A berlini támadó hadművelet (1945. április 16. – 1945. május 8.)

Teljes szövegű keresés

A berlini támadó hadművelet (1945. április 16. – 1945. május 8.)
A szovjet csapatok sziléziai és magyarországi hadműveletei március elején tovább erősítették Hitlerben azt a meggyőződést, hogy a Vörös Hadsereg következő hadászati támadó hadművelete a Cseh–Morva Protektorátus nyugati részén Moravska Ostrava térségéből és Szlovákia déli részéről indul majd a Közép Hadseregcsoport ellen. Március 15-én a Führer ennek ellenére elrendelte, hogy a német 9. hadsereg számolja fel a szovjetek hídfőjét Küstrintől délre.
A szovjet 8. gárdahadsereg március 22-én megkezdte Küstrin sziget-erődjének bekerítését, miközben saját hídfőjét bővítette az Odera nyugati partján. Hitler állandó követelése nyomán a 9. hadsereg március 27-én négy hadosztállyal ellencsapást mért az Odera menti Frankfurtból északi irányban, Küstrin felé. A 20. és 25. páncélgránátos-hadosztály, a Führer-kísérőhadosztály és a Müncheberg páncéloshadosztály a meglepetés erejét kihasználva Küstrin pereméig tört előre. A német tüzérségi tűzben a 8. gárdahadsereg több törzstisztje is megsebesült. A németek azonban hamarosan kifogytak a tüzérségi lőszerből, és a nyílt terepen a szovjetek végül megállították a német páncélos-kötelékeket. Március 28-án a 8. gárdahadsereg csapatai újabb rohamra indultak Küstrin ellen, és másnap el is foglalták a fontos megerődített várost. Küstrinben 1945. január közepétől kitelepült magyar alakulatok is állomásoztak. 758 fővel a 89/IV. újonckiképző zászlóalj törzse és négy százada sodródott bele a védelmi harcokba, s véres veszteségüket február 12-ig már 203 főben jelentették. Rajtuk kívül az erődítési munkálatokra alkalmazott, de előtte a környéken szintén harcba keveredett, súlyos veszteségeket szenvedett és 200 főre apadt magyar 87/II. újonckiképző zászlóalj négy százada is részese volt Küstrin ostromának.
A kudarc nyomán Hitler ismét haragra gerjedt. Guderian vezérezredes védelmébe vette a támadást vezető 208parancsnokokat: Busse tábornokot, a 9. hadsereg parancsnokát, és a Visztula Hadseregcsoport Himmlert váltó új parancsnokát, Gotthard Heinrici vezérezredest. A Führernek bűnbak kellett, ezért március 28-án leváltotta Guderiant, és helyére a német szárazföldi haderő utolsó vezérkari főnökeként Hans Krebs vezérezredest nevezte ki.
A SZTAVKA célja a berlini hadműveletben az volt, hogy megsemmisítse a német csapatok fővárosuk körüli csoportosítását, elfoglalja Berlint, és felvegye a kapcsolatot az angolszász szövetségesekkel az Elba folyó mentén. A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása alaposan felkészült a Berlin elleni támadásra. Emlékeztek még az orosz seregek 1760-as berlini és 1920-as varsói sorsára, ahol a biztos győzelem helyett nem várt kudarc érte azokat. A szovjet tervezők körülbelül 1 millió német védővel számoltak, melyek egy folyó mögött, mélységben kiépített és előkészített védelmi terepszakaszon meglehetősen szilárd ellenállásra lehettek képesek. Feltételezték, hogy Berlin védői a nyugati hadszíntérről is kaphatnak majd átvezényelt német erősítéseket. Az amerikai és brit csapatok 1945. április elején mintegy 100-120 km-re közelítették meg Berlint nyugati irányból. A szovjetek aggódtak, hogy az angolszász csapatok talán figyelmen kívül hagyják a korábbi megállapodásokat, és maguk próbálják elfoglalni a Harmadik Birodalom központját. A szovjetek e kétségek miatt felgyorsították támadási előkészületeiket.
A német hadvezetés Berlint már február 1-jén “erőddé” nyilvánította. A városban, ahol még 2 millió 700 ezer polgári lakos maradt, rendkívüli bíráskodást léptettek életbe. A Volkssturmot és a lakosságot harckocsi-akadályok, lövészárkok és tüzelőállások építésére vezényelték. Hellmuth Reymann altábornagy, a főváros védelmi körletének első parancsnoka március 9-én kelt parancsában elrendelte, hogy Berlint “az utolsó emberig és az utolsó töltényig” védeni kell.
Március közepén a német főváros védelmére mintegy 125 ezer fő állt rendelkezésre, amelyből 60 ezer Volkssturm-harcos, 30 ezer katona, a fennmaradó létszám pedig rendőrség és a Hitlerjugend tagja volt. Ezen hónap végén készült kimutatás szerint Berlint 20 – a város bekerítése esetén további 20 – Volkssturm-zászlóalj, egy légvédelmi tüzérhadosztály, nyolc tüzérüteg, a Grossdeutschland őrezred két zászlóalja, egy területvédelmi lövészzászlóalj, egy rendőrzászlóalj, a helyhez kötött Berlin páncélosszázad 10 Panther és 12 Panzer IV mozgásképtelen, beásott harckocsival, egy kísérleti páncélvadászosztály hatosával Sd.Kfz. 301 lánctalpas alvázakra szerelt páncélrémekkel, egy romeltakarító utászzászlóalj és egy visszamaradókból összeállított utászzászlóalj védte volna.
Berlin megközelítési útvonalait mintegy 330 km széles arcvonalon az 550 ezer fős Visztula Hadseregcsoport 3. páncélos- és 9. tábori hadserege, valamint a Közép Hadseregcsoport 150 ezer fős 4. páncéloshadserege fedezte. A Visztula Hadseregcsoport a 3. páncéloshadsereg 10 gyenge hadosztályából, a 9. hadsereg 15 hadosztályából, az Odera menti Frankfurt erődjének Ernst Friedrich Biehler ezredes irányította mintegy 30 ezer fős védőseregéből, és számos önálló – főleg páncélvadász – alakulatból állt. A Visztula Hadseregcsoport tartaléka a III. SS-páncéloshadtest 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztálya és 23. Nederland SS-páncélgránátos-hadosztálya volt, az OKW tartalékait tekintve pedig csupán a 18. páncélgránátos-hadosztállyal rendelkezett. A Közép Hadseregcsoport 4. páncéloshadseregének három hadteste a Neisse folyó és Drezda irányában a Cseh–Morva Protektorátus határáig védett.
A németek Berlin körüli védelmi rendszere mélyen tagolt volt, de csapatokkal csak részben tudták megszállni. Az Odera–Neisse védelmi vonalat 20–40 km mélységben építették ki, és ezen állásokat sikerült védőkkel megtölteni. Ez a vonal három védőövből állt, s maga a berlini védőkörlet mögötte terült el. A város közvetlen védelmére három – egy külső, egy belső és egy belvárosi – védőgyűrű épült. A legbelső védelmi vonal a körvasút vonalát követte. A harcvezetés megkönnyítésére a várost kilenc védelmi körzetre osztották fel. A központi körzetet (a “Citadellát”) különösen alaposan felkészítették a védelemre, mivel ez foglalta magában a kormányzati és hivatali negyedet a Führer bunkerével, valamint a Reichstag és Birodalmi Kancellária épületével együtt. A város területén több mint 400 állandó erőd-elemet építettek. Ezenkívül a város két nagyobb parkjában és az állatkertben hatalmas erődként egy-egy légvédelmi torony (Flakturm) emelkedett. Ezek a bombabiztos létesítmények saját áram- és vízrendszerrel, elegendő lőszerrel és élelmiszerrel rendelkeztek. Fegyverzetük egyenként nyolc 12,8 cm-es nehéz légvédelmi löveg és 12 darab 2 cm-es légvédelmi gépágyú volt, amelyeket földi célpontok ellen is alkalmazhattak. A városon belül még 12, ezeknél kisebb légvédelmi tornyot építettek ki és rendeztek be, melyeket főleg parancsnoki harcálláspontnak vagy támpontnak használtak. A fővárosban állomásozó 1. légvédelmi tüzérhadosztály 500 ütegéből többet az Odera menti védőállások tűzerejének fokozására telepítettek át. Minden védőállás és támpont központosított híradóhálózathoz kapcsolódott. A városi földalatti vasút megkönnyítette a csapatok fedett átcsoportosítását. Műszaki szempontból a német védelem a küstrini szovjet hídfővel szemben, a Seelow környéki magaslatok körzetében épült ki a legalaposabban egészen a berlini elővárosokig.
A SZTAVKA hivatalosan április 1-jén látott neki a berlini támadó hadművelet tervének kidolgozásához. Ezen a napon Sztálin Moszkvában a SZTAVKA és a szovjet vezérkar képviselőinek jelenlétében megbeszélést folytatott Zsukov és Konyev marsallal, akik vázolták elképzeléseiket az elkövetkező támadással kapcsolatban. Rokosszovszkij marsall csak másnap csatlakozott a megbeszéléshez. A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása alapos mérlegelés és néhány kiegészítés után jóváhagyta a frontparancsnokok javaslatait, és a felkészülésre két hetet engedélyezve április 16-ra tűzte ki a berlini hadművelet kezdetét.
A szovjet hadtápszolgálat már javarészt márciusban és április elején felhalmozta azokat a hadianyag-készleteket, amelyek az újabb támadáshoz kellettek. A csapatokat igyekeztek felkészíteni a helységharcra. Minden lövészhadosztálynál különleges kiképző alegységek egészítették ki a katonák ismereteit a beépített területen vívott harcok sajátosságairól.
209A szovjet hadműveleti terv három front együttes tevékenységére épült. Eszerint északon a 2. Belorusz, középen az 1. Belorusz, délen pedig az 1. Ukrán Front csapatai lendülnének támadásba, 12-15 napon belül bekerítenék és megsemmisítenék a berlini német csoportosítást, elfoglalnák a fővárost, majd az Elbánál felvennék a kapcsolatot az angolszász csapatokkal.
Zsukov marsall 1. Belorusz Frontjának 47. összfegyvernemi, 3. és 4. csapásmérő, valamint 8. gárdahadseregével és a 9. harckocsihadtest támogatásával a küstrini hídfőből kellett megindítania a támadást. Erőinek – 731 harckocsi és önjáró löveg támogatásával – az első napon a német védelmet a seelowi magaslatokon át kellett törni, és biztosítani kellett az 1. és 2. gárda-harckocsihadsereg harcbavetését. A két harckocsihadseregnek összesen 1373 páncélossal párhuzamos útvonalakon Berlin felé előrenyomulva a német 9. hadsereg védelmén kellett áttörnie. A szovjetek ennek nyomán úgy tervezték, hogy a hadművelet hatodik napján, április 21-én birtokba vehetik majd a német fővárost. Zsukov marsall emellett két kiegészítő támadást is tervezett. Küstrintől északra a szovjet 61. és a lengyel 1. hadsereg, a várostól délre pedig a 69. és 33. összfegyvernemi hadsereg, valamint a 2. gárda-lovashadtest indult volna rohamra.
Zsukov marsall csapatai egyebek mellett 77 lövészhadosztályt, hat lovashadosztályt, öt harckocsi- és két gépesített-hadtestet, két megerődített körletet, nyolc tüzérhadosztályt, 908 ezer 500 főt, 1795 harckocsit, 1360 önjáró löveget, 7442 tüzérségi löveget, 7186 aknavetőt, 1531 rakéta-sorozatvetőt, 2306 páncéltörő ágyút és 3188 repülőgépet számláltak. Az 1. Belorusz Front parancsnoka még sötétben akarta megindítani a támadást, ezért 143 nagy fényerejű fényszórót állíttatott fel a német állásokkal szemben, hogy azok megvilágítsák a terepet a szovjet csapatoknak, és elvakítsák a németeket.
Az 1. Belorusz Front balszárnyán Konyev marsall 1. Ukrán Frontja készült fel a támadásra. A front 13. összfegyvernemi, illetve 3. és 5. gárdahadseregét a Neisse folyón történt átkelésüket követően, Cottbus irányában a német 4. páncéloshadsereg megmaradt erői és a 9. hadsereg déli szárnya elleni támadásra rendelték. Az előrevetett osztagoknak a támadás második napjának végére el kellett érniük a Spree folyót, és biztosítaniuk a 3. és 4. gárda-harckocsihadsereg összesen 963 harckocsijának és önjáró lövegének ütközetbevetését. A két harckocsihadsereg csapatainak a hadműveleti mélységbe kijutva Brandenburg, Dessau és Berlin déli megközelítési útvonalai felé kellett kifejleszteniük a sikert. Az 1. Ukrán Frontnak egyebek mellett 49 lövészhadosztálya, három lovashadosztálya, hat harckocsi- és négy gépesített-hadteste, hét tüzérhadosztálya, 550 ezer 900 katonája, 1388 harckocsija, 667 önjáró lövege, 5040 tüzérségi lövege, 5225 aknavetője, 917 rakéta-sorozatvetője, 1444 páncéltörő ágyúja és 2148 repülőgépe volt.
Konyev marsall is tervezett kiegészítő csapásokat. A szovjet 52. és a lengyel 2. hadsereg erői, megerősítve a 7. gárda-gépesítetthadtesttel és lengyel 1. harckocsihadtesttel Drezda felé támadott volna, hogy fedezze a front balszárnyát, és lehetőséget teremtsen a cseh területek elleni támadásra. Tartalékban a 28. hadsereg maradt. A tervek szerint Konyev marsall csapatainak 12 nap alatt el kellett érniük az Elba folyót és Drezda városát. Az 1. Ukrán Front parancsnokának arra is lehetősége volt, hogy ha Zsukov marsall csapatai elakadnak, csapatai zömét északi irányba, Berlin felé fordítsa.
Sztálin is számolt ennek lehetőségével, ezért az április 1-jén megtartott moszkvai értekezleten az 1. Belorusz és 1. Ukrán Front közötti sávhatárt saját kezűleg áthúzta, csak Lübbenig, Berlintől 60 km-re délkeletre hagyta meg, majd hozzátette: “Aki előbb tör be, az foglalja el Berlint”.
Az 1. Belorusz Front északi szárnyát Rokosszovszkij marsall 2. Belorusz Frontja fedezte. A front 65., 70. és 49. összfegyvernemi hadserege harckocsik és önjáró lövegek támogatásával a Stettin–Schwedt terepszakaszon abból a célból indított volna támadást, hogy felszámolja a német csoportosítást Stettin körzetében, megakadályozza a német 3. páncéloshadsereget a berlini irány megerősítésében, birtokba vegye Brandenburg északi területeit, és az Elba mentén felvegye a kapcsolatot a brit–amerikai csapatokkal. A front állományába egyebek mellett 33 lövészhadosztály, három lovashadosztály, három harckocsi- és egy gépesített-hadtest, három tüzérhadosztály, 441 ezer 600 katona, 644 harckocsi, 307 önjáró löveg, 3172 tüzérségi löveg, 2770 aknavető, 807 rakéta-sorozatvető, 770 páncéltörő ágyú és 1360 repülőgép tartozott.
A berlini támadó hadművelet végrehajtására a Vörös Hadsereg három frontja összesen 2 és fél millió főt, benne 2 millió 62 ezer 100 harcoló – beleértve 155 ezer 900 lengyel – katonát, tartalékokkal együtt 6250 harckocsit és önjáró löveget, 41 ezer 600 löveget és aknavetőt, valamint 7500 repülőgépet vont össze. A lengyel 1. és 2. hadsereg összesen 10 gyaloghadosztályból, egy harckocsihadtestből és egy lovasdandárból állt. A három szovjet front a lövészgyalogság páncélos-támogatására 16 önálló harckocsi-vagy önjáró tüzérdandárt, valamint 83 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérezredet alkalmazhatott.
A Wehrmacht ezzel a hatalmas csoportosítással megközelítőleg 1 millió német katonát és Volksstrum-harcost állíthatott szembe. Szovjet adatok szerint a német védők harcos-létszáma 766 ezer 750 fő volt. A német csapatokat 1519 harckocsi és rohamlöveg, valamint 9303 löveg és aknavető támogatta. Német levéltári adatok szerint a Visztula Hadseregcsoport 9. hadserege április 16-án 502 bevethető és 33 harcképtelen páncélossal, 3. páncéloshadserege pedig 174 bevethető és 11 harcképtelen páncélossal rendelkezett. A Közép Hadseregcsoport 4. páncéloshadseregének állományában 638 bevethető és 70 harcképtelen harckocsi és rohamlöveg volt. A Visztula Hadseregcsoportot a 6. légiflotta részei mintegy 300 repülőgéppel támogatták.
Berlintől keletre, a küstrini szovjet hídfővel szemben a német 9. hadsereg a CI. hadtest 5. vadász-, 606. és 309. Nagy-Berlin gyaloghadosztályával és hadtest-tartalékban álló 25. páncélgránátos-hadosztályával; az LVI. páncéloshadtest 9. ejtőernyős- és 20. páncélgránátos-hadosztályával és Seelownál hadtest-tartalékban álló Müncheberg páncéloshadosztályával; a XI. SS-hadtest 169. és 303. Döberitz gyaloghadosztályával, illetve hadtest-tartalék Kurmark páncélgránátos-hadosztályával és Tiger B nehézharckocsikkal felszerelt 502. SS-nehézpáncélos-osztályával, 210valamint az V. SS-hegyihadtest 286. gyalog-, 391. biztosító és 32. SS-gránátoshadosztályával 138 km hosszúságban védett. A hadsereg tartalékában a 156. gyaloghadosztály, az 541. népi-gránátoshadosztály törzse, a Dorn, a Pirat és egy harmadik páncélvadász-dandár volt. A 408. és 404. népi-tüzérhadtest Seelowtól északra, illetve délre foglalt tüzelőállásokat. Április 7-i adatok szerint a 9. hadsereg km-enként 372 harcképes katonával rendelkezett. A hadsereg tüzérségét 2625 tűzeszköz, és a 23. légvédelmi tüzérhadosztály 32 nehéz ütege képezte, a 4. repülőhadosztálynak pedig valamivel több, mint 300 bevethető repülőgépe volt.
A német védelem első védőöve az Oderától nyugatra kilenc km-re húzódott. Három védőállásból állt. Újabb kilenc km mélyen húzódtak a hadosztályok tüzérségi állásai, amelyek az előttük létesített védőállással együtt alkották a második védőövet. Mögöttük újabb 15 km mélységben egy reteszállás és a páncélos-tartalék volt, majd egy újabb reteszállás, amely mögé a páncélromboló-tartalékot helyezték. A német védelem mélysége mindössze 26 km volt. Hadműveleti tartalékok alig álltak rendelkezésre.
A védelem harcászati mélységének sikeres áttörése érdekében a szovjetek ismét döntő helyi erőfölényt alakítottak ki az áttörési szakaszokon. Minden első lépcsős lövészhadtest és hadosztály két támadó lépcsőt képezett. A hadosztályok két lövészezreddel támadtak az első, eggyel pedig a második lépcsőben. A hadtestek támadó három-négy hadosztályát a második lépcsőben még legalább egy követte. A hadseregek igen szűk – kettő és fél-tíz km széles – támadási sávokat kaptak. A frontok legfeljebb 35-44 km szélességben rohamoztak. Az áttörési szakaszon minden km-re másfél-kettő és fél lövészhadosztály, 260 löveg és aknavető, továbbá mintegy 30 páncélos jutott. A 8. gárdahadsereg, támadásának fontossága miatt, még egy közvetlen alárendeltségébe tartozó repülőhadtestet is kapott.
A szovjet légi felderítés hat alkalommal is lefényképezte a Berlin körüli erődítéseket és védőállásokat. A frontok műszaki csapatai nagy mennyiségű hadihidat és átkelési pontot létesítettek az Oderán. A csapatok tökéletesítették a folyóátkelésekkel, az utcai és erdei harcokkal, valamint az éjszakai harctevékenységgel kapcsolatos ismereteiket. A sűrűn beépített területen vívott harc érdekében összfegyvernemi rohamcsoportokat és kötelékeket szerveztek.
Mindezek ellenére a szovjet támadás ütemterve, amely a feladatok végrehajtására 15 napos határidőt szabott, meglehetősen optimistának tűnt. A sűrű településhálózat, a folyókkal és csatornákkal felszabdalt terep ugyanis jelentősen kedvezett a védők halogató harctevékenységének.
A szovjeteket sürgette az idő, mert továbbra is attól tartottak, hogy az angolszászok előbb érhetik el Berlint. Március elejéig elégedetten tapasztalhatták, hogy amerikai és brit szövetségeseik még a Rajna nyugati partján harcoltak. Amikor azonban a németek nyugati frontja gyors ütemben összeomlott, a szovjetek félelme felerősödött. Március 31-én az angolszász csapatok európai főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower tábornok megbízottakat küldött a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállására, hogy egyeztessék az angolszász és szovjet csapatok találkozási körülményeit. Sztálin elfogadta a számára kedvező amerikai felvetést, és hangsúlyozta, hogy szerinte Berlinnek nincs többé különösebb hadászati jelentősége. Ennek ellenére a szovjet támadási előkészületek a német főváros irányában felgyorsultak.
A német csapatoknak hat nappal a Berlin elleni végső szovjet támadás megindítása előtt a keleti hadszíntéren 17 (ebből 14 bevethető) Panzer III harckocsija, 324 (254) Panzer IV harckocsija és Jagdpanzer IV vadászpáncélosa, 229 (174) Panzer IV L/70 vadászpáncélosa, 446 (288) Panther harckocsija, 149 (118) Tiger E és Tiger B nehézharckocsija, 579 (489) Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosa, 811 (680) StuG. III rohamlövege, 219 (165) StuG. IV rohamlövege, 104 (90) rohamtarackja, 45 (41) rohampáncélosa és Nashorn páncélvadásza, valamint 44 (34) zsákmányolt harckocsija volt.
Április 14-én, moszkvai idő szerint 7 óra 30 perckor az 1. Belorusz és 1. Ukrán Front első lépcsős lövészhadosztályai zászlóalj erővel harcfelderítést hajtottak végre főcsapásuk irányában. Néhány szakaszon az első lépcső lövészezredei is bekapcsolódtak a támadásba. A két napon keresztül folytatott harcokban a páncélosokkal is támogatott szovjet lövészcsapatok helyenként öt km mélyen is behatoltak a német védelem első vonalába. A németek már kiismerték ezt a harceljárást, s levonták a következtetést: két vagy három nap múlva megindul a főcsapás is. A német 9. hadsereg jelentése szerint a szovjetek csak április 14-én 200 harckocsit és önjáró löveget veszítettek.
Április 16-ára virradó éjjel a szovjet 4. és 16. légi hadseregek támadást intéztek a németek első védőövének állásai ellen. Amint a szárazföldi támadás megindult, a 18. légi hadsereg négy repülőhadteste is megkezdte a német második védőöv elleni támadásokat. A németek a nap folyamán mintegy 2000 bombázó- és csatarepülő-bevetést észleltek.
Moszkvai idő szerint hajnali 5 órakor, berlini idő szerint 3 órakor az 1. Belorusz Front tüzérsége 30 perces – német adatok szerint kettő és fél órás – tűzelőkészítést hajtott végre. A hatalmas tűzerő – német adatok szerint 2500 löveg és 1600 aknavető 450 ezer gránátja – több helyen sokkal jobban rombolta a szovjet előrenyomulás tervezett útvonalait, mint a Seelow környéki magaslatokon kiépített német állásokat. Mielőtt a szovjet tüzérség tüzet nyitott volna, a német 9. hadsereg fővédőövben elhelyezkedő 12 hadosztálya zömmel a második védőövbe, az úgynevezett Hardenberg-vonalba vonult vissza. A tüzérségi tűz ennélfogva nem okozott jelentősebb pusztítást. A szovjet 1. Belorusz Front tüzérsége aznap összesen 1 millió 236 ezer lövést adott le.
A felszálló füst, por és törmelék visszaverte a szovjetek 143 reflektorának fényét, amelyek ennélfogva a saját csapatokat vakították el. Az Odera menti gyér úthálózat hamarosan bedugult a számtalan szovjet harc- és gépjárműtől, amelyek a sáros terep miatt az utakat nem hagyhatták el. A saját fényszóróktól elvakított szovjet lövészcsapatok nagy keservesen mintegy 2000 métert tettek meg a Főcsatornáig, amely a seelowi magaslatok lábánál húzódott. Ezzel a terepakadállyal a szovjetek egyelőre nem boldogultak. A gyalogságot támogató páncélosok – német adatok 211szerint egyelőre mintegy 450 harckocsi és önjáró löveg – elszakadtak a lövészek harcrendjeitől.
A kora délelőtti órákig a szovjet 8. gárdahadsereg csak minimális előrenyomulásra volt képes. A szovjet 5. csapásmérő hadsereg gyalogsága páncélosok támogatásával az LVI. páncélos- és a CI. tábori hadtest csatlakozásán csupán mintegy hat km-es betörést tudott elérni, de a németek a megmaradt helyi tartalékkal ellenlökéseket indítottak. A Küstrin–Müncheberg műút mentén a szovjet harckocsi-csoportok néhány km-t visszaszorították a németeket, és a lövészgyalogság néhány támpontot el is foglalt a seelowi magaslatokon kiépített állásokban. A 61 bevethető páncélossal rendelkező Kurmark páncélgránátos-hadosztály ellenlökése nem járt eredménnyel. Csujkov vezérezredes déli szomszédja, a szovjet 69. hadsereg gyakorlatilag teljesen elakadt.
Zsukov marsall a 8. gárdahadsereg előretolt harcálláspontján figyelte a nem túlzottan biztató eseményeket. A front parancsnoka, látva a lövészgyalogság küszködését, ismét elkövette azt a végzetes hibát, amit a szovjet parancsnokok már olyan sok alkalommal elkövettek e világháború során: a védelem harcászati mélységének teljes áttörésére kora délután bevetette a későbbre tartogatott sikerkifejlesztő lépcsőt. Erre az esetre két teljesen feltöltött gárda-harckocsihadsereg állt rendelkezésre, amelyeknek előbb az összfegyvernemi hadseregek rohamozó lövészhadosztályainak tüzérségi állásain és a saját gyalogság harcrendjein kellett keresztülvergődniük ahhoz, hogy egyáltalán felvehessék a harcot a németekkel. Az 1. gárda-harckocsihadsereg egésze a 8. gárdahadsereg, a 2. gárda-harckocsihadsereg egy-egy hadteste pedig az 5. csapásmérő, a 3. csapásmérő és a 47. hadsereg sávjában indult meg, moszkvai idő szerint körülbelül 14 óra 30 perckor.
Az 1. gárda-harckocsihadsereg 11. harckocsihadteste éppen időben érkezett, hogy megállítsa a 48 bevethető páncélossal rendelkező német Müncheberg páncéloshadosztály ellenlökését. A két harckocsihadsereg támadása azonban elakadt. A szovjet páncélosok akárhányszor megpróbáltak átgázolni a településeken kialakított védőállásokon, a német páncélosok, nehéz légvédelmi és páncéltörő lövegek, valamint páncélököllel és páncélrémmel felszerelt gyalogság és páncélromboló-kötelékek számos szovjet harckocsit és önjáró löveget megsemmisítettek. Nem végleges német jelentések szerint április 16-án 150, 17-én 167, 18-án 157, 19-én pedig 226 harcjármű jutott erre a sorsra. Az áttörést erőltető 1. Belorusz Front négy nap alatt végül 743 páncélost, állományának csaknem egynegyedét veszítette el. Jellemző adat, hogy a 2. gárda-harckocsihadsereg veszteségeinek 24 százalékát a berlini hadműveletben páncélököl és páncélrém okozta.
Zsukov marsall csapatainak négy napba telt, amíg a német védelmet a Seelow környéki magaslatokon teljesen sikerült áttörniük, ezt követően kijutottak a hadműveleti mélységbe. A 8. gárdahadsereg erőit mindössze öt legyengült német hadosztály tartóztatta fel. Csujkov vezérezredes hadtestei annyira lassan haladtak, hogy a német védők zöme különösebb gond nélkül vissza tudott vonulni a hátrébb létesített állásokba. Visszavonulásukat április 17-én egy sikertelen német ellencsapás fedezte, amelyet három hadosztály hajtott végre annak érdekében, hogy az 1. gárda-harckocsihadsereg előrevetett osztagai mögött átvágja a Berlin–Küstrin műutat. A szovjet 5. csapásmérő hadsereg erői aznap a seelowi magaslatoktól északra, Gusownál áttörték a német védelmet. A siker a 8. gárdahadsereg számára lehetőséget teremtett, hogy északról megkerülje és bekerítse Seelow városát.
Április 18-án a 8. gárdahadsereg elfoglalta Seelowot, melynek birtokbavételét a szovjetek az első napra tervezték. Csujkov vezérezredes hadserege kénytelen volt újabb támadást indítani a németek harmadik védőöve ellen Müncheberg körzetében, amelyet a szovjet felderítés korábban nem azonosított be. Ezen utóbbi védővonalat a szovjet csapatok április 19-én törték át. Miután a németek veszteségei növekedtek, és lőszerkészletük is rohamosan apadt, a szovjet 8. gárdahadsereg és 5. csapásmérő hadsereg április 20-ig áttörte a németek negyedik (hadsereg-) védőövét is. Ezt követően kezdetét vette a lassú és veszteségterhes előrenyomulás Berlin keleti elővárosaiban. A németek Odera menti védelmének áttörésekor négy nap alatt mintegy 33 ezer szovjet katona esett el.
Heinrici vezérezredes, a Visztula Hadseregcsoport főparancsnoka az OKW-t arra kérte, hogy Berlint nyilvánítsa nyílt – nem védett – városnak. Hitler és az OKW azonban ezt elutasította: Berlint továbbra is erődként kellett védeni.
Az 1. Belorusz Front jobbszárnyán a 47. összfegyvernemi és 3. csapásmérő hadsereg sokkal eredményesebben harcolt, és megkezdte Berlin átkarolását északi és északnyugati irányból. A front balszárnyán a 69. és a 33. hadsereg csapatai a német 9. hadsereg középső csoportosítását és jobbszárnyát elvágták Berlintől, és megteremtették a német hadsereg későbbi átkarolásának lehetőségét északi irányból.
Délebbre az 1. Ukrán Front is jelentős német ellenállásba ütközött, de ennek ellenére figyelemreméltóbb eredményeket ért el, mint az 1. Belorusz Front. A német 4. páncéloshadsereg állománya ekkor a Guben és Cottbus között védő V. hadtest 35. SS-rendőrhadosztályából, 36. SS-gránátoshadosztályából, 214., 275. és 342. gyaloghadosztályából, a Cottbus és Spremberg között szétbontakozott Grossdeutschland páncéloshadtest 344. gyalog-, 21. páncéloshadosztályából és 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztályából, a Spremberg és Niski között védő Hermann Göring páncéloshadtest Führer-kísérőhadosztályából, 545. népi-gránátos-, 615. gyalog-, és Brandenburg páncélgránátos-hadosztályából, valamint a Niski és Görlitz között harcoló LVII. páncéloshadtest 20. páncélos-, 1. Hermann Göring páncélos-, illetve 404. és 71. gyaloghadosztályából állt.
Konyev marsall csapatai április 16-án hosszabb, 40 perces tüzérségi előkészítés után, a Neisse folyón átkelve lendültek támadásba. Az átkelés alatt egyórás, a partváltás után pedig 45 perces újabb tüzérségi tűz fogta le a német tűzeszközöket. Az első nap végére az 1. Ukrán Front lövészcsapatai, a 4. gárda-harckocsi- és 25. harckocsihadtest támogatásával, együttműködésben a 3. és 4. gárda-harckocsihadtest előrevetett osztagaival átjutottak a Neissén, áttörték a németek fővédőövét, és 1000-1500 méternyire behatoltak a második védőövbe is.
A támadás második napján a szovjetek előrenyomulását 212a német 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztály és a Führer-kísérőhadosztály ellenlökései sem tudták megállítani, és Konyev marsall csapatai 18 km mélyen hatoltak be a német védelembe. A szovjetek április 18-án estig teljesen áttörték a Neisse menti védelmet, Berlintől délre átkeltek a Spree folyón, és megteremtették a lehetőségét a német főváros délről való átkarolásának.
A drezdai irányban a szovjet 52. és a lengyel 2. hadsereg a német Grossdeutschland páncéloshadtest Görlitz körzetéből indított ellenlökései miatt csak lassan haladt előre. A lengyel 1. harckocsihadtest április 19-én Kodersdorftól keletre belefutott az 1. Hermann Göring páncéloshadosztály 17 Panther harckocsijába. A földi és légi felderítés által figyelmeztetett német páncélosok lesállásban bevárták a gyanútlanul előrenyomuló lengyeleket, majd mindössze 50 méterről nyitottak tüzet. A húszperces tűzharcban 43 lengyel harckocsit lőttek ki, a túlélők pedig megadták magukat. A németek 12 harcképes páncélost, köztük négy ISZ–2 nehézharckocsit zsákmányoltak, amelyekre német felségjelet festettek, és néhány óra múlva már be is vetették ezeket.
Április 21-én a szovjet csapatok elfoglalták Bautzent. Noha a német 1. Hermann Göring páncéloshadosztály és a 20. páncéloshadosztály április 23-án visszafoglalta a várost, a 4. páncéloshadsereg arcvonala gyakorlatilag összeomlott.
Április 17-én Sztálin telefonon beszélt Zsukov és Konyev marsallal, és ismét közölte velük, hogy az foglalhatja el Berlint, aki előbb odaér. Három nappal később, 20-án az 1. Belorusz Front 3. csapásmérő hadserege 79. lövészhadtestének nehéztüzérsége és a 47. hadsereg 30. gárda-tüzérdandárának 1. tüzérosztálya első alkalommal lőtte Berlin területét.
Április 21-én a 3. csapásmérő hadsereg, a 47. hadsereg, a 8. gárdahadsereg, valamint az 1. és 2. gárda-harckocsihadsereg erői behatoltak Berlin elővárosaiba, és ezzel megkezdődött a Harmadik Birodalom központjáért vívott, elkeseredett helységharc. Ezzel összefüggésben a szovjet összfegyvernemi hadseregeknek egyszerre kellett bekeríteni a különféle településeket, megszervezni az utánpótlást, előrevonni a tüzérséget, irányítani a házrengetegben harcoló rohamcsoportokat, s biztosítani a számtalan csatornán és folyón való átkeléshez szükséges hídanyagot. Mindez jól szervezett törzsmunkát igényelt, amire szovjet tisztek a világháború utolsó időszakára már képessé váltak.
Időközben az 1. Ukrán Front északnyugat felé támadó csapatai befejezték a német 9. hadsereg bekerítését, és elérték Berlin déli szegélyét. Amikor a szovjetek április 21-én Guben–Müllrose–Fürstenwalde–Lübben térségében a német 9. hadsereget bekerítették, a hadsereg keleti arcvonalán harcoló 286. gyalog-, 32. SS-gránátos-, 391. biztosító és 35. SS-rendőrhadosztálya az aznap átkelt szovjet 33. hadsereg csapatai elől kénytelen volt visszavonulni. Az Odera menti Frankfurt erődje azonban még mindig tartotta a folyó vonalát, és visszaverte a szovjetek átkelési kísérleteit. A mintegy 30 ezer védőt 100 zsákmányolt szovjet, jugoszláv és francia löveg, valamint 25 beásott sérült harckocsi támogatta. Az erőd kiürítését csak április 23-án rendelték el, egy időben a minden oldalról szorongatott 9. hadsereg Oderától való visszavonulásának engedélyezésével.
Április 19-én és 20-án az 1. Ukrán Front két gárda-harckocsihadserege 95 km-t nyomult előre. Április 21-én a 3. gárda-harckocsihadsereg csapatai Zossenben lerohanták a német szárazföldi haderő főparancsnokságának főhadiszállását, s ezzel véget vetettek a német csapatok központi irányításának. A város körzetében április 22-én bevetették a 614. nehéz páncélvadász-század négy Elefant páncélvadászát is. Ribalko vezérezredes harckocsihadseregének csapatai ezután délről behatoltak Berlin elővárosaiba. A 4. gárda-harckocsihadsereg előrevetett osztagai elérték Potsdam déli megközelítési útvonalait. A front összfegyvernemi hadseregei gyors ütemben haladtak nyugat felé, hogy feltartóztassák a nyugati hadszíntérről keletre átirányított német 12. hadsereg (Walther Wenck páncélos tábornok) csapatait, amelyek az OKH korábbi utasításának megfelelően – Berlin felmentése érdekében – megpróbáltak egyesülni a 9. hadsereggel.
