Gorgók

Full text search

Gorgók – három szárnyas nővér, Phorküsz és Kétó leányai. Eredetileg szépek voltak, de mert egyikük, Medusza (tkp. 'uralkodónő'), aki egyedül volt halandó közülük, Poszeidónnal szeretkezett Athéné templomában, az istennő őt és nővéreit, Szthenót és Eurüalét szörnyűségesen elcsúfította. (Más magyarázat szerint a gyönyörű Medusza azzal kérkedett, hogy a haja szebb az istennőénél, és ezért érte a büntetés). Agyaruk lett, bronz kezük, arany szárnyuk és sárkánypikkelyes nyakuk, a hajuk minden szála pedig egy-egy kígyóvá vált; aki csak rájuk nézett, kővé meredt. Perszeusz álmukban lepte meg a ~at, s az Athénétól kapott pajzs tükrében nézte Meduszát, amikor levágta a fejét. Medusza testéből ekkor Poszeidón két magzata, Khrüszaór óriás és Pégaszosz, a szárnyas paripa pattant elő. A másik két nővér felriadt s Perszeusz üldözésére indult, de az a láthatatlanná tevő sisak és a szárnyas saruk jóvoltából egérutat nyert. A levágott fejjel Perszeusz több ellenségét kővé változtatta; a belőle lecsepegő vérből kígyók támadtak Afrika sivatagában. Végül a hős a Medusza-főt védnökének, Athénének adta, aki azt pajzsára (vagy mellvértjére) illesztette. – Kevés ókori ábrázolás maradt fenn a ~ról vázákon, metopékon, amforákon, ezeken többnyire a Perszeuszt üldöző két nővért látni; Medusza levágott feje Athéné-szobrok pajzsán látható. Késői képeken Meduszát néha szép arccal látni; előfordul viszont lótestű formában is: elvégre ló született belőle. Medusza halálát az újkorban Cellini neves szobra és Leonardo, Caravaggio, Rubens meg mások festményei ábrázolták. I D2

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages