Szolgáltatások
Magyarország legnagyobb folyamatosan bővülő digitális periodika adatbázisa a teljesség igényével teszi hozzáférhetővé több száz hazai tudományos- és szakfolyóirat, valamint heti- és napilap minden lapszámát.
A több millió oldalas szövegállományban történő keresés, továbbá a több száz kiadvány tartalomjegyzékének böngészése díjtalan, azonban a dokumentumok megjelenítéséhez előfizetés szükséges.

Bő 20 éve, hogy útjára indult a CD-ROM-kiadás Magyarországon. 1997-ben jelentek meg az azóta is népszerű VersTár- és a Biblia című kiadványaink. Ezt követően több mint 300 kiadványt készítettünk, amelyek a kultúránk valamennyi szeletét lefedték. Sorban jelentek meg a lexikonok, írói életművek, családtörténeti kiadványok, történelmi monográfiák.
20 év után úgy döntöttünk, hogy a legértékesebb kiadványainkat ingyenesen közrebocsátjuk az interneten.

A szolgáltatás a Habsburg Birodalom és utódállamainak történelmi térképeit és nagy térképsorozatait tárja elénk innovatív módon.
A folyamatosan bővülő gyűjtemény a nagy katonai felmérések mellett kataszteri és várostérképeket is tartalmaz, amelyeket akár 3D-ben vagy egymással összehasonlítva megjeleníthetünk, miközben akár történelmi településnevekre is kereshetünk.

Az Országgyűlési Könyvtár által fenntartott Hungaricana szolgáltatás elsődleges célja az, hogy a nemzeti gyűjteményeinkben a közös múltunkról fellelhető rengeteg kultúrkincs, történeti dokumentum mindenki számára látványosan, gyorsan és áttekinthető módon váljon hozzáférhetővé.
Az adatbázis folyamatosan gazdagodó virtuális gyűjteményei a gyors ismeretszerzés mellett, a feltáró kutatások követelményeinek is megfelelnek.

Rólunk
30 év és 30 millió oldal digitalizálása és publikálása során szerzett tapasztalatunkat, teljeskörű feladatmegoldási képességünket, fejlett eszközparkunkat és innovatív szoftverkörnyezetünket ajánljuk.
Rólunk Elérhetőségek
Technológiák

Digitalizálás
Folyóiratok, könyvek digitalizálása az egyszerű szkennerektől a robotszkennerekig

Történelmi térképek
Geografálás a mai térképektől egészen a 17-18. századi anyagokig visszamenőleg

Művészi reprodukció
Művészi alkotások, elsősorban festmények nagy felbontású, színhű digitalizálása

Számítógépes látástechnológia
Keresés magyar vonatkozású sajtófotók vagy illusztrációk között

Természetesnyelv-feldolgozás
Természetes kommunikáció a minket körülvevő gépekkel