2) Az erdélyi ág.

Full text search

2) Az erdélyi ág.
I. Jánostól (III. Pálnak fiától) ered, ez 1639-ben cserélte el testvérével I. Istvánnal magyarországi jószágait és ez által ivadékát egészen Erdélybe telepité. Ő kapta Bethlen Gábortól Erdélyben Erdő-Szent-Györgyöt. Meghalt 1658-ban. Nejétől Kornis Margittól három fia maradt: IV. Ferencz, II. János, és II. István. Ezek közűl
IV. Ferencznek, ki 1664-ben Kolosi főispán volt, két rendbeli házasságából csak két leánya maradt, mint a táblán látható.
II. Jánosnak Macskásy Ezsébettől négy fia volt: Sándor, Mihály kihaltak, László és V. Ferencz több gyermeket hagytak magok után.
Most emlitett Lászlónak, ki 1721-ben halt meg, nejétől Toroczkay Máriától gyermekei: László, János, III. Mihály és Krisztina osdolai Kún Lászlóné. E három fiú, úgy testvér atyjokfia Zsigmond és unoka testvérök József 1744. nov. 13-án grófságra emeltettek.
Lászlónak báró Radák Erzsébettől fiai Ádám és Ferencz kihaltak.
János cs. kir. kamarás, előbb (már 1758-ban)* a Haller ezredben őrnagy, midőn nejét gr. Bethlen Klárát elveszté; utóbb M. Terézia rend lovagja, altábornagy, és a m. kir. testőrség főhadnagya volt; meghalt 1768-ban magtalanúl.
Vöröstói és többek halotti beszédei.
II. Mihály 1744-ben gróf lett, meghalt 1791-ben. Neje báró Bánffy Teréz 1807-ben, ettől az előbb elhaltakon kivül maradtak, gyermekei: János, Mihály, László, Ferencz; ezekből
János meghalt 1850-ben, feleségétől b. Bánffy Jozéfától csak leányai Teréz Csáki Istvánné, és Jozéfa maradtak.
Mihálynak gróf Bethlen Borbálától († 1852.) gyermekei: Julia gr. Grundemanné, és János kinek Wesselényi Katától leányai Stephania és Janka.
László lakott Erdő-Szent-Györgyön. Meghalt 1835. november 22-én. Nejétől b. Inczédi Ágnestől leánya Klaudia, Sándor würtembergi uralkodó herczeghez ment férjhez, balkézre; egyike – Kővári szerint – a legbevégzettebb szépségeknek.* Bécsben egy nagy katona szemlén lováról leesve, és összetiportatva halt meg 1841-ben.
Kővári L. Erdély nev. családai 245.
Ferencznek két házasságából Gál Ágnes, és Toroczkai Zsuzsánnával gyermekei: Lajos, István, Gábor és Zsófia.
V. Ferencznek báró Dániel Máriától a táblán látható négy gyermeke közűl Zsigmond szül. 1722-ben, 1744-ben gróf, 1751-ben nősül b. Wesselényi Katával, kinek anyja szintén Rhédey leány Zsuzsanna volt, meghalt 1758-ban. Egyetlen örökös nélkül elhalt fia Ferencz 1756-ban született.
II. István, I. Jánosnak Kornis Margittól fia, nejétől Ajtoni Katától három gyermeket nemzett: Pált, Máriát osdolai Kún Istvánnét, és Ádámot. Ezek közűl
Pál királyi táblai ülnök Erdélyben, feleségétől Boros Borbálától két leányán kivül nemzé Józsefet, a ki 1744-ben lett gróf a többi följebb nevezettekkel együtt. Már 1758-ban csak özvegye Biró Katalin élt, ettől fia Farkas († 1809.) kinek gróf Teleki Katalintól fia Ádám, előbb Doboka várm. főispánja, 1835-ben kir. táblai elnök, 1837-ben tartományi kincstárnok lett, mint Erdélynek leggazdagabb aristocratája halt meg 1849-ben jan. 27-én. Neje gróf Teleki Mária, Blair Hugótól 14 predikátziót fordított le, melyeket férje 1827-ben már előbb meghalt neje emlékére kiadott. Két leánya maradt: az áldott lelkü Klára, báró Radák Istvánné, és Mária († 1849.) gr. Mikó Imréné.
Ádám (II. Istvánnak fia) a kuruczokkal tartott Rákóczy mellett, s Görgényt ostromlá.* Kihalt gyermekeit a táblázaton láthatni.
Cserei Mihály Hist. 338–340.
A család czímere – mint följebb a metszvény ábrázolja; – a paizs kék udvarában zöldtéren hátulsó lábain álló, kettősfarkú koronás oroszlán, mely első jobb lábával egy, száján és koponyáján átütött meztelen kardot tart.«»*
Adami Scuta gentil. tomo X. – Kővárinál id. munkája 215. lapján tévedésből a Tekiek czimere iktattatott a Rhédeiek helyére.
Ugyan e családból származott Rhédey Kata, R. Péternek leánya, neje Gara Jakab deáknak (Jacobi litterati de Gara), – melyik Péternek leánya volt e Kata ? eldöntetlen maradt; valamint az is
e családból származott-e azon Rhédey máskép Kabor Zsigmond, ki 1597-ben Nógrád megye birtokosai közt (birt Berzenczén) található.*
Protocol C. Neograd, anni 1597.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me