Diomédész

Full text search

Diomédész2 – az argoszi király, Tüdeusz és Déipülé fia. Részt vett az epigonok hadjáratában Thébai ellen; Trója alá ő vonult az egyik legerősebb hajóhaddal. Mindig a legelső sorokban harcolt és számos dicső haditettet vitt végbe; párviadalra állt ki Hektórral, és úgy megszorongatta, hogy az csak isteni segítséggel menekült meg. Még a halhatatlanoktól sem rettent vissza, Aphroditét, sőt magát Arészt, a hadak istenét is megfutamította. Odüsszeusszal együtt álöltözetben belopózott a trójai várba, és segített neki ellopni a várost védő ereklyét, a Palladiumot. Többször kikelt a görög vezérek ellen állandó torzsalkodásaik miatt; rendületlenül bízott a győzelemben, és a falóba rejtőzve az elsők között hatolt be Trójába. Hazájába épségben visszatért, de megtudván, hogy távollétében felesége, Aigialeia hűtlenné lett (vagy mert a hűtlen asszony és szeretője elűzték), először apja szülőföldjére, Aitóliába menekült, s megsegítette nagyapját, Oineusz1t bitorló fivére ellen. Végül Itáliában telepedett meg, Daunus király országában, akit támogatott egy hadjáratában, s ezért a lányát, Euippét meg az ország uralmát kapta tőle; egy késői monda szerint viszont Daunus megtagadta az ígért jutalmat, s az emiatt támadt viszálykodás során megölte ~t. – ~ hősi tetteit főként Homérosz Iliászából ismerjük, az ötödik éneknek ő a központi alakja. Vergilius Aeneise élete utolsó szakaszáról tudósít; a béke bölcs szószólójaként látjuk őt viszont itt, aki nem hajlandó segíteni a latinokat egykori ellenfele, Aineiasz ellenében. X D2

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages