Tóbiás

Full text search

Tóbiás1 – ('Jahve jóságos') jámbor zsidó ifjú, a Ninivében élő Tóbit és Anna fia (Tób). Idős, vak apja a messzi Rágesbe küldte egy ottani barátjához a nála letétbe helyezett nagy összegű pénzért. Utitársul egy magát Azariásnak nevező ifjú ajánlkozott, aki valójában Ráfael arkangyal volt. Útközben a Tigrisből kifogott halnak, társa tanácsára, ~ félretette a szívét, máját és epéjét. Az angyal hívta fel ~ figyelmét Ekbatanában élő szép unokahúgára, Sárá2ra, Ráguel lányára. A lánynak már hét vőlegényét pusztította el egy féltékeny démon, de társa bíztatására ~ feleségül kérte. A nászéjszakán a szív és máj elégetésével űzte el, ismét kísérője utasítása szerint, a gyilkos Asmódeus démont, majd amikor megbízatását teljesítve feleségével együtt hazatért, a hal epéjével apját is kigyógyította a vakságból. Szülei halála után ~ Ekbatanába költözött. – A novellisztikus történetnek minden epizódja több festményt ihletett a barokk korban: ~ búcsúzik szüleitől (Cavalli, Luini, Rembrandt); ~ kifogja és felbontja a halat a folyóparton (Rosa, Claude Lorrain); menyegzőjét üli Sárával (Steen, Lesueur); meggyógyítja apja szemét (Carracci, Ricci, Vos, Rembrandt); búcsúztatja Ráfaelt (Cardi, Boucher). A legnépszerűbb képtípus, különösen Itáliában a XV. századtól az volt, amelyen ~ vándorol Ráges felé kísérőjével (Lippi, Verrocchio, Maffei, Van Dyck). A többnyire szárnyas alakként ábrázolt kísérőt őrangyalnak értelmezték, s az ilyen képeket veszélyes útra indulók készíttették fogadalmi ajándékként. ~ néha egészen fiatal, szinte gyerek az ilyen képeken, kiskutyája fut mellette. – Haydn oratóriumot írt Tóbiás visszatérése címen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me