transhumance

Full text search

transhumance: kétlegelős költözködő pásztorkodás, a vándorpásztorkodás egyik fő formája, amelynek rendszeri ismérveit a nomadizmussal és a havasi pásztorkodással összehasonlítva szokták meghatározni. A transhumance letelepedett és rendszerint agrárgazdaságot űző népesség olyan legeltető állattartása, amelynél a nyájakat (főleg juh, kisebb számban kecske) nyáron hegyi, télen síkvidéki legelőkön tartják. A téli és nyári legelők között a távolság olykor több száz km, de ha rövidebb is, e tartás szembeötlő mozzanata a nyájak és pásztoraik tavaszi, ill. őszi átköltözése. A forma neve épp e mozzanatra utal (késő középkori latin forrásokban olykor transmigratiónak is nevezik). A nomád állattartó gazdasággal közös vonása, hogy az állatokat egész évben természetes legelőkön tartják, nyájakban. Különbözik azonban abban, hogy a transhumance keretében csak a nyájak pásztorai (férfiak) kísérik az állatállományt, nem egész családok vagy nagyobb egységek (nagycsalád, nemzetség stb.). A havasi pásztorkodástól – többek között – abban a lényeges vonatkozásban különbözik, hogy a havasi nyári tartást az anyatelepülésen, a paraszti gazdaság keretében folyó takarmányozó-istállózó teleltetés követi; a havasi pásztorkodás egy-egy település saját gazdasági területének csak extenzíven hasznosítható részének megfelelő kihasználásán alapszik; ezzel szemben a transhumance a nyájtulajdonosok lakhelyének gazdasági területén kívüli, különböző vidékeken fekvő legelők összekapcsolt kihasználásán nyugszik. Az állatok tulajdonosai, a nyájakkal rendelkező népesség települései olykor hegyvidékiek (transhumance inverse), máshol síkvidékiek hajtják távoli hegyvidékre nyárra a juhnyájakat (transhumance normale). A transhumance fő hazája a Földközi-tenger vidéke, ahol összefüggő elterjedésterületet mutat. Itteni kibontakozásának földrajzi alapjai a transhumancenak igen kedvező domborzati és klimatikus viszonyok; természetes hegyvidéki nyári legelők és a síkságokon, tengerpartokon, folyóvölgyekben télen is legeltethető területek egyaránt rendelkezésre álltak. Az Itáliai-félszigeten a transhumance a római korban, s azóta is folyamatosan kimutatható. – A középkorban a transhumance klasszikus területe Spanyolo. volt, ahol a többmilliós vándor merinó juhállomány (Merinos transhumantes) legelőváltó tartása egy sajátos, privilégiumokkal felruházott birtokos szervezet, a Mesta monopóliuma volt évszázadokon keresztül. Még a közelmúltban is milliós állományt költöztettek, nagyrészt vonaton. D-Franciao.-ban (Provance, Alpok, Pireneusok) az egykori transhumance-utak (carraires) helyett az egyre csökkenő állományt szintén tehervonatokon költöztetik. D-Németo.-ban (Bajoro., Württemberg, Baden) a téli legeltetésben nem a természetes legelőknek, hanem a gabonatarló területeknek jutott nagyobb szerep. – A transhumance É-Afrika egyes vidékein is elterjedt; Algériában a francia megszállás (1830) a nomadizmus korlátozását hozta, ehelyett a transhumance hódított tért, s itt a 20. sz. elején érte el virágkorát. – A Balkán-félszigeten a téli-nyári legelőváltó pásztorkodásra ugyan a 10. sz.-tól ismertek az adatok ( vlachok), de nem bizonyos, hogy ez a fenti ismérvek szerinti transhumance volt. A Balkán-félszigeten a transhumance nem vált nagy jelentőségűvé; itt ugyanis a hegyvidéki és síkvidéki legelők váltogató kihasználása egyfajta „kisnomadizmus” keretében folyt (vlachok, szarakatszánok, albánok egy része), s a vlachoknál a nomadizmus és a transhumance egy sajátos határesete – amely inkább transhumance – alakult ki. Az állattartó macedo-románok állandó, kiépített hegyi falvaikból családostól leköltöztek télire a nyájak legelőterületének vidékére; a hegyi falvakban, tulajdonképpeni, saját falvaikban csak egy-két öreg maradt vissza őrnek. (A román szakirodalomban ezt a módot „komplex transhumance”-nak nevezik.) – Számottevő transhumance folyt viszont a középkorban és az újkorban Erdély és a román fejedelemségek, főleg Havasalföld közt. Különösen a havasi legelőkben bővelkedő D-Kárpátok nyújtottak nagy nyájállománynak nyári legelőt, s ezek zömét télen a Duna szabályozatlan árterületén legeltették a pásztorok, akik és a nyájtulajdonosok jórészt D-Erdély kárpáti tájain laktak. Igen sok juhosgazda lakott Brassó és Nagyszeben környékén (birszánok). E transhumance keretében több milliós juhállományt tartottak a 19. sz. első felében. Hanyatlása a Duna szabályozásával, a román alföldi gabonatermelés konjunktúrájával, a településhálózat kiteljesedésével az 1860-as évek táján következett be. Az onnan kiszorult juhosgazdák egy része jól jövedelmező nyájállományának a Krím-félszigeten keresett legelőt. Ekkor a már korábban is használt Beszszarábián kívül a Kaukázusba is eljutottak, itt is meghonosítva egy kisebb arányú transhumancet. – Az É-i Kárpátok és a lengyel síkvidékek közti transhumanceról írott források tudatnak; a 14. sz. táján vlachok űzték néhány száz évig, később beolvadt a havasi állattartásba. – A török hódoltság utáni másfél században D-erdélyi juhosgazdák olykor az Alföldet is felkeresték, s az itteni városok pusztáin (Debrecen, Karcag) béreltek téli legelőt. Tiszántúli magyar magatarti juhászok is űztek elvétve szabályos transhumancet: télen falvaik, lakóhelyük határán legeltették nyájukat, nyárra Kárpátalját vagy a Tokaj–Zempléni hegyvidéket keresték fel. – Irod. Veress Endre: Erdélyiek legeltetése Moldva–Havasalföldében 1821-ig (Magyar Gazdák Szemléje, 1928); Berezowski, St.: Pasterstwo Tatr Polskich i Podhala (I., szerk. Antoniewich, W., 1959); Dobrowolski, K.: Die Haupttypen der Hirtenwanderungen in den Nordkarpaten vom 14. bis zum 20. Jahrhundert (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, szerk. L. Földes, Bp., 1961); Jacobeit, W.: Schafhaltung und Schäfer in Zentraleuropa bis zum Beginn des 20. Jahrhunderts (Berlin, 1961); Balogh István: Adatok a román pásztorok XVIII. századi alföldi legeltetéséhez (Műveltség és Hagyomány, 1961); Gunda Béla: Ethnographica Carpatho-Balcanica (Bp., 1979).
Földes László

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages