Full text search

1 – argoszi királylány, Inakhosz és Melia lánya. Héra papnője volt. Zeusz beleszeretett, ám kénytelen volt tehénné változtatni a lányt, hogy a féltékeny Héra figyelmét elterelje róla. Az istennő azonban megkaparintotta a tehenet, és a százszemű Argosz1 őrizetére bízta; tőle Hermész szabadította meg Zeusz parancsára. Ekkor Héra bögölyt küldött, amely csípéseivel a nyugati tengerpartig üldözte ~ (ezt róla Ión tengernek nevezik), majd innen kelet felé fordította. ~ elért a Fekete tengerig, átkelt a szintén róla elnevezett Boszporuszon ('Tehén-gázló'), a Kaukázusban megpihent a szikla lábánál, ahol Prométheusz szenvedett, majd a titán tanácsa szerint, sok viszontagság után, Egyiptomba jutott. Itt megszabadult a bögölytől, és megszülte Zeusz fiát, Epaphoszt, de azt Héra elraboltatta a kurészekkel. ~ végül visszanyerte emberi alakját, felkutatta fiát és visszatért Egyiptomba. Itt Epaphosz az ország királya lett, ő pedig bevezette Izisz tiszteletét. – ~ fellép Aiszhülosz Leláncolt Prométheusz c. tragédiájában és Shelley A megszabadított Prométheusz c. drámai költeményében; szenvedéseit és vándorlásait Ovidius Átváltozások c. költői műve örökítette korunkra; Bakkhülidész ódát írt róla. – Vándorlásainak epizódjairól több római falfestmény maradt fenn; az újkorban Correggio, Tintoretto, Velázquez, Jordaens és Rubens festette meg a tehénné válás pillanatéban vagy Argosz és Hermész társaságában. Többek mellett Rameau írt operát róla. III D1, VIII A2

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages