A szemben álló felek erői | Magyarok a II. világháborúban

56A szemben álló felek erői

A magyar vezérkar által beszerzett információk alapján április 10-ére a következő kép alakult ki a jugoszláv haderőről és védelmi képességeiről.

A fordulat óta egyre nagyobb ütemben zajlott az alakulatok mozgósítása és felállítása. A behívást kiterjesztették egészen 55 éves korig, de ez vonatkozott még a népfelkelésre, továbbá az országos- és gépjárműpark teljes bevonultatására is. A mozgósítás után a haderő létszáma megközelíti a jelzett 2 millió főt. A Duna–Tisza közén és a Drávaközben az 1. Jugoszláv hadsereg erői gyülekeztek be. Parancsnokságuk Újvidéken települt. A hadsereg állományába három gyalog- és egy lovashadosztály tartozik, az erődöket pedig hat erőd-zászlóalj szállta meg. A vezérkar adatai alapján a „Potiska” hadosztály Őrszállás, ikerhadosztálya Szabadka körzetében rendezkedett be védelemre. A 3. lovashadosztály, mint a hadsereg második lépcsője Topolya, Szenttamás térségében gyülekezett. Megállapítást nyert továbbá, hogy a Tiszától keletre két hadosztály, míg a Drávaközben egy hadosztály vonult föl. Feltételezték továbbá, hogy Újvidék és Palánka térségéből újabb erők átdobása lehetséges.

A katonai vezetés a jugoszláv katonáról igen elismerően szólt, akit önmagával szemben igényesnek, a harcokban keménynek, a nehézségek és a fájdalom iránt érzéketlennek és feltétlenül engedelmesnek tartott. Kiemelték továbbá, hogy jellembeli tulajdonságai miatt, amit a történelem során számtalanszor bizonyított – igen erős ellenfél. Az ország terepviszonyai és a hagyományok miatt saját területét, települését a végsőkig védi.

A jugoszláv határt Magyarország felé több megerődített vonal is biztosította. Az első ilyen megerődített vonal maga a határ volt, ahol a karaulák (megerődített határőrállások) jelentették az első nehézséget. Ez a határ teljes hosszában kiépített rendszer kőépületekből, magasfigyelőkből, beton- és föld-fa fedezékekből, tüzelőállásokból állt. Az épületeket, figyelőket, tüzelőállásokat és pihenőházakat 3-4 soros tüskésdrót akadályokkal vették körül. Jellemző volt a határ- és 58útzárak alkalmazása. Több helyen gépkocsi- és harckocsiakasztókat (földbe süllyesztett síneket) is elhelyeztek.

A jugoszláv védelem valódi alapját azonban az erődítési rendszer képezte. Ezeket a védelmi építményeket már a húszas évek közepén elkezdték építeni, majd folyamatosan fejlesztették és erősítették a rendszert. A teljes magyar határszakaszon folytak a munkák, és 1940 végére már elkészültek a védelmi vonalak.

59A Duna–Tisza közén két erődövet építettek ki. Az első, egyben az erősebb, a határtól 3-5 kilométerre Bezdán, Gádor, Őrszállás, Bajmok, Szabadak, Palicsfürdő, Horgas, míg a második Pacsér, Csantavér és Zenta magasságában húzódott. Az erődöveket különböző mélységekben építették ki. Nagy gondot fordítottak a jól járható irányok, utak, vasutak lezárására. Egy-egy erődövben két erődsort építettek ki, amely a következő elemekből állt:

– harckocsiárok, beépített egyes és kettes oldalazó művekkel;

– süllyesztett drótakadály öv (harckocsiakadály), helyenként beton baksorral;

– erődsor, kiserődökkel és betonkupolás erődökkel;

– harckocsiárok, oldalazó művek nélkül;

– süllyesztett drótakadály öv (harckocsiakadály), helyenként beton baksorral;

– erődsor, kis-, betonkupolás és nagyerődökkel.

Az erődöv mélysége 600-700 méter között volt.

Az erődövben elhelyezett, már kész, vagy építés alatt álló vasbeton erődök tehát különböző típusúak voltak. A kiserődök általában 5 méter hosszúak és 2 méter szélesek voltak. Magasságuk több mint 3 méter volt, de ebből csak 1,8 méter emelkedett ki a földfelszín fölé. Bejárata nem a szokványos vasajtós megoldás volt, hanem úgynevezett bejárati aknán jutottak be a kezelők az erődbe. Falvastagsága 0,6 és 0,8 méter között változott. Fegyverzetét 2 darab géppuska vagy golyószóró jelentette. Az iker kiserődök adatai megegyeztek a kiserőd paramétereivel annyi különbséggel, hogy két kiserődöt építettek össze 60különböző variációkban. Építettek kiserődöket aknavető és páncéltörő ágyú számára is, igaz, kisebb számban.

A betonkupolás erődök voltak az erődöv legmasszívabb részei. Alapterületük elérte a 30 négyzetmétert, falvastagságuk 1,2 és 1,8 méter között változott. Szellőztető rendszerrel és jelzőrakéta-kilövő nyílással is rendelkeztek. Fegyverzetük 2 db páncéltörő ágyúból és 3 darab géppuskából, esetleg golyószóróból állt.

Az erődövekben óvóhelyek, futóárkok (lövészárkok), különböző típusú figyelők, járműterelők, útszorítók voltak még nagy számban kiépítve. Az erődöket föld- vagy kőhányással, illetve burkoló hálóval álcázták, sőt legtöbb helyen gyeptéglával fedték az erődöket, így nehezítve azok felderítését. A legjellemzőbb a kiserődök földburkolattal való ellátása volt, hiszen azok így szinte teljesen a terephez simultak. Az erődök tűzrendszerét úgy szervezték meg, hogy azok teljesen lefedjék az előttük lévő területet. Figyeltek arra is, hogy az építmények egymást is biztosítani, támogatni tudják. Az erődöveket az erőd-zászlóaljak szállhatták meg, kiegészítve különböző más erőkkel.

Érdemes itt idézni Tormássy-Szávits Sándor ezredes benyomását az erődövről:

„Itt meg kell említenem, hogy a határon húzódó jugoszláv védővonal valóságos és értékes, minden eshetőségre kiterjedő erődvonalat képezett – mintaszerű betonvédőállás előtte ugyancsak betonból épített többszörös drótakadályokkal, majd e mögött széles eddig ismeretlen beton harckocsiárokkal kiváló oldalazási lehetőségekkel a harckocsiárokra, rejtett és álcázott betongéppuska fészkekkel mélységben tagozva. Összehasonlítva a csehországi és román határerődítésekkel, míg az előbbi csak egysoros betonfészkekből állott és semmi egyébből, az utóbbi viszont csak kiásott, mélyített harckocsiárok igen keskeny drótakadállyal és téglából épített fészkekkel.”

A Duna–Tisza közén elhelyezkedő 1. jugoszláv hadsereggel szemben a 3. magyar hadsereg, valamint 61a Fővezérség közvetlen alakulatai vonultak fel.

A magyar erők döntő többségét a három hadtest, valamint a 19. dandár gyalogsága tette ki. Állományukba összesen 20 gyalogezred, három közelfelderítő repülőszázad, két kerékpáros zászlóalj és egy önálló huszárszázad tartozott.

A magyar szárazföldi haderő legkorszerűbb kötelékét jelentő gyorshadtest két gépkocsizó dandárral, két lovasdandárral és egy közelfelderítő repülőszázaddal rendelkezett. A tüzérség a dandárok 62vegyes tüzérezredeiből, a hadtestek és a fővezérségi közvetlenek tüzérosztályaiból tevődött össze.

A magyar légierő harcos állománya az 1. repülődandárba, valamint a magasabb-egységek közelfelderítő repülőszázadaiba szerveződött. A repülődandár állományába az 1. és a 2. vadászrepülő-ezred, a 3. és 4. bombázóezred, az 5. közelfelderítő repülőezred, az 1. önálló távolfelderítő repülőosztály és az 1. ejtőernyős zászlóalj tartozott, amelyek 84 vadász, 68 bombázó, 24 távolfelderítő és 6 szállító repülőgéppel rendelkeztek. Egyedül a bombázóezredeknél volt 42 repülőhiány. A repülőezredek századaiba egységesen 12 gép tartozott. A gyaloghadtestek 1-1, a gyorshadtest 2 közelfelderítő repülőszázadot kaptak, egyenként 10 repülővel. Így a hadtesteknek összesen 80 közelfelderítő repülőgépük volt. Ezen kötelékek I.-től VIII.-ig a gyaloghadtestek számát kapták, míg az I. gyorshadtesthez a IX. és a X. század tartozott. A vadász- és bombázógépek egy része elavult olasz típusú volt. Alkalmazhatóságukban gondot jelentett az is, hogy a jugoszláv határ mentén alig volt használható repülőtér. A meglévő hiányosságokat szinte teljesen megszüntette a hazánkba áttelepült német vadász- és bombázóosztályok jelenléte.

63A 3. hadsereg még számíthatott a folyamerő-dandár támogatására is. A két folyó lezárására a folyamzár-ezred I. és III. zászlóalja készült fel, míg az őrnaszád-ezred zöme – köztük a „Győr”, a „Kecskemét”, a „Debrecen” és a „Sopron” őrnaszádok – a Dunán álltak készenlétben, hogy a támadás megindulásával egy időben fedezzék a támadó 3. hadsereg jobbszárnyát.

Mielőtt a táblázatban szereplő adatokat számszerűen értékelnénk, figyelembe kell venni, hogy ezek – beleértve mind a két fél katonai erőit – csupán előzetes számításokat és nem a valós helyzetet tükröző erőviszonyokat mutatják be. Ugyanis a német támadás következtében a jugoszlávoknak már nem volt esélyük tartalékokat felvonultatni a térségbe, sőt a Duna–Tisza közének védelme stratégiai szempontból már nem bírt döntő jelentőséggel. Légierejük megsemmisült, míg ütőképes páncélos kötelékeiket a németek ellen fordították.

Magyar részről pedig a már ismertetett okok miatt a tervezett erőknek csupán alig 70%-ára lehetett számítani. Ugyanakkor a kialakult hadászati helyzetből adódóan a m. kir. honvédség jelentős tartalékokkal rendelkezett. Mindezt összevetve a magyar túlerő így biztosított volt, elsősorban a légierő és a páncélosok vonatkozásában.