ima

Full text search

ima: felsőbbrendű lényhez (a keresztény vallású népeknél – így a magyarságnál is – Istenhez, Krisztushoz, szentekhez stb.) intézett fohász. Tartalma és formája a r. k.-oknál általában a hagyományok és az egyház előírásai által megszabott és a hivatalos egyházi használat által szentesített. Kezdeti fokon a bizonyos módon és körülmények között kimondott szó megvalósulásába vetett hiten (szómágia) alapszik, tehát közös gyökere a ráolvasással és az átokkal; de míg az utóbbiak sok esetben ma is e fokot képviselik, az ima esetében a szó kimondója nem a befolyásolandó objektumhoz intézi szavait, hanem felsőbbrendű lény segítségét kéri a cél eléréséhez. Tartalmilag lehet az istenséget magasztaló (euergetikus ima), Krisztus és a szentek életéből vett példák elmondásával az események megismétlődését kérő (szakramentális ima), valamilyen bajt elűző (apotropeikus ima) és valamely cél érdekében beavatkozást kérő (mágikus ima). A hivatalos egyház által előírt és használt formákon kívül ismeretesek voltak azok mintájára készült egyéni formák, továbbá rövidebb lélegzetű spontán fohászok is. – Az európai – és magyar – parasztság gyakorlatában az ima használatának a következő főbb módjai voltak ismeretesek: 1. a) Hivatalos egyházi használat, amelynek részese volt a parasztság is. b) Bizonyos egyházi szervezésű alkalmak – elsősorban a búcsú – tág teret adtak az imák keletkezésének, hagyományozódásának, továbbá egy-egy kisebb közösségre vagy tájegységre jellemző hagyományos imagyakorlat kialakulásának. c) Hivatalos egyházi imák vagy spontán fohászok (gyakran csak kísérő gesztusaik: keresztvetés, kalaplevétel) az egyházi használat szellemében, de nem az egyház, hanem a paraszti hagyomány által előírt alkalmakkor és helyzetekben. (Pl. fohász bizonyos munkák vagy más vállalkozások megkezdésekor, hálaadás munkavégzéskor, segélykérés baj esetén stb.) – 2. Európa parasztságánál általános volt az ima mágikus célú használata is. a) A hivatalos egyházi ima lehet bármiféle mágikus eljárás hatásfokozó kísérőeleme, hasonlóan más egyházi eredetű objektumokhoz (pl. szentelmények). A magyar parasztság gyakorlatában legáltalánosaabb volt mágikus gyógyító eljárások – pl. gyógyító ráolvasások – kísérőjeként a Miatyánk, Üdvözlégy stb. elmondása, vagy elmondatása a beteggel (gyakran előírt módon pl.: háromszor, hétszer, három pénteken, napkelte előtt, keresztúton stb.). b) Általános volt mind a hivatalos, mind a különböző egyéni imák használata ráolvasás-funkcióban (pl. fájós fogra holdújuláskor három Miatyánkot „olvastak rá”). Ezekben az esetekben gyakran az elfelejtett hagyományos ráolvasásszöveget helyettesítették imával, de a múltban is voltak gyógyítók, akik szinte kizárólag hivatalos és maguk összeállította imákat „rendeltek” a hozzájuk forduló betegeknek. c) Az ima használata azokban az esetekben volt legtisztábban mágikus jellegű, amikor a hivatalos ima „kiforgatásával” vélték a kívánt célt elérni (pl. visszafelé mondott Miatyánk). Az ima kiforgatása azonban a közelmúltban inkább csak „nem tiszta” személyek (pl. boszorkány, garabonciás) jellemzésére szolgáló mondai motívum volt. Bizonyos mondatípusok a boszorkány szájába ördöghöz szóló, Istent megtagadó imákat is adtak. d) Bizonyos ráolvasás-típusok tartalmilag-formailag egyaránt imának minősíthetők (pl. a beteg vagy a gyógyító Szűz Máriát kéri szemfájás elmulasztására). Ezeket mégis elválasztja az imától az egyéb ráolvasásokéval egyező funkció, a hagyományos formák szájhagyományok útján való terjedése, valamint az egyházi imatól való tudatos megkülönböztetés mind használóik, mind az egyház részéről (annak ellenére, hogy e szövegek általában egyházi eredetűek). ( még: archaikus népi imádság) – Irod. Bálint Sándor: Népünk imádságai (Regnum Egyháztörténeti Évkv., 1937); Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei (Ethn., 1937); Vajkai Aurél: Az ősi ember imádságai (Ethn., 1947); Heiler, F.: Erscheinungsformen und Wesen der Religion (Stuttgart, 1961).

Imádkozó asszony (Jobbágytelke, v. Maros-Torda m.)
Pócs Éva

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages