A belorussziai hadászati támadó hadművelet (1944. június 23. – 1944. augusztus 29.)
A belorussziai hadászati támadó hadművelet (1944. június 23. – 1944. augusztus 29.)
A finnek elleni hadművelet a szovjetek szándéka szerint valóban jelentősen elterelte a németek figyelmét a Közép Hadseregcsoport állásai előtt zajló eseményekről. A szovjetek a hadászati és hadműveleti megtévesztés (maszkirovka) érdekében május folyamán északon a 3. Balti Front, délen pedig a 2. és 3. Ukrán Front erőivel is folytatták a korlátozott célú támadásokat. E frontok utasítást kaptak arra is, hogy a Belorussziába átcsoportosított erők távozását azzal álcázzák, hogy azok nevében oly módon folytassák tovább a rádióforgalmazást, hogy azt a németek is le tudják hallgatni. E bevált módszer eredményeként a németek még a szovjet támadás napján is azt hitték, hogy a 2. harckocsi-, 5. gárda-harckocsihadsereg, valamint az 5. és a 8. gárdahadsereg továbbra is a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport arcvonalán összpontosul.
A németek keleti hadszíntéren működő katonai hírszerzésének vezetője, Reinhard Gehlen ezredes még május és június folyamán is azt állította, hogy a szovjetek elkövetkező támadásai északon és délen indulnak meg. Ezzel egy időben a német katonai vezetés figyelmét elsősorban az angolszász szövetségesek olaszországi tevékenysége, illetve a várható franciaországi partraszállás helyszínének megállapítása kötötte le. A Luftwaffe főként a német törzsterület védelmére összpontosította egyre apadó tartalékait, s ezért a keleti hadszíntér feletti légi felderítésre csupán igen szerény mennyiségű bevetés jutott.
A német katonai felderítésnek – akár alsóbb, akár felsőbb szinten – viszonylag részletes és pontos ismeretei voltak az arcvonalban velük szemben álló szovjet erőkről. A szovjetek mélységben elhelyezkedő hadműveleti és hadászati tartalékairól azonban a legritkább esetben sikerült adatot szerezniük. A szovjetek szigorú álcázási szabályai miatt a csekély számú felderítő repülőgép sem járt sok eredménnyel. Az arcvonal mögött tevékenykedő kis létszámú német hírszerző osztagok nem szolgáltattak elég információt ahhoz, hogy a szovjet felkészülés méretei kirajzolódjanak. A szovjet középső arcvonal legnagyobb részén bevezetett rádiócsend miatt a lehallgatás sem vezetett eredményre. Mindent összevetve, a szovjeteknek három összfegyvernemi és egy harckocsihadsereget, valamint számos harckocsi-, lovas- vagy gépesített-hadtestet sikerült észrevétlenül átcsoportosítaniuk.
A német Közép Hadseregcsoport hadtesteinek törzseiben és az alárendelt csapatoknál ennek ellenére várták a szovjetek valamiféle újabb támadását, és erről tájékoztatták is a hadseregek és a hadseregcsoport magasabb parancsnokságait. Figyelmeztetésük azonban gyakorlatilag eredménytelen volt, felsőbb szinten ugyanis nem tartottak egy küszöbönálló nagyméretú szovjet támadás megindításától. Olyannyira nem, hogy csupán három nappal annak megindulása után, június 25-én döbbentek rá a valóságra. Busch tábornagy a 9. hadsereg arcvonalán folyó szovjet csapatösszevonások hírére június 12-én azzal reagált, hogy a vezetés egységesítése érdekében a 2. hadsereg mögötti polgári közigazgatás eltávolítására kérte az OKH-t. Hitler még ezt a javaslatát is elutasította.
A Közép Hadseregcsoport helyzete egyébiránt sem adott volna okot ilyen magabiztosságra. A német állások a széles arcvonalon széthúzva, elégtelen mélységben kiépítve, jelentősebb tartalékok nélkül ugyanis nem rendelkeztek túlzott szilárdsággal. Hitler május végén ráadásul kategorikusan megtiltotta, hogy a hadseregcsoport részei visszavonuljanak a Dnyeper vagy a Berezina folyó mögé. A német részről délen várt szovjet támadás miatt az OKH az LVI. páncéloshadtestet is az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe utalta, megfosztva ezzel Busch tábornagyot egyik legjelentősebb páncélos-tartalékától. Ezek után Bobrujszktól nyugatra csupán a felvonulásban lévő, s május 31-én 56 meglévő és 27 beérkező Panzer IV harckocsival rendelkező 20. páncéloshadosztály maradt a Közép Hadseregcsoport tartalékában. Ezen hadosztály bevetéséről is az OKH döntött.
A Közép Hadseregcsoport június közepén összesen 888 ezer katonával, június 1-ji adatok szerint 73 harckocsival 61és 480 rohamlöveggel, 9500 löveggel és aknavetővel, valamint 839 harci repülőgéppel rendelkezett. A legtöbb páncélosa a 4. hadseregnek volt, a 40 harckocsiból 29 Tiger, s emellett 246 rohamlöveg.
A hadseregcsoport főhadiszállása Minszkben volt. Északon a 3. páncéloshadsereg arcvonalszakasza mintegy 220, a 4. hadseregé 200, a 9. hadseregé 280, a 2. hadseregé pedig körülbelül 300 km hosszan húzódott. A Közép Hadseregcsoport déli szárnyán, Breszttől keletre két német hadosztály mellett a 2. hadsereg VIII. hadtestének alárendeltségébe tartozott a magyar 12. tartalékhadosztály is. A német 2. hadsereg (Weiss vezérezredes) mögöttes területén a magyar II. tartalékhadtest törzse, a magyar 1. lovas-, valamint az 5. és 23. tartalékhadosztály megszálló és biztosító feladatokat látott el. A 3. páncéloshadsereg (Georg-Hans Reinhardt vezérezredes) mögöttes területén hasonló feladatokra alkalmazva a német 201. biztosító hadosztály, a 4. hadsereg (Kurt von Tippelskirch altábornagy) mögött a 286. biztosító hadosztály, a 9. hadsereg (Hans Jordan gyalogsági tábornok) mögött pedig a 707. biztosító hadosztály állomásozott.
A kiterjedt védősávok miatt a Közép Hadseregcsoport átlagos gyaloghadosztályai hat gránátos-zászlóaljukkal nemegyszer 24-32 km széles arcvonalat védtek. A harcelőőrsök és a támpontok közötti hézagokat rendszeres járőrözéssel próbálták lezárni. Az elsősorban műszaki zárakra épülő védelmet csupán az első két védőállásban építették ki némileg, a négy-hat km-es mélységben már nem voltak előkészített állások. Ezek hiánya meggátolta a csekély létszámú harcászati tartalék rejtett összpontosítását, és az ellenlökés megindítását. A németek rugalmas elszakadásra és azonnali ellenlökésekre alapozott védelmi harcászata ennélfogva végrehajthatatlan volt. A hadseregcsoport mögöttes területén ráadásul jelentős erőket kötött le a partizánokkal vívott kegyetlen küzdelem is, amelyben a németek csupán gyengíteni tudták az ellenállást, de megsemmisíteni nem.
Június 14-én éjszaka a szovjet légierő erős kötelékei a készülő hadművelet előjátékaként támadást indítottak a Breszt, Minszk, Pinszk és Orsa melletti német repülőterek ellen. A német éjszakai vadászrepülőgépek és a légvédelmi tüzérség ütegei 14 szovjet repülőgép lelövését jelentették. Három nappal később a szovjetek helyenként ezred erejű támadásokkal puhatolták ki a német védelem súlypontjait. A Közép Hadseregcsoport főparancsnoka mindebből még mindig nem vonta le a megfelelő következtetést, és június 19-én szabadságra utazott.
Június 19-éről 20-ára virradó éjjel a partizánok összehangolt támadásokat indítottak a Pinszk–Lunyinyec, az Orsa–Boriszov, az Orsa–Mogiljov, valamint a Polock–Mologyecsno szakaszon a német vasúthálózat központjai ellen, illetve hidakat és vágányszakaszokat robbantottak fel a Közép Hadseregcsoport mögöttes területén. Noha számos támadást a német biztosító és rendőri erők visszavertek, így is több mint ezer vasúti szállítmány nem jutott el időben rendeltetési helyére. Ez jelentős fennakadásokat okozott a német hadianyag- és csapatszállítás területén.
Június 20-án este az OKH egyik vezérkari ezredese felhívta a hadseregcsoport minszki főhadiszállását, és felhívta a figyelmet a szovjetek Polocktól északkeletre megfigyelt csapatösszevonásaira. Busch tábornagy törzse azonban nem hitt neki.
Június 22-ére virradó éjszaka a német védelem mélységét szovjet légitámadások érték, majd félórás tüzérségi előkészítés után a szovjet ezredek és zászlóaljak harcfelderítés céljából megtámadták, és számos helyen visszaszorították a német harcelőőrsöket. Busch tábornagyot reggel telefonon értesítették a támadásokról, így délután visszatért minszki főhadiszállására.
Este 18 órakor az Észak Hadseregcsoport 205. gyaloghadosztálya és a Közép Hadseregcsoport balszárnyán harcoló IX. hadtest 252. gyaloghadosztálya között az Obol folyó mentén megszakadt az összeköttetés. A szovjet 6. gárdahadsereg 22. gárda-lövészhadteste behatolt a német főharcvonalba. A 252. gyaloghadosztály roncsai a Polock–Vityebszk vasútvonal mentén dél felé vonultak vissza. A 24. gyaloghadosztályt és a 909. rohamlövegdandárt az Obolhoz irányították. A német 290. gyaloghadosztályt is átcsoportosították erősítésként Polock körzetébe. Obol városának védelmét még aznap a 24. gyaloghadosztály részei vették át, és a 909. rohamlövegdandáron kívül ide csoportosították át a Nashorn páncélvadászokkal felszerelt 519. nehéz páncélvadászosztályt is.
A fő támadás azonban csak másnap, június 23-án indult meg. A szovjetek sok helyen hosszabb tüzérségi előkészítés nélkül indították meg rohamaikat, mivel a korábbi harcfelderítés eredményei ezt indokolták. A német 3. páncéloshadsereg állásait utászokból, lövészgyalogságból, harckocsikból és önjáró lövegekből álló vegyes kötelékek rohamozták meg. Ezeket csatarepülőgépek, megerősítő tüzérség, valamint aknataposó eszközökkel felszerelt harckocsik támogatták. Utóbbiak rövid idő alatt átjárókat létesítettek a német műszaki zárakon.
Vityebszk körzetében az 1. Balti Front a 43. hadsereg kisebb előrevetett osztagaival június 23-án estig elsöpörte a német IX. hadtest 252. gyaloghadosztályát és E hadtestcsoportjának maradványait. A szovjet harckocsi-osztagok már 23-án este nyolc km-re megközelítették a 3. páncéloshadsereg törzsének Besenkovicsiban létesített harcálláspontját.
Másnap, 24-én a szovjet 43. hadsereg erői Vityebszktől nyugatra átkeltek a Nyugati-Dvinán. Ezen hadsereg erői 25-én délben felvették a kapcsolatot a 3. Belorusz Front 39. hadseregének harckocsi-osztagaival, amelyek áttörtek a német VI. hadtest három gyaloghadosztályának állásain. A szovjetek ezzel elvágták a német LIII. hadtest visszavonulási útvonalát. Az 1. Balti Front 6. gárdahadseregének csapatai az 1. harckocsihadtest támogatásával nyugati irányban folytatták támadásukat, és megkezdték a német 3. páncéloshadsereg üldözését Polock felé. A front északi szárnyát a 4. csapásmérő hadsereg fedezte.
A szovjet hadászati támadó hadművelet első napjának végén az OKH a Közép Hadseregcsoport fenyegetett északi szárnyán, az Észak Hadseregcsoport csatlakozásán, az Obol folyónál keletkezett rést a 24. gyaloghadosztály és a 909. rohamlövegdandár bevetésével tervezte lezárni.
A 3. páncéloshadsereg ugyan kérte Vityebszk kiürítésének engedélyezését, de Hitler és Busch tábornagy ezt elutasították. A hadsereg csak annyit ért el, hogy az LIII. hadtest 206. és 246. gyaloghadosztályát, valamint a 62Luftwaffe 4. és 6. tábori hadosztályát visszavonhatta a város előterébe.
Június 24-én délután a szovjet 43. és 39. hadsereg erői a mintegy 28 ezer fős német hadtestet bekerítették. Friedrich Gollwitzer gyalogsági tábornok LIII. hadtestének maradványaival június 26-án hajnalban engedély nélkül, saját felelősségére délnyugati irányban kitört. A hadtest 206. gyaloghadosztályának részei még egy napig súlyos utóvédharcokat vívtak Vityebszk külvárosaiban. A bekerített hadtestet a szovjetek június 28-ig felszámolták: 20 ezer német halottat és 10 ezer hadifoglyot számláltak össze. Gollwitzer tábornok június 28-án esett fogságba. Visszaemlékezései szerint hadteste 5000 halottat és 22 ezer hadifoglyot veszített.
Délen Rokosszovszkij hadseregtábornok 1. Belorusz Frontja a német 9. hadsereg állásai ellen június 24-én lendült támadásba. A szovjetek a Pripjaty folyó keleti partja mentén fáradságos műszaki munkák árán, de a meglepett németek elől elrejtve jelentős erőket juttattak át a mocsaras terepszakaszokon. Amint a szovjet lövészgyalogság a harcászati védelem mélységében letörte a német ellenállást, a front parancsnoka a helyenként mély talajú utak ellenére azonnal bevetette harckocsi-csapatait. Június 25-én délig az 1. gárda-harckocsihadtest több mint 40 km-t tört előre Bobrujszk irányában. A hadtest nyomában Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja haladt, és felkészült, hogy nyugat felé, Szluck megközelítési útvonalain haladjon tovább.
A német gránátos-ezredek közvetlen páncélvadász-századait a gépvontatású 7,5 cm-es páncéltörő lövegek mellett főleg 5 cm-es páncéltörő ágyúkkal szerelték fel, amelyek a korszerűsített szovjet közepes T–34/85 és a nehéz ISZ–2 harckocsikkal szemben már hatástalanok voltak. A németek ennélfogva főleg egyéni páncélromboló eszközöket – aknákat, páncélöklöt és páncélrémet – használtak a támadó szovjet páncélosok ellen. A legtöbb szovjet parancsnok utasította csapatait, hogy a helyenként elszántan ellenálló német támpontokat kerüljék meg, és folytassák előrenyomulásukat a védelem mélységében.
Az egyetlen jelentősebb német páncélos-tartalék a térségben a 20. páncéloshadosztály volt. A németek azonban nem tudták megállapítani, hogy a szovjet támadás súlypontja Rogacsev vagy Bobrujszk irányából várható, ezért a páncéloshadosztály két napig hiábavaló meneteket hajtott végre. Június 26-án ez idő alatt a szovjet 9. harckocsihadtest Rogacsevtől nyugatra áttörte a védelmet, és megindult a Berezina felé, hogy Bobrujszktól délre a folyón átkelőket vegyen birtokba. Az 1. gárda-harckocsihadtest a folyó nyugati partján hasonlóképpen cselekedett. Az 1. Belorusz Front harckocsi-csapatainak határozott előretörése, amelyhez hamarosan felzárkóztak a 28., 65., 48. és 3. összfegyvernemi hadsereg lövészerői is, Bobrujszktól délkeletre bekerítették a német XXXV. hadtestet, valamint a XXXXI. páncéloshadtest részeit a 20. páncéloshadosztállyal együtt. A németek itt június 25-én 60 szovjet harckocsit lőttek ki, ebből tízet éjszakai közelharcban.
A Bagratyion hadművelet második csapása a német 4. hadsereg ellen, Orsa és Mogiljov irányában szerényebb sikerekkel indult. A 2. Belorusz Front (Zaharov vezérezredes) 49. hadserege június 23-án Mogiljovtól keletre a német 4. hadsereg XXXIX. páncéloshadtestének és XII. hadtestének csatlakozásán csupán kisebb betörést ért el.
Orsától keletre a szovjet 11. gárda- és 31. összfegyvernemi hadsereg rohamozta meg a német XXVII. hadtest állásait. A szovjetek az utászokból, műszaki harckocsikból, ISZ–2 nehézharckocsikból és ISZU–152 nehéz önjáró lövegekből álló rohamcsoportok mögött küldték rohamra lövészezredeiket, amelyek lángszóró-harckocsik és SZU–76 önjáró lövegek támogatásával heves harcokban visszaszorították a 78. rohamhadosztály és a 25. páncélgránátos-hadosztály erőit. Négy km-re betörtek a német arcvonalba, és csak a tüzérségi állások előtt tartóztatták fel azokat. A német hadtest este a 14. gyaloghadosztály és a 667. rohamlövegdandár bevetésével akadályozta meg az áttörést.
Június 25-én a XXXIX. páncéloshadtest arcvonalán elért betörésből a szovjet csapatok folytatták nyugati irányú támadásukat. Miután áttörték a tartalékból bevetett Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztály állásait, a szovjet harckocsik megindultak Mogiljov és Sklov felé.
Az északi arcvonalszakaszról beérkező riasztó hírek miatt az addigra meglehetősen szétzilált 4. hadsereg június 27-én visszavette arcvonalát a Dnyeper menti Mogiljovig. Június 27-én a szovjet 49. hadsereg (I. T. Grisin altábornagy) erői a várostól északra átkeltek a folyamon. Hitler parancsot adott Mogiljov védelmére, a várost az utolsó katonáig is védeni kellett. A német védők nagy része azonban Minszk felé vonult vissza abban a reményben, hogy elkerülheti a város körüli hadműveleti bekerítést. Ezzel viszont éppen azoknak a szovjet erőknek az útjába kerültek, amelyek Minszk térségében egy sokkal nagyobb, hadászati méretű bekerítés végrehajtását kapták feladatul.
A Közép Hadseregcsoport harcvezetési rendszere június 24-én a legtöbb helyen összeomlott. Ezután a német hadosztályok és harccsoportok megbízható híradórendszer nélkül, többnyire magukra utalva harcoltak tovább. A gyorsan előretörő szovjetek mögött körülzárt településeket Hitler egymás után nyilvánította “erődökké”, s mint ilyeneket a végsőkig kellett volna védeni. A városok és falvak épületei azonban javarészt fából épültek, és a legtöbbnek nem volt pincéje. Bennük hatékonyabb helységharcot a védők nem vívhattak. A német ezred- és zászlóalj-parancsnokok visszavonulás közben ezért gyakorta igyekeztek elkerülni a lakott településeket, nehogy azok bekerítésben való védelmére kötelezzék őket. Ha már ez megtörtént, mindenáron a kitörést erőltették. A több ezer ellátó alakulatbeli katonával és sebesültek százaival Mogiljovban bekerített 12. gyaloghadosztály például két zászlóalj-harccsoportot alakított, és saját felelősségére kitört. A németek a Berezina folyón átkelve végül eljutottak Minszk délnyugati körzetébe.
Június 25-én a német 4. hadsereg balszárnyát lerohanták a szovjetek, és még mielőtt az Orsa védelmére utasított 78. rohamhadosztály maradványai elérhették volna a várost, a szovjet 3. Belorusz Front 31. hadserege június 27-én birtokba vette Orsát.
Június 26-án Busch tábornagy Hitlernél járt, és javasolta Bobrujszk, Mogiljov és Orsa feladását. A tábornagy 63még hitt abban, hogy megmentheti hadseregcsoportja egy részét, ha engedélyt kap a visszavonulásra. A Führer azonban megtiltott minden visszavonulást.
A szovjet csapások június 27-ig a német 3. páncélos- és 4. tábori hadsereg közé északon, a 4. és a 9. hadsereg állásainak találkozási pontjain pedig délen széles réseket vágtak. Délen Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja a Pcics folyón átkelve Szluck felé nyomult előre, amelyet június 29-én, a déli órákban vissza is foglalt. Északon a 3. Belorusz Front 5. gárda-harckocsihadseregének két harckocsihadteste, valamint a 3. gárda-gépesítetthadtestből és a 3. gárda-lovashadtestből, Ny. Sz. Oszlikovszkij altábornagy parancsnoksága alatt megalakított lovas-gépesített csoport Boriszov és a Berezina irányába párhuzamos utakon tört előre. Június 28-án Oszlikovszkij altábornagy lovas-gépesített csoportja a Palik-tótól északra előrevetett osztagaival átkelt a Berezinán. A lovas-gépesített csoport két hadtestének állományában a június 22-i adatok alapján összesen 27 T–34, 133 brit gyártmányú Valentine IX, 110 M4A2 Sherman harckocsi, valamint 21 SZU–85 és 42 SZU–76 önjáró löveg tartozott.
Az OKH ezen fenyegetett helyzet ellensúlyozására Dietrich von Saucken altábornagy parancsnoksága alatt Boriszov körzetébe irányította 70 Panther és 55 Panzer IV harckocsijával az 5. páncéloshadosztályt, amelynek az 505. nehézpáncélos-osztály 51 Tiger nehézharckocsijával, egy kiképző-utászszázaddal, valamint a gyengén felfegyverzett biztosító és rendőri erőkkel, nevezetesen a lengyel területről átcsoportosított 24., 25. és 26. SS-rendőrezredekkel együtt a Berezina mentén le kellett zárnia a rést a 3. páncéloshadsereg és a 4. hadsereg között.
Június 27-én este az 505. nehézpáncélos-osztály Tigerei Boriszovtól keletre, Krupki körzetében felvették a harcérintkezést a szovjet 5. gárda-harckocsihadsereg előrevetett osztagainak harckocsijaival, amelyekből akkor 16-ot, másnap pedig Losnyica felé visszavonulóban újabb 34-et lőttek ki. A németek hat kijavíthatatlan Tiger E nehézharckocsit veszítettek. Június 29-én reggel a szovjet harckocsizók birtokba vették Krupki vasútállomását.
Az 5. páncéloshadosztály Minszktől északkeletre, Zembin körzetében június 29-én és 30-án átmenetileg feltartóztatta az 5. gárda-harckocsihadsereg előrevetett osztagait, s ezzel támogatta a Mogiljov felől visszavonuló német csapatokat.
A 3. páncéloshadsereg maradványai június 28-án Lepel térségébe vonultak vissza. A hadsereg parancsnoka, Reinhardt vezérezredes már több éles hangú beszélgetés során kérvényezte Busch tábornagytól a visszavonulás engedélyezését a Berezina folyó mögé, de kérése valamennyi esetben visszautasítást nyert. A 3. páncéloshadseregnek pedig ekkorra már mindössze 70 bevethető lövege maradt.
Június 30-áról július 1-jére virradó éjszaka a szovjet 11. gárdahadsereg erői az 5. gárda-harckocsihadsereg és a 31. hadsereg egységeivel együttműködve visszafoglalták Boriszovot.
A Minszk irányában támadó szovjet 5. gárda-harckocsihadsereg előrevetett osztagai gyors előrenyomulás után szétzúzták a németek védelmét, és július 2-án behatoltak Minszkbe. A városban – ahonnan július 1-jén 8000 sebesültet szállítottak el – a németeknek július 2-án csupán egy közel 1800 fős létszámú ezrede állomásozott. A körzetben harcolt még a 78., 250. és 260. gyaloghadosztály, valamint az 5. páncéloshadosztály és az 505. nehézpáncélos-osztály, s néhány nappal korábban a városba érkezett további hét német menetzászlóalj és három hadsereg-közvetlen páncélvadászosztály is.
A város északi részén az 5. gárda-harckocsihadsereg 29. harckocsihadteste tovább haladt nyugat felé, hogy megakadályozza a németeket egy esetleges ellencsapás végrehajtásában, elvágja a Mologyecsno felé vezető visszavonulási útvonalat, és átkelőket foglaljon a Szviszlocs folyón. Ennek következtében Rotmisztrov vezérezredes harckocsi-csapatai július 1-jén és 2-án a várostól északnyugatra heves páncélosütközetbe bonyolódtak az 5. páncéloshadosztállyal.
Az 5. gárda-harckocsihadsereg 3. gárda-harckocsihadteste ezalatt július 3-án behatolt Minszk északnyugati szegletébe, az önálló 2. gárda-harckocsihadtest 4. gárda-harckocsidandára pedig a város északkeleti részét tisztította meg. A szovjetek gyorsan biztosították Minszket, miután a település kulcsfontosságú pontjait birtokba vették. Július 3-án délután az önálló 1. gárda-harckocsihadtest előrevetett részei dél felől megérkeztek a városba, és befejezték annak visszafoglalását.
A szovjet harckocsi-csapatok mögött délkelet felől felzárkóztak a 3. hadsereg, északkelet felől pedig a 31. hadsereg lövészhadosztályai is. Ezek az erők hozták létre a Minszktől keletre harcoló német 4. hadsereg körül kialakított bekerítés belső arcvonalát.
Délebbre, a német 9. hadsereg Bobrujszkban és a város körül harcoló 6., 36., 45. és 383. gyaloghadosztályai június 27-én megpróbáltak kitörni a szovjet 1. gárda-harckocsi- és a 9. harckocsihadtest által köréjük vont bekerítésből. Kísérletük nem járt sikerrel, és a gyűrű teljesen bezárult körülöttük. A hadseregcsoporttól ugyanakkor parancs érkezett, hogy a XXXXI. páncéloshadtest törzsével és néhány alakulatával körülbelül 40 ezer főre kiegészült XXXV. hadtest az utolsó lőszerig védje Bobrujszkot.
A várost gyakorlatilag már csak a 383. gyaloghadosztály, a 244. rohamlövegdandár 11 rohamlövege, a 20. páncéloshadosztály 10 Panzer IV harckocsija, a 92/1. páncélos-utászszázad és a bobrujszki riadó-alakulatok védték. A rohamlövegdandár parancsnoka, Brade százados törött kézzel is kiválóan vezette páncélosai harcát. A többi hadosztály már javarészt szétszóródott, és nehézfegyverei nélkül próbált visszavonulni. A XXXXI. páncéloshadtest 134. gyaloghadosztályának parancsnoka, Ernst Philipp altábornagy főbe lőtte magát, a XXXV. hadtest pedig már elrendelte a tüzérségi eszközök és a nehézfegyverzet megsemmisítését. A 36. gyaloghadosztály parancsnokának megszűnt a kapcsolata csapataival, ahogy a két német hadtest között sem működött már a híradó-összeköttetés.
Hitler végül engedélyt adott a város feladására. A megmaradt mintegy 30 ezer védő június 29-én – 5000 sebesült hátrahagyásával – északnyugati irányban kísérelte meg a szovjet gyűrű áttörését. Saját erőből azonban nem sikerült nekik. Bár a 20. páncéloshadosztály megmaradt páncélgránátosai még a sötétség leple alatt behatoltak 64a szovjet gyűrűt alkotó csapatok állásaiba, és a hadosztály páncélozott harccsoportja is kiszélesítette a kitörés útvonalát, a menekülő tömeg a súlyos tisztveszteség miatt rendezetlenül hömpölygött előre. A 20. páncéloshadosztálynak a kitörés után csak néhány harckocsija, 12 lövészpáncélosa és egyetlen Hummel önjáró tarackja maradt.
Az OKH a kilenc Panzer III és 35 Panzer IV harckocsival, valamint 91 lövészpáncélossal a 12. páncéloshadosztályt vetette be a bekerítettek megmentésére. A vasúton érkező hadosztály, Bobrujszktól mintegy 50 km-re északnyugatra, június 27-én kezdett hozzá a kirakodáshoz. Miután erői beérkeztek, egy harccsoportja június 30-án támadást indított Bobrujszk irányában, és július 2-ig mintegy 15 ezer kitört védőt sikerült is kivezetnie a szovjet gyűrűből. Az északnyugat felé menekülő német járműoszlopokat Tyitovka körzetében a szovjet 16. légi hadsereg súlyos csapása érte. A XXXXI. páncéloshadtest parancsnokát, Edmund Hoffmeister altábornagyot, a 36. gyaloghadosztály parancsnokát, Alexander Conrady vezérőrnagyot és a 45. gyaloghadosztály parancsnokát, Joachim Engel vezérőrnagyot szállító lövészpáncélos leszakadt az oszloptól. Július 1-jén a járművet a szovjetek feltartóztatták, s egyszerre három német tábornokot ejtettek hadifogságba. A bekerítésben rekedt másik 15 ezer német katonát a szovjet légierő támadásai tovább tizedelték, míg végül a túlélők megadták magukat. A német 6. légiflotta nem sokat tehetett, hiszen június 23-án mindössze 45 bevethető vadászrepülőgépe volt. A 20. páncéloshadosztály súlyos harcok árán 260 km-t tett meg a német 9. hadsereg vonaláig. Eközben ötször törte át a szovjetek állásait, 213 szovjet harckocsi kilövését jelentette, de a harcokban csaknem minden saját páncélosát elveszítette.
Hitler június 27-én leváltotta a Közép Hadseregcsoport főparancsnokát, Busch tábornagyot. A Führer aznap kiadott 8. számú hadműveleti utasítása újabb helyhez kötött kitartást rendelt el, és az arcvonal helyreállítására olyan csapatokat utasított, amelyeket a szovjetek már korábban bekerítettek. A német parancsnokok folyamatosan engedélyt kértek a visszavonulásra, de ezeket rendszerint már későn kapták meg. Ennek következtében a 3. páncéloshadsereg Vityebszk körzetében védekező LIII. hadteste letette a fegyvert, a 4. hadsereg zöme körül pedig Minszktől keletre megszilárdult a szovjet gyűrű. A bekerítésbe került német csapatok felszámolását a 2. Belorusz Front 33., 49. és 50. hadserege kapta feladatul.
Június 28-án a Közép Hadseregcsoport vezetését is a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport főparancsnoka, Model tábornagy vette át. Ennélfogva nemcsak a megmaradt erők újrarendezését és egy új arcvonal kialakítását felügyelhette, hanem megismerte a délebbről Belorussziába átcsoportosítható német páncélos-tartalékok elhelyezkedését is. A felszámolás alatt álló szovjet bekerítéseken azonban Model tábornagy sem tudott segíteni.
Model tábornagy Minszktől nyugatra, Mologyecsno és Baranovicsi között új védővonalat rögtönzött. Minszk és Mologyecsno között a német 5. páncéloshadosztály harccsoportjaival tovább folytatta ellenlökéseit a Vilnius felé vezető vasútvonal mentén, s egyheti harc során 295 szovjet páncélos kilövését jelentette. Ebből az 505. nehézpáncélos-osztály saját adatai szerint 128 harckocsit és önjáró löveget semmisített meg. Július 8-ig az 5. páncéloshadosztálynak csupán 18 bevethető harckocsija maradt. Az 505. nehézpáncélos-osztály ezen idő alatt 21 kijavíthatatlan Tigert veszített.
A 12. páncéloshadosztály Minszktől délnyugatra gyülekezett, a 4. páncéloshadosztály és a 28. vadászhadosztály védőállásokat rendezett be Baranovicsinél, a 170. gyaloghadosztály pedig igyekezett beásni magát Mologyecsno körül. Ezt a vonalat a németek addig akarták tartani, amíg a Minszktől keletre bekerített hadosztályaik ki nem törnek, és el nem érik a saját vonalakat.
Ez azonban nem sikerült, és július 4-ig a Közép Hadseregcsoport katasztrofális vereséget szenvedett. A németek mindössze 12 nap alatt körülbelül 350 ezer katonát és 28 hadosztályt veszítettek. A szovjetek mintegy 150 ezer hadifoglyot ejtettek, s ebből 57 ezer katonát július 17-én győzelmi menetként hajtottak végig Moszkva sugárútjain.
A német csapatok erejéből a továbbiakban csupán halogató harcokra tellett, s a térség településeire és erdőségeire támaszkodva ellenlökések sorozatát indították a szovjetek előrevetett osztagai ellen. Mindez csak átmenetileg tartóztatta fel a támadókat, addig, amíg sikerült egy elkerülő útvonalat találniuk. A szovjetek harckocsi- és önjárólöveg-állománya azonban jelentősen megszenvedte ezt a német harceljárást. Az 5. gárda-harckocsihadseregnek például június 22-én még 627 páncélosa volt, köztük 29 ISZ–2, 350 T–34, 39 brit gyártmányú Valentine IX, 64 M4A2 Sherman harckocsi, 23 ISZU–152, 42 SZU–85, 22 SZU–76 önjáró löveg, valamint 21 amerikai gyártmányú M10 harckocsivadász és 37 SZU–57 önjáró páncéltörő ágyú, de július 5-én már csak 307 üzemképes harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett.
Az 1. és 3. Belorusz Front erői késedelem nélkül folytatták nyugati irányú előretörésüket. Csernyahovszkij vezérezredes frontjának Oszlikovszkij lovas-gépesített csoportja július 5-én a német 5. páncéloshadosztály és a XXXXIX. páncéloshadtest maradványaival szemben birtokba vette Mologyecsnót. A június 29-től a Szovjetunió marsalljává előléptetett Rokosszovszkij Plijev altábornagy irányította lovas-gépesített csoportja három nappal később, 8-án visszafoglalta Baranovicsit. E két város uralta azokat a keskeny kelet–nyugat irányú sávokat, amelyekben a mocsaras és erdőkkel borított terepen könnyebben lehetett nagyobb erőkkel is támadni. A városokat még azelőtt kellett elfoglalni, hogy a német védelem megkapaszkodhatott volna körzetükben.
Július 3-án az 5. gárda-harckocsihadsereg erői Minszktől nyugatra gyülekeztek, majd 5-én megindították támadásukat Vilnius felé. Három nappal később a 3. Belorusz Front lovas-gépesített csoportja, 5. hadserege és 11. gárdahadserege bekerítette a várost védő német csapatokat.
Időközben a Közép Hadseregcsoport arcvonalára északon beérkezett a német 7. páncéloshadosztály, délen pedig a 4. páncéloshadosztály szilárdította meg valamelyest a védelmet. Csernyahovszkij vezérezredes csapatainak egyrészt a Vilniust védő csoportosítást kellett felszámolnia, másrészt a német felmentési kísérleteket kellett visszavernie, harmadrészt pedig folytatni kellett a támadást a Nyeman folyó irányában.
Vilniusban július 2-án riadót rendeltek el, és megkezdték 65a város kórházaiban fekvő 5000 sebesült elszállítását. Július 5-én Vilniust mint “erődöt” a 3. páncéloshadsereg alárendeltségébe utalták. A védők parancsnoka Reiner Stahel vezérőrnagy volt, akit július 7-én neveztek ki az “erőd” parancsnokává. A várost csupán a 399. gránátos-ezred, az 1067. gránátos-ezred, a 16. SS-rendőrezred, a 16. ejtőernyős-ezred, egy gránátos-dandár két zászlóalja, a 240/II. tüzérosztály, a 256. páncélvadászosztály és a 296. légvédelmi tüzérosztály védte.
A szovjetek támadása a város ellen július 8-án indult meg. A harckocsik által támogatott lövészalegységek a repülőtér irányában támadtak, amelyet a német 16. ejtőernyős-ezred védett. A déli órákban a szovjetek behatoltak Vilniusba. Súlyos utcai harcok kezdődtek, amelyekben egy nappal később a védők 500 saját halottat és ugyanannyi sebesültet jelentettek. Július 9-től a védőket már csak légi úton lehetett ellátni.
A Vilniusért vívott igen heves harcok július 13-ig tartottak. Az 5. gárda-harckocsihadsereg erőit a szovjetek helységharcban vetették be, ahol az épülettömbről épülettömbre támadó lövészgyalogságot támogatták. Súlyos következménye ennek az lett, hogy a harckocsihadseregnek július 16-ra mindössze 50 páncélosa maradt. Rotmisztrov vezérezredes harckocsi-csapatai június 23-tól július 20-ig 476 harckocsit és önjáró löveget veszítettek, ebből 393-at harcban, 67-et műszaki és 16-ot pedig egyéb okokból. Ezért ezeket rövidesen ki kellett vonni feltöltésre. A mintegy 92 százalékos veszteséget szenvedett hadsereg parancsnokát, Rotmisztrov vezérezredest Sztálin hamarosan leváltotta, és adminisztratív beosztásba helyezte. Az 5. gárda-harckocsihadsereg parancsnokságát V. T. Volszkij altábornagy vette át.
A litván fővároshoz 81 Panzer IV harckocsival és nyolc légvédelmi páncélossal feltöltésről beérkezett német 6. páncéloshadosztály harccsoportja július 13-án indított támadást, majd miután 30 km-nyire behatolt a szovjet védelembe, a Vilniusból aznap kitört védők egy 3000 fős csoportját visszavezette a német vonalak mögé.
A szovjet csapatok a várostól délnyugatra időközben elérték a Nyeman folyót. Északabbra Bagramjan hadseregtábornok 1. Balti Frontja július 4-én visszafoglalta Polockot, majd csatlakozott a 2. Balti Front támadásához, és északnyugati irányban támadott tovább a Nyugati-Dvina folyó két partján. Miután július 14-ig Ukrajnából és a Krímből erősítésként beérkezett a 2. gárda- és az 51. hadsereg, az 1. Balti Front és a 3. Belorusz Front egy része július 20-án 1100 harckocsival és önjáró löveggel felújította támadását a Közép Hadseregcsoport északi szárnyán harcoló amúgy is meggyengült 3. páncéloshadsereg ellen. A német csapatok a körzetben csupán 95 páncélossal rendelkeztek. Amennyiben a szovjet hadseregek elérték volna Riga és Kaunas térségét, valamint kijutottak volna a Balti-tenger partjára, a német Közép és Észak Hadseregcsoport között minden szárazföldi kapcsolat megszakad.
Az 1. Balti Front 3. gárda-gépesítetthadtestének előrevetett osztaga július 26-án elérte, az 51. összfegyvernemi és 2. gárdahadsereg pedig július 27-én elfoglalta Šiauliai-t. A várost kezdetben csak német biztosító és őralakulatok védték. Az Észak Hadseregcsoporttól gyorsan odavezényelt Mäder ezredes záró köteléke július 27-én 14 szovjet harckocsit semmisített meg, de miután a város elveszítését nem tudta megakadályozni, július 28-ára virradóra nyugat felé, Liepâja (Libau) ir?nyában tört ki.
A szovjet gépesített kötelékek ellen az Észak Hadseregcsoport 281. biztosító hadosztálya a Liepaja–Jelgava (Mitau), valamint a Jelgava–Tukums út mentén állásokat létesített. A Mäder záró kötelék a Šiauliai–Jelgava útvonaltól nyugatra védekezett, és kezdetben – hét harckocsit kilőve – visszaverte a Jelgava elleni szovjet támadásokat. A tehergépkocsikkal Rigába szállított 93. gyaloghadosztály gyenge zászlóaljaival a várostól nyugatra, Slokánál létesített reteszállást. A német ellenintézkedések azonban elkéstek, mert a szovjet 3. gárda-gépesítetthadtest erői július 30-án elfoglalták Jelgavát és Tukumsot, majd kiérve a Rigai-öböl partjára, elvágták az Észak Hadseregcsoport szárazföldi összeköttetését.
Miután a Minszk körül bekerített német csoportosítás felszámolását a szovjetek július 11-ig befejezték, az 50. és 49. hadsereg csatlakozott a 2. Belorusz Fronthoz, amely az 1. Belorusz Fronttal közösen Grodno és Bialystok felé nyomult előre. A 2. és 3. Belorusz Front erői július 16-án visszafoglalták a fontos vasúti csomópontként nyilvántartott Grodnót, majd a 2. Belorusz Front 3. hadserege július 27-én birtokba vette Bialystokot is. A német XXXIX. páncéloshadtest 7. páncélos-, 170. és 50. gyalog- és 5. páncéloshadosztálya átmenetileg megtartott egy hídfőt Grodno körzetében a Nyeman keleti partján.
A szovjet előretörés üteme július végére lelassult, mivel a legtöbb harckocsi-magasabbegység súlyos veszteségei miatt feltöltésre és pihentetésre szorult.
