táncillem
táncillem: szabályozza a táncalkalmakon résztvevők magatartásának és viselkedésének a rendjét. A táncbamenetel illendő külső megjelenést igényelt, és ezt a követelményt mindig az alkalmakhoz kötött → táncviselet elégítette ki. A leányok a helyi kialakult szokás szerint csoportosan vagy az őket meghívó legénnyel mentek a tánc helyére. Egyes helyeken az anya kísérte el a leányt. A tánc kezdetén a legények rendszerint a → tánchely közepén állottak, énekeltek, vagy táncoltak. Régi szokás szerint a legények először csoportosan, általában karéjban táncoltak, „verbunkoltak”, és azután következett a páros tánc, amelyet a → táncra kérés vezetett be. A leányok kívül az udvarban vagy az utcán állottak csoportosan, amennyiben tánchelyiségen belül voltak, a fal mellett sorakoztak. A legények vagy azok megbízottai, így a táncrendezők közül valaki kikiáltott a leányok gyülekezőhelyére, hogy melyik leány menjen be, esetleg a legények személyesen végezték a táncra kérést. Ennek legáltalánosabb formái a névről való megszólítás, a kézzel való intés, továbbá a kézzel vagy kendővel való táncba húzás változatai voltak. Amennyiben a leányok körben táncoltak (karikázó), akkor onnan szólították, ill. húzták ki a választott párt. A felkérés módjai félreértésre is adtak alkalmat, de rendszerint előre tudták a leányok, hogy a legények kivel akarnak táncolni, ezt sokszor előre már meg is beszélték. Először mindenki azzal táncolt, akinek udvarolt, ill. akit meghívott és (belépődíjjal) beváltott a táncba, utána a rokon, szomszéd leányokkal s így tovább a kialakult szokás szerint. Asszonyokat csak a férjük engedélyével lehetett táncra kérni. Házasember nyugodtan táncolhatott leányokkal, sőt ha az illető jó táncos volt, szívesen táncoltak vele. A → leköszönés után a leányok visszamentek a helyükre, vagy körben daloltak, táncoltak. Egy táncsorozatot („egy nóta”, „egy pár” stb.) a legénynek ugyanazzal a leánnyal kellett végigtáncolnia. Tánc közbeni lekérés csak az utóbbi évtizedekben alakult ki. Esetleg jó barátok cseréltek párt tánc közben. A táncillemmel kapcsolatos szokásokban is tükröződött a nők múltbeli társadalmi helyzete, alárendeltsége. Kezdeményezési lehetőségük táncban sem volt. Amennyiben megsértették a törvényt, a hagyományos táncillemet, akkor a legények bosszút állhattak. Ha egy leány visszautasította a táncra kérést, de más legénnyel elment táncolni, vagy egyéb viselkedésével kihívta a legények haragját, alkalomadtán megszégyenítették. Ez volt a → kimuzsikálás, kitáncoltatás szokása. A táncillem szabályozta még a tánc közbeni magatartást, az összefogódzás módjait, a legények s leányok egymás közötti viselkedését stb. A nézők (szülők, rokonok, ismerősök), az ún. „lesők” figyelemmel kísérték a tánc, bál menetét, éppen ezért befolyásolták a táncillem betartását. A táncillemhez tartozik még az idegen, más falubeli vagy a falu más részéről odakerülő vendégekkel szembeni magatartás. Némely vidéken ugyanis a falu egyik tánchelyiségének (kocsma, táncház) a közönsége nem látogathatta meg a másik tánchelyiséget, csak akkor vehetett részt annak táncmulatságán, ha ott azt a rendezőbizottság engedélyezte. Az idegen legények megjelenése sokszor torzsalkodást, verekedést idézett elő. Megvoltak viszont esetenként a vendéglátásnak is a szabályai. Az idegenek részére a rendezők külön nótát húzattak. ÉK-Mo.-on (Szabolcs-Szatmár megyében), Erdély egyes vidékein táncost vittek az idegen vendégeknek, úgyhogy előbb táncoltak egyet a kiszemelt leánnyal, bemutatva annak tánctudását, s csak azután adták át táncra. (→ még: táncrendezés) – Irod. Luby Margit: Virágos a kedvem (Ethn., 1939); Faragó József: A tánc a mezőségi Pusztakamaráson (Kolozsvár, 1946); Pesovár Ferenc: Tyukod táncai és táncélete (Bp., 1954); Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Martin György: Bag táncai és táncélete (Bp., 1955); Kallós Zoltán–Martin György: A gyimesi csángók táncélete és táncai (Tánctud. Tanulm., 1969–1970, Bp., 1970).
Lekérés tánc közben (Hévízgyörk, Pest m., 1955)
Pesovár Ferenc
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
