Heródiás

Full text search

Heródiás – zsidó királyné, a „Nagy” Heródes1 unokája annak Arisztobulosz nevű fiától. Nagybátyjához ment feleségül, aki szintén a Heródes nevet viselte, majd annak beleegyezésével egy másik nagybátyjának, Heródes Antipasz királynak lett az asszonya. Amikor Keresztelő János nyíltan megrótta a királyt e frivol ügyletért, s Antipasz ezért börtönbe vetette, a becsvágyó nő nem nyugodott, amíg el nem érte a próféta kivégzését (lásd Salome1), tudta ugyanis, hogy férje igazában tiszteli a szent embert, s attól tartott, hogy előbb-utóbb hallgat a szavára, s őt is eltaszítja, ahogy az ő kedvéért ellökte első feleségét. – A későbbi hagyományban ~ alakja egybeolvadt a lányáéval, sok képzőművészeti alkotás őt mutatja, mint aki a szent levágott fejét hordozza. A zenében Massenet operájának címszereplője; e műben, amely Flaubert egy novellájára alapoz, ~ azért végezteti ki a prófétát, mert az beleszeretett lányába, Saloméba, ő pedig meg akarja akadályozni a nászt. Az ugyancsak Heródiás c. Hindemith-balettben és Richard Strauss Salome c. operájában már a bibliai elbeszélésnek megfelelő karaktert találjuk. [IV. B2]

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages