4. A Wehrmacht ismét támad (1942. május 1 – 1942. november 18.)

Teljes szövegű keresés

594. A Wehrmacht ismét támad (1942. május 1 – 1942. november 18.)
Adolf Hitler 1942. március 15-én megtartott beszédében kijelentette, hogy a szovjet Vörös Hadsereget 1942 nyarán végleg megsemmisítik. Ezért április 5-én, még a szovjetek téli offenzívája idején már kiadta 41. hadműveleti utasítását, amelyben meghatározta a Wehrmacht 1942. évi nyári hadjáratának feladatait. A tervek szerint a német és a szövetséges csapatok támadásának súlypontja az arcvonal déli részén lesz, ahol hadászati támadásukat négy ütemben hajtják végre. Először előretörnek a Kaukázusig, birtokba veszik a Baku környéki kőolajmezőket, majd elérik az iráni határt. A Führer elképzelése szerint a német és a Távol-Keletről előrenyomuló japán erők valahol Indiában találkoztak volna egymással. Hitler egyáltalán nem gondolt arra, hogy a német haderő a keleti hadszíntéren hadászati védelemre rendezkedjék be. Nagy-Britannia várható újbóli megerősödése miatt azzal azonban számolt, hogy már csak 1942-ben lesz lehetősége „egyarcvonalas” háború folytatására, tehát még ebben az évben kell a döntést kierőszakolni a Vörös Hadsereggel szemben.
Március végén a szovjetek is meghatározták csapataik nyári hadműveleti terveit. Noha a téli hadjárat a Vörös Hadsereg hadászati-hadműveleti helyzetét a nyugati irányban jelentősen javította, a legtöbb front a januárban kapott feladatait mégsem tudta teljesíteni. Sztálin leginkább attól tartott, hogy a németek ismét Moszkva ellen indítanak támadást, ezért korlátozott célú támadásokkal végrehajtott aktív védelmet akart a Krímben, Harkovnál, a lemberg-kurszki irányban, Leningrád és Gyemjanszk körzetében, hogy ezáltal megelőzzék a németek újabb támadását. Sztálin a délnyugati irányban harcoló frontok tevékenységét összehangoló Tyimosenko javaslatát erősen támogatta, aki három fronttal akart támadást indítani. A szovjet vezérkar ellenezte a tervet, s annak csak a két fronttal végrehajtandó, s Harkov visszafoglalását célzó változatát fogadták el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem