vándormunkás, idénymunkás
vándormunkás, idénymunkás: olyan nincstelen mezőgazdasági vagy ipari dolgozó, aki lakóhelyétől távolabb, időszakonként más-más munkahelyen vállal bérmunkát. Az iparosodást és a mezőgazdaság fejlődését kísérő nagy népességmozgás: a vándormozgalom (→ vándorlás) egyik megnyilvánulási formája a vándormunka, melynek közvetlen kiváltó oka lehet magának a munkának egyszeri, alkalmi és idény jellege (építkezés, szállítás stb.), ill. a népesség és a tulajdon egyenlőtlen eloszlása, táji tényezők (mezőgazdasági idénymunkák). Magyar viszonylatban a mezőgazdasági vándormunkásnak kiemelkedően nagy szerepe volt. – A magyar agrárfejlődésre az → agrárproletárok feltűnően nagy aránya (1914 előtt 39%) és e kategórián belül a vándormunkások túlsúlya (73,27%) volt jellemző. A vándormunkások főként az alföldi nagy mezővárosokban koncentrálódtak és az → agrármozgalom és a munkásmozgalom komoly forradalmi tömegbázisát alkották. A vándormunka összefonódhat a → kétlakisággal s ekkor rendszerint a → munkássá válás első lépcsőfoka is. Az elvándorlás helyei és az ideiglenes, idény jellegű munkahelyek a tőkés gazdasági rendszer időszakos és regionális különbségeiből adódtak; közrejátszottak népsűrűségi, termelési, táji tényezők, valamint a kialakult birtokszerkezet is. A vándormunkások foglalkozása félig már szakosodott, ez tükröződik az elnevezésekben is: a → mezei munkások közül ilyenek az → aratómunkások, → cséplőmunkások, → summások és kisebb részben a napszámosok (→ napszámosmunka) is; még fokozottabb a szakosodás az építő-, erdő-, út-, vasútépítő és a szállítómunkások, továbbá a → kubikosok esetében. E munkákat általában a korszerűbb, ill. a teljesítményben történő bérezés (→ átaljásmunka, → részesmunka, → summásmunka és → szakmánymunka) jellemzi. Leghagyományosabb és egyben legrégibb a betakarítás munkája: kézierővel végzett aratás-cséplés idején a gabona beérésének időpontjától függően valóságos zónarendszer alakult ki: az északibb vagy a magasabban fekvő vidékekről néhány napi járóföldre valóságos népvándorlás indult meg. A nincstelen arató- és cséplőmunkások szinte az egész nyári évadot idegenben töltötték. A vándormunkás újkori típusa a summás, aki lakóhelyétől távol szerződött el hosszabb időre a nagybirtokra, munkahelyét azonban egy évadon belül nem váltogatta. Igazi vándormunkás a kubikos: a folyószabályozások, út- és vasútépítések ütemének és helyeinek megfelelően nemcsak az egész országot, hanem az Osztrák–Magyar Monarchiát is bekalandozta. A lakóhelytől való (ideiglenes) elszakadás és a korszerűbb bérforma együttes hatására a vándormunkások fokozatosan kiszakadnak a helyi megkötöttségekből, látókörük kitágul, szélesedik, megtanulják a közösségi élet alapvető törvényeit, részben átveszik a munkásság tapasztalatait. Csak részben tekinthetők vándormunkásoknak a → hajóvontatók, s más szállító- és → rakodómunkások, valamint az → erdőmunkások idegenbe szegődött kisebbik hányada is. Az ipar felé köt össze az → építőmunkás foglalkozása, ő is a változó munkahelyeket kereste fel, miként a kubikos. E nagytömegű vándormunkás megfelelő helyre és kellő időben való összpontosítása nem volt könnyű feladat, vállalkozói rendszerben vagy nagyüzemi munkaadó esetén külön személyek (a munkaadó részéről az → alvállalkozó, → emberkereskedő stb., a munkások részéről pedig a → bandagazda vagy más) végezték a toborzást és a munkába állítást, esetleg külön → munkanézők tájékozódtak a helyszínen a feltételekről. A munkások többnyire csoportosan utaztak (gyalogos karavánok, kordéoszlopok stb. járták az országot, a summások vasúti teherkocsikban), → bandákban szegődtek el a munkára is. – Irod. Katona Imre: Vándormunkások toborzása a kapitalista Magyarországon (Ethn., 1958); Sárközi Zoltán: A summások (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914. II., szerk. Szabó István, Bp., 1965); Gelléri Péter: A vándorló munkások (Bp.. 1977).
Katona Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
