Richmond –

Full text search

Richmond – Henry Tudor, ~ grófja (sz.1455), később VII. Henrik király (1485–1509), szerepel a VI. Henrik (harmadik rész) és III.Richárd című krónikás színművekben. Apja, Edmund Tudor féltestvére volt VI. Henriknek, az ő anyai nagyapja pedig Somerset1 volt, tehát a Lancaster-ház két ága egyesült benne, s így Henrik és fia, Edwárd2 halála (1471) után ő képviselte a „piros rózsa” trónigényét. Rokona, Somerset3 még gyermekifjúként Bretagne-ba menekítette a York-párt fenyegető előretörése láttán. III. Richárd uralma idején a zsarnokkal elégedetlen főnemesek Angliába hívták, és nagy sereget adtak a keze alá; ennek élén ~ a bosworthi csatában megverte Richárdot, s őt magát párviadalban leterítette. Ezután feleségül vette a York-ágból való IV. Edwárd leányát, Erzsébet2et, s így az általa alapított Tudor-dinasztia (amelyhez Shakespeare királynője, Erzsébet3 is tartozott) mindkét rivális ház legitimációját egyesítette. – Főképp e politikai meggondolás folytán festi a szerző ~ alakját gáncstalan hősnek, akiben nemes önzetlenség és merészség a jámborsággal egyesül. Jövendő dicsőséges uralkodását már gyermekkorában megjósolta neki VI. Henrik; a bosworthi csata előtti éjszakán a szellemek, akik átkot mondanak gyilkosukra, Richárdra, ~nak győzelmet és dicsőséget jövendölnek. [B3]

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me