A Dél Hadseregcsoport ellentámadása és Harkov visszafoglalása (1943. február 19 – 1943. március 25.)

Teljes szövegű keresés

A Dél Hadseregcsoport ellentámadása és Harkov visszafoglalása (1943. február 19 – 1943. március 25.)
Manstein tábornagy február 19-én a 4. páncéloshadseregnek parancsot adott, hogy indítson támadást a Délnyugati Front messze előrenyúló erőinek szárnyai ellen. A Hollidt hadműveleti csoport öt hadtestének a Déli Front öt szovjet hadseregével szemben továbbra is Mius menti állásait kellett védenie, hogy az észak felé támadó páncélosok hátát keletről fedezék.
A szovjet Voronyezsi és Délnyugati Front hadműveleti helyzete ekkor meglehetősen sebezhető volt. Ennek oka az volt, hogy a szovjet főhadiszállás, s főként Sztálin meggyőződéssel hitte, hogy a németek déli szárnya általános visszavonulást hajt végre a Dnyeper mögé, s meg sem kísérel jelentősebb ellenállást. Ezt még a szovjetek birtokába jutott, felső német katonai körökből származó hírszerzési adatok is alátámasztani látszottak. Sőt, mivel ebben az időszakban a hadműveleti döntések főleg Manstein főhadiszállásán születtek, a Hitler környezetébe is beépült szovjet hírszerzés – a Svájcon keresztül közvetlenül Moszkvának jelentő Lucy-kör – aligha juthatott fontos információkhoz.
A SZTAVKA elképzelése az volt, hogy a németek visszavonulásának útját még a Dnyeper előtt el kell vágni, hogy a sztálingrádi katasztrófánál is megsemmisítőbb csapást lehessen mérni a Wehrmachtra. Ennek érdekében Sztálin a Vörös Hadsereg csapatait az Azovi-tenger irányában minél gyorsabb előretörésre utasította. A hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak kellő biztosítása és a létfontosságú utánszállítás megszervezése szovjet részről azonban elmaradt. Így történhetett, hogy a szovjet csapatok éppen akkor fogytak ki a lőszerből, üzemanyagból és élelemből, amikor a németek megindították ellentámadásukat. Manstein éppen erre számított.
Elsőként a szovjet 6. hadsereg jobb szárnya ellen február 19-én Krasznográd körzetéből déli irányban a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály indított támadást, majd február 23-án Pavlovgrád környékén felvette a kapcsolatot a dél felől érkező XXXXVIII. páncéloshadtesttel. Harkovtól délnyugatra a Kempf hadműveleti csoport Raus hadteste támogatta a német ellentámadást.
Manstein csapatai körülbelül 350 páncélossal lendültek támadásba. A 4. páncéloshadsereg bal szárnyán harcoló XXXXVIII. páncéloshadtest február 20-án Guljaj Pole körzetéből kezdte meg előretörését Pavlovgrád felé, hogy fedezze a Dnyeper két legfontosabb átkelőhelyét. A jobb szárnyon az LVII. páncéloshadtest Izjum irányában nyomult előre. Az 1. páncéloshadsereg XXXX. és III. páncéloshadtestei 4. páncéloshadsereg jobb szárnyán február 22-től pedig északkelet felé támadtak.
Február 21-én Popov altábornagy rádión engedélyt kért a Délnyugati Front parancsnokától a visszavonulásra. Vatutyin azonban a támadás mielőbbi folytatására utasította. A szovjetek csupán három nappal később eszméltek rá, milyen hatalmas veszély is fenyegeti őket. Vatutyin csak ekkor változtatta meg Popov gyorscsoportjának feladatát, de akkor már késő volt.
A XXXX. páncéloshadtest 333. gyaloghadosztálya február 27-én visszafoglalta Krasznoarmejszkojét, a 7. páncéloshadosztály pedig másnap Izjumtól délre elérte a Donyec folyót. Február 28-án estére Manstein tábornagy páncéloshadtestei széles arcvonalon újra kijutottak a Donyec partjához: ezzel a szovjet arcvonalon 200 kilométeres rés támadt. Popov altábornagy gyorscsoportját megsemmisítették, a szovjet veszteség a német adatok szerint 3000 halott, 251 harckocsi, 125 páncéltörő ágyú és 73 löveg volt. Március 2-án a német 1. páncéloshadsereg visszafoglalta Szlavjanszkot, a 4. páncéloshadsereg LVII. páncéloshadteste pedig Balakleja körzetében hídfőt létesített a Donyecen.
A SZTAVKA-nak nem maradt más választása: a Voronyezsi Frontot is védelembe rendelte, amelynek bal szárnya a Délnyugati Front csapdába esése után súlyos helyzetbe került. A január 13-án kezdődött szovjet hadászati támadás 360–520 kilométernyi előretörés után március 3-án hirtelen véget ért. A Délnyugati Front 6. hadserege, 1. gárdahadserege és Popov altábornagy gyorscsoportja igen súlyos veszteségeket szenvedett: német adatok szerint 23 ezer halottat, 615 páncélost, 600 páncéltörő ágyút és 400 löveget hagytak a harctéren. A szovjet harckocsihadtestekben csupán nyolc–tizenöt bevethető harckocsi maradt. A németek csak 9000 ezer hadifoglyot ejtettek, mert hézagos vonalaikon a szovjet túlélők könnyen átszivároghattak. A Voronyezsi Front, a Délnyugati Front, illetve a Brjanszki Front 13. hadseregének csapatai a voronyezsi – harkovi támadó hadművelet 50 napja alatt összesen 153 ezer 561 katonát, ebből 55 ezer 475 halottat és eltűntet, 1023 páncélost, 2106 löveget és aknavetőt, valamint 307 repülőgépet veszítettek.
A német támadás tovább folytatódott. A 4. páncéloshadsereg átcsoportosította erőit, majd március 4-én támadást indított 102a Voronyezsi Front bal szárnyán harcoló 3. harckocsihadsereg ellen. Ribalko altábornagy harckocsihadseregének két harckocsihadteste mindössze 30 bevethető harckocsival és három lövészhadosztállyal Harkovtól délre próbálta megállítani a németeket. P. M. Safarenko vezérőrnagy 25. gárda-lövészhadosztálya Taranovka, Zmijev és Merefa körzetében öt napig fel is tartotta a déli irányból támadó XXXXVIII. páncéloshadtestet. Hausser SS-Obergruppenführer SS-páncéloshadteste viszont a 4. légiflotta csatarepülőgépeinek támogatásával heves harcok közepette délnyugat felől március 8-ára elérte Harkov nyugati szélét. Az SS-csapatok március 7-én, Valki elfoglalásakor egy kilőtt T–34-ben olyan oktatóanyagot találtak, amely a Tiger E ellen követendő harceljárást tárgyalta. A szovjeteket tehát nem lepte meg a német nehézharckocsik megjelenése.
A Szovjetunióban felállított csehszlovák 1. önálló zászlóalj megerősített 1. századát a 25. gárda-lövészhadosztály alárendeltségében, a Mzsa folyó mentén, Szokolovónál vetették be először. A zászlóalj parancsnoka Ludvík Szvoboda ezredes volt. A megerősített század 350 főből állt. Március 8-án délután 1 órakor a csehszlovák alegységet egy német páncélozott harccsoport támadása érte, amely a századot bekerítette és a községet éjjel 11 óráig elfoglalta. A csehszlovákok 200 halottat és eltűntet, valamint 60 sebesültet, és csaknem a teljes nehézfegyverzetüket veszítették el.
Az SS-páncéloshadtest harkovi harcaival kapcsolatban sok feldolgozásban találkozhatunk azzal a megállapítással, hogy Hausser SS-tábornok presztízsokok miatt átkaroló hadmozdulat helyett arcból indított támadásra adott parancsot, s emiatt a három SS-páncélgránátos-hadosztály katonáira elhúzódó és veszteségterhes harcok vártak. Valójában az SS-páncéloshadtest március 9-én reggel 9 óra 20 perckor a 4. páncéloshadseregtől azt a parancsot kapta, hogy mialatt a hadtest észak felé haladva nyugat felől leköti a várost védő szovjeteket, derítse fel, mi a helyzet Harkovban, és ha van lehetőség nyugati irányból a város meglepetésszerű bevételére, akkor azt használja ki.
Hausser ez alapján cselekedett. Mivel az SS-tábornok a felderítés alapján esélyt látott a nyugati irányból való támadásra, a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály harccsoportjait összevonta, és támadási szándékát jelentette a 4. páncéloshadseregnek. Március 10-én a Leibstandarte SS Adolf Hitler és a Totenkop SS-páncélgránátos-hadosztályok viszont továbbra is észak felé törtek előre, majd kelet felé fordulva megkerülték Harkovot. Este 8 óra körül a 4. páncéloshadsereg utasította az SS-páncéloshadtestet, hogy Harkovot északkeletről vegye be, a városból Csugujev felé vezető utat a hadtest keleti szárnyával zárja le, de nyugatról csak kösse le a szovjeteket.
Másnap, 11-én reggel a Leibstandarte SS Adolf Hitler SS-páncélgránátos-hadosztály északkeletről betört a városba. A 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj (Jochen Peiper SS-Sturmbannführer) lövészpáncélosai nehéz utcai harcokban elérték a belvárost. Amikor 13-án este az SS-páncélgránátosok már Harkov délkeleti részében a szovjet 17. lövészdandár és a 179. harckocsidandár erőivel harcoltak, a német XXXXVIII. páncéloshadtest a várostól még 46 kilométerre délre volt, és továbbra is a 25. gárda-lövészhadosztály állásait próbálta áttörni.
Hoth vezérezredes, a 4. páncéloshadsereg parancsnoka, március 11-én 14 óra 50 perckor ennek ellenére arra utasította az SS-páncéloshadtestet, hogy tekintet nélkül a városban folyó harcokra, a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály erőit gyenge fedező osztagok hátrahagyásával vonja ki, velük észak felé kerülje meg Harkovot, majd vágja el a szovjetek visszavonulási útvonalait Csugujev felé, illetve támadja hátba a XXXXVIII. páncéloshadtestet feltartóztató szovjet csapatokat. Amikor a parancs beérkezett, a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály utászai Harkov nyugati szélén már átjutottak a szovjetek által ásott harckocsiárkon, és benyomultak a déli városrész házai közé. Hausser úgy gondolta, hogy a szilárd burkolatú városi utakon könnyebb a szovjetek hátába kerülni, mint hatalmas kerülővel, földutakon tenni ugyanezt.
Március 12-én délben a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály harccsoportjai már a főpályaudvarnál harcoltak. Hoth vezérezredes 11 óra 50 perckor azonban ismét a hadosztály erőinek kivonására és átcsoportosítására utasította Haussert. Az SS-hadtest parancsnoka most már végrehajtotta a parancsot, s a kivont Harmel SS-harccsoport a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály részeivel együtt hamarosan elvágta a Harkovból Csugujevbe vezető utat.