Wenck tábornok még csak szerveződő hadosztályokból álló 12. hadserege április 22-én kapott parancsot Wilhelm Keitel tábornagytól, az OKW főnökétől, hogy a Wittenberg–Niemegk vonalon keresztül kelet felé támadjon Jüterbog irányába. Wenck tábornok ezt a parancsot figyelmen kívül hagyva inkább Belzigen keresztül észak felé, Beelitz körzetébe nyomult volna előre. A hadsereg XX. hadteste, amely addig az Elba vonalát védte Zerbst és Wittenberg között, április 24-én megindította támadását Berlin felé. A Theodor Körner hadosztály Treuenbrietzent rohamozta. Az Ulrich von Hutten hadosztály Wittenberg körzetében három szovjet hadosztályt szorított vissza, és kialakított egy kisebb hídfőt, amelyet három napig védett. A hadsereg egyéb részei a XX. hadtest szárnyait fedezték, amely április 28-án újabb támadást indított a bekerített német főváros felé. A balszárnyon a Ferdinand Schill, a jobbszárnyon pedig az Ulrich von Hutten hadosztály nyomult előre. A német gyalogság számára a Schill rohamlövegdandár utat nyitott a Lehnin környéki erdőn keresztül. A szovjetek elszántan ellenálltak, de a németek estére mégis 15 km-re megközelítették Potsdamot. Még a város körül védő Spree-seregcsoport erői a 12. hadsereg éleivel egyesülni tudtak, de a Berlin irányába indított német felmentési kísérlet ekkor végleg elakadt.
A főváros felmentésére még egy kísérletet terveztek. Április 21-én utasították Steiner SS-Obergruppenführert, hogy a 4. Polizei SS-páncélgránátos-, az 5. vadász- és a 25. páncélgránátos-hadosztály, valamint a még menetben lévő 7. páncéloshadosztály erőivel észak felől indítson támadást, és vegye fel a kapcsolatot a bekerített LVI. páncéloshadtesttel. Az SS-tábornok azonban nem hajtotta végre a parancsot, mivel hadosztályai csupán nehézfegyverek nélküli gyenge harccsoportok voltak, s bevetésük szerinte értelmetlen és végzetes lett volna.
A Közép Hadseregcsoport is megpróbált áttörni a bekerített 9. hadsereghez, de a Görlitz körzetéből indított támadási kísérleteit április 20. és 26. között a szovjet 52. és a lengyel 2. hadsereg visszaverte. Busse tábornok csapatainak roncsai, amelyek súlyos veszteségek után eljutottak Halbe körzetébe, május 1-jére virradó éjjel ezért megpróbálkoztak a kitöréssel nyugati irányban, hogy elérjék a 21312. hadsereg állásait. Mindez mintegy 30 ezer katonának és 5000 polgári menekültnek sikerült is.
A 8. gárdahadsereg április 22-én sötétedéskor három előrevetett osztaggal Berlin déli részén elérte a Spree folyót, és gyors ütemben még azelőtt átkelt rajta, mielőtt a német védők észlelték volna jelenlétüket. Április 24-én a 8. gárdahadsereg és az 1. gárda-harckocsihadsereg Berlintől délkeletre felvette a kapcsolatot az 1. Ukrán Front 3. gárda-harckocsihadseregével és 28. összfegyvernemi hadseregével. Ezzel a német 9. hadsereg körül Berlintől délkeletre, Beeskow körzetében bezárult a gyűrű.
Április 25-én a szovjet 5. gárdahadsereg 58. gárda-lövészhadosztályának 175. gárda-lövészezrede az Elba menti Torgautól délre 12 órakor felvette a kapcsolatot az amerikai 1. hadsereg 69. gyaloghadosztályával. Ahogy a szovjetek nyomultak előre a választóvonalnak kijelölt folyó felé, az elkövetkező napokban egymás után több helyszínen is megtörtént a szovjet és amerikai csapatok találkozása. Ezzel megkezdődött a keleti és nyugati hadszíntér összeolvadása.
Északon Rokosszovszkij marsall 2. Belorusz Frontja csak április 18-án indította meg támadását az Odera folyó mentén. A 2. Belorusz Front átkelt az Odera nyugati partjára, áttörte a német védelmet, s ezzel lekötötte a német 3. páncéloshadsereget, amely ennélfogva nem tudott ellencsapást indítani a Berlint bekerítő szovjet csapatok északi szárnya ellen. Az úgynevezett Steiner-csoport támadása volt pedig Hitler egyetlen halvány reménye a német főváros felmentésére.
A Führer, noha már maga is belátta, hogy a világháborút elveszítette, továbbra is osztogatta végrehajthatatlan parancsait a bekerített 9. és az alig megalakult 12. hadsereg, valamint a Steiner-csoport számára. Azok a német csapattöredékek, amelyek nyugati irányban a szovjetek bekerítéséből még ki tudtak törni, egyedül azért harcoltak tovább, hogy angolszász hadifogságba kerülhessenek.
Április 23-án a német 9. hadsereg Berlinbe visszaszorult LVI. páncéloshadteste (Helmuth Weidling tüzérségi tábornok) parancsot kapott, hogy csapataival szállja meg a főváros déli és délkeleti részén, Lichtenberg–Karlshorst–Niederschöneweide–Tempelhof vonalában az A–E védelmi körzeteket. A 9. ejtőernyős-hadosztály az A, a Müncheberg páncéloshadosztály a B, a 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály a D, a 20. páncélgránátos-hadosztály pedig az E körzetet kapta. A 18. páncélgránátos-hadosztály a tempelhofi repülőtértől északra hadtest-tartalékba került. A hadtest tüzérségét a berlini állatkert területén összpontosították. A 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében Berlinben harcolt az SS francia 33. Charlemagne gránátoshadosztályának rohamzászlóalja és a lett 15. SS-gránátoshadosztály lövészzászlóalja is.
Egy nappal később, 24-én Hitler Weidlinget kinevezte Nagy-Berlin harcparancsnokává. Az LVI. páncéloshadtest vezetését Mummert vezérőrnagy, a Müncheberg páncéloshadosztály addigi parancsnoka vette át. A német főváros területén ekkor – német adatok szerint, a “Citadella” védelmét ellátó, Wilhelm Mohnke SS-Brigadeführer parancsnoksága alatti mintegy 6000 SS-katonát is beleértve – 46 ezer 630 katona, 42 ezer 531 idősebb Volkssturm-harcos, valamint a Hitlerjugend, a Reichsarbeitdienst (Birodalmi Munkaszolgálat) és az Organisation Todt (Todt Szervezet) 3523, javarészt tizenéves tagja állt rendelkezésre. A mintegy 92 ezer fős védőseregnek körülbelül 50-60 harckocsija és rohamlövege volt.
Április 25-én a szovjet 16. légi hadsereg 1486 bombázó-repülőgéppel támadta a német fővárost tovább növelve azt a pusztítást, amelyet a szovjet tüzérség által a Berlinért vívott kéthetes harcok során kilőtt 1 millió 800 ezer gránát amúgy is okozott.
Aznap hajnalban a szovjet 8. gárdahadsereg és az 1. gárda-harckocsihadsereg erői, összesen három lövészhadtest és négy harckocsi- vagy gépesített-hadtest tüzérségi előkészítés után átkeltek a Teltow-csatornán. A szovjet 28. gárda-lövészhadtest az 1. gárda-harckocsihadsereg két dandárának támogatásával harcot indított a tempelhofi repülőtér birtoklásáért. A repülőteret a Müncheberg páncéloshadosztály, néhány Hitlerjugend-tagokból álló, páncélöklökkel és terepjáró személygépkocsikkal felszerelt páncélromboló-osztag és egy nehéz lövegekkel felszerelt légvédelmi tüzéralakulat védte. A harcokról a német Müncheberg páncéloshadosztály egyik tisztje az alábbiakat írta naplójába:
Délelőtt a tempelhofi repülőtéren vagyunk. Az orosz tüzérség szakadatlanul lő. A nyolc berlini védelmi körzet közül mi most a D körzetet tartjuk. A harcparancsnok a Légügyi Minisztériumban tartózkodik. Főerőink a Karstadt toronyház és Sarotti csokoládégyár körül összpontosulnak. Gyalogsági pótlás helyett szedett-vedett riadó-egységeket kapunk. Mögöttünk a polgári lakosság továbbra is felkerekedik, hogy a tüzérségi tűzben megpróbáljon elmenekülni. Magukkal cipelik szegényes batyujukat, tulajdonuk maradékát. Eközben a sebesültek megpróbálnak hátrajutni. A legtöbben mégis maradnak, mert félnek, hogy valamilyen rögtönítélő bíróság elkapja, és katonaszökevényként felakasztja őket.
Az oroszok lángszórókkal perzselik a megtámadott házakat. A nők és gyermekek sikoltozása rémisztő. Úgy 15 óra körül még vagy egy tucat páncélossal és mintegy harminc lövészpáncélossal rendelkezünk. Csupán ezek a páncélozott járművek vannak Wilhelmplatz teljes körletében. A parancsnoklási viszonyok bizonytalanok, mert a Birodalmi Kancelláriáról rádión újabb és újabb parancsok érkeznek. Ezek páncélosokat rendelnek a város más fenyegetett pontjaira, ahonnan azok nem térnek vissza. Csupán Mummert tábornok keménységének köszönhető, hogy a hadosztály ma még létezik. A sebesültek elszállításához alig állnak rendelkezésre járművek.
A tüzérséget délután átcsoportosították az állatkertbe. Lőszerből már csak kevés van. A tempelhofi igazgatási épületek körül mintha a pokol szabadult volna el. Ordítozás, gránátrobbanások, a sztálin-orgonák becsapódásai. A sebesültek kiáltozása, motorok és géppuskák lármája. Felül füstfelhő, klór- és égésszag. Az utcákon sok halott asszony, akik megpróbáltak vizet hozni. Helyenként azonban olyan nők is – sziléziaiak, páncélöklökkel a kézben –, akiket vad bosszúvágy fűt.
Április 25-én kissé átalakították a német védelem beosztását. A keleti A és B védelmi körzetet a Müncheberg páncéloshadosztály, a délkeleti C körzetet a 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály, 214a Tempelhof körzetében lévő D körzetet az LVI. páncéloshadtest tüzérsége, a délnyugati E körzetet a 18. és 20. páncélgránátos-hadosztály maradványai, a Spandau és Charlottenburg körzetében létesített F körzetet kiképző- és pótalakulatok, az északi G és H körzetet a 9. ejtőernyős-hadosztály, a Z (Citadella) körzetet pedig Mohnke SS-Brigadeführer SS- és rendőrharccsoportjai kapták. A 20. páncélgránátos-hadosztály roncsai később ki tudtak törni Potsdam felé.
Április 26-án Zsukov marsall 1. Belorusz Frontja megindította a bekerített Berlin elleni végső rohamot. A szovjet csapatok súlyos, házról házra folyó helységharcban április 30-ig négy ellenállási gócpontra darabolták fel a várost védő német csapatok arcvonalát. Ezeket a katlanokat aztán egyenként, lépésről lépésre számolták fel a szovjet rohamosztagok, megerősített lövészzászlóaljak alárendeltségében tevékenykedő rohamcsoportok, amelyeknek több mint 300 háztömböt kellett elfoglalniuk. A rohamcsoportokat általában szakasz vagy század erejű lövészgyalogság, három-négy harckocsi, két-három önjáró löveg, két-három rakéta-sorozatvető, néhány közvetlen irányzással tüzelő 85 vagy 122 mm-es, ritkábban 155 és 203 mm-es löveg, valamint robbanóanyaggal és háti lángszórókkal felszerelt műszaki alegységek alkották.
Különösen heves harcok folytak a berlini földalatti alagútjaiban, a csatornarendszerben, illetve a fontosabb német harcálláspontok és középületek birtoklásáért. A szovjeteknek nagy veszteségeket okoztak a német páncélromboló eszközök, főleg a páncélöklök. Konyev marsall erről a következőket jegyezte meg:
Hogy csökkentsük a páncélöklök okozta veszteségeket, egyszerű, de igen hatékony eszközökhöz folyamodtunk: a harckocsikat úgynevezett ernyővel vettük körül – bádog- vagy vaslemezeket aggattunk a páncélzatra. A harckocsit eltaláló páncélököl áthatolt ezen az első jelentéktelen akadályon, de mögötte üres közeg volt; a robbanófej akkorra már elvesztette reaktív erejét, és többnyire lepattant, anélkül, hogy kárt okozott volna.[…]
Főleg a Volkssturm-zászlóaljak voltak bőségesen ellátva páncélöklökkel, tehát azok az alakulatok, amelyeknek többsége idős emberekből meg serdülőkből állott.
A páncélököl azok közé az eszközök közé tartozik, amelyek a fizikailag elő nem készített, hadikiképzésