Rosalinda

Full text search

Rosalinda [rozalinda] – a Száműzött herceg lánya az Ahogy tetszik című vígjátékban. A bitorló Frigyes herceg megtűrte udvarában, mert az ő lánya, Célia testvéreként ragaszkodott unokanővéréhez. ~ beleszeretett a daliás ifjú Orlandóba, amikor az legyőzte a félelmes díjbirkózót, de hamarosan menekülnie kellett az udvarból nagybátyja haragja elől. Célia szívesen követte, s magukkal vitték szórakoztatónak az udvari bolondot, Próbakőt; ~ pásztorfiúnak öltözött és felvette a Ganymedes nevet. Megvettek egy eladó tanyát az ardennes-i erdőben s vidám pásztoréletet éltek. Találkoztak Orlandóval is, aki persze nem ismerte fel őket, s elpanaszolta reménytelen szerelmét ~ iránt. Az álruhás ~ rávette a fiút, hogy nevezze őt ~nak, s udvaroljon neki úgy, mintha a szerelmese volna. Orlando készséggel belement a játékba; a szép „pásztorfiú” közben szerelmet ébresztett Phoebének, a pásztorlánynak a szívében is olyannyira, hogy az a kedvéért ott akarta hagyni hű imádóját, Silvanust. ~ végül felkereste apját, aki ugyanabban az erdőben élte a száműzöttek életét, ott aztán leleplezte magát, kezét nyújtotta odaadó szerelmesének, és az ábrándos Phoebét is kijózanította. – A szerző vígjátékaiban, talán Portiá2t kivéve, nincs még egy ilyen életteli, sziporkázó kedélyű és melegszívű lányalak, aki aktív módon képes irányítani emberek sorsát és az egész darab cselekményét. Bátorsága eredendő női félénkségén kerekedik felül, hisz elájul, amikor Orlando sebesüléséről hall. A „játsszunk igazat” csele igen kiváló vígjátéki lelemény, amely a maga korában még hatásosabb is volt, mint manapság, mert a lányokat fiú színészek alakították.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages