Falstaff
Falstaff [falsztaf] – teljes nevén Sir John ~, angol nemes, a IV. Henrik című krónikás színmű és A windsori víg nők című vígjáték szereplője. A korosodó, hájas és iszákos lovag az ifjú Harry hercegnek, a későbbi V. Henrik királynak bizalmas cimborája volt, példaadója korhelykedésben, útonállásokban és hasonló vaskos csínyekben. A királyfi gyakran meg is tréfálta és szívesen ugratta, hogy gyávaságát és hencegését rábizonyítsa; ám amilyen mértékben a feltámadó becsvágy felébresztette benne a jövendő uralkodót, úgy távolodott el öreg cimborájától. A különféle lázadások alkalmával ~ többször kapott toborzási megbízást a hercegtől, de a felvett pénzt rendre elverte és silány csavargókat szedett össze a királyi sereg számára. Mikor Harry trónra léptének ideje közelgett, ~ biztosra vette, hogy neki is fénykora következik, ám az újdonsült király azonnal száműzte őt és garázda cimboráit, Bardolph1ot, Pistolt és Nymet, hogy ország-világ előtt demonstrálja a szakítást léha múltjával. ~ soha többé nem lábalt ki adósságaiból, egyre mélyebbre csúszott, s végül Sürgéné fogadójában, hajdani dáridói színhelyén negyednapos hideglelés végzett vele, ahogy az V. Henrik első felvonásában az asszony elbeszéléséből megtudjuk. – Nem állapítható meg pontosan, ~ életének melyik szakába illenek mulatságos kalandjai a windsori víg asszonyokkal; leginkább kegyvesztettsége első idejébe (bár ennek ellene mond, hogy a vígjátékban szó sincs ~ és Sürge asszony korábbi, évtizedes kapcsolatáról). Végsőkig romlott anyagi helyzetében ~ szerelmi ajánlatokat tett két jómódú polgárasszonynak, Ford és Page feleségének, abban a reményben, hogy rajtuk keresztül a férjek pénzes ládájához is hozzáfér. Meg Page és Alice Ford asszonyokat felbosszantotta a vén hájas kalandor önhittsége, és a talpraesett Sürge asszony közreműködésével csapdát állítottak neki, hogy megleckéztessék. A féltékeny Ford kétszer is valódivá változtatta a színleltnek szánt vészhelyzetet; a lovag ugyan megúszta a lelepleződést, ám egyszer szennyes ruha közt a folyóba borították, egyszer meg alapos verés árán szabadult. Az okos nők végül a férjeket is beavatták a mókába, és harmadszorra már együtt tették bolonddá a széptevőt. – ~ alakjának néhány vonásában élő személy, Sir John Oldcastle (1377–1417) volt a mintája, V. Henrik ifjúkori barátja, akit utóbb egy királyellenes lázadásban való részvétele miatt kivégeztek. A IV. Henrik színlapján eleinte ezen a néven is szerepelt a lovag, de Oldcastle leszármazottainak tiltakozására a szerző egy másik figurájának, Fastolfe-nak a nevéből formálta meg kedves hőséét. – A kétrészes királydrámában ~ nem csupán a cselekmény felsőbb régióiban mozgók komikai ellenlábasa. Robusztus életerejével, patakzó ötleteivel, áradó, vaskos humorával a főszereplők egyikévé lép elő, az író egyik legsokoldalúbban ábrázolt teremtménye. Az érzékek reneszánsz öröméért sutba dobja a lovagi becsület- és hősiesség-eszményt; igaz, hogy gyáva, hencegő, szélhámos és csalárd, de nem is hazudik erényt, s főleg: tettei nyomán nem özönlik a vér, mint a hősi eszmények mozgatta királyok és nagyurak minden lépte nyomán. Fennhéjázásával jól megfér öniróniája, hamarabb nevet magán, mint mások rajta. Bár „neveltje”, Harry herceg királyként, érthető okokból, szakított vele, az öreg barátja mellett töltött évek nem kevéssé gyarapították emberismeretét és bölcsességét. Shakespeare is érezte, milyen gazdag jellemet alkotott, ezért szánt neki utóbb - a hagyomány szerint Erzsébet3 királynő kifejezett kivánságára - egy önálló darabot, amelyben egységesen bohózati keretek között a végsőkig aknázta ki a benne rejlő komikai lehetőségeket. A műből máig tíz opera született, többek közt Adamtól, Salieritől és Nicolaitól, végül Verdi kongeniális öregkori operája, a Falstaff révén nyerte el méltó helyét a zenés színpadon is.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
