halott kivitele

Full text search

halott kivitele: A halottnak a házból a temetőbe vitele több, hagyományos rend szerint kialakult mozzanatból tevődik össze. Ezek egy része az egyházi szertartásokat is magában foglaló, ill. azokhoz kapcsolódó hagyományos szokáscselekmény; más része inkább hiedelem jellegű, és nem kötelező érvényű, de a múltban meglehetősen elterjedt kísérő cselekmény. A fő mozzanatok országszerte nagyjából egyeznek. – A koporsó lezárását általában megelőzte a halott siratása ( siratóének) és a családtagok halottól való búcsúvétele. Ezután a halottat letakarták szemfedővel (régen fehér vászon, később gyári tüll), amelyet a koporsó lezárása előtt felhasítottak általában az arc fölött hosszirányban, de sok helyen a lábnál is. Néhol ehelyett lehúzták a szemfedőt az arcról. Az ehhez fűződő leggyakoribb magyarázat az, hogy ha nem tennék, a halott a túlvilágon felébredve nem látna, megfulladna vagy nem tudna járni. Sok helyütt szokás volt ilyenkor a halott lábát összekötő kötelékeket is megoldani, sőt néhol a ruházat kötőit, gombjait is – eredetileg feltehetően azért, hogy ezek ne gátolják a halott mozgását a túlvilágon. A halottól való félelem ellen általános volt a koporsó lezárása előtt a lábujját megfogni. A leszögezés csak néhány szöggel történt, hogy a szemfedő körben kilógjon. Az udvarra lábbal előre vitték ki a koporsót (az udvarról az utcára hasonlóképpen) – általánosan elterjedt hit szerint ezzel a halott visszajárását előzték meg. Hasonló magyarázata ismert annak az országszerte elterjedt szokásnak, amely szerint a koporsót a házból való kivitel közben a küszöbhöz érintették (néhol ugyanez tiltott cselekmény volt). Általánosan elterjedt volt ugyanekkor az ablak kinyitása. Néhol él annak az emléke, hogy a halottat – szintén a visszajárást megelőzendő – nem az ajtón, hanem az ablakon vitték ki; ez azonban valószínűleg soha nem volt általános szokás. A 20. sz.-ban már csak szórványosan fordult elő a zajkeltés a halott kivitelekor (pl. rossz köcsög földhöz verése), feltehetően a halott lelkét elriasztó, tehát szintén a visszajárást megakadályozó szándékkal. Hasonló célja lehetett a néhol szokásos füstölésnek (ez történhetett a halott valamilyen tartozékával is: hajával, a szemfedő leszakított darabkájával), valamint a ravatalozó bakok, székek feldöntésének, amely a halott házból vagy udvarról való kivitelét kísérte sok helyen. Ha a gazda halt meg, az udvarról való kivitelkor szokás volt a szarvasmarhát kiengedni az istállóból, hogy ők is búcsúzzanak el gazdájuktól és ne sírjanak utána (gazdaasszony halálakor néhol a baromfit zavarták szét). – Az udvaron lefolytatott egyházi szertartást ( halott búcsúztatása) régen még egy templomi szertartás is követte; ezután vitték a halottat a temetőbe. A ma általános halottaskocsi helyett régen kézben (rudakon, ezek sokszor középen kiszélesedtek), ill. Szent Mihály lován vagy sok helyen szekéren vitték a halottat. (Néhol csak akkor, ha sár volt.) A szekérre több helyen felültek a siratóasszonyok vagy a közeli hozzátartozók, vagy a női családtagok stb. A menet élén a halott előtt a pap, kántor, templomszolga és egyéb tisztségviselők haladtak (pl. matyóknál a kereszthordozó, valamint két legény a templomi lobogókkal, fáklyások égő gyertyával, a kolozsvári hóstátiaknál a kalandos társaságok elöljárói); a koporsót követően elöl a férfiak, majd a nők (mindkét csoportban a rokonsági fok szerinti rendben). A fiatalok gyakran – néhol az asszonyok is – nem a menetben, hanem az út két oldalán mentek. Előfordult, hogy a férfiak a halott előtt, a nők a halott után vonultak. A halott hozzátartozója vagy néhol külön kereszthordozó vitte a menet élén a fejfát vagy keresztet. Fiatal lányok és legények temetése esetén a halottas menet sok egyéb mozzanatot is tartalmaz: díszek, jelvények vitele, zenekíséret stb. ( még: halott lakodalma). – A halott kivitelének módja Európa-szerte nagymértékben egyezik. A hiedelem jellegű kisérő cselekmények régtől fogva megtalálhatók egész Európában; nyilvánvalóan a halotti szokások igen régi rétegébe tartoznak. ( még: halál, halotti szokások) – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).

Temetésre induló székely lányok zászlókkal (Déva, v. Hunyad m., 1906)

Temetési menet (Pográny, v. Nyitra m., 1961)

Temetési menet útban a ref. temető felé (Őriszentpéter, Vas m., 1953)

Zászlós temetkezés 1972 (Felsőrákos, v. Udvarhely m.)

Leánytemetés. Vöfénynek öltözött legyének viszik a koporsót, zászlós lányok kísérik 1939 (Pusztafalu, v. Abaúj-Torna m.)

Zászlós lányok a temetésen (Rimóc, Nógrád m., 1970)
Pócs Éva

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me