házassági ígéret megtörténtére nézve. Az ígéretnek törvény szerint nincs kötelező ereje, de erkölcsileg és szokásjogilag – különösen faluhelyen – megbélyegezték azt, aki különösebb indok nélkül elállt adott szavától. Meghatározott szertartást a törvény eljegyzésnél régebben sem kívánt meg, de helyileg sokféle formaságot tartott fenn; pl. jegyajándék, foglaló adása, jegygyűrűváltás, tanúk jelenléte, okirat felvétele stb. – Az eljegyzés a mátraaljai palócoknál a következőképpen történt: „A kendőlakás vagy kendőváltás pecsételte meg a szülők és – elvétve – a fiatalok egyességét. A vőlegény anyja elhozott egy szép kasmír- vagy selyemkendőt, a sarkába három, négy vagy öt forintot kötve. Ez az összeg azt jelképezte, hogy a menyasszony ne a maga költségére készítse el a jegyruhát. A menyasszony leendő apósának, anyósának, a későbbi időkben jövendő menyecsketársainak is fehér vászonkendőt ajándékozott, s abba almát és diót kötött. Vőlegényének pedig szép piros kendővel kedveskedett, az aztán ünnepi alkalmakkor kabátja zsebébe tűzve viselte.” (Morvay Judit) – Ajak községben próbajegyet adtak: ócska kendőt piszkos zsebkendőbe kötöttek és azt kínálgatták. Ezt persze nem fogadták el. A vőlegény régen általában a gyűrűn kívül jegykést vagy jegybicskát és jegypénzt adott a leánynak, az pedig jegyruhát (ing, gatya, kendő), amelyeket a legény az esküvő alkalmával viselt. A gyűrűt a hit szerint kilenc napig nem volt szabad lehúzni az ujjról, mert egyébként nem sikerül a házasság. Az Ormánságban a vőlegény és a menyasszony jegyeit a pap cserélte ki közöttük és áldotta meg. Az eljegyzés fontos járuléka a két család együttes lakomája. Igen régi hagyományt látszik őrizni az a szokás, hogy a leányt olykor késedelmesen vezették elő, helyette álmenyasszonyokat mutattak be először, s a csalást a legénynek kellett észrevennie. – Az eljegyzés jogi hatása az volt, hogy aki valamit előre adott a leendő házasság céljából a másik félnek, azt visszalépés esetén elveszítette, aki pedig elvette azt, hasonló esetben kétszeresen volt köteles megtéríteni, továbbá a vétkes fél tartozott megfizetni a másiknak a házasságkötés céljából és érdekében tett kiadásait. – A házasságkötés döntő mozzanata hazánkban a középkor folyamán, sőt azon túl is az eljegyzés volt, a 18–19. sz.-dal kezdődően a források arról tanúskodnak, hogy csupán mint szokásnak volt jelentősége. – Irod. Kováts Gyula: A házasságkötés Magyarországon egyházi és polgári jog szerint (Bp., 1883); Kovács Gyula: Szilágyi Márton tanítása az eljegyzésről (Bp., 1885); Hanuy Ferenc: A jegyesség- és házasságkötési forma kifejlődése a Ne temere decretumig (Bp., 1912); Corso, Raffaele: Die Kleiderabgabe bei den Hochzeitsgebräuchen (Zeitschrift für Vergleichende Rechtswissenschaft, 1913); Bächtold, Hans: Die Gebräuche bei Verlobung und Hochzeit (I., Basel–Strassburg, 1914).
Györgyi ErzsébetTárkány Szücs Ernő

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me