menyasszony búcsúztatása

Full text search

menyasszony búcsúztatása: a menyasszony általános búcsúvétele hozzátartozóitól és környezetétől, a menyasszonyvitel előtt (az utóbbi fél évszázadban összevont lakodalomban az esküvőre indulás előtt). A násznéptől körülvett menyasszony – vagy gyakran a menyasszony nevében a vőfélye (vagy a vőfély, és őt ismételve a menyasszony) vőfély által írt versben, ritkábban prózai vagy énekelt verses szöveggel búcsúzik a szülőktől kezdve az összes, részletesen felsorolt hozzátartozótól, szomszédtól, leánybaráttól, köszönetet mond eddig tanúsított jóságukért és bocsánatot kér azért, amit ellenük tett. Az egyes gondolatszakaszok közt zenekar húzza a „búcsúztató” elnevezésű közzenét. A vers bevezető formulája gyakran a „Vajda, hegedűnek szűnjék meg zengése!” kezdetű sor, amely megtalálható a Dávidné Sóltárai 1790–1791-ben lejegyzett rigmusai között. A menyasszony búcsúztatása gyakran sírásba torkollik. Ezután következik a tényleges búcsú, amikor a szülők áldásukat adják gyermekükre. Csókkal, kézfogással búcsút vesz a menyasszony a rokonoktól, ismerősöktől és barátoktól is. ( még: vőfélyvers) – Irod. Benkóczy Emil: A felnémeti nász (Ethn., 1908); Volly István: Vőfélykönyv (Bp., 1947); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III., A–B., Bp., 1955–56).
Benedek KatalinGyörgyi Erzsébet

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me