Általános német támadás Rosztov, Leningrád és Moszkva felé
Általános német támadás Rosztov, Leningrád és Moszkva felé
Hitler állandó beavatkozása a hadműveleti vezetésbe a német szárazföldi haderő főparancsnokságát csupán végrehajtó szerepre kárhoztatta. A Führer a tél beállta előtt a keleti hadszíntéren mindenáron döntő sikereket akart. Tábornokai úgy vélték, amennyiben ez nem sikerül, a német csapatok zöme legalább még egy évig keleten kénytelen harcolni. Ha a döntés késik, a harmadik birodalom szűkös nyersanyagkészlete miatt nem bírja majd az elhúzódó kétfrontos háborút, amelyet éppen a Szovjetunió gyors legyőzésével akart elkerülni.
A Dél Hadseregcsoport még a kijevi katlan teljes felszámolása előtt megindult Rosztov irányába. Szeptember 24-én a német 11. hadsereg Erich von Manstein gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt támadást indított a Krím bejárata, a perekopi földszoros felé. A körzetben összesen 235 ezer katonával a szovjet önálló 1. Tengermelléki Hadsereg (I. J. Petrov vezérőrnagy), az önálló 51. hadsereg (F. I. Kuznyecov vezérezredes) és a Fekete-tengeri Flotta erői védekeztek.
Ezzel egyidőben az 1. páncéloscsoport, melyet október 5-én 1. páncéloshadsereggé neveztek át, Novomoszkovszk körzetéből a Déli Front (D. I. Rjabisev vezérőrnagy) 12. hadseregének szárnyát támadta meg, majd áttört a szovjet állásokon és a 18., valamint a 9. hadsereg hátában az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol irányában tört előre. A német páncélosok ezzel Zaporozsjéig felgöngyölítették a szovjetek Dnyeper menti védelmét. A németek az Azovi-tenger melletti ütközetben október 5-10. között saját adataik szerint 65 ezer foglyot ejtettek, 212 harckocsit és 672 löveget lőttek ki vagy zsákmányoltak.
A 340 ezer fős román 4. hadsereg az augusztus eleje óta ostromolt Odesszát csak október 16-án, 70 napos harc után foglalta el. A rendkívül megerődített kikötőváros védelmében nagy szerepet játszott az a mintegy nyolcezer főnyi szovjet tengerészgyalogos, akik a 34 ezer 500 főnyi védő több mint negyedét jelentették. A szovjetek tüzérségi tűzrendszerüket a partvédelmi lövegeken kívül a hajótüzérséggel is kiegészítették. Az Odesszai Védelmi Körlet a tenger felől utánpótlást kaphatott, majd október elején a kiürítést is a Fekete-tengeren át hajtották végre. A kisebb német alakulatokkal megtámogatott románok több mint 90 ezer fős veszteséget szenvedtek, melynek egyharmadát elesettként tartották nyilván. A szovjet veszteség ezzel szemben 16 ezer 578 halott és eltűnt volt.
Manstein 11. hadserege október 27-én áttört Perekopnál, és a bekerített Szevasztopol kikötőjének kivételével november 16-ig elfoglalta az egész Krím-félszigetet.
A hadseregcsoport északi szárnya október 2-án lendült támadásba. A 17. hadsereg a Donyec felé, a 6. hadsereg Harkov és Kurszk irányában nyomult előre. A kijevi ütközetben jelentősen meggyengült szovjetek alig tanúsítottak ellenállást. A németek átkeltek a Donyecen, a 6. hadsereg október 24-én elfoglalta Harkovot, november 2-án pedig Belgorodot. A Kurszknál álló német 2. hadsereg déli szárnyát viszont csak gyenge erőkkel sikerült biztosítani.
Az 1. páncéloshadsereg 1. hegyihadosztálya október 20-án elfoglalta Sztálinót, a donyeci iparvidék központját. A Taganrogig előretört német páncélosok viszont kemény szovjet ellenállásba ütköztek. A beálló esős időszak idő közben sártengerré változtatta az utakat, így bénítva meg az utánpótlást. A lassan araszoló németek november közepére érték csak el Rosztov északi előterét. A Déli Front erői és a Délnyugati Front 6. hadserege szeptember 29 és november 16. között szovjet adatok alapján 143 ezer 313 halottat és eltűntet, 101 harckocsit, 3646 löveget és aknavetőt, valamint 240 repülőgépet veszített.
November 17-én a német III. páncéloshadtest 13. és 14. páncéloshadosztálya, 60. gépkocsizó gyaloghadosztálya és megerősített Leibstandarte gépkocsizó SS-ezrede támadást indított Rosztov elfoglalására. A város birtokbavétele a Kaukázus felé vezető utak miatt kulcsfontosságú volt. A mínusz 30 fokos hidegben meginduló támadás jól kiépített, mélységben tagolt szovjet védelembe ütközött. A német csapatok helyenként gyilkos közelharc árán csak november 21-én érték el Rosztovot. Első részsiker gyanánt a Leibstandarte I. zászlóalja épségben elfoglalt egy vasúti hidat, és kisebb hídfőt vett birtokba a Don túlpartján. A várost a németek még aznap bevették. A szovjetek a városért vívott harcokban német adatok szerint 10 ezer foglyot, 56 páncélost, 159 löveget és két páncélvonatot veszítettek. A kialakult helyzet a németek számára azonban közel sem volt kedvező, ugyanis a város megtartásához nem rendelkeztek elegendő erővel.
A fenti eseményekkel egyidőben a szovjet Déli Front parancsnoka, J. T. Cserevicsenko tábornok november 17-től három hadseregével ellencsapást hajtott végre, és a német XXXXIX. hegyihadtestet, a Wiking gépkocsizó SS-hadosztályt és a 16. páncéloshadosztályt 60 kilométerre vetette viszsza. Ezen utóbbi német csapatok a szovjet adatok szerint 7000 főnyi veszteséget szenvedtek. November 29-én a szovjet erők visszafoglalták Rosztovot is, s a német csapatok a Miusz folyó mögé vonultak vissza. December elejére viszont a szovjetek támadása is kifulladt, mindazonáltal a Vörös Hadsereg a háború folyamán az első győzelmét a Rosztov környéki harcok során aratta.
Amikor von Rundstedt tábornagy elrendelte Rosztov kiürítését és a Miusz vonalára való visszavonulást, Hitler mindezt 20egy ellenparancsban tiltotta meg. Az értelmetlen utasítást von Rundstedt nem akarta végrehajtani, ezért leváltották. Utóda december 3-tól a 6. hadsereg korábbi parancsnoka, von Reichenau lett, akit időközben tábornaggyá léptettek elő.
A szovjetek november folyamán az 1. páncéloshadsereg és a 17. hadsereg csatlakozásán is áttörtek. A 17. hadseregnek vissza kellett vonulni a Donyec mögé, és csak egy Artyomovszk felé indított ellencsapással sikerült ismét egyesülnie az 1. páncéloshadsereggel. A 6. hadsereg is csak nehéz harcok árán Kurszktól délkeletre tudta felvenni kapcsolatot a 2. hadsereggel, amely a Moszkvától nyugatra harcoló Közép Hadseregcsoport déli szárnyát fedezte. A Dél Hadseregcsoport ezek után fő feladatának végrehajtását, a kaukázusi olajmezők elfoglalását elegendő erő hiányában, meg sem kísérelte. A Krím-félsziget ugyan német kézre került, de a 11. hadsereg még sokáig Szevasztopol ostromával volt lekötve.
Az Észak Hadseregcsoportnak szeptember közepén a Moszkva elleni támadáshoz két páncéloshadosztály kivételével csaknem teljes 4. páncéloscsoportját le kellett adnia. A németek a déli szárnyon, az Ilmeny-tótól délkeletre súlyos szovjet támadásokat voltak kénytelenek visszaverni. A tótól északra Schlüsselburg körzetét védték, hogy fenntartsák Leningrád szárazföldi elszigetelését délkelet felé. Szeptember 18-án a 18. hadsereg megpróbálta áttörni a három hadseregből álló Leningrádi Front védelmét, de egyhetes harc után erői elégtelennek bizonyultak. A finn Karéliai Hadsereg szeptember 4-én erős támadást indított a Szvir folyónál, és a szovjet 7. önálló hadsereggel szemben három nap múlva elérte Logyejnoje Poljét. Helyzetének megtámogatására a várt német csapatok nem érkeztek meg az arcvonalára. Ehelyett szeptember 26-án a németek a finn kontingenst arra szólították fel, hogy a Ladoga-tótól délre szorongatott német hadtestek tehermentesítése érdekében fokozza nyomását.
