Nagy család. (F.-győri.)

Full text search

Borsod vármegyéből ered, hol a D.-Győrhez tartozó F.-Győrön régibb adományos jogon nemesi curiát birtokolt. A XVI. század végén egyik ága Nógrád megyébe szakadt, hol János mint katona Fülek ostromában és megvételében vett részt, és testvéreivel Egyed és Ferenczczel 1594. aug. 30-án Regenspurgban költ czímeres levélben nemességi megerősítést nyervén Rudolf királytól, nemes levelük 1595-ben Exaudi vasárnap utáni második ferián Nógrád megyében kihirdettetett.
Nevezett Jánosnak unokája II. János 1682-ben hirdetteté ki ujra nemességét, sőt őt, 1677-ben ipa hattaszéki Szabó Lukács saját nemes levelébe is beiktattatá. II. Jánosnak fia III. János 1705–10-ben kurucz ezredes, szécsényi ősi lakhelyéből a forradalom után, miután 1716-ban nemesi bizonyítványt nyert, fiával Györggyel Heves megyébe, majd a jász kerületbe költözött. Györgynek fia József okleveles ügyvéd, majd városi jegyző, fiatal korában 1776-ban Nógrád megyei tiszt. esküdt. ennek egyik fia Ferencz, több várm. tbiró, ismét Nógrád megyébe tért, és e megyénél 33 évig viselt hivatalt; meghalt 1843-ban. Fiai közűl 1848-ban kettő volt honvéd.
A családfa következő:
«» I. János 1594.; Mátyás † és István. †; Márton 1652. 1663.; stb.; II. János † 1697. (battaszéki Szabó Kata); Mihály 1682.; Zsófia (Szabó Mih.); III. János sz. 1678. † 1756. (Serfőző Kovách Ilona); Erzsébet.; György sz. 1706.† 1770. (Helle Róza); Anna. 1756.; Erzsébet sz. 1730. † 1821.; András sz. 1732. † 1809.; János sz. 1741. † 1809. (Boros Anna); József sz. 1755. † 1809. (Andrásy Erzse sz. 1750. † 1818.); Klára (Kaszap Dem.); Anna (Szabó Fer.); Kata (Baghy Istv.); Róza.; István sz. 1770.; György sz. 1773. † 1844.; Gáspár sz. 1782.; János † 1819.; Antal.; István.; József.; János.; Ferencz.; József.; Ferencz sz. 1788. † 1843. (Gebhard Anna); Gábor. sz. 1790.; József. sz. 1792.; Alajos-Anz. sz. 1813. m. alügyész. †; Tamás sz. 1815.; Zsigmond sz. 1818. megyei hivat.; Imre sz. 1821. (Ticsénszky Amália); Iván sz. 1824. (Csató Mária); Aladár sz. 1856.
A család czímere vízirányosan kétfelé osztott paizs, a felső vörös udvarban zöld mezőn, fehér ménen sisakos vitéz ül, jobb kezével zászlót tartva, fölötte jobbról csillag ragyog; az alsó kék udvarban vizből kiemelkedő szarvas szökik, nyaka nyillal átlőve. A paizs fölötti sisak koronáján nyil látszik, oldalából kétfelé két sasszárny terjed szét. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me