A Miusz menti harcok és a “Rumjancev” hadászati támadó hadművelet Belgorod és Harkov irányában (1943. július 17. – augusztus 23.)

Teljes szövegű keresés

A Miusz menti harcok és a “Rumjancev” hadászati támadó hadművelet Belgorod és Harkov irányában (1943. július 17. – augusztus 23.)
A Vörös Hadsereg csapatai a kurszki ívtől délre, Belgorod és Harkov térségében egy még jelentősebb támadásra készültek. Az Orjolnál végrehajtott támadást a SZTAVKA csak ezen hadművelet kisegítő csapásának tartotta, amely bevezette a szovjet ellentámadást, és tehermentesítette a Központi Frontot. Az új hadművelet célja a 4. páncéloshadsereg és a Kempf-seregcsoport bekerítése és megsemmisítése volt. Sztálin és Antonov vezérezredes azt remélte, hogy a Harkovon keresztül Dnyepropetrovszk és a Fekete-tenger felé végrehajtott 180 km-es előretöréssel a Dél Hadseregcsoport 1. páncélos- és 6. tábori hadseregét is el tudják majd vágni az utánpótlástól.
Noha a “Rumjancev” fedőnevű elképzelést már április óta tervezték, pontos részletei csak a kurszki védelmi hadművelet során nyertek végleges formát. Sztálin már július 23-án támadást sürgetett, de Zsukov szerint a támadásra kijelölt Voronyezsi és Sztyeppi Front csapatai akkori állapotukban képtelenek voltak jelentősebb támadást indítani, és legkevesebb nyolc nap felkészülési időt kért. Sztálin beleegyezett, majd augusztus 1-jén jóváhagyta a két frontparancsnok, Vatutyin és Konyev, illetve Zsukov előterjesztését.
Zsukov az összpontosított erők egyszerű tömegtámadását javasolta. A Voronyezsi Front 5. gárda- és 6. gárdahadseregének, valamint a Sztyeppi Front 53., 69. hadseregének és a 7. gárdahadsereg részeinek augusztus 3-án Belgorod körzetéből kellett megindítaniuk támadásukat. A lövészcsapatok áttörése után az 1. és 5. gárda-harckocsihadseregnek a lehető legnagyobb sebességgel délnyugat felé kellett előrenyomulniuk. A harckocsihadseregek közelebbi feladata – a hosszan elnyúló magaslatok és a folyók mentén párhuzamosan támadva – a németek vasúti és ellátó központjának, Bogodukovnak elfoglalása volt. Ezután Katukov 1. harckocsihadseregének arccal nyugatnak, Rotmisztrov 5. gárda-harckocsihadseregének pedig a város felé támadva, be kellett keríteniük Harkovot.
Vatutyin a 27., 40. és 38. hadseregét csapásmérő csoportosítása jobbszárnyán helyezte el azzal a feladattal, hogy csatlakozzanak az eredményes támadáshoz. A 7. gárdahadsereg a Sztyeppi Front balszárnyán hasonló szerepet kapott. A 47. hadsereg és a 4. gárdahadsereg, valamint a 3. gárda-harckocsihadtest a SZTAVKA tartalékában maradt, hogy később kifejleszthesse a Voronyezsi Front sikereit. Az offenzívát a 2. és 5. légi hadsereg csapatai támogatták.
Sztálin elutasította Harkov kettős átkarolásának tervét, mivel azt a megviselt csapatok számára túl bonyolultnak tartotta. Végül azonban a végleges terv még összetettebbre sikeredett. A SZTAVKA ugyanis ezúttal a német védelem legerősebb pontján való áttörés mellett döntött, hogy elkerülje a szárnyait ért páncélos-ellencsapásokat, amelyeket február és március folyamán volt kénytelen elszenvedni. A hadművelet csapásmérő csoportosítása a két szovjet front sávhatárán összpontosult, ami kezdetektől fogva vezetési problémákat okozott. Az összfegyvernemi hadseregek alárendeltségébe utalt harckocsi- és gépesített-hadtestek, nevezetesen a 40. hadsereg 2. harckocsihadteste, a 27. hadsereg 4. gárda-harckocsihadteste, a 6. gárdahadsereg 5. gárda-harckocsihadteste és az 53. hadsereg 1. gépesített-hadteste egyszerre kaptak harcászati és hadműveleti feladatokat. Ezen hadtestek emiatt már az első napon bevetésre kerültek, akárcsak a hadműveleti feladatokat kapott két harckocsihadsereg. Ez tovább nehezítette a harcvezetést.
A támadás ráadásul nem egy időben vette kezdetét mindenhol. 24A csapatok zöme augusztus 3-án Belgorodnál lendült volna támadásba, melyhez a 7. gárdahadsereg részei 6-án, a Délnyugati Front (R. J. Malinovszkij hadseregtábornok) 57. és 1. gárdahadserege pedig 8-án csatlakozott volna. Ennek oka az volt, hogy a korlátozott német páncélos-tartalékok manővereit a szovjetek úgy próbálták megakadályozni, hogy időben és térben lépcsőzve, egymás után indították támadásaikat. A németeknek emiatt tartalékaikat egyik betörési helyszíntől a másikig állandóan mozgatni kellett, s a páncélosok egy-egy helyszínen nem időzhettek sokat. A szovjetek ilyen lekötő támadást terveztek a Donyec és Miusz folyók mentén is.
A Délnyugati Front öt hadserege július 17-én támadást indított az 1. páncéloshadsereg (Eberhard von Mackensen vezérezredes) állásai ellen, és Izjumtól délkeletre 30 km szélességben átkelt a Donyec középső folyásán. A Harkovtól átcsoportosított XXIV. páncéloshadtest 17. páncélos- és Wiking SS-páncélgránátos-hadosztályának azonban sikerült megakadályozni, hogy a szovjetek déli irányban teret nyerjenek. Az 1. páncéloshadsereg öt nap alatt mégis 27 ezer 291 főt veszített.
A német 6. hadsereg (Karl-Adolf Hollidt gyalogsági tábornok) felderítése a Miusz keleti partján már korábban felfigyelt a szovjet előkészületekre. A német hadseregparancsnok ezért felkészítette csapatait a várható támadásra. Az északi szárnyon a IV. hadtest 335. és 304. gyalog- és 3. hegyihadosztálya helyezkedett el. Középen, a legveszélyeztetettebb szakaszon, Dmitrijevka és Kujbisevo körzetében a XVII. hadtest 302., 306. és 294. gyaloghadosztálya fokozta védelmi előkészületeit. Délen a XXIX. hadtest 336., 17. és 111. gyalog-, valamint 15. Luftwaffe tábori hadosztálya volt védőállásban. A hadsereg tartalékát csupán a 29 Panzer III és hét Panzer IV páncélost számláló 16. páncélgránátos-hadosztály és az összesen 87 bevethető rohamlöveggel rendelkező négy rohamlövegosztály alkotta.
A szovjet Déli Front (F. I. Tolbuhin vezérezredes) csapatai július 17-én reggel heves tüzérségi előkészítés után támadást indítottak a Miusz mentén. A 6. hadsereg északi szárnyán az ezred erejű támadásokat a németek visszaverték, és súlyos veszteségeket okoztak a szovjet gyalogságnak. A XVII. hadtest csatlakozásainál az 51. hadsereg (J. G. Krejcer altábornagy) három hadosztálya, valamint a 28. hadsereg (V. F. Gerasimenko altábornagy) hét hadosztálya és egy önálló harckocsidandára csak kisebb betörést ért el. A németek ezeket elreteszelték. A hadtest arcvonalának közepén a 2. gárdahadsereg (G. F. Zaharov altábornagy) és az 5. csapásmérő hadsereg (V. D. Cvetajev altábornagy) nyolc hadosztálya, 2. gárda-gépesítetthadteste és 32. önálló harckocsidandára viszont Dmitrijevkától nyugatra átkelt a folyón, és mintegy 10-15 km mélyen betört a német állásokba. A szovjetek gyakorlatilag zavartalanul alkalmazhatták csatarepülőgépeiket, mivel itt egyelőre német vadászrepülőgépek nem álltak rendelkezésre. Az akár 50-100 repülőgépből álló szovjet kötelékek súlyos veszteségeket okoztak a német gyalogságnak és tüzérségnek. Foszfortöltetű bombáikkal a száraz növényzetet is felgyújtották, amely korlátozta a védők megfigyelési lehetőségeit.
A kialakult szovjet hídfő ellen 18-án reggel délnyugat felől a 16. páncélgránátos-hadosztály eredménytelen támadást indított. Este állományában 50 bevethető harckocsival beérkezett a 23. páncéloshadosztály is. A szovjetek aznap tovább bővítették hídfőjüket. Július 19-én a XXIV. páncéloshadtest által vezetett 23. páncélos- és 16. páncélgránátos-hadosztály megpróbálta megállítani a szovjeteket, de ellentámadásuk kudarcot vallott. Másnap a 13. gárda-lövészhadtest és a 2. gárda-gépesítetthadtest erői újabb támadást indítottak nyugati irányban, melyhez 21-én a késve beérkező 4. gárda-gépesítetthadtest is csatlakozott. A szovjetek addigra viszont már nagy mennyiségű páncélost veszítettek. A szovjet gyalogság támadási kedve ezen harcjárművek hiányában meglehetősen lelohadt, és a németek jól vezetett tüzérségi tüze is súlyos veszteségeket okozott soraikban. A XXIV. páncéloshadtestnek július 22-én, az utolsó pillanatban végül sikerült a Déli Front támadását megállítani, s ezután a hónap végéig már csak kisebb erőkkel indított szovjet támadások folytak.
A 6. hadsereg július 17. és 21. között 23 ezer 830 halottat, sebesültet és eltűntet veszített. Miután önerőből nem volt képes felszámolni a Dmitrijevkától nyugatra létesített szovjet hídfőt, Manstein tábornagy e feladatra a II. SS-páncéloshadtestet csoportosította át. Az Olaszországba vezényelt LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály helyett a hadtest harmadik hadosztályaként a 3. páncéloshadosztályt kellett bevetni.
A II. SS-páncéloshadtest – együttműködve a XXIV. páncélos- és a XXIX. tábori hadtesttel – július 30-án reggel északnyugati irányból indította meg támadását a hídfő ellen. A súlyos harcok négy napig tartottak. A nehéztüzérséggel, sorozatvetőkkel és immár a IV. repülőhadtest repülőgépei által támogatott németek súlyos csapást mértek a beásott szovjet erőkre, de az aknamezőkön maguk is érzékeny veszteségeket szenvedtek. A II. SS-páncéloshadtest csak az első két napon 1314 katonát, 20 megsemmisült harckocsit és három rohamlöveget veszített. Augusztus 2-án a németek teljesen felszámolták a hídfőt, és visszafoglalták Miusz-parti állásaikat. A Déli Front csapatai július 17. és augusztus 2. között német adatok szerint egyebek mellett 17 ezer 895 hadifoglyot, 730 páncélost, 703 löveget és 398 aknavetőt veszítettek. A németek egy újabb harcászati-hadműveleti sikert könyvelhettek el, mivel megakadályozták a szovjeteket abban, hogy áttörjenek nyugat felé. Ám ehhez éppen onnan kellett átcsoportosítani szűkös páncélos-tartalékaikat, ahol a szovjetek legerősebb támadásukra készültek. Ez a térség Belgorod és Harkov körzete volt.
A szovjetek időközben felkészültek a “Rumjancev” hadműveletre. A műszaki csapatok 22 vízvonal alatti hidat vertek az Északi-Donyecen. Bár a támadásban részt vevő szovjet hadseregek messze nem rendelkeztek teljes állományukkal, 1 millió 144 ezer katonát, 50 lövészhadosztályt, 11 harckocsi- vagy gépesített-hadtestben és öt önálló harckocsidandárban 2439 harckocsit és önjáró löveget, valamint 12 ezer 627 löveget és aknavetőt sikerült összevonni a hadművelet végrehajtására. Az 1. harckocsihadseregnek 569, az 5. gárda-harckocsihadseregnek pedig 543 páncélosa volt. A főcsapást mérő 6. gárda-, 5. gárda- és 53. hadseregek támadó lövészhadosztályaira egyenként alig 1,5-3 km-es arcvonalszakasz jutott. A 25harckocsihadseregeknek ugyancsak 3-5 km széles átjárókon kellett áthaladniuk a gyalogság harcrendjén. Sztálin és Vatutyin tisztában volt a kockázattal, de úgy vélték, a gyors támadás a németeket még kedvezőtlenebb helyzetben érheti.
A németek 15 gyalog- és három páncéloshadosztálya, 210 ezer katonája és mintegy 250 (ebből kb. 90 bevethető) páncélosa jól előkészített állásokban várta a támadást. Az első védőövet a 11. páncéloshadosztályon kívül viszont csak legyengült gyaloghadosztályok védték. Mögöttük a 6. és a 19. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjai álltak készenlétben (50, illetve 28 páncélossal). Az önálló 52. páncélososztálynak mindössze 10 bevethető Panther harckocsija volt. A teljes Dél Hadseregcsoportnak is csupán 472 harcképes harckocsi állt rendelkezésére július 31-én.
Augusztus 3-án hajnali öt órakor megkezdődött a belgorod–harkovi hadászati támadó hadművelet. Csaknem három órányi tüzérségi előkészítés után nyolc előtt megindult a műszaki csapatokkal és önálló harckocsi-alegységekkel támogatott lövészzászlóaljak rohama. Két óra múlva a szovjetek behatoltak az első német állásokba, és a második lépcső lövészezredeit bevetették az előretörés folytatása érdekében. Délután egykor Vatutyin már a sikerkifejlesztő lépcső első elemeit küldte harcba, amikor megindult az 1. és 5. gárda-harckocsihadsereg két-két dandára. Ezek két órán belül megtisztították az első német védőövet, bár helyenként a szovjet páncélosok elhúzódó harcokba bonyolódtak. A gyenge 53. hadsereg sávjában az 1. gépesített-hadtest dandárait az Erik folyó mentén szétaprózva, a gyalogság támogatására kellett bevetni. A nap végére a két harckocsihadsereg előrevetett osztagai 25 km-t tettek meg, és elérték a Belgorod–Tomarovka utat. A lövészcsapatok csak nyolc-tíz km-t tudtak előrehaladni. A szovjetek 10 km szélességben betörtek a 4. páncéloshadsereg és a Kempf-seregcsoport csatlakozásán. A 19. és 6. páncéloshadosztály harccsoportjai a nap végén Tomarovkától északkeletre reteszállásokat létesítettek, és feltartóztatták az 1. harckocsihadsereg 31. harckocsihadtestét.
Manstein tábornagy korábban úgy vélte, a szovjeteknek több időre van szükségük, hogy jelentősebb támadást indíthassanak. Miután szembesült tévedésével, ismét a II. SS-páncéloshadtest átcsoportosításával próbált tartalékokra szert tenni. A Das Reich és Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztályt, valamint a 3. páncéloshadosztályt a III. páncéloshadtest törzsének rendelte alá, hogy Harkovtól északnyugatra ellencsapást hajtsanak végre a szovjet ékek ellen. A Kempf-seregcsoportot a Wiking SS-páncélgránátos-hadosztállyal erősítette meg, de hamarosan ez a hadosztály is a III. páncéloshadtest alárendeltségébe került. Mint ahogyan oly sokszor a keleti hadszíntéren, most is minden az átcsoportosítások sebességén múlott.
Augusztus 4-én az 1. harckocsihadsereg 6. harckocsi- és 3. gépesített-hadteste folytatta előretörését Boriszovka felé. A 6. gárdahadsereg gyalogságának javarésze a harckocsikon haladt előre. Konyev Sztyeppi Frontjának az Északi-Donyecen való átkeléskor nehézségei támadtak. Vatutyin emiatt engedélyezte, hogy az 5. gárda-harckocsihadsereg második lépcsője, az 5. gárda-gépesítetthadtest támogassa a 7. gárdahadsereget a német védelem áttörésében. Ezen manőver a Belgorod elleni támadást ugyan elősegítette, de csökkentette a harckocsihadsereg támadó erejét. A 18. és 29. harckocsihadtest továbbra is dél felé tört előre. Augusztus 5-én reggel a 69. hadsereg erői behatoltak Belgorodba, majd a nap végére a 7. gárdahadsereg két lövészhadosztályával együtt visszafoglalták a várost.
Az elkövetkező napokban az 1. harckocsihadsereg folytatta délnyugati irányú támadását, de a németek heves ellenállása miatt a lövészcsapatok és a harckocsihadtestek néhány dandára egyre jobban lemaradt az élen támadó harckocsi-kötelékektől. A 27. és a 6. gárdahadsereg napokon keresztül próbálta felszámolni a Boriszovka és Grajvoron körzetében bekerített három német gyalog- és a 19. páncéloshadosztály ellenállását. Ezen német csapatokat augusztus 9-én végül a XXIV. páncélosshadtest által vezetett 11. páncélos- és a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály ellencsapása mentette ki szorult helyzetükből.
Az elegendő tüzérségi és gyalogsági támogatás nélkül harcoló szovjet harckocsihadseregek támadása egyre inkább veszített lendületéből. Augusztus 6-án a 6. gárdahadsereg végre áttört nyugat felé. Ezek után annak 5. gárda-harckocsihadtestét is átadhatták Katukov altábornagynak. A 27. hadsereg 4. gárda-harckocsihadteste miután visszaverte a 11. páncéloshadosztály egyik harccsoportját, folytatta támadását dél felé. A hadtest ezzel fedezte az 1. harckocsihadsereg nyugati szárnyát.
Augusztus 7-én este a 4. páncéloshadsereg és a Kempf-seregcsoport közötti rés már 55 km szélesen tátongott. A németek jószerével már csak az ellátó szolgálatok katonáiból szervezett riadóalakulatokkal lassíthatták a szovjetek támadását. Augusztus 5-én a német III. páncéloshadtest 3. páncéloshadosztálya végre beérkezett Harkov északi előterébe, a Das Reich, Wiking és Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztályok pedig a várostól nyugatra gyülekeztek. A beérkező kötelékek fékezték ugyan a szovjet támadást, de ellencsapásra csak augusztus 9-től vethették be azokat. Az 1. harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadteste a két német hadsereg közötti résben viszont tovább haladt előre, és már Bogodukov felé közeledett.
A szovjet harckocsihadseregek Ahtirka, Bogodukov és Harkov között augusztus 5-én este beleütköztek Manstein tábornagy három napon belül teljes létszámban átcsoportosított páncélos-tartalékaiba. Ezzel a térségben augusztus 11. és 17. között heves páncélos-találkozóütközet vette kezdetét. Augusztus 9-én a támadó 1. harckocsihadseregnek 260, az 5. gárda-harckocsihadseregnek pedig mintegy 200 harcképes páncélosa volt. A III. páncéloshadtest a tervek szerint 12-én északnyugat felé támadott volna, hogy átvágja az 1. harckocsihadsereg utánpótlási vonalait, és felvegye a kapcsolatot az Ahtirka felől délkeleti irányban támadó XXIV. páncéloshadtest 7. páncélos-, valamint 16. és Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztályaival. Augusztus 11-én az 503. nehézpáncélos-osztállyal megerősített, de a 3. páncéloshadosztály nélküli III. páncéloshadtest 136 bevethető páncélossal rendelkezett, melyek között 28 darab Tiger is volt.
26Augusztus 12-én és 13-án a Totenkopf és a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály harccsoportjai támadást indítottak az 1. harckocsihadsereg előrevetett osztagai ellen. Katukov altábornagy három ilyen rendeltetésű alakulatát be is kerítették. A szovjetek mintegy 100 páncélost veszítettek. Ezen német ellencsapás azonban még nem verte szét, és nem is szorította vissza a szovjet főerőket. Az 5. gárda-gépesítetthadtesttel megerősített 6. gárdahadsereg ráadásul 13-án kijutott a Harkov–Poltava vasútvonalig, amelyen a Harkovot védő németek utánpótlását szállították. Ezzel egy időben a Das Reich és Wiking SS-páncélgránátos-hadosztályok Bogodukovtól délre támadást indítottak az 1. harckocsihadsereg meggyengült kötelékei ellen, és a városig törtek előre. Rotmisztrov altábornagy kénytelen volt 5. gárda-harckocsihadseregének két harckocsihadtestét is Katukov támogatására küldeni. Augusztus 13-ra az 1. harckocsihadseregnek már csak 134, az 5. gárda-harckocsihadseregnek pedig alig több mint 130 üzemképes páncélosa maradt. Augusztus 17-ig a III. páncéloshadtest végül visszaszorította a 6. gárdahadsereg és az 1. harckocsihadsereg szétzúzott maradványait a Mercsik folyó mögé, északi irányban, és ezzel megszilárdította a német 4. páncéloshadsereg 270 km-es arcvonalát.
A szovjet csapatok eközben Harkov felé közeledtek. A német védelmet ugyan nem tudták áttörni, de lassan visszaszorították a védőket. Konyev vezérezredes nem akarta a várost arcból megrohamozni, hanem inkább a városba vezető vasútvonalak elvágásával szerette volna visszavonulásra kényszeríteni a németeket. Kempf tábornok ki akarta üríteni a zsákba került várost, de Hitler augusztus 12-én ezt külön parancsban megtiltotta. Két nappal később Manstein tábornagy leváltotta a tábornokot, s utódaként Otto Wöhler gyalogsági tábornokot nevezte ki. A seregcsoportot végül augusztus 22-én 8. hadsereggé nevezték át.
Harkovtól délkeletre, Izjum körzetében a Délnyugati Front jobbszárnya augusztus 13-án támadást indított az 1. páncéloshadsereg ellen. A front középső, csapásmérő csoportosítása csak három nap múlva lendült támadásba. A szovjetek átkeltek az Északi-Donyecen, és a jobbszárny csapatai 18-án elfoglalták Zmijevet. Ezután azonban támadásuk elakadt, és súlyos veszteségeket szenvedtek. A Déli Front csapatai augusztus 18-án öt hadsereggel és 800 páncélossal indítottak támadást a német 6. hadsereg Miusz menti állásai ellen, és hamarosan áttörtek Sztálino felé. Eközben a német XXIX. hadtest 17., 111. és 336. gyaloghadosztályát bekerítették.
Hoth vezérezredes 4. páncéloshadseregének 7. páncélos-, valamint 10. és Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztálya Ahtirka körzetéből délnyugat felé augusztus 17-én indította meg ellentámadását. A legyengült hadosztályok alig 100 harckocsit és rohamlöveget vethettek be, de mégis sikerült felvenniük a kapcsolatot a III. páncéloshadtest erőivel. A németek támadása bekerítette ugyan a szovjet 27. és 6. gárdahadsereg részeit, valamint a 4. és 5. gárda-harckocsihadtestet, de megsemmisíteni nem tudták azokat. Vatutyin csak a SZTAVKA engedélyével bevetett 4. gárdahadsereg és 3. gárda-harckocsihadtest erőivel tudott úrrá lenni a helyzeten. Sztálin szerint a német páncélos-ellencsapás következtében “csapataink nagy és semmivel sem igazolható veszteségeket szenvedtek, s elveszett a kedvező lehetőség, hogy szétzúzzuk [a németek – a szerzők] harkovi csoportosítását”.
A leharcolt szovjet seregtesteknek nagy segítséget jelentett, hogy az ahtirkai német csoportosítástól északra, 16-án a 47. hadsereg két gárda-lövészhadteste és 3. gárda-gépesítetthadteste Boromlja körzetében áttört nyugat felé. Két nappal később a szovjet tüzérségi tűztől szétforgácsolódott német 57. gyaloghadosztály pánikszerűen menekült állásaiból. Mivel augusztus 19-én a szovjet előretörés már a 4. páncéloshadsereg hátát fenyegette, a németek ide csoportosították át a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztályt, megkönnyítve ezzel a bekerített szovjet erők visszavonulását.
A Harkovtól nyugatra zajló események a városért folyó harcot nem befolyásolták. Az itt védekező német gyalogság lassan kimerült, a tüzérségnek pedig fogytán volt a lőszere. Augusztus 18-án már Wöhler tábornok is kérte a részben megerődített város kiürítésének engedélyezését. Hitler végül belátta ennek szükségességét, de arra kérte Wöhlert, hogy halogassa a műveletet, csökkentve ezzel a politikai tekintélyveszteséget megmaradt szövetségesei szemében.
Bár az 57., 7. gárda-, 69. és 53. hadseregek kelet és észak felől, az 5. gárdahadsereg erői pedig északnyugat felől mindent elkövettek, a szovjetek augusztus 22-ig mégsem tudták teljesen bekeríteni Harkovot. Ez még akkor sem sikerült, amikor az 5. gárda-harckocsihadsereget 160 páncélossal átadták a Sztyeppi Frontnak, és nyugat felől a város bekerítésére vetették be.
A rendkívül jelentős iparvárost a 106., 168., 198. és 320. gyaloghadosztályokkal Raus páncélos tábornok XI. hadteste védte. A várostól délnyugatra harcolt rajtuk kívül a 3. és 6. páncéloshadosztály, valamint a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály is. A Waffen-SS keretében első alkalommal itt vetették be az új német harckocsi-típust, a Panthert. A 2/I. SS-páncélososztály 71 páncélosa nem összpontosítva, hanem századonként vette fel a harcot a szovjetekkel. A 2/3. SS-páncélosszázad például augusztus 19. és 22. között a német szárazföldi haderő 3. páncéloshadosztályának alárendeltségében harcolt. A türelmetlenül rohamozó szovjet csapatok német adatok szerint augusztus 19-én 184, másnap újabb 150 páncélost veszítettek. Miután a német utászok felrobbantották a hidakat, a gyárakat és az egyéb fontosabb létesítményeket, augusztus 22-én a XI. hadtest megkezdte Harkov kiürítését. Ezen a napon a 2/I. SS-páncélososztály Pantherei német adatok szerint 53 szovjet harckocsit lőttek ki. A városban hamarosan csak a kivezető utakat fedező, harckocsikkal, rohamlövegekkel és utászokkal megerősített német utóvédek maradtak. A 2/3. SS-páncélosszázad Pantherei augusztus 23-án az utolsók között hagyták el a kegyetlen harcokban lerombolt Harkovot. Konyev 24-ére virradó éjjel hadseregeit összpontosított rohamra indította, de addigra a várost már elhagyták védői.
Harkov visszafoglalásával egyben a “Rumjancev” hadművelet is véget ért. A hadművelet 21 napja alatt a szovjet csapatok mintegy 140 km-t nyomultak előre. 71 ezer 611 halott és eltűnt, valamint 183 ezer 955 sebesült katonával fizettek ezért. A Voronyezsi és Sztyeppi Front anyagi 27vesztesége 1864 páncélos, 423 löveg és aknavető, valamint 153 repülőgép volt. Az 1. harckocsihadsereg 1049 páncélost veszített, melyből 706-ot harcban semmisítettek meg. Az 5. gárda-harckocsihadsereg 445 harckocsiját és önjáró lövegét, valamint zászlóalj- és századparancsnokainak 85 százalékát veszítette el.
Részletes német veszteségi adatok a két szovjet ellencsapás időszakából nem állnak rendelkezésre, de azok minden bizonnyal meghaladták a “Zitadelle” hadműveletben elszenvedett veszteségeket. A Wehrmacht a teljes keleti hadszíntéren 1943 júliusában 36 ezer 202 halottat, 14 ezer 380 eltűntet, 146 ezer 934 sebesültet, valamint 786 harckocsit és 141 rohamlöveget veszített. Az augusztusi harcokban újabb 34 ezer 422 német katona esett el, 20 ezer 301 tűnt el, 136 ezer 252 sebesült meg; s további 783 páncélos semmisült meg. Jelentős volt a németek vesztesége képzett tisztekben is, csupán a Dél Hadseregcsoport hét hadosztály-, 38 ezred- és 252 zászlóaljparancsnokát vesztette el a harcok során. A Luftwaffe repülőállománya 1943 júliusában 911, augusztusban pedig 785 repülőgéppel csökkent le a teljes keleti hadszíntéren.
Augusztus 23-án a kurszki csata második, befejező szakasza is véget ért. A szovjet Vörös Hadsereg nemcsak újabb vereséget mért a német Wehrmachtra, de végleg magához is ragadta a hadászati kezdeményezést. Sokkal jelentősebb eredményt ért el, mint az a 140-150 km-es előrenyomulás, amit csapatai július 12. és augusztus 23. között végrehajtottak. A keleti hadszíntéren ezzel alapvető fordulat következett be. Noha a német páncéloscsapatok a szovjetek szárnyaira mért ellencsapásokkal ismét súlyos veszteségeket okoztak, ezúttal már nem tudták a támadókat jelentősen visszaszorítani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages