Izsák

Full text search

Izsák – (Ter) zsidó pátriárka, Ábrahám törvényes fia feleségétől, Sárá1tól. Amikor Isten a földön jártában Ábrahámnál vendégeskedett és megígérte az akkor már kilencvenéves Sárának, hogy fiút fog szülni, az hitetlenkedve fölnevetett, ezért kapta utóbb fia a nevét (héberül Jichak: 'nevetett'). Isten parancsára apja kész lett volna feláldozni már felserdült fiát a Mórija hegyén; az utolsó pillanatban angyal közölte, hogy az Úr próbára tette csupán Ábrahám engedelmességét. Apja szerezte ~ számára feleségül a háráni rokonságból való Rebekkát. A házasoknak húsz évig nem született gyermekük; gérári tartózkodásuk alatt ~ apja kalandját ismételte meg Ábimelek1 udvarában. Utóbb két ikerfiuk született, Ézsau és Jákob1. Öregkorára ~ megvakult, így szedhette rá felesége, hogy elsőszülöttje, Ézsau helyett Jákobra adja áldását. – Az ~ra vonatkozó hagyomány jóval szegényesebb, mint ami apjához vagy leszármazottaihoz, főleg Jákobhoz és József1hez fűződik, így alakja is színtelenebb marad azokénál. A beletörődés, amellyel apja Isten parancsát fogadja, s amellyel fia feláldozására készül, csak egyike a bizonyítékoknak arra, hogy a zsidóság korai történetében az elsőszülött fiúk feláldozása bevett gyakorlat volt. – A középkori misztériumdrámákban a feláldozása és aggkori rászedetése epizódjai révén jutott szerephez. – Ábrahám áldozatát, a hegy felé haladó apát és fiút vagy a farakáson fekvő gyermekifjú megadó alakját a középkor óta domborműveken, üvegfestményeken, metszeteken, miniatúrákon és festményeken ábrázolták, úgy is, mint Jézus keresztáldozatának előképét. ~ a lásd Rebekkát, Jákobot és Ábimeleket ábrázoló képek egy részén is látható. – Jommelli és Britten kantátát komponáltak Ábrahám és Izsák címmel az áldozat epizódjáról. [II. B1]

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages