István

Full text search

István – görögösen Sztephanosz ('koszorú') az első jeruzsálemi keresztény közösség kiemelkedő tagja (ApCsel). A szórványból való hellenista, azaz görög nyelvű zsidó volt. Mikor nézeteltérés támadt a közösség hellenista és hazai tagjai között az alamizsnaosztás körül, az apostolok ~t hat társával együtt diakónussá választották, hogy a szolgálat ügyeit irányítsák. ~ nagy hatással prédikált, és csodákat művelt. Zsinagógai elöljárók feljelentésére a főtanács elé került, ahol az Írásokból bizonyította Jézus messiási voltát, és haláláért a jeruzsálemi zsidóság vezetőit hibáztatta. A feldühödött tanácstagok bírói ítélet nélkül elhurcolták és istenkáromlás címén halálra kövezték; az ifjú Pál, ekkor még Saulként, a kövezők ruháit őrizte, és egyetértett velük. Az eset kapcsán robbant ki az első keresztényüldözés, amelyben Saul tevékeny részt vett; a hívők közül sokan elmenekültek Jeruzsálemből. – A hagyomány ~ két halott-támasztását is elbeszéli, valamint több csodát ereklyéinek megtalálásával és áthelyezésével kapcsolatban. Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. középkori gyűjteménye szerint Nikodémus és a Jézus hívévé lett Gamáliel temette el a vértanút, a neki szentelt oltárokról származó virágok pedig több csodálatos gyógyuláshoz vezettek. – Életének eseményeit a kora középkor óta gyakran ábrázolták, nagyobb ciklusokban is, olykor megtoldva a gyermekkorához utólag fűzött legendák megjelenítésével. Általában dalmatikát viselő ifjúnak mutatják (ez lett ugyanis később a diakónusok viselete), kezében pálmaágat (a vértanúság diadaljelét) és evangéliumos könyvet tart; néha kezében, a könyvön és a fején kövek mutatnak a megkövezésre. Az újkorban ~ diakónussá választása Fra Angelico freskóján, megkövezése egyebek közt Gentile, Lotto, Elsheimer és Rubens festményein látható; ezeken a haldoklónak gyakran angyal nyújt pálmát, feje felett a megnyílt ég látható a lehajló Atyaistennel és Krisztussal.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages