Nátán

Full text search

Nátán – vagy Náthán ('ajándék') (2Sám, 1Kir, 1Krón, 2Krón) próféta Dávid és Salamon idejéből. Amikor Dávid tervbe vette, hogy felépíti a Templomot, ~ közölte vele Isten akaratát, miszerint ezt majd csak fia viszi végbe. Egy példabeszéd révén (a gazdag ember szegény szomszédjának egyetlen báránykáját öli le vendégei számára) ráébresztette a királyt, mily nagyot vétett, amikor Uriás1tól elrabolta Betsabét, s megjövendölte neki, hogy büntetésül a viszály állandósul családjában, feleségei a nyilvánosság előtt lesznek másnak a szeretői (lásd Absalom), és hogy az új házasságából való első gyermeke meg fog halni. A trónutódlás dolgában ~ Salamon mellé állt; kevésbé hihető híradások szerint ő írta meg a két király uralmának krónikáját. – ~ a prófétáknak azt a válfaját képviseli, amely uralkodók udvartartásának ~tagja, s mintegy „hivatalos összekötő” az Úr és a király között. A királyi tanácsadó funkcióját töltötte be Izaiás is két uralkodó mellett; Illés és Elizeus inkább csak alkalmilag játszott ilyen szerepet. – Az újkori festészetben Giordano, Ricci, Rembrandt és Lesueur ábrázolták a bűnös királyt feddő prófétát.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me