Március 14-ére a németek teljesen bekerítették Harkovot. A szovjet 3. harckocsihadsereg parancsot kapott, hogy megmaradt erőivel törjön ki. A hadsereg csapatai 15-én és 16-án három csoportban kivágták magukat, feladták a várost, és a Donyec bal partján gyülekeztek. Itt a Délnyugati Front alárendeltségébe kerültek.
Miközben Harkovért kemény küzdelem folyt, a német erők egy része Belgorod és Kurszk irányában folytatta a támadást. A különleges hadrendű Grossdeutschland gépkocsizó gyaloghadosztály március 5-én foglalta el megindulási állásait. A Grossdeutschland páncélosezrede ekkor öt Panzer II, 20 Panzer III, 85 Panzer IV (ebből 75 páncélos 7,5 cm-es L/43-as löveggel), kilenc Tiger E, két parancsnoki Panzer III és 26 Panzer III (Flamm) lángszórós harckocsival rendelkezett. A hadosztály csapatai szétvertek három szovjet lövészhadosztályt és két páncéltörő tüzérdandárt, majd március 11-én elfoglalták Bogodukovot.
Március 14–15-én Boriszovka körül a Grossdeutschland gépkocsizó gyaloghadosztály, illetve K. Sz. Moszkalenko altábornagy 40. hadseregének 3. gárda-harckocsihadteste (I. A. Vovcsenko vezérőrnagy) és 5. gárda-harckocsihadteste (A. G. Kravcsenko vezérőrnagy) között jelentős páncélosütközet zajlott le. A német hadosztály rohamlövegosztálya ebben az összecsapásban, Sztanovoje elfoglalásakor 15 T–34 harckocsi kilövését jelentette. A szovjetek egy újabb támadása során a bevetett 100–120 páncélosból német jelentések szerint újabb 43 T–34 harckocsi kapott végzetes találatot. A hadosztály páncélosai 1943. március 7–20. között összesen 250 T–34, 16 T–60 és T–70, valamint három KV–1 harckocsi kilövését jelentették. Ebből a mennyiségből 188 szovjet páncélost a hosszú csövű löveggel ellátott Panzer IV harckocsik, 30 páncélost a Tiger E nehézharckocsik, 41 páncélost pedig a StuG. III rohamlövegek lőttek ki. A német páncélosezred saját vesztesége ugyanezen idő alatt összesen 14 megsemmisült harckocsi, nevezetesen egy Panzer III, 12 Panzer IV és egy Tiger E volt.
A Dél Hadseregcsoport azzal, hogy elérte Belgorodot, súlyos helyzetbe hozta a Voronyezsi Frontot, és közvetlenül veszélyeztette a Központi Front hátát is. Fennállt a lehetősége annak, hogy ha a németek tovább törnek előre Kurszk felé, és a Közép Hadseregcsoport orjoli hídfőjéből is támadást indítanak, a Vörös Hadsereg újabb öt hadseregét keríthetik be.
A német előrenyomulás megállítására a szovjet hadvezetés Kurszktól délre utolsó jelentősebb tartalékait, M. J. Katukov altábornagy 631 páncélossal rendelkező 1. harckocsihadseregét és I. M. Csisztyakov altábornagy 21. hadseregét vetette be. Sztálin a Sztálingrádnál pihenő 64. hadsereget (Sumilov altábornagy) is utasította, hogy azonnal induljon a veszélyeztetett körzetbe.
Az SS-páncéloshadtest és a Raus hadtest támadó erőivel szemben március 17-én még csak a Voronyezsi Front legyengült, harckocsikkal nem rendelkező 69. hadserege állt szemben. A szovjet hadosztályok zömének egyenként alig ezer katonája maradt, ezért szervezett ellenállásra nem voltak 103képesek: inkább a Donyecen túlra vonultak vissza. Másnap, 18-án a két Tiger E nehézharckocsival megerősített 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai dél felől betörtek Belgorodba, és pár óra alatt elfoglalták a várost.
A németek március 20. és 25. között többször is megpróbálták támadásukat Obojany és Volcsanszk irányában továbbfejleszteni, de addigra már a beérkezett szovjet tartalékokkal találták magukat szembe, amelyek a Kurszk felé vezető utakat dél felől sikeresen fedezték.
Március végén az arcvonal a Donyec mentén, Belgorod és Csugujev között megszilárdult. A Harkovért március 4. és 25. között vívott harcokban a Voronyezsi Front és Délnyugati Front 6. hadserege 86 ezer 469 katonát, ebből 45 ezer 219 halottat és eltűntet, 322 páncélost, 3185 löveget és aknavetőt, valamint 110 repülőgépet veszített.
A német veszteségek is súlyosak voltak. Csak az SS-páncéloshadtest élőerő-vesztesége (halottak, sebesültek és eltűntek) összesen 615 tisztet, illetve 11 ezer 154 altisztet és katonát tett ki. A Wehrmacht a teljes keleti hadszíntéren februárban 1105, márciusban 591 harckocsit veszített.
Manstein tábornagy folytatni akarta a támadást. Időközben azonban megkezdődött az olvadás, s az ezáltal keletkezett sár minden jelentősebb harctevékenységet vagy csapatmozdulatot meggátolt. A német csapatok kimerültek, tartalékok nem álltak rendelkezésre, s a Kurszktól nyugatra kialakult kiszögellés északi részén von Kluge tábornagy, a Közép Hadseregcsoport főparancsnoka sem akarta már támadásra utasítani elfáradt hadseregeit. A Dél Hadseregcsoport ellentámadása – noha elhárította a keleti hadszíntér eddigi legveszélyesebb szovjet hadászati támadását – nem tudta kihasználni az ismét megragadott hadászati kezdeményezést. A szovjetek legjelentősebb csoportosítását Kurszk térségben nem sikerült bekerítenie és megsemmisítenie. A szovjet csapatok is kimerültek, így a keleti hadszíntér legtöbb arcvonalszakaszán hadműveleti szünet állt be.
A német szövetségi rendszert a keleti hadszíntéren 1942 telén újabb súlyos vereség érte. Körülbelül 75 német, román, magyar és olasz hadosztály semmisült meg. A jelentős véráldozat és hadianyag-veszteség ellenére a Wehrmacht csapatai 1943 tavaszán csaknem ugyanazon a vonalon álltak, mint ahonnan 1942 júniusában megindították déli offenzívájukat. Mindazonáltal Hitler még mindig nem mondott le arról, hogy a kínálkozó alkalmat Kurszk térségében kihasználja. Az 1943. február-március folyamán visszaszerzett hadászati kezdeményezést kihasználva a németek harcra akarták kényszeríteni, s szét akarták verni a Dél Hadseregcsoport északi, és a Közép Hadseregcsoport déli szárnyával szemben álló szovjet hadműveleti tartalékokat és meggyengült harckocsicsapatokat. Úgy gondolták, hogy a kurszki ívben a Vörös Hadsereg jelentős erőit keríthetik be, s a mintegy 500 kilométeres arcvonalszakasz felszámolásával számos német hadosztályt szabadíthatnak fel más feladatokra. Megkezdődött tehát a német terv kidolgozása, amely a Zitadelle (Citadella) fedőnevet kapta. Ez azonban már a keleti hadszíntéren lefolytatott hadműveletek második, főbb szakaszának egyik legfontosabb eseménye volt.

A szovjet csapatok ellentámadása Sztálingrádnál 1942. november 19. és 1943. február 2. között.

A szovjet csapatok 1942/43-as téli általános támadása 1943. január 1. és március 24. között

A magyar 2. hadsereg helyzete 1943. január 14-én este

A szovjet Voronyezsi Front T–34 harckocsija lövészdeszantot vesz fel a megindulási állásban 1943 januárjában
(HTM, 37111).

104Szovjet lövészek szállnak le a KV-1 nehézharckocsiról, és rohamra indulnak. Bár a szovjetek jellegzetes füles sapkája kiváló védelmet nyújtott a hideg ellen, de nem fért be a rohamsisak alá. A szovjet katonák rendszerint a sapkát választották, ezért télen gyakori fejsérülést szenvedtek el.

Német gyalogság utcai harca Novorosszijszkban a kaukázusi arcvonalon 1943 márciusában
(HTM, 39226, Weltbild).

105Hermann Hoth vezérezredes (1885-1971), a német 4. páncéloshadsereg parancsnoka
(HTM, 38683, OKW-Foto).

Téli viszonyok között a legmegbízhatóbb utánszállítási módszer a fogatolt szánoszlop volt
(HTM, 39441).

Ewaldt von Kleist vezérezredes (1881-1954), a német 1. páncéloshadsereg, majd az A Hadseregcsoport főparancsnoka
(HTM, 38696, OKW-Foto).

A Sztálingrádnál helytállt szovjet csapatok 1943 februárjában megkapják gárda-zászlójukat
(HTM, 2995).

106Erich von Manstein tábornagy (1887-1973), a Don Hadseregcsoport, később pedig a Dél Hadseregcsoport főparancsnoka 1943 tavaszán
(HTM, 38738, SchBD).

A Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály páncélosezrede 8. századának Tiger E nehézharckocsija Harkov visszafoglalása után 1943 márciusában. A fehérre meszelt páncélos hátsó páncélzatának bal oldalán a hadosztály harcászati jelzése látható. A harckocsilöveg „hat órára”, vagyis hátrafelé áll
(HTM, 39665).

Német (valószínűleg SS-) páncélgránátosok fehér álcaruhában, fehérre meszelt Sd.Kfz. 251 lövészpáncélosban 1943 márciusában. A harcjármű géppuskája egy MG 42. A háromjegyű számrendszer („421”) alapján ez a zászlóalj 4. százada 2. szakaszának parancsnoki járműve
(HTM, 39759, Weltbild).

107Német önjáró, 2 cm-es légvédelmi gépágyú földi célpont elleni harca 1943 februárjában a Donyec mentén
(HTM, 39946, SchBD).

Sztálingrádban hadifogságba esett német katonák menetoszlopa 1943 februárjában
(HTM, 54338).

A bekerített német erőket felszámoló szovjet csapatok egyesülnek a 62. hadsereg kötelékeivel 1943. január 31-én
(HTM, 54327).

A Sztálingrádot védő 62. hadsereg parancsnoki óvóhelyén.
Balról jobbra: N. I. Krilov vezérőrnagy (1903-1972), V. I. Csujkov altábornagy (1900-1982), a hadsereg parancsnoka, K. A. Gurov altábornagy (1901-1943) és A. I. Rogyimcev altábornagy (1905-1977)
(HTM, 9217).

K. K. Rokosszovszkij altábornagy (1896-1968) a sztálingrádi csatában, 1943 januárjában
(HTM, 9225).

Német gépjárművek gyűjtőhelye a sztálingrádi harcok után 1943 februárjában
(HTM, 9227).

108A Don menti ütegállásából kimentett fogatolt 10,5 cm-es (Göring) 37 M könnyűtarack útban a magyar 2. hadsereg újjászervezési körzete felé, 1943 februárjában.

A kecskeméti 13. könnyű hadosztály visszavonulása Osztrogozsszkból 1943. január 21-én
(HTM, 27761).

109A végtelen orosz hómezőn visszavonuló magyar alakulatok menete a hazatérés reményében 1943 februárjában.

A ceglédi 7/II. zászlóalj megmaradt állománya átkelt a Dnyeper befagyott jegén 1943. március 8-án. A kegyetlen téli időjárási viszonyok közepette a magyar csapatok közel 1500 km hosszú gyalogmenet után érték el a 2. hadsereg Kijeven túli újjászervezési körzetét.
(HTM, 27761).

110Sebesültszállító magyar kórházvonat megérkezése a budapesti Déli pályaudvarra
(HTM, 30216).

Hazatérésre váró magyar honvédek 1943. április végén az ovrucsi pályaudvaron.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages