Szovjet támadás a déli szárnyon és Bulgária megszállása (1944. augusztus 20. – 1944. szeptember 28.)

Teljes szövegű keresés

Szovjet támadás a déli szárnyon és Bulgária megszállása (1944. augusztus 20. – 1944. szeptember 28.)
A szovjet 2. és 3. Ukrán Frontok 1944. augusztus 20-án román területen is újabb hadászati jelentőségű támadást indítottak. A jaşi–kisinyovi hadművelet végrehajtásával a szovjetek célja Románia háborúból való kiléptetése és a német–román csapatokból álló Dél-Ukrajna Hadseregcsoport szétverése volt. Az utóbbi hadseregcsoport erői fedezték a Balkán és a Kárpát-medence felé vezető útvonalakat. A szovjet csapatok a Keleti-Kárpátok vonulataitól a Fekete-tengerig húzódó német–román közös arcvonalat Jaşi, Kisinyov és Bengyeri körzetében kívánták áttörni, hogy ezután előrenyomulásukat Bukarest és a Ploeşti környéki olajmezők irányában folytathassák.
A mintegy 600 kilométer széles arcvonalon védő Dél-Ukrajna Hadseregcsoport, melynek élére július 24-én Johannes Friessner vezérezredes került, a német 6. és 8. tábori, valamint a román 3. és 4. hadseregből állt. A német hadseregek egy-egy román hadsereggel seregcsoportot alkottak, melyek Wöhler-, illetve Dumitrescu-seregcsoport elnevezéssel tevékenykedtek. Ezen seregcsoportok mintegy 500 ezer német és 431 ezer román katonával, 121 harckocsival, 284 rohamlöveggel, 7600 löveggel és aknavetővel, valamint 810 harci repülőgéppel rendelkeztek.
Miután a Dél-Ukrajna Hadseregcsoporttól korábban már hat páncélos- vagy páncélgránátos-hadosztályt és hat gyaloghadosztályt vontak el a Közép Hadseregcsoport megsegítésére, páncélos-tartalékként csupán a német 20. és 13. páncélos-, a 10. páncélgránátos-hadosztály, valamint a hiányosan kiképzett román Nagy-Románia páncéloshadosztály állt rendelkezésére. Augusztus 13-i adatok szerint a 13. páncéloshadosztálynak 41 Panzer IV harckocsija, a 10. páncélgránátos-hadosztálynak 23 rohamlövege, a román páncéloshadosztálynak pedig 52 Panzer IV harckocsija és 34 német gyártmányú rohamlövege volt.
R. J. Malinovszkij hadseregtábornok 2. Ukrán Frontjának és F. I. Tolbuhin hadseregtábornok 3. Ukrán Frontjának állományában ezzel szemben 1 millió 314 ezer 200 katonát, 1428 harckocsit és 446 önjáró löveget, 16 ezer löveget és aknavetőt, ebből 2307 páncéltörő ágyút és 893 rakéta-sorozatvetőt, valamint az 5. és 17. légi hadsereg állományában 2200, ebből 1848 harci repülőgépet vethettek be.
A szovjetek a hadművelet végrehajtására összesen 10 összfegyvernemi hadsereget, egy harckocsihadsereget, hat harckocsi- vagy gépesített-hadtestet, 88 lövész- vagy légideszant-hadosztályt, három lovashadosztályt, három megerődített körletet, öt tüzérhadosztályt, két tengerészgyalog-dandárt, két önálló harckocsidandárt, egy gépkocsizó lövészdandárt, egy önjáró tüzérdandárt, 14 harckocsi- vagy önjáró tüzérezredet és számos megerősítő tüzéralakulatokat vontak össze. A katonák egy része viszont rosszul kiképzett és hiányosan felszerelt újonc volt, akiket a felszabadított Ukrajnában és az elfoglalt Besszarábiában frissen soroztak be.
Az augusztus 20-án reggel, mintegy másfél-két órás tüzérségi előkészítés után meginduló támadás csaknem az egész arcvonalon, már az első napon jelentős szovjet sikereket hozott. Jaşitól északnyugatra, a német 8. hadsereg jobbszárnyán harcoló román 4. hadsereg vonalába a szovjet 2. Ukrán Front 27. és 52. hadseregének erői már az első napon 30 km szélességben és 16 mélyen betörtek, miután a román 5. és 7. gyaloghadosztályok egy része harc nélkül kiürítette állásait. A siker kifejlesztésére a szovjetek a nap második felében bevetették a 6. harckocsihadsereget is.
A szovjet betörés keleti felén, Jaşi térségében a német 10. páncélgránátos-hadosztály ellenlökései következtében különösen súlyos harcokra került sor. Augusztus 21-én délelőtt a német páncélgránátos-hadosztály 100-150 szovjet harckocsival és önjáró löveggel vívott veszteségterhes harcot, s eközben 40-50 szovjet páncélos kilövését jelentette.
A szovjet 52. hadsereg 73. és 48. lövészhadtestének erői az önálló 233. harckocsidandár, a 31. páncéltörő tüzérdandár, a 98. nehéztarackos tüzérdandár, valamint az 5. légi hadsereg kötelékeinek támogatásával augusztus 21-én elfoglalták Jaşit. A 18. harckocsihadtest délkeleti irányban, a Prut folyó átkelői felé folytatta támadását. A 6. harckocsihadsereg, valamint az 5. gárda-lovashadtestből és a 23. harckocsihadtestből létrehozott Sz. I. Gorskov vezérőrnagy irányította lovas-gépesített csoport déli irányban, a Szeret átkelői és Focşani városánál található szűkület felé nyomult előre, hogy megteremtse a Bukarest elleni támadás előfeltételeit.
A két szovjet front elsődleges célja a július 18-tól Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok által irányított német 6. hadsereg Kisinyov körüli állásainak bekerítése volt. A 6. hadsereg jobbszárnyát fedező XXX. hadtest déli szárnyát a szovjetek már az első nap délutáni óráiban 50 páncélossal áttörték. A német 13. páncéloshadosztály ellenlökésekkel próbálta menteni a helyzetet. A román 3. hadsereg erői közül a 4. hegyihadosztály vonalát teljes szélességében legázolták, és a román 21. gyaloghadosztályt is kivetették állásából. Bengyeri körzetében két német gyaloghadosztály azonban több napon át tartotta állásait, mely átmenetileg megakadályozta a szovjet 7. gépesített hadtestet abban, hogy a szűk hídfőből kitörhessen.
Augusztus 21-én a szovjetek tovább nyomultak délnyugat felé, miután a német 153. tábori kiképzőhadosztály 717. gránátos-ezredét Volontiritől északra megkerülték, a 8913. páncéloshadosztály 66. páncélgránátos-ezredét pedig Festelitánál szétverték. A 13. páncéloshadosztály a támadó szovjet páncélosokkal Popeascától nyugatra felvette a harcot, majd miután a XXX. hadtest erőivel közösen 92 szovjet harckocsi kilövését jelentette, átmenetileg megakadályozta az áttörést Causanii Noui felé. A szovjetek azonban hamarosan tovább nyomultak előre nyugati irányban.
A német–román visszavonulást elkésve, csak augusztus 22-én reggel, Hitler engedélye után rendelték el. Friessner vezérezredes csapatai a Duna deltája és a Prut folyó felé tértek ki, de a szovjetek gyorsan mozgó hadtestei még előttük birtokba vették az átkelők nagy részét.
Augusztus 24-én a 2. Ukrán Front 18. harckocsihadtestének 110. és 170. harckocsidandára, valamint a 3. Ukrán Front 4. gárda-gépesítetthadtestének 36. gárda-harckocsidandára Leovo körzetében felvette egymással a kapcsolatot. A német 6. hadsereget – Sztálingrád óta immár másodszor – Kotovszkojétől nyugatra bekerítették. Rajta kívül a 8. hadsereg részeinek visszavonulási útját is elvágták, s ennélfogva összesen öt hadtest 18 német gyalog-, egy tábori kiképző-hadosztálya, a 13. páncélos- és 10. páncélgránátos-hadosztály részei, valamint két román gyaloghadosztály roncsai kerültek katlanba a Prut folyó két – zömmel a keleti – oldalán. A szovjet légierő repülőgépei heves támadásokat intéztek a gyűrűben rekedt erők ellen.
A szovjet 46. hadsereg Dnyesztrovszkij körzetében, a Fekete-tengernél egy nappal korábban bekerítette a román 3. hadsereget, amely augusztus 24-én be is szüntette a harcot. A szovjet 5. csapásmérő hadsereg erői aznap birtokba vették Kisinyovot.
A német 6. hadsereg augusztus 28-tól próbált meg délnyugati irányban, Huşi felé kitörni a bekerítésből, és átkelni a Pruton. Ebben a szovjet 4. gárdahadsereg rosszul szervezett átcsoportosítása, illetve a lengyel arcvonalra szánt 5. csapásmérő hadsereg elszállítása is segítségül szolgált számára, mely együttesen nem várt rést nyitott a szovjet bekerítésen. Augusztus 30-án a német légi felderítés a német 370., 282. és 106. gyaloghadosztály részeit, mintegy 20 ezer főt már Huşitól 48 km-re délnyugatra észlelte. A szovjetek hamarosan észrevették a hibát, és a rés újbóli lezárására visszafordították a 23. harckocsihadtestet. A németek kísérlete ennélfogva szeptember 5-ig, a Szeret nyugati partján nagyrészt kudarcot vallott. Csupán a 10. páncélgránátos- és a 13. páncéloshadosztály maradványai, illetve néhány kisebb csapattöredék – szovjet források szerint összesen 25 ezer katona – tudott kijutni a gyűrűből.
A szovjet 6. harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadteste augusztus 27-én elfoglalta az “erőd”-nek nyilvánított Focşanit, majd két nappal később a 3. Ukrán Front 57. hadseregének önálló 5. gépkocsizó lövészdandára, együttműködve a Fekete-tengeri Flottával, birtokba vette a román Constanta kikötővárosát is. Augusztus 29-ére Románia keleti részén ezzel összeomlott a német ellenállás.
A szovjetek a jaşi–kisinyovi hadművelet tíz napja alatt igen jelentős sikereket értek el. A két front csapatai mintegy 300-320 km-t nyomultak előre, és szétverték a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport zömét. 16 német gyaloghadosztályt és öt hadtest-parancsnokságot megsemmisítettek, további öt hadosztályt szétforgácsoltak, és csaknem a teljes keleten alkalmazott román haderőt felszámolták. A megmaradt német kötelékek ezek után nyugat és északnyugat felé, Magyarország irányában visszavonulva próbálták meg kivonni magukat a harcokból, és rendezni soraikat.
A német–román hadseregcsoport szovjet adatok szerint megközelítőleg 408 ezer fős élőerő-veszteséget szenvedett el. Ebből a románok saját adataik szerint augusztus 24-ig 8305 halottat, 24 ezer 989 sebesültet, illetve 153 ezer 883 hadifoglyot és átállt katonát, vagyis több mint 187 ezer főt veszítettek. A német élőerő-veszteség augusztus 20. és 31. között a szovjetek összesítése szerint 100 ezer halott és hátrahagyott sebesült, valamint 98 ezer hadifogoly volt. Friessner vezérezredesnek 1944. szeptember 1-jére csupán mintegy 200 ezer német katonája maradt.
A Vörös Hadsereg elszenvedett veszteségei ezúttal – szovjet mértékkel mérve – nem voltak különösebben súlyosak. A győztes hadművelet ára “csak” 67 ezer 130 halott, sebesült és eltűnt katona, az anyagi veszteség pedig mindössze 75 megsemmisült harckocsi és önjáró löveg, 108 löveg és aknavető, valamint 111 harci repülőgép volt.
A keleti hadszíntér déli szárnyán a német arcvonalban mintegy 650 kilométer széles hézag keletkezett. A német 6. hadsereg szinte teljesen megsemmisült, de az ellenállást mégsem szüntette be. Szeptember 3-án a hadsereg riadó-zászlóalakból és a visszavonuló csapattöredékekből szervezett harccsoportjai a Székelykeresztúr–Székelyudvarhely–Barót–Bölön vonalon immár a magyar határ mögött, Magyarbodza körzetében pedig attól délre harcoltak. A német 6. hadsereg ezen kötelékei ekkor összesen nyolc Panzer II, két Panzer III és 10 Panzer IV harckocsival, 17 rohamlöveggel, 14 vadászpáncélossal, valamint 18 felderítő páncélgépkocsival rendelkeztek. A német 8. hadseregnek szeptember 5-én 49 bevethető rohamlövege és 21 vadászpáncélosa volt.
Sztálin, a Szovjetunió teljhatalmú diktátora és a Vörös Hadsereg főparancsnoka a teheráni konferencia és az állandó kapcsolattartás ellenére sem igen bízott nyugati szövetségeseiben. Mivel úgy gondolta, hogy az angolszász hadseregek Németország elfoglalásában nem tudják megelőzni csapatait, elérkezettnek látta az időt, hogy megvalósítsa a háború utánra tervezett, a befolyási övezetekre vonatkozó elképzeléseit. Úgy vélte, a szovjet akarat csak ott érvényesíthető maradéktalanul, ahol szovjet csapatok állomásoznak.
A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása augusztus 29-én, a hadművelet befejeztével új feladatokat adott a 2. és 3. Ukrán Frontnak. A csapatoknak először a német csapattöredékek elszórt ellenállását Románia területén teljesen fel kellett számolni, majd el kellett érniük az ország délnyugati határát. Ezt követően a 2. Ukrán Front főerőinek, vagyis a 27. és 53. hadseregnek, valamint a 6. harckocsihadseregnek Slatina–Turnu Severin (Szörényvár) irányában kellett folytatniuk támadásukat, hogy a ploeşti kőolajvidéket mielőbb elfoglalják, megtisztítsák Bukarestet a németektől, és bevonuljanak a román fővárosba. A szovjet csapatoknak ezt követően szeptember 7–8-ig a Cimpulung (Hosszúmező)–Piteşti–Giurgiu terepszakaszt kellett elérniük, majd a továbbiakban Turnu 90Severin és Giurgiu között fel kellett zárkózniuk a Duna vonalára.
A 2. Ukrán Front jobbszárny-csapatainak, nevezetesen a 40. és a 7. gárdahadseregnek, valamint a 23. harckocsihadtestből és az 5. gárda-lovashadtestből álló Gorskov lovas-gépesített csoportnak északnyugati irányban kellett folytatniuk az előrenyomulást. Birtokba kellett venniük a Keleti-Kárpátok hágóit, és szeptember 15-ére ki kellett jutniuk a Beszterce–Kolozsvár–Nagyenyed–Nagyszeben terepszakaszra. Malinovszkij csapatainak ezt követően Szatmárnémeti általános irányban támadást kellett indítaniuk, hogy a Kárpátokban a magyar 1. hadsereggel szemben elakadt 4. Ukrán Frontnak segítséget nyújtsanak, melynek Ungvár és Munkács körzetébe kellett volna kijutnia. A 3. Ukrán Frontnak szeptember 5–6-ára fel kellett zárkóznia a román–bolgár határra.
A kiadott parancsok alapján úgy tűnik, a szovjet hadvezetés egyelőre nem tervezte, hogy csapataival átkel a Déli-Kárpátokon, és betör a gyorsan mozgó erők számára kiváló terepadottságokkal rendelkező magyar Alföldre. Az utasításokból éppen ellenkező szándék rajzolódik ki: a 2. és 3. Ukrán Front erőkifejtését főleg Románia délnyugati térségében, a volt Jugoszlávia, illetve Bulgária irányában tervezték, vagyis lényegében a Balkán belső területei felé. A szétvert Dél-Ukrajna Hadseregcsoport erőit a nehezen járható Keleti-Kárpátokon át csupán a 2. Ukrán Front jobbszárny-csapatai üldözték.
A 6. harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadteste augusztus 29-én behatolt Ploeşti városába. A 27. hadsereg 3. gárda-légideszant-hadosztályával közösen a harckocsik másnap birtokba is vették a települést. A város környéki hatalmas kőolajlelőhelyek elveszítése pótolhatatlan nyersanyagkiesést jelentett a német hadiipar számára. A német fegyveres erőket általános üzemanyaghiány fenyegette, hiszen a Wehrmacht 1944. augusztus végén csupán 327 ezer tonna üzemanyag-tartalékkal rendelkezett. A kiutalásokat emiatt csaknem ötven százalékkal kellett lecsökkenteni.
