Jákob

Full text search

Jákob1 – ('csaló') másik nevén Izrael, zsidó pátriárka (Ter), a zsidóság egyik ősatyja s egyben névadója (izraeliták). Izsák és Rebekka fia; kevéssel ikerfivére, Ézsau után született. Ennek ellenére ő nyerte el atyjától az elsőszülöttségi áldást: ezt már korábban egy tál lencséért megvette bátyjától, utóbb pedig anyja biztatta fel és segítette hozzá, hogy megtévessze az agg és vak Izsákot, és így elorozza tőle a bátyjának kijáró áldást. Ézsau haragja elől ~ Háránba menekült (útközben Bételnél jósálmot látott az égbe vezető lajtorjával), s ott anyja bátyjának, Lábánnak szolgálatába állt. Hét évet pásztorkodott rokonának szép leánya, Ráchel kezéért, de a nászéjen apósa becsapta, s Ráchel csúnya nővérét, Leát adta hozzá. Elvehette azért Ráchelt is, de érte újabb hét évet kellett szolgálnia. Két feleségétől s azok egy-egy szolgálójától ~nak összesen tizenkét fia született, a zsidóság tizenkét törzsének névadó ősei. (Pontosabban József1 helyett két fia, Efraim és Manassze nevét1 viselte egy-egy törzs, míg Lévi1 utódai külön papi kasztot alkottak.) Leától való fiai: Ruben, Simeon1, Lévi, Júda, Isszakár, Zebulon; Ráchel fiai József és Benjámin; Zilpától Gád és Áser, Bilhától Dán és Naftali születtek. Furfangos módszerei segítségével ~ meggazdagodott apósa rovására, és egy idő után családjával megszökött tőle, hogy visszatérjen Kánaánba. Lábán üldözésére indult és be is érte, de végül békésen megegyeztek. Útközben egy éjszaka ~ Istennel (vagy egy angyallal?) küzdött, ekkor kapta az Izrael ('Istennel küzdő') nevet. Találkozott bátyjával is, akit dús ajándékaival és alázatos bocsánatkéréssel kiengesztelt hajdani csalásáért. A vándorlás idejére esik fiainak véres leszámolása Szikem lakóival (lásd Dina). Öregkorában József hívására népes családjával együtt Egyiptomban telepedett le és ott is halt meg; halála előtt áldást, illetve átkot osztott fiainak, s jelképes formájú jövendöléseket mondott a majdan tőlük származó törzsekről. Földi maradványait fiai visszavitték Kánánba és nagyapja temetkezési helyén, a Makpéla barlangjában helyezték nyugalomra. – A zsidóság névadó ősatyjának élettörténete a legszínesebbek és legelevenebbek egyike az Ószövetségben. Legtöbb eleme s ezek elrendezése nyilvánvaló módon késői konstrukció. A megvetett és a szeretett feleségtől, illetve amannak és ennek szolgálóitól született fiak (unokák) bonyolult konstellációja kiválóan alkalmas volt rá, hogy a zsidó törzseknek a történelmi időkben kialakult erőviszonyait, alá- és fölérendeltségét mitológiai szinten megokolja. A pátriárka vonásait később a midrások tovább színezték. ~ már anyja méhében jelét adja jámborságának, amennyiben repes, ha anyja egy szentély előtt halad el; hevesen tusakodik a gonosz Ézsauval, és körülmetélten jön a világra. Amikor megveszi bátyjától az elsőszülöttségi jogot, Mihály és Ráfael a szerződés tanúi. Isten egy pásztor vagy egy rabló alakjában birkózik vele, mások szerint Mihály az ellenfele. Atyjuk halála után a két testvér között kiújul a viszály, ~ (vagy a fiai) egy összecsapásban megölik Ézsaut.– Thomas Mann József és testvérei c. regényében éppen nem heroikus vonásokkal festi a pátriárkát; megalázkodik, megalkuszik, de tudja, hogy övé az Áldás, amelyet tovább kell vinnie, fiaira átörökítenie. Leleményessége, áradó érzelmei és céltudatos keménysége folytán nagy formátumú, rokonszenves emberi alakot formál belőle az író a bibliai elbeszélés és a midrási hagyományok nyomán, aki különösen szemlélődő öregségében éli tovább nagyapjának „Isten-gondját”. Némiképp maga is Isten szerepébe helyezkedik, amikor lelkifurdalás nélkül kivételez a lelke szerinti elsőszülöttel, Józseffel, ahogy Isten is a maga szuverén önkénye szerint tette a másodikat elsővé a korábbi nemzedékekben (IsmaelIzsák, ÉzsauJákob), és épp ilyen alapon adja ~ a fordított áldást József fiaira. – Eseménydús élete folytán ~ kiemelt helyet élvez a keresztény művészetben; a kora középkor óta a legtöbbször az égi lajtorjáról szóló álmát ábrázolták (hol létrával, hol lépcsőzettel); az újkorban Raffaello, Tintoretto, Carracci, Ribera, Murillo és Rembrandt is megfestette a témát. Ugyancsak kedvelt tárgy volt ~ birkózása Istennel vagy az angyallal (az utóbbit látni Tiziano, Rosa, Rubens, Rembrandt, Claude Lorrain és Delacroix festményein). További témák: ~ megveszi az elsőszülöttségi jogot Ézsautól (lásd ott), apjától kicsalja az elsőszülötti áldást (Raffaello, Ribera, Murillo), találkozik Ráchellel (lásd ott), őrzi Lábán juhait (Ribera), megkéri Ráchel kezét, s utóbb megbékél apósával (lásd Lábán), átveszi fiaitól József véres köntösét (Ricci, Velázquez, Rembrandt), József bemutatja őt a Fáraónak (Pontormo, Boucher), megáldja József fiait (Strozzi, Guercino, Rembrandt). [II. B2]

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages