A szovjet Vörös Hadsereg 1941 júniusában
A szovjet Vörös Hadsereg 1941 júniusában
A szovjet csapatokat – kizárólag offenzív módon – 1939 szeptembere és 1940 júniusa között több alkalommal is bevetették. A Vörös Hadsereg először bevonult Nyugat-Lengyelországba, majd megtámadta Finnországot. Ezt követően a szovjetek elfoglalták a balti államokat, s végül elszakították Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Ezekkel a manőverekkel az országhatárt mintegy 200-300 kilométerrel helyezték nyugatabbra.
A finnek elleni háború súlyos veszteségei (65 ezer 384 halott, 19 ezer 610 eltűnt, 248 ezer 90 sebesült és beteg) és keserű harcászati tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy a szovjet haderő K. J. Vorosilov marsall, hadügyi népbiztos 15 éves irányítása alatt nem tudott lépést tartani a hadügyben végbement fejlődéssel. A helyzetet súlyosbította, hogy Sztálin 1937-től a szovjet katonai vezetés körében erőteljes tisztogatást hajtott végre: a mintegy 80 ezer szovjet tiszt csaknem felét letartóztatták, s 15 ezer főt közülük agyon is lőttek. A német támadás időpontjában csak a tisztek egynegyede töltötte be beosztását egy évnél régebben, s csupán 7,6 százalékuknak volt magasabb katonai végzettsége.
Vorosilov utóda a hadügyi népbiztosi poszton Tyimosenko lett, aki elsősorban a hanyatló fegyelmen és a korszerűtlen kiképzésen kívánt javítani. Az alegységek szintjén hamarosan visszaállították az egyszemélyű parancsnoki rendszert, s a beosztásokon alapuló szisztéma helyett újra bevezették a cári idők rendfokozatait. A kiképzés terén 1940 májusától igen szigorú, helyeként kegyetlen elvárások születtek. Ennek ellenére a harckocsi-, légideszant-, tüzér- és páncéltörőtüzér csapatok kiképzettségének szintje még a német támadáskor is meglehetősen alacsony volt. A harcvezetés mindennapi tevékenységét az is hátráltatta, hogy a rendszeresített rádió adó-vevők a frontoknál 75, a hadseregeknél 24(!), a hadosztályoknál 89 és az ezredeknél pedig 63 százalékban voltak csak meg.
A szovjetekre a finnek Mannerheim-vonala mély benyomást tett. Sok hadgyakorlat tárgya volt ezért az összefüggő megerődített védelem áttörése. A korábbi országhatáron kialakított erődrendszer, az ún. „megerődített körletek” áttelepítése is megkezdődött az új határvonalra. Ezen 1941 tavaszán már 136 ezer munkás dolgozott, de a német támadásig még az első védőöv sem készült el teljesen.
A szovjet szárazföldi csapatok, a haditengerészet és hadügyi népbiztosság erőinek összlétszámát 1941. június 22-én 4 millió 901 ezer 852 fő jelentette. A Vörös Hadseregnek négy front-, 27 hadsereg-, 62 lövészhadtest-, négy lovashadtest-, és 29 gépesítetthadtest-parancsnoksága, valamint 198 lövészhadosztálya, 61 harckocsihadosztálya, 31 gépkocsizó lövészhadosztálya, egy páncélgépkocsi-dandára, 29 motorkerékpáros ezrede, egy önálló harckocsizászlóalja, nyolc páncélvonat-zászlóalja, 16 légideszant-dandára, öt lövészdandára, 1 önálló lövészezrede, 57 megerődített körlete (erődcsapatok), 13 lovashadosztálya, 10 páncéltörő tüzérdandára, 169 önálló tüzérezrede, 12 önálló tüzérosztálya, két önálló légvédelmi tüzérezrede, 45 önálló légvédelmi tüzérosztálya és nyolc önálló aknavetőosztálya volt. A csapatok – az 50 mm-es gránátvetőket nem számítva – 79 ezer 100 darab 76 mm-nél nagyobb űrméretű löveggel és aknavetővel rendelkeztek. A német katonai felderítés jelentősen alábecsülte a szovjet csapatok létszámát, szervezetét és harcképességét, amikor harcerejüket 179 lövészhadosztályra, 33 és fél lovashadosztályra, 10 harckocsihadosztályra, 37 gépesített dandárra és hét-nyolc légideszant-dandárra becsülte.
A Vörös Hadsereg kötelékébe 1941. július 1-ig 5 millió 300 ezer főt mozgósítottak. A már szétbontakozott első hadászati lépcső hadilétszámra feltöltött erőinek 1941. június 21-én 2 millió 900 ezer katonája, 170 hadosztálya, 11 dandárja és 37 ezer 500 darab 50 mm-esnél nagyobb űrméretű tüzérségi tűzeszköze volt. A második hadászati lépcső 66 nem teljes létszámú hadosztálya ezen a napon még vasúti szállítás alatt állt.
A Leningrádi Katonai Körzet (Északi Front, parancsnoka M. M. Popov tábornok) alárendeltségébe a nyugati határ mentén, 1200 kilométeres arcvonalon három összfegyvernemi hadsereget (15 lövészhadosztály, négy harckocsihadosztály, két gépkocsizó lövészhadosztály), egy önálló lövészdandárt és nyolc repülőhadosztályt (1270 repülőgép) vontak össze.
A Balti Különleges Katonai Körzet (Északnyugati Front, F. I. Kuznyecov vezérezredes) kötelékébe 300 kilométeres arcvonalon szintén három összfegyvernemi hadsereg (440 ezer fő, 19 lövészhadosztály, négy harckocsihadosztály, két gépkocsizó lövészhadosztály, három légideszant-dandár, egy megerődített körlet, egy lövészdandár) és öt repülőhadosztály (1211 repülőgép) tartozott.
A Nyugati Különleges Katonai Körzet (Nyugati Front, D. G. Pavlov hadseregtábornok) 470 kilométeres arcvonalán négy összfegyvernemi hadsereggel (625 ezer fő, 24 lövészhadosztály, 12 harckocsihadosztály, hat gépkocsizó lövészhadosztály, két lovashadosztály, három légideszant-dandár és nyolc megerődített körlet) és hat repülőhadosztállyal (1789 repülőgép) rendelkezett.
A Kijevi Különleges Katonai Körzet (Délnyugati Front, M. P. Kirponosz vezérezredes) 865 kilométeres arcvonalán ugyancsak négy összfegyvernemi hadsereg (864 ezer 600 fő, 32 lövészhadosztály, 16 harckocsihadosztály, nyolc gépkocsizó lövészhadosztály, két lovashadosztály, három légideszant-dandár, 14 megerődített körlet) állt rendelkezésére, amelyeket 10 repülőhadosztály (1913 repülőgép) támogatott.
Az Odesszai Katonai Körzet (június 25-től Déli Front, parancsnoka I. V. Tjulenyev hadseregtábornok) 9. összfegyvernemi hadseregének pedig 13 lövészhadosztálya, négy harckocsihadosztálya, két gépkocsizó lövészhadosztálya, három lovashadosztálya és három repülőhadosztálya (950 repülőgép) volt a háború kitörésekor.
13A szovjetek harckocsi-állománya 1941. június 22-én 23 ezer 572 páncélosból állt: 625 KV, 1225 T–34, 500 elavult T–28, 6000 BT és 11 ezer T–26 könnyűharckocsi, valamint 4222 T–37, T–38 és T–40 felderítő harckocsi. Ezeket 4819 páncélgépkocsi egészítette ki, melyek jelentős részét löveggel is fel-szerelték. A nyugaton felvonult erők 14 ezer 200 páncélossal, ezen belül 12 ezer 400 könnyű vagy elavult, valamint 1800 közepes és nehézharckocsival rendelkeztek. A teljes szovjet páncélos-mennyiségnek viszont csak 27 százaléka, körülbelül 6400 harckocsi volt teljesen bevethető állapotban.
A szovjet légierő nyugaton mintegy 9200 repülőgéppel vonult fel. A további 10 ezer 800 repülőeszköz a főparancsnokság tartalékában volt. A teljes mennyiségből csupán 3719 darab repülőgép számított korszerűnek. A repülőterek elégtelen mennyisége miatt a szovjet légierő összpontosítva állomásozott, s ez elsőrendű célpontot nyújtott a Luftwaffénak.
A hadászati védelem részleteinek kidolgozására a németekhez hasonlóan a szovjetek sem helyeztek kellő hangsúlyt, mivel a hadászati kezdeményezést semmilyen körülmények között sem szándékozták átengedni a másik félnek.
1. számú táblázat: Erőviszonyok a keleti hadszíntéren 1941. június 22-én.
1941. június 22.
|
Német szövetségi rendszer
|
Szovjet 1. hadászati lépcső
a nyugati határon |
Arány
|
|---|---|---|---|
Élőerő
|
3 millió 900 ezer fő
(3 millió 300 ezer német, 600 ezer szövetséges) |
2 millió 900 ezer fő
|
1,3 : 1
|
Hadosztályok
|
190
(153 német, 37 szövetséges) |
170
|
1,1 : 1
|
Ebből harckocsikkal
felszerelt hadosztályok |
19 német +1 román
(A hadosztályok 11 százaléka) |
60
(A hadosztályok 35 százaléka) |
1 : 3
|
Páncélosok
|
3910
(3648 német és 262 szövetséges) |
14 ezer 200
|
1 : 3,6
|
Harci repülőgépek
|
3576
(2598 német és 978 szövetséges) |
9200
|
1 : 2,5
|
