Hadész

Full text search

Hadész – más néven Plutón, az alvilág istene a görögöknél, Kronosz és Rheia fia. Amikor öccse, Zeusz vezetésével az ifjabb istennemzedék letaszította trónjáról a zsarnok apát, a hatalmon való osztozásnál Zeusz az eget tartotta meg, ~nak jutott az alvilág, fivérük, Poszeidón pedig a tengert kapta. ~ sötét birodalmát a Sztüx és négy más folyó határolta, bejáratát Kerberosz őrizte, a holtak lelkeit Kharón szállította át ladikján; sorsukat az alvilág bírái, Minósz, Rhadamanthüsz és Aiakosz döntötték el. Az alvilág isteni lényei voltak a kérek, az Erinnüszök, Thanatosz, Hüpnosz, Hekaté és Lamia. ~ a felső világról erőszakkal szerezte meg feleségül nővérének, Démétérnek a lányát, Perszephonét. Csak kevés halandónak sikerült élve leszállnia a holtak birodalmába és onnan visszajutni (lásd Héraklész, Orpheusz, Thészeusz). A rómaiak Pluto vagy Dis néven ismerték. – Jó néhány szép vázakép és szobor őrzi ~ alakját az ókorból; az előbbiek többnyire felesége mellett, trónon mutatják, az utóbbiakon arca fenséges, de komor, fürtjei ziláltak. Legnevesebb újkori szobra Berninié, amely Perszephoné elrablása pillanatában ábrázolja; ezt a mozzanatot Rembrandt is megfestette. – Az Orpheusz történetéről szóló barokk operákban (Monteverdi, Peri, Caccini, Cesti) ~nak is szerepe van. II B2

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages