Amphiaraosz

Full text search

Amphiaraosz – argoszi király, Oiklész és Hüpermésztra fia. Részt vett az argonauták expedíciójában és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Jóstehetsége révén tudta, hogy a hadjárat, amelyet sógora, Adrasztosz készül Thébai ellen vezetni vejének, Polüneikésznek ösztönzésére (lásd Hetek), nem isteneknek tetsző terv, és erősen ellenezte. Polüneikész azonban megvesztegette ~ feleségét, Eriphülét, Adrasztosz húgát egy Aphroditétől való bűvös nyakékkel, s az asszony hitvány csellel belekényszerítette férjét a háborúba. ~ már a hadak felvonulása során baljós jelnek minősítette Opheltész halálát (lásd Hüpszipülé), és bár a harcban megölte Melanipposzt, igazában vonakodva vett részt a várostromban, s a thébaiak nagy ellentámadása elől harci kocsiján menekült. Az őt üldöző Periklümenész már-már ledöfte, de Zeusz villáma megnyitotta előtte a földet, s az elnyelte kocsijával együtt; ő maga azonban élve jutott az alvilágba, s ott a holtak egyik fejedelme lett. Haláláért utóbb fia, Alkmaión állt bosszút anyján. – Aiszkhülosz Heten Thébai ellen c. tragédiájában a város védői talpig becsületes és igazságos ellenfélként írják le ~t. Alakját tucatnyi vázafestmény is megőrizte az ókorból. X C3

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me