A szovjet csapatok bukaresti átvonulásának megszervezésével maga a frontparancsnok, Malinovszkij hadseregtábornok foglalkozott. Augusztus 28-án egy Po–2 repülőgépen az 53. hadsereg törzséhez repült. Visszafelé jövet Huşi délnyugati körzete felett repülőgépét találat érte. Malinovszkij megsebesült, és csak a pilóta lélekjelenléte mentette meg az életét.
Augusztus 29-én és 30-án a szovjet 46. hadsereg egyes alakulatai már át is vonultak Bukaresten, amelyet a románok szovjet segítség nélkül tisztítottak meg a németektől. Augusztus 30-án és 31-én a 6. harckocsihadsereg, az 53. hadsereg és a román 1. Tudor Vladimirescu önkéntes-hadosztály egységei is bevonultak a román fővárosba. Sztálin 1944. augusztus 30-án este írásbeli utasítást adott a 2. Ukrán Frontnak, hogy miután másnap 10 órától csapatai átmeneteltek a román fővároson, a lehető leggyorsabban vegyék birtokba Craiova körzetét, amely Bukaresttől mintegy 165 kilométerre nyugatra feküdt.
Miután Románia átállt a szövetségesek oldalára, a szovjet csapatok jelentősebb harcok nélkül közelíthették meg Magyarország délkeleti határait, és érhették el Bulgáriát északi irányból. Bulgáriát a Szovjetunióval szemben tanúsított következetes semlegessége sem mentette meg a Vörös Hadsereg betörésétől és az ország teljes megszállásától. A bolgár haderő sohasem harcolt a Szovjetunió ellen. A szovjet kormány ennek ellenére szeptember 5-én a bolgár kormánynak átadott jegyzékben meglehetősen átlátszó módon kinyilvánította: “…minthogy Bulgária a valóságban régóta hadiállapotban van a Szovjetunióval, ezek után a Szovjetunió is hadiállapotban lesz Bulgáriával”.
A SZTAVKA még aznap jóváhagyta a 3. Ukrán Front parancsnoksága által kidolgozott hadműveleti tervet Bulgária tengerparti részének elfoglalására. A végrehajtásra kijelölt szovjet csapatok, nevezetesen a 46., 57., 37. összfegyvernemi hadsereg, a 4. gárda-gépesített- és a 7. gépesített-hadtest, valamint a 17. légi hadsereg több mint 250 ezer katonával, 400 harckocsival és önjáró löveggel, valamint kétezernél több löveggel és aknavetővel rendelkeztek. A bolgár kormány szeptember 8-án ugyan hadat üzent Németországnak, de a szovjeteket már ez sem állította meg.
Tolbuhin hadseregtábornok erői aznap, 8-án moszkvai idő szerint 11 órakor mintegy 230 kilométer szélességben lépték át a bolgár–román határt. A behatoló szovjet csapatok támogatásával szeptember 9-én Szófiában államcsíny és kormányellenes népfelkelés tört ki, amelynek során a hatalom a kommunista vezetésű Hazafias Front Kormánya kezébe került. Szeptember 14-én az 57. hadsereg 34. lövészhadtestét és az 5. tengerészgyalog-dandárt átcsoportosították a szófiai felkelők támogatására.
A szovjet csapatok gyorsan haladtak, és a bolgár lakosság szinte mindenhol örömmel – szovjet források szerint sóval, kenyérrel és virágesővel – fogadta azokat. A Vörös Hadsereg szeptember 28-ig birtokba vette Bulgária egész területét. A szovjet 57. hadsereg 68. lövészhadtestének előrevetett osztagai a korábbi jugoszláv–bolgár határon szeptember 27-én harcérintkezésbe kerültek a német csapatokkal. Felmerül azonban a kérdés: ha a bevonulás valóban ennyire könnyen ment, akkor mi okozta vajon a szovjet csapatok mintegy 12 ezer 750 főnyi élőerő-veszteségét?
