Putifárné

Full text search

Putifárné – (Ter) Putifárnak,a Fáraó testőrparancsnokának felesége, aki szerelemre gyúlt urának kedvelt szolgája és bizalmasa, a zsidó József1 iránt. Nyílt felajánlkozását József elutasította, a megsértett asszony pedig bevádolta férjénél, hogy erőszakot akart tenni rajta. Putifár a feleségének hitt, és Józsefet börtönbe vettette. – A visszautasított asszony ilyesfajta bosszúja igen elterjedt motívum volt az ókorban, van egyiptomi és akkád példája, a görög mondavilágban pedig vagy fél tucat, ezek közül a legismertebb Phaidra és Hippolütosz esete. A perzsa irodalomban (Dzsámi) és az arab legendákban ~ neve Zulejka; rágalmáért megbűnhődik, hét évig mint megcsúfult, vak vénasszony tévelyeg. Akkor a már nagy hatalmú József lábaihoz borul, aki fel sem ismeri; ő az igaz Istenhez fohászkodik, mire visszanyeri szépségét, és József felesége lesz. Az európai irodalomban ~ Zulika vagy Selica, Selicha néven szerepel a XVII. századtól. Hol démoni sugallatoktól irányított nő, vagy maga is démon, akinek segítségével a Sátán a Jézus-előképpé magasztosult Józsefen akar felülkerekedni, hol a züllött udvari erkölcsök ledér képviselője, akit József a polgári morál jegyében utasít vissza, hol pásztori környezetben lép fel, és egy sikeresebb vetélytársnője miatt nem éri el szerelme célját. Thomas Mann József és testvérei c. regényében a férj neve Petepré és az asszonyé Mut-em-enet. Nem ledér csábító ez a ~, hanem „holdapáca”, Amun kultuszának beavatottja, büszke hercegnő, aki csak sokára figyel fel ura kegyencére. Érzelmeit előbb magának sem vallja be, majd helyzetére ébredve megkísérli eltávolítani Józsefet a háztól. Az eunuch férje mellett kielégítetlenül élő fiatal, művelt és érzelemgazdag asszonyt végül lebírja az emésztő szenvedély; az író beállítása szerint azonban az öntetszelgő József is „játszik a tűzzel”, sőt táplálja azt, tehát nem egészen vétlen az események alakulásában. – A szemérmes Józseffel tusakodó ~ a reneszánsz és főleg a barokk festők roppant kedvelt témája volt, a fedetlen keblekkel felkínálkozó nő és a köpenyét hátrahagyva menekülő ifjú egyrészt a drámai beállításra, másrészt a ruhátlan testek ábrázolására nyújtott kiváló alkalmat (Raffaello, Pontormo, Tiziano, Lucas van Leyden, Rembrandt, Murillo, Nattier és mások). – A figura zenei ábrázolása Józseféhez kapcsolódik, így játszik szerepet Händel oratóriumában, Méhul operájában, Richard Strauss József-legenda c. balettjében és Webber musicaljében (József avagy a színes szélesvásznú álomkabát).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me