Ruben

Full text search

Ruben – vagy Reuben ('íme, fiú') Jákob1 elsőszülött fia Leától (Ter). Anyjának odaadó gyermeke volt, mandragórát vitt neki a mezőről, amelynek révén a hosszabb ideje elhanyagolt Lea visszanyerte férje figyelmét, s újabb fiakat foganhatott. Talán a két feleség közti viszállyal magyarázható az is, hogy Ráchel halála után ~ annak szolgálójával, Bilhával hált, „meggyalázta atyja ágyát”, így kényszerítve őt, hogy végleg Leához térjen vissza. Ez a tette vezetett oda, hogy halála előtt Jákob megtagadta ~tól az elsőszülötti áldást. ~ mentette meg József1et testvérei gyilkos szándékától a javaslattal, hogy inkább adják el őt; jóval később, amikor az általuk föl nem ismert fivér próbaképpen Benjámin kiszolgáltatását követelte tőlük, ~ ajánlotta fel magát túszul helyette. A nevét viselő törzs a Jordántól keletre foglalt területet. – A tizenkét pátriárka testamentuma c. apokrif írásban a neki tulajdonított végrendelet elején ~ a Bilhával kapcsolatos vétkéről szól, s elmondja, hogy Isten ezért sajgó lágyéki fájdalommal büntette őt hét hónapon át, s szinte halálba sorvadt, mígnem atyja könyörgésére az Úr megengesztelődött. Ennek kapcsán fiait és unokáit inti a női csábítás veszélyeire, az asszonyok gonoszságára, és figyelmükbe ajánlja a tisztaságot és a testi dolgokban való mértéktartást. Thomas Mann József és testvérei c. regényében ~t rajzolja a legegyénibb vonásokkal a Lea-fiak közül. Az öles termetű „oszlop-ember” a többiekhez képest némi megértéssel fogadta atyjuk kivételezését József iránt, s bár többször intette öccsét önmérsékletre, végül ő mentette meg a fivérek gyilkos dühétől azzal a javaslattal, hogy inkább egy kiszáradt kútba vessék. Titkon arra készült, hogy majd kihúzza onnan a fiút és hazaviszi az atyához, s ezzel talán jóváteszi szemében Bilhával kapcsolatos vétkét, ám szándékát keresztülhúzta, hogy addigra fivérei már eladták a fiút a midiánita kereskedőknek. [II. C1]

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me