Mivel a szovjetek előrenyomulása lengyel területen átmenetileg megtorpant, a keleti hadszíntér déli részén, a 2., 3. és 4. Ukrán Frontok arcvonalán zajló események jelentősen felértékelődtek. 1944 szeptemberében viszont már csak egyetlen arcvonalszakaszon maradtak a szovjet csapatok továbbra is mozgásban. Ez Románia területén volt, ahol szinte akadálytalanul törhettek előre Magyarország, illetve a Balkán felé. A Vörös Hadsereg ily módon saját támadása, valamint a román átállás következtében a Kárpát-medence térségében igen kedvező hadászati lehetőségekhez jutott.
1944 nyarán és őszén a Wehrmacht a keleti hadszíntéren, különösen Belorussziában és Romániában minden korábbinál súlyosabb vereségeket szenvedett el. A keleten harcoló német szárazföldi erők létszáma 1944. június 1-jén még 2 millió 620 ezer fő volt, október végén azonban a jelentős veszteségek és az elégtelen utánpótlás miatt már csupán 1 millió 840 ezer katonával rendelkezett. Az Ostheer június 1. és október 31. között keleti hadműveleti területen 115 ezer 603 halottat, 528 ezer 129 sebesültet és 91550 ezer 355 eltűntet, javarészt hadifoglyot, vagyis több mint 1 millió 194 ezer főt veszített.
Szovjet adatok szerint a Vörös Hadsereg 1944. nyári–őszi hadászati csapásai során, júniustól novemberig a németek 96 hadosztálya és 24 dandára semmisült meg, a Wehrmacht élőerő-vesztesége – feltételezhetően a szövetséges csapatokkal együtt – pedig mintegy 1 millió 600 ezer katonát tett ki. Ezenkívül a német csapatok szovjet források szerint 6700 harckocsit, rohamlöveget, vadászpáncélost, önjáró páncéltörő ágyút és önjáró tarackot, valamint 12 ezer repülőgépet veszítettek.
A teljes keleti hadszíntéren a németek saját adataik szerint 1944 júniusában és júliusában – a kisebb harcértékű, kis darabszámban bevetett könnyűharckocsikat leszámítva – 24 Panzer III, 266 Panzer IV, 258 Panther és 177 Tiger harckocsit, valamint 878 rohamlöveget és 657 önjáró löveget veszítettek. A két hónap alatt veszteségként elkönyvelt 2260 német páncélos pótlására ugyanezen idő alatt 16 Panzer III, 347 Panzer IV, 236 Panther és 92 Tiger harckocsi, valamint 875 rohamlöveg és 384 önjáró löveg, összesen 1950 páncélos, vagyis – a nehézharckocsikon kívül – közel megfelelő mennyiségű harcjármű-utánpótlás érkezett.
A német páncélos-veszteség szeptemberben a keleti hadszíntéren mérsékelt maradt. Mindössze 135 Panzer IV, 132 Panther, 27 Tiger E, 256 rohamlöveg, 65 Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélos, 16 Hummel és 16 Wespe önjáró tarack és két Grille önjáró gyalogsági ágyú szerepelt a hiánylistán. Ezzel szemben a hónap folyamán a csapatok utánpótlásként 143 Panzer IV, 186 Panther, 43 Tiger E, 291 rohamlöveget, 75 Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélost, hét Hummelt, egy Wespe önjáró tarackot és hat Grille önjáró gyalogsági ágyút kaptak.
Októberben a németek keleten 18 Panzer III, 126 Panzer IV, 261 Panther és 44 Tiger harckocsit, valamint 91 vadászpáncélost és 262 rohamlöveget veszítettek.
November elején a németek a keleti hadszíntéren 133 Panzer III, 759 Panzer IV, 684 Panther és 317 Tiger harckocsival rendelkeztek, melyek közül 958 páncélos bevethető állapotban, 826 javítás, 109 pedig kiszállítás alatt volt. A meglévő rohamlövegek és vadászpáncélosok közül 1327-et lehetett igénybe venni, 571-et javítottak és 230 pedig még nem érkezett meg a csapatokhoz. A németek 876 önjáró páncéltörő ágyúja, páncélvadásza közül 527 volt bevethető, 576 önjáró lövege közül pedig 437. Ebben a hónapban a csapatok a keleti hadszíntéren 55 Panzer IV, 57 Panther és 20 Tiger harckocsit, valamint 13 vadászpáncélost és 60 rohamlöveget veszítettek.

A szovjet csapatok belorussziai hadművelete (1944. június 23. – augusztus 29.)

A négy szovjet Ukrán Front hadműveletei (1943. december – 1944. április)

92Az 1. SS-páncéloshadosztály Tiger E nehézharckocsijai üzemanyagot vételeznek 1944 januárjában (HTM, 4916, Weltbild).

Német StuG. III rohamlöveg tűztámogatást nyújt a gyalogságnak egy erdei úton 1944. január végén (HTM, 4906, Atlantic).

A keleti hadszíntér északi részén egy német Ju 87 zuhanóbombázó-repülőgépet bevetésre készítenek elő 1944 elején (HTM, 4824, PBZ).

Német gránátosok visszavonulnak az Ilmeny-tótól délre 1944 elején (HTM, 39489, RDV).

Német utászok „Goliat” távirányítható robbantópáncélossal 1944 márciusában (HTM, 4903, RDV-Atlantic).

Német önjáró 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú egy román szállítóoszlop mellett halad el (HTM, 39944, RDV).

93Német gyalogság menetel a Kárpátok előterében 1944 tavaszán (HTM, 52796).

Szovjet csapatok harca Kercs körzetében 1944 áprilisában (HTM, 54354).

Szovjet lovasság a visszafoglalt Ogyesszában 1944. április 10-én (HTM, 9245).

Szovjet nehéztüzérség Szevasztopol körzetében 1944 tavaszán (HTM, 9247).

Szovjet T–34 harckocsi Szevasztopol utcáin 1944 áprilisában (HTM, 9246).

A szovjetek által felszabadított Szevasztopol égő romjai 1944. május elején (HTM, 9248).

94Német MG 42 nehézgéppuska és kezelői 1944 késő tavaszán (HTM, 39536, PBZ).

Német 7,5 cm-es páncéltörő ágyú berakodása egy Me 321 Gigant nehéz szállító-repülőgépbe 1944 májusában (HTM, 4821, RDV).

Német 8,8 cm-es légvédelmi ágyú berakodása egy Gigant repülőgépbe (HTM, 4820, OKW-Foto).

Német Panzer IV harckocsi egy szovjet városban a szovjet „Bagratyion” hadművelet idején 1944 júliusában (HTM, 52845).

Szovjet T–34/85 harckocsik a felszabadított Minszkben 1944. július 4-én (HTM, 52057, MTI-TASZSZ).

95A „Bagratyion” hadművelet során fogságba ejtett német katonák tömegeit hajtották végig Moszkva sugárútjain 1944 nyarán (HTM, 9250).

Az 1944 nyarán széthulló német keleti arcvonalat többek között a Panther harckocsikkal felszerelt önálló páncélosdandároknak kellett volna helyreállítania, amelyeket vasúton szállítottak bevetésük helyszínére (HTM, 52852, OKW-Foto).

Német Panther harckocsi készenléti állásába gördül 1944 nyarán (HTM, 52842, PK/OKW).

Német páncélgránátos és két Panther harckocsi 1944 nyarán a keleti hadszíntéren (HTM, 4957, OKW-Foto).

96A német 8,8 cm-es páncéltörő rakétavető (köznyelven páncélrém vagy kályhacső) hatékony támogatást nyújtott a gyalogságnak páncélosok elleni harcában (HTM, 52827).

Szovjet csapatok bevonulnak Jaşiba 1944 augusztus 22-én (HTM, 9903).

Szovjet T–34 harckocsi az ünneplő bukaresti lakosság gyűrűjében 1944. augusztus 31-én (HTM, 84757).

A szovjet 3. Ukrán Front csapatai bevonulnak Szófiába 1944. szeptember 15-én (HTM, 2799).

A csehszlovák „Lidice” nevű T–34 harckocsi a duklai hadműveletben 1944 októberében (HTM, 10579).

Csehszlovák csapatok 1944. október 6-án a Duklai-hágóban átlépik a korábbi államhatárt (HTM, 10591).

97Megerődített terepszakasz Kelet-Poroszország határán 1944 telén (HTM, 2992).

A magyar 1. hadsereg egyik 4 cm-es légvédelmi gépágyúja a Kárpátokban 1944 áprilisában.

A magyar 102. repülődandár 1. önálló távolfelderítő századának hajózó állománya és egy Ju 88 repülőgépe Jasionkán 1944 januárjában (HTM, 91860).

Magyar honvédek BMW R75 oldalkocsis motorkerékpáron 1944 áprilisában (HTM, 87524).

Újlaky Tibor főhadnagy (1917-?), a magyar 11. honvéd gyalogezred katonája a Kárpátok előterében fekvő Ottynián, 1944 áprilisában (HTM, 86588).

98A magyar 11. honvéd gyalogezred katonái egyik állásukat egy kilőtt szovjet nehéz önjáró löveg alatt alakították ki (HTM, 86596).

Magyar 31 M golyószóró tüzelőállása az 1. hadsereg arcvonalán 1944 tavaszán (HTM, 86602).

Magyar 07/31 M Schwarzlose géppuska állása a Kárpátok előterében (HTM, 86599).

A magyar 16. gyaloghadosztály egyik tábori távbeszélő állomása egy ukrán temetőben 1944 májusában. A fedezék bejárata felett egy Király géppisztoly látható (HTM, 86603).

Egy 29 M 8 cm-es Bofors légvédelmi löveg karbantartása az 1. hadseregnél. A csövön látható karikák három repülőgép lelövését jelzik (HTM, 85929, Szendrei László hdgy.).

A magyar 2. páncéloshadosztály 3. harckocsiezredének Turán–40 harckocsija Delatynban (HTM, 85900, Szendrei László hdgy.).

99A magyar 3/I. harckocsi-zászlóalj katonái egy kilőtt szovjet T–34 harckocsi körül 1944 áprilisában (HTM, 96624).

A magyar 1. rohamtüzérosztály Zrínyi rohamtarackja (HTM, 88280).

Német Panzer IV harckocsi (valószínűleg a 19. páncéloshadosztályból) áthaladt a magyar 24. gyaloghadosztály arcvonala mögött 1944 májusában.

Markóczy János vezérőrnagy (1890-1956, az 1. hadsereg 24. gyaloghadosztályának parancsnoka (jobbra) tisztjeivel megszemléli egy megsemmisült szovjet ISZ–2 nehézharckocsi tornyát 1944 nyarán.

A 24. honvéd gyaloghadosztály 12. gyalogezredének hat kitüntetett katonája.

A magyar 1. hadsereg tüzérei a Kárpátokban 1944 nyarán.

100Walter Model tábornagy (1891-1945, az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport főparancsnoka (balra) látogatást tesz a magyar 1. hadseregnél 1944 májusában. Tőle jobbra Lakatos Géza vezérezredes (1890-1967), a hadsereg parancsnoka látható (HTM, 96597).

Lakatos vezérezredes, Model tábornagy és Osztovics Ferenc vezérkari ezredes (1899-1948) (első sor, balról a harmadik) a magyar 2. páncéloshadosztály díszelgését fogadja.

Német Panzer IV H harckocsik átadása Nadvornán a magyar 2. páncéloshadosztály részére 1944 májusában (Bonhardt Attila tulajdona).

A magyar 2. páncéloshadosztály egyik Tiger E nehézharckocsija és egy StuG. III rohamlövege 1944 májusában (HTM, 96625).

A magyar 2. páncéloshadosztály Nimród páncélgépágyúi Nadvornán (HTM, 96621).

A 3. harckocsiezred egyik Toldi könnyűharckocsija (HTM, 96628).

101Beregfy Károly vezérezredes, a magyar 1. hadsereg parancsnoka megszemlél egy páncélromboló kiképzést a Kárpátokban. A honvédek a Panzerfaust kezelését sajátítják el (HTM, 83098, Honv. Ht.O.).

Barankay József százados (1909-1944), az 1. rohamtüzérosztály hősi halált halt parancsnokának koporsója egy Zrínyi rohamtarackon Stanislauban (Stanislawban) 1944. július 15-én (HTM, 96833).

A magyar 102. gépkocsizó vonatosztály katonái két bajtársuk sírjánál (HTM, 88012).

A magyar 102/2. gyorsbombázó-század Me 210 repülőgépe és a hajózó állomány egy része Hajdúböszörményben 1944 júliusában (HTM, 87438).

102A magyar 1. rohamtüzérosztály 2. ütegének Zrínyi rohamtarackja a Toronyai-hágónál 1944 augusztusában (HTM, 87059).

Magyar honvédek egy német Marder III páncélvadász előtt a Kárpátokban 1944 augusztusában. A harcjármű valószínűleg az 561. páncélvadászosztályé, amely később Magyarországon is harcolt (HTM, 96806).

Harckocsiakasztó gúlák az Árpád-vonalban (HTM, 70597).

Az Árpád-vonal egyik szakasza 1944 őszén.

A magyar 3/2. hegyivadász-század álcázott 3,7 cm-es páncéltörő ágyújának csövén űrméreten felüli szárnystabilizált páncélrobbantó lövedék látható (HTM, 93769).

A magyar 3/2. hegyivadász-század 31 M golyószórója tüzelőállásban (HTM, 93768).

103Szovjet hadifoglyok a Rokieta körzetében vívott harcokban 1944 augusztusában (HTM, 100183).

Elesett magyar katona felszerelésével letakarva a Kárpátokban 1944 augusztusában (HTM, 86609).

A magyar 1. hadsereg arcvonala a Rokieta magaslatokon (HTM, 100184).

Magyar huszárok egy lelőtt szovjet repülőgép mellett (HTM, 157, Hdt. O.).
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages