Proitosz

Full text search

Proitosz – tirünszi király, Abasz és Aglaia fia. Ikertestvérével, Akrisziosszal kellett megosztania társkirályként az apai örökséget, Argolisz trónját. ~ elcsábította fivére lányát, Danaét, ezért Akrisziosz nem volt hajlandó átengedni neki a trónt, amikor uralma egyezményes időszaka lejárt. ~ elmenekült Iobatész lükiai király udvarába, s feleségül vette annak lányát, Anteiát (vagy Sztheneboiát), majd apósa hadai segítségével próbálta jogait érvényesíteni. Egyik fivér sem kerekedett felül a harcban, ezért kettéosztották az országot, s ~ Tirünsz ura lett. A küklópszok segítségével a várost roppant erős fallal vetette körül. A városába menekült Bellerophontész sok gondot okozott neki, utóbb pedig három lányára bocsátott veszélyes tébolyt Dionüszosz, mert kultuszával ellenkeztek (vagy Héra, mert szebbnek tartották magukat nála). Végigőrjöngték a Peloponnészoszt sok más asszonnyal együtt, gyermekeket és állatokat téptek szét. Ebből a kórból Melampusz1 jós gyógyította ki őket, amiért megkapta egyikük, Lüszippé kezét s az ország egyharmadát, és öccse, Biasz számára egy másik harmadot ~ Iphianassza nevű lánya kezével együtt; a harmadik lány, Iphinoé nem élte túl a megpróbáltatásokat. ~ halála után fia, Megapenthész lett Tirünsz ura, aki utóbb unokaöccsével, Perszeusz argoszi királlyal elcserélte trónját. lásd még Anaxagorasz. V B2

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me