Október elején a legyengült Északi Hadseregcsoport erői az Ilmeny-tótól északra újabb támadást indítottak. A 16. hadsereg súlyos harcokban november 10-ig elérte Tyihvint, egy rendkívül fontos közlekedési csomópont körzetét. A 12. páncéloshadosztály és a 18. gépkocsizó gyaloghadosztály csapatai már 8-án este behatoltak a városba. A Novgorod és Tyihvin közötti 150 kilométeres arcvonalat a németek viszont nem tudták kellőképpen fedezni.
November 26-án a szovjet 4. önálló hadsereg erői ellentámadást indítottak Tyihvin irányában. Ennek eredményeképpen a várost a németeknek december 7-én ki kellett üríteni. A 16. hadsereg a szovjet Volhovi Front 4. és 52. hadserege elől december 23-ig a Volhov folyó mögé húzódott vissza. A 18. hadsereg eközben tartotta Schlüsselburgot, de támadása a szovjet 42. és 55. hadsereggel szemben Leningrád déli elővárosainál elakadt. Ráadásul Oranienbaumtól nyugatra, Kronstadt szigetétől délre a szovjet 8. hadsereg részei még mindig egy 50 kilométer széles és 25 kilométer mély hídfőt tartottak birtokukban.
A német támadás kifulladása a finnek számára azt jelentette, hogy erőik nem egyesülhetnek, s így Leningrád gyors bevétele, s ezáltal a karéliai földszoros biztosítása még várat magára. A hosszú háború árnyéka a finnek számára is fenyegetőnek tűnt. A gyors német győzelemben bízó finn vezetés nagyot csalódott.
A Közép Hadseregcsoport csapatait a Moszkva elleni támadásra, amely a „Tájfun” hadművelet fedőnevet kapta, jelentősen megerősítették. Szmolenszktől északra Hoth vezérezredes 3. páncéloscsoportja gyülekezett. Ettől északabbra a 9. hadsereg (Strauss vezérezredes) állásai húzódtak. Szmolenszktől délkeletre von Kluge tábornagy 4. hadserege, Roszlavl körzetében pedig a Hoepner vezérezredes 4. páncéloscsoportja készült fel a támadásra. Dubrovka és Sosztka között pedig a 2. hadsereg (von Weichs vezérezredes) és Guderian vezérezredes 2. páncéloscsoportja állomásozott. A légi támogatás feladatát Kesselring tábornagy 2. légiflottája és Löhr vezérezredes 4. légiflottájának részei kapták.
A kijelölt erőket pihentették, és elveszített eszközeiket részben pótolták. A 2. páncéloscsoport állományát 50 százalékra, a másik két páncéloscsoportot pedig 70-80 százalékra töltötték fel. A hadseregcsoport páncélos-állománya a pótlásokat követően mintegy 1700 harckocsit és rohamlöveget tett ki. A létszámban megfogyatkozott gyaloghadosztályokat nehéztüzérséggel és rohamlövegekkel erősítették meg. A támadásra kijelölt mintegy 1 millió 800 ezer fős német csoportosítás 56 gyaloghadosztályból, 14 páncéloshadosztályból és nyolc gépkocsizó gyaloghadosztályból állt. A szovjetek Rzsev – Vjazma – Kirov vonalában a német 4. és 9. hadsereggel szemben erős védelmi terepszakaszt építettek ki. A németek a páncéloscsoportok áttörése után az itt védekező erőket újabb katlanba akarták zárni.
Moszkva védelmére szeptember végén három front készült fel. A Nyugati Front, a Tartalék Front és Brjanszki Front együttes ereje 1 millió 250 ezer főt, és egyebek mellett 990 (ebből 167 nehéz és közepes, 823 könnyű) harckocsit tett ki. A szovjet csapatok 84 lövészhadosztályt, kilenc lovashadosztályt, két gépkocsizó lövészhadosztályt, egy harckocsihadosztályt, 13 harckocsidandárt, egy lövészdandárt és két megerődített körletet vonultattak fel. A védelmi hadművelet 67 napja alatt a veszélyeztetett arcvonalszakaszok mögé további 34 hadosztályt és 40 dandárt vontak előre, elsősorban Szibériából és a Távol-Keletről.
A moszkvai csata szeptember 30-án vette kezdetét, mikor a 2. páncéloscsoport a Közép Hadseregcsoport déli szárnyán Orjol irányában megindította támadását. Sikeres áttörés után 17. és 18. páncéloshadosztályai észak felé fordulva viszonylag gyorsan a Brjanszkot védő szovjet erők hátába kerültek. Október 3-án a 2. páncéloscsoport 3. páncéloshadosztálya elfoglalta Orjolt. Két nappal később a páncéloscsoportot 2. páncéloshadsereggé nevezték át.
Október 2-án hajnali 5 órakor a hadseregcsoport zöme is megkezdte előrenyomulását. A 3. és 4. páncéloscsoport Roszlavl és Szmolenszk közelében áttörte a szovjetek védelmét, és Vjazmától nyugatra napokon belül bekerítette a szovjet 19., 20., 24. és 32. hadsereg erőit.
A keleti hadszintéren október 7-én már leesett az első hó. A kiadós esők és a sáros időszak, németül az ún. Schlammperiode rendkívül lelassította a német offenzíva ütemét.
Október elején Moszkva előterében három szovjet hadsereg kezdett hozzá a mozsajszki védelmi vonal kiépítéséhez. Ez három fővédőövből és számos reteszállásból állt. A védelmet harckocsiárkokkal, széles aknamezőkkel, páncéltörő ágyúállásokkal és elektronikus úton működtetett, földbe ásott lángszórókkal szilárdították meg. A szovjet főváros védelmére kijelölt Nyugati Front parancsnokságát október 10-én G. K. Zsukov hadseregtábornok vette át.
A 3. páncéloscsoport október 11-én elérte a Volgát, két nappal később pedig elfoglalta Kalinyint. A szovjet hadvezetés a várostól északra és nyugatra védekező seregtesteiből megszervezte a Kalinyini Frontot, amelynek parancsnoka I. Sz. Konyev vezérezredes lett.
A német csapatok délen is sikereket értek el, miután a 2. hadsereg XIII. hadteste október 13-án elfoglalta Kalugát. Egy nappal később a 9. hadsereg birtokba vette Rzsevet is. Október második felében a hatékony harcra alkalmas nappalok hossza tovább rövidült. A sáros, mély talajon a német páncélos- és gépkocsizó gyaloghadosztályok járművei lassan araszolgattak a szovjet főváros felé. A 2. páncéloshadsereg október 29-én ugyan elérte Tulát, de elfoglalni nem tudta. Ezzel a 21Wehrmacht dél felől ugyan 160 kilométerre közelítette meg Moszkvát, de előrenyomulása elakadt.
A tokiói német nagykövetségen dolgozó dr. Richard Sorge október 15-én Moszkva számára rádión jelentette, hogy a japánok nem terveznek a Szovjetunió ellen támadást. Ezt követően a lehető legnagyobb ütemben kezdetét vette a Szibériában és a Távol-Keleten állomásozó, jól felszerelt és téli harcra is kiképzett szovjet hadosztályok nyugati arcvonalra, elsősorban Moszkva elé történő átcsoportosítása.
Október 16-án a szovjet fővárosban megkezdődött a kormányintézmények és a diplomáciai testületek kiürítése. A pánik hamarosan elhatalmasodott a menekülő tömegeken. Sok katona polgári ruhát öltött, a külvárosokban pedig több helyen is fosztogatók tűntek fel. Három nappal később Sztálin parancsára a szovjet fővárosban kihirdették az ostromállapotot, s ez együtt járt a rögtönítélő bíráskodással.
A 4. páncéloscsoport harckocsijai október 18-án betörtek Mozsajszkba. Október 20-án Vjazma és Brjanszk térségében befejeződött a kilenc bekerített szovjet hadsereg felszámolása. A németek saját adataik szerint 673 ezer hadifoglyot ejtettek, a megsemmisített vagy zsákmányolt harckocsik száma 1242, a lövegeké 5412 darab volt. A szovjet csapatok egy része viszont kitört, és Mozsajszk keleti körzetében csatlakozott a Nyugati Fronthoz.
A szovjet arcvonal résein keresztül a gyorsan mozgó német kötelékek október végéig elérték a Tula – Mozsajszk – Kalinyin vonalat. Moszkva ettől a vonaltól csupán mintegy 100 kilométerre terült el. A német támadás azonban ismét leállt. A csapatok várták a hidegebb időjárást, amikor a sáros talaj keményre fagy és a járművek gyorsabban haladhatnak. A németek a „Barbarossa” hadművelet megkezdése óta november 1-ig több mint 686 ezer katonát veszítettek. Az akadozó utánpótlás miatt 136 hadosztályuk harcértéke csupán 83 feltöltött hadosztálynak felelt meg. Októberben a németek a szovjet csapatokkal folytatott harcokban 337 harckocsit és rohamlöveget veszítettek.
November 15-én véget ért a sáros időszak: a Közép Hadseregcsoport északi szárnya felújította támadását Moszkva ellen. A 3. páncéloscsoport északnyugat, a 4. páncéloscsoport nyugat, míg a 2. páncéloshadsereg 17-én dél-délkelet felől indított támadást. Az arcból támadó 4. hadsereget a szovjetek ellenlökései feltartóztatták. A hadseregcsoport déli szárnyát a 2. hadsereg, északi szárnyát pedig a 9. hadsereg fedezte.
A 3. páncéloscsoport november 21-én a szovjet 30. hadsereggel vívott véres helységharcban elfoglalta Klint, s ezzel elvágta a Moszkva – Leningrád vasútvonalat. Öt nappal később a 2. páncéloshadsereg Sztalinogorszkot vette birtokba, ahol bekerítette a 239. lövészhadosztályt.
November 26-án a 3. és 4. páncéloscsoport csapatai a szovjetek elszánt ellenállása ellenére elérték Krasznaja Poljana és Krjukovo körzetét, valamint a Moszkva – Volga-csatornát. A német páncélosok északnyugaton ekkor már csak körülbelül 30 kilométerre voltak a szovjet fővárostól. A 4. páncéloscsoport élén haladó erők november 28-án hídfőt létesítettek a Moszkva – Volga-csatornán, a 2. páncéloshadosztály felderítő páncélgépkocsijai pedig már alig 20 kilométerre álltak a Kremltől. A szovjet 1. csapásmérő hadsereg erői azonban másnap visszavetették a németeket a csatorna bal partjára. Egyes adatok szerint december 2-án a német 62. utászzászlóalj felderítő osztagai mégis elérték Himki községet, mely Moszkvától alig nyolc kilométernyire, a Kremltől pedig 16 kilométerre található. Ennél közelebb a németek sohasem jutottak a szovjet fővároshoz.
A délről támadó 2. páncéloshadsereg 17. páncéloshadosztálya november 26-án megközelítette a Moszkvától 100 kilométerre délkeletre fekvő Kasirát és az Oka folyó hídjait, de másnap a harckocsikkal és rakéta-sorozatvetőkkel megerősített 1. gárda-lovashadtest ellencsapása visszavetette Mordvesz körzetébe. December 2-án a német páncélosok megpróbálták megkerülni a szovjetek által továbbra is tartott Tulát, de a 49. és 50. hadsereg erői visszaverték őket. Guderian vezérezredes, a 2. páncéloshadsereg parancsnoka december 6-ára virradó éjjel elhatározta, hogy kimerült csapatait a Sat és a Don folyók mögé vonja vissza.
November 29-én Zsukov jelentette Sztálinnak, hogy a moszkvai csata védelmi szakasza véget ért, s eljött az idő, hogy a bevessék a korábban összevont, jelentős tartalékokat.
