Repetzky család.

Full text search

Repetzky család.
Nógrád vármegyei birtokos nemes család, mely családi szóhagyomány szerint Horvátországból szakadt Magyarországba a reformatio első időszakába és e vallást fölvevén, Losonczon telepedett meg, és itt eleinte a város által tett örökös szerzemények egyik tényező részese volt és mint nemes családnak az ő nevére is irattak a város által eszközlött örökös szerzemények. Nógrád megyében az első ismeretes törzs Repetzky I. Sámuel volt, ki miután – a diploma szavai szerint – nemzetségi iratai, és birtokai az előbbi háborgások idejében elpusztitattak, I. Leopold királytól előbbi nemességében megerősitő czímeres nemes levelet nyert fiai neveire is. 1684-ben a nógrádi nemesi fölkelésben személyesen vett részt,* a Rákóczy forradalom alatt azonban, valószinűleg egy részről élemedett kora miatt, is honn maradt, és 1711. előtt meghalt.* Neje volt boldogházi Kiss Julianna, kitől többi közt maradt fia I. Zsigmond, 1720-ban táblabiró, ki 1730-ban sógorával szántói Szabó Zsigmonddal együtt Nógrád megyei Szököllő-Mucsíny helységnek, (hol a család jelenleg is birtokos) Telki és Csigaháza pusztának birtokába nádori adomány mellett beiktattatott.* Ennek hivesétől runyai Soldos Annától gyermekei I. József, II. Zsigmond és leánya Barkassyné maradtak. A két említett fiú az 1755. évi nemesi összeírásban a kétségtelen birtokos nemesek sorába iratott. I. József nőtlenűl, mint a Wattay nemzetségnek pómázi tisztje, halt meg.
1684. évi Nógrád megyei jegyzőkönyv.
1711. évi jegyzőkönyv.
Sz.-benedeki Convent capsa H. fasc. 4. nro 6.
II. Zsigmond feleségűl vette Ajtich Horváth Katalint, és ettől maradtak gyermekei; Borbála sarudi Battik Pálné, Anna Hajós Lászlóné, Katalín és egy fiú II. Sámuel.
II. Sámuel 1797. tájban házasodott, feleségűl vévén gy.-patai Patay Ferencznek Török Zsuzsannától született leányát Patay Zsuzsannát, ki mint alsó-lindvai Bánffy leányági utód az ismeretes Bossányiféle pernek családai közé tartozik. II. Sámuel meghalt 1827-ben; emlitett neje pedig 1850-ben. E házasságból származott a következő öt gyermek:
1. István született 1799-ben, nőtlen, él.
2. Ferencz szül. 1801-ben; Nógrád megyének 1832-ben al-, 1839-től 1846-ig főszolgabirája, 1848-ban országgyülési képviselője, majd kormánybiztos a felső-dunai tábornál, utóbb Pest és Heves megyék kormánybiztosa a magyar kormány alatt, mint ilyen utóbb Komárom várában a hadseregbe áll, és mint törzs tiszt szolgált a kapitulatióig. A forradalom után ősi birtokából Mucsiny Heves megyébe Recskre tette át lakását. Nejétől kis- és utas-terenyei Ternyey Esztertől, kit 1826-ban vett nőül, a táblázaton látható gyermekei vannak. Ezek közűl Mária férjnél volt mínaji Bornemisza Lajosnál, meghalt magtalanúl.
3. József született 1809-ben, nőűl vette 1848-ban Szakál Amáliát, kitől fiai Ferencz és Andor.
4. Sámuel, meghalt 1841-ben; nejétől Plachy Johannától egy fia István kiskorában elhalt.
5. Terézia, mint hajadon halt meg 1862-ben.
A családfa következő:
«» I. Sámuel 1684. mh. 1711. előtt (boldogházi Kiss Julia); I. Zsigmond tbiró 1720–1730. (runyai Soldos Anna); I. József 1755. nőtlen †; II. Zsigmond 1744. (Ajtich Horváth Kata); N. (Barkassy); II. Sámuel † 1827. (Patay Zsuzsa † 1850.); Bora (sarudi Battik Pál); Anna (Hajós László); Kata †; «»József sz. 1799.; Ferencz sz. 1801. kormánybiztos (Ternyey Eszter); II. József sz. 1809. Mucsinyban (Szakál Amália); Ferencz; Andor; III. Sámuel † 1841.; István †; Teréz † 1862.; Szilárd; Mária † (Bornemisza Lajos); Amália; Pál szül. 1845.
A család czímere a paizs kék udvarában koronán könyöklő kar kivont karddal, ugyan az a paizs fölötti sisak koronáján is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me