Pentheszileia

Full text search

Pentheszileia – az amazonok királynője, Arész és Otréré leánya. Egy vadászaton szándéktalanul halálát okozta húgának, Hippolütének. Ekkor Trójába ment hadi népével; itt Priamosz megtisztította vérbűnétől, ő pedig sikeres harcot kezdett az ostromló görögök ellen; az ő kezétől esett el többek közt Makhaón is. Akhilleuszszal is kiállt párviadalra, de ez az életébe került. Amikor a győztes megfosztotta őt páncéljától, meglátta, kivel küzdött, és hevesen belészeretett; egyesek szerint a holttesttel ölelkezett. Therszitész mindenesetre ezzel vádolta meg, a halott királynőnek pedig kiszúrta a szemét; efölötti haragjában Akhilleusz egy ökölcsapással a másvilágra küldte a kötekedőt. A monda egy másik változata szerint ~ egyszer már megölte Akhilleuszt, de azt anyja kérésére Zeusz feltámasztotta. – A történetet egyebek között Vergilius is említi az Aeneisben, s ugyanitt javarészt ~ról mintázta a hős Camilla alakját. A hellenisztikus költők, s nyomukban Propertius, a téma szerelmi magját emelték ki, s „a legyőzött győzelme a győztes felett” toposzát formálták belőle. Kleist Penthesilea c. drámájában ~ hirtelen szerelemre gyúl a vele harcban álló Akhilleusz iránt, bár kötelességérzete tiltakozik ez ellen; egy félreérthető helyzetben az utóbbi érzés kerekedik felül, ~ megöli nagy ellenfelét, de önmagával is végez.– Egy drámai tömörségű attikai csészefestmény ~ és Akhilleusz végzetes párviadalának utolsó mozzanatát ábrázolja. Más kerámiákon, szarkofágokon a párharc mellett további motívumok is helyet kapnak: ~ Parisz vagy Priamosz mellett, Akhilleusz ~ holtteste fölött. IV D2

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages