A finn arcvonal
A finn arcvonal
Több állítólagos szovjet támadás, határ menti összecsapás, és Helsinki június 25-i szovjet bombázása után Finnország és a Szovjetunió között június 26-án állt be a hadiállapot. A németek a finnek háborús szándékaitól függetlenül, még a szovjet hadjárat megkezdése előtt, Eduard Dietl, a hegyicsapatok tábornokának parancsnoksága alatt Norvégiából egy hegyihadtestet küldtek észak-finnországi Petsamo körzetébe, hogy az a szovjetek esetleges támadásaitól megvédje az ottani nikkelbányákat. A „Barbarossa” hadművelet megindulása után ennek a hadtestnek kellett elfoglalnia Murmanszkot, a szovjetek egyetlen jégmentes kikötőjét a Jeges-tenger partján. A hadtest június 22-én szállta meg Petsamo környékét.
A németek egy másik hadteste – alárendeltségében több kisebb finn egységgel – Finnország középső részén került bevetésre. A hadtest feladata az volt, hogy Kuolajärvi és Kandalaksa birtokbavételével elvágja a dél felé vezető vasútvonalat. A két német hadtest a finn III. hadtesttel együtt a Norvégia hadsereg-parancsnokság (Nikolaus von Falkenhorst vezérezredes) alárendeltségébe tartozott.
A finnek Karéliai Hadserege a Ladoga-tótól északnyugatra, Délkeleti Hadserege pedig a tótól nyugatra vonult fel. Közöttük és a német Norvégia hadsereg-parancsnokság erői között, Lieksa körzetében a finn 14. gyaloghadosztály biztosította az összeköttetést.
A német hegyihadtest és a finn III. hadtest június 29-én a Kola-félsziget irányában lendült támadásba, de július elején Liza előtt elakadtak. A szovjetek partra szálltak a német vonalak mögött, s csak finn segítséggel tudták visszaverni őket. Közben egy brit repülőgép-hordozóról felszálló gépek Petsamót és a német utánpótlás miatt fontos Kirkenes kikötőjét bombázták.
A finn csapatok július 10-én indítottak támadást Dél-Karélia birtokbavételére. Szeptember elejére elérték a korábbi finn-szovjet határt, majd újabb támadást indítottak a kelet-karéliai területek elfoglalására, ahol a szovjet utánpótlási vonalakat akarták felszámolni. A finn közvélemény a háború céljait illetően ekkor már nem volt egységes, s a régi határ átlépése helyenként a katonák körében is tiltakozást váltott ki.
A szovjetek Karéliai Frontja – állományában a 7. és 14. hadsereggel – szeptember 1-jén alakult meg. A front parancsnoka V. A. Frolov altábornagy volt, aki korábban a 14. hadsereg élén állt. A front 1942 folyamán a 19., 26. és 32. összfegyvernemi hadsereggel egészült ki.
A németek Kandalaksa felé is támadást indítottak, s ezt a finn csapatok augusztus 19. és szeptember 19. között sikerrel folytatták. A későbbiekben a Balkánról újabb német seregtestek érkeztek, s szeptember 7-én felújították a támadást, hogy a murmanszki vasutat birtokba vegyék, s ezzel a sarkvidéki kikötőkbe hamarosan megérkező szövetséges segélyszállítmányok útját elvágják. A kikötőtől mintegy 50 kilométerre a szovjet 14. hadsereg azonban megállította előrenyomulásukat, s később sem jutottak hozzá közelebb. Az északi sarkkör közelében egy elhúzódó, elkeseredett állóháború vette kezdetét.
A finnek kezdetben tehát együttműködtek a németekkel, de az 1939-es szovjet-finn határt nem szívesen lépték át. A déli irányból támadó németekkel nem tudtak egyesülni, így Leningrád előtt megálltak. A lappföldi német csapatok 1942–1943 folyamán kevés katonai sikert értek el. Dietlnek, Hitler egyik kedvenc tábornokának csapatai végig azzal voltak elfoglalva, hogy megvédjék a petsamói nikkelbányákat.
A finn csapatok az 1941 nyarán kezdődött ún. „folytatólagos háború” (Jatkosota) harcaiban 1942 szeptemberéig 32 ezer 303 halottat, 82 ezer 282 sebesültet és 3390 eltűntet veszítettek. A Finnországban harcoló németek veszteségeit 1943. augusztus 1-ig 10 ezer 320 halottban, 36 ezer 981 sebesültben és 1943 eltűntben állapították meg. A szovjet Karéliai Front 1941–1943 folyamán összesen 75 ezer 514 halottat és eltűntet, valamint 183 ezer 262 sebesültet veszített.