November végével a hőmérséklet mínusz 30 Celsius-fok alá süllyedt. Amíg a Vörös Hadsereg repülőgépei a Moszkva környéki állandó kifutópályákról szállhattak fel, addig a behavazott német tábori repülőterek a Luftwaffe lehetőségeit jelentősen korlátozták. A német csapatok novemberben a keleti hadszíntéren 382 harckocsit és rohamlöveget veszítettek. A megmaradt 2480 páncélos motorja sokszor befagyott, a lőfegyverekben és tüzérségi eszközökben használt kenőanyag megdermedt, és a rádió adó-vevők telepei is használhatatlanokká váltak. A németek elégtelen utánpótlását csak lassú lovas szekerekkel lehetett szállítani: az utánpótlási rendszer hamarosan összeomlott. A gyors lefolyású hadjáratra készült Wehrmacht nem osztotta ki a katonák téli felszerelését sem. Emiatt 1942. márciusig 144 ezer 169 főre emelkedett a fagysérültek száma. A hatékony téli harcászat ismeretének hiánya miatt a véres veszteségek is növekedtek: az Ilmeny-tónál bevetett spanyol 250. gyaloghadosztály (Kék Hadosztály) 205 fős sí-századából például csupán 12 katona élte túl a telet.
December 1-jén von Bock tábornagy, a Közép Hadseregcsoport főparancsnoka jelentette az OKH-nak, hogy legyengült hadseregei már csupán helyi sikereket érhetnek el. Miután december 4-én a 4. páncéloscsoport újabb kísérlete is kudarcot vallott, hogy a támadást sikeresen felújítsa, a moszkvai védelmi vonalba betört német páncélos-ékeket visszavonták.
A szovjetek saját adataik szerint Moszkva védelmében szeptember 30. és december 5. között 514 ezer 338 halottat és eltűntet, 2785 harckocsit, 3832 löveget és aknavetőt, valamint 293 repülőgépet veszítettek. A szovjetek moszkvai hadászati védelmi hadművelete véget ért, a „Barbarossa” hadművelet pedig végérvényesen kudarcot vallott. A Wehrmacht sikertelenségnek főként az volt az oka, hogy a németek nem mérték fel, mit is jelent megtámadni egy olyan hatalmas országot, mint a Szovjetunió. A német felderítés jelentősen alábecsülte a Vörös Hadsereg katonai erejét, hadászati tartalékait, a totalitárius rendszer szervezőképességét, és a szovjet hadiipar teljesítőképességét is. A német harcászati fölény az egyre szélesedő arcvonalon mindinkább helyi jelentőségűvé vált. Az élőerő és a haditechnika arcvonal-sűrűsége a távolságok növekedésével egyre csökkent. Az utánpótlási vonalak reménytelenül megnyúltak, és a utánszállításokat partizántámadások zavarták. A bátorságból és kétségbeesésből a bekerítésekben is tovább harcoló szovjet csapattöredékek felszámolása jelentős erőket kötött le, s ezek hiánya tovább gyengítette a támadó csapatokat. A németek békealapú hadigazdasága nem tudta kellő mértékben és ütemben pótolni az anyagi veszteségeket, s az egyre növekvő lőszerfelhasználást, ezért a német támadások hatékonysága és térbeli kiterjedése a legkiemelkedőbb egyéni teljesítmények ellenére is folyamatosan csökkent.
Az idő és a hatalmas keleti térség Napóleon császár után most Hitler ellen dolgozott. A franciák 1812-es hadjáratuk során már szeptember közepén bevonultak Moszkvába, mégsem tudták legyőzni az ország mélységéből mozgósított orosz élőerő-tartalékokat és a beköszöntő kemény telet. Nagyon valószínűtlen, hogy 129 évvel később, egy technikailag 22összehasonlíthatatlanul fejlettebb világban a vasútra és repülőgépekre támaszkodó szovjet haderő beszüntette volna az ellenállást csak azért, mert fővárosát elfoglalta az ellenség. Mivel a szovjetek az Uralig hadászati hátrányok nélkül vonulhattak volna vissza, a németek egyre fogyatkozó erejükkel Moszkva elfoglalása után sem tudták volna megsemmisíteni a Vörös Hadsereget. A gigászi feladat egyszerűen meghaladta a németek lehetőségeit.
