Aigeusz

Full text search

Aigeusz – athéni király, Pandión2 és Pülia fia, Kekropsz2 unokája. Megarában született, ahová apja menekült Métión trónbitorló fiai elől. Mikor ~ felnőtt, három fivérével, Pallasz3szal, Niszosszal és Lükosszal együtt elűzte Athénból a Métiónidákat, majd felosztották egymás közt Attikát; ~nak jutott Athén városa és környéke. Nem uralkodhatott azonban békésen, fivéreitől kellett féltenie trónját. Lükoszt ő űzte el, Pallasz és fiai, a Pallantidák viszont őt szorongatták, s hosszabb-rövidebb időszakokra sikerült őt trónjától megfosztaniuk. ~ első két felesége gyermektelenül halt meg; ő egy ízben Troizénban járva Aithra2 királylánynak fiút nemzett, aki felnővén hőstettek egész sorát vitte végbe, majd Athénba jött, s Thészeusz néven mutatkozott be apjának. ~ megismerte a kardról és saruról, amelyeket leendő gyermeke számára hátrahagyott, és fiának és örökösének nyilvánította. Ezzel féltékennyé tette Médeiát, akit időközben feleségül vett, mert az asszony arra számított, hogy közös gyermekük, Médosz lesz ~ utóda. A varázstudományú asszony meg akarta mérgezni Thészeuszt, de lelepleződött, és fiával együtt elmenekült Athénból. Thészeusz ekkor leszámolt apja ellenségeivel, Pallasz fiaival, majd arra is vállalkozott, hogy Krétába megy az ifjak között, akikkel Athén kénytelen volt Minósz szörny fiának, a Minótaurosznak áldozni ~ bűne miatt (lásd Androgeósz). Megállapodott apjával, hogy ha sikeresen tér vissza, hajója fekete vitorláit fehérre cseréli. ígéretéről azonban megfeledkezett; a hazatérő hajó fekete vitorlái láttán ~ egy szirtfokról a tengerbe vetette magát, amelyet az ő emlékére neveznek mindmáig Égei-tengernek (a ~ név latinos ejtése Égeusz). Trónját Thészeusz örökölte. IV C3

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me