fonó

Full text search

fonó: munkaszokás. A kenderszösz közös munkában ( kaláka) történt felfonását a középkor óta jól ismerjük. Irodalmi adatok szerint ugyanis a fonóbeli élet világias játékait, a fiatalok késő éjszakába nyúló együttszórakozásait, táncait, a „fajtalan, buja énekeket... vagy más botránkoztató rosszaságokat” (Pozsony, 1762) az egyházi és világi hatóságok egyaránt tiltották (M. Csulyak István ref. esperes az 1630-as években kijelentette: „a fonó nem egyéb, mint latorságnak hajléka”). A fonó azonban mint az öregeknek és fiataloknak a közös munka során szokássá szerveződött együttléte egyidős a kendermunkával. A fonás az őszi betakarítástól farsang végéig tartó foglalkozás, amelynek igen változatos intézményei alakultak ki: 1. A rokonok és a barátok egymást kisegítve egyikük házánál összegyűlnek, majd sorra járva mindenkit, felfonják az összegyűlt szöszt. – 2. A jobb módú gazdák egy-egy nap a falu lányainak rendeztek fonót, ahol a munka fejében megvendégelik őket, és a szórakozásukról is gondoskodnak. – 3. Az igazi, a leginkább intézményesedett fonót a felnőtt lányok szervezik; kibérelnek egy házat vagy szobát a faluban, ahová mindenki elviszi a maga munkáját és eszközeit, közösen veszik meg a világítanivalót és a tüzelőt. Az ilyen fonók, fonókák, guzsalyasok a helyben hagyományos korcsoport-rend szerint állnak össze: a lányok mellett összegyűlhetnek külön az asszonyok, a nagylányok és a serdülők is. Gyakoriak a vegyes fonók is. Egy faluban egyszerre több fonó is működik a fonóházakban. Ezért alakulhatott ki egymás felkeresésének dalolással, mesemondással, alakoskodásokkal, játékokkal tűzdelt hagyománya. – A legváltozatosabb belső élete az ún. táncos fonóknak volt; este tartották, eljártak ide a legények is. A fonók intézménye a kenderfeldolgozás házi módjainak megszűnésével századunk első felében számolódott fel. Maradványaival azonban elszórtan még ma is találkozunk. Fonóbeli alakoskodások: betyárjáték, gólyaalakoskodás, halottas játék, kecskealakoskodás, lakodalmas játék, lóalakoskodás, medvealakoskodás. – Irod. Szendrey Zsigmond: A népi társasmunkák és összejöveteleik (Ethn., 1938); Lajos Árpád: Borsodi fonó (Miskolc, 1965).

Fonóház (Kalotaszeg, v. Kolozs m.)

Fonóház (Szék, v. Szolnok-Doboka m.)

Fiatalság a fonóban (Rimóc, Nógrád m.)

Fonal sodrása (Szék, v. Szolnok-Doboka m.)

Fonóház (Szék, v. Szolnok-Doboka m.)
Németh Imre

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me