mesterségtánc

Full text search

mesterségtánc: fogalomkörébe olyan – különböző típusú és eredetű – táncokat utalhatunk, amelyeknek neve, kísérődallamának szövege vagy koreográfiája valamely mesterségre utal. Ezek közül csupán a bodnártánc az egyetlen, valódi mesterségtánc, amely a nyugati céhes ipar hagyományaival, német közvetítéssel került hozzánk (céhtánc). Előfordulnak emellett olyan – szintén nyugati eredetű – polka jellegű, kötött szerkezetű, kétrészes páros táncok, amelyekben a kovács (der Schmied) vagy suszter (Suszterpolka) (kovácstánc, susztertánc) munkáját utánzó pantomimikus gesztusok páros forgással váltakoznak. Ezek elsősorban a hazai németség táncai, de tőlük néhol (Bukovina) a magyarság is átvette. Néhány férfitáncba is szövődhetnek alkalmilag jellegzetes mesterség-utánzó motívumok vagy gesztusok. A tánc analógiás képzettársítás, utólagos népetimológia útján kapta nevét olykor mesterségre utaló nótaszövegéről. A K-európai eszközös ügyességi, ill. pásztortáncok ( eszközös táncok, ügyességi táncok) egyik jellegzetes motívuma a Dunántúlon és a Kiskunságban gyakran takácstánc néven önállósul, ugyanis a láb alatt átkapkodott sapka, kendő vagy seprű mozgása a szövőszék vetélőjének mozgására emlékeztet. A tánchoz gyakran takács-csúfoló dalszöveg is kapcsolódik. A bakonyi svábok ugyanezt kéményseprőtáncnak (Rauchfangkehrertanz) nevezik ( söprűtánc). A Felső-Tisza vidéki pásztorok és cigányok különböző munkaeszközeikkel (balta, teknővájó fejsze, kapocska, rézműves üllő) járt botolóiban ( baltás tánc) néha szintén előfordulnak ács-, teknővájó- és kovácsmunkát utánzó mozzanatok. A rézműves, szegkovács cigányok kalapáló mozdulatait utánzó gesztusok olykor megjelennek az alföldi és erdélyi cigánytáncokban, továbbá a gyimesi csángók ( csángó táncok) férfitáncaiban. – Irod. Seemayer Vilmos: Adatok népi táncaink ismeretéhez (Ethn., 1935); Wolfram, R.: Die Volkstänze in Österreich und verwandte Tänze in Europa (Salzburg, 1951); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958).
Martin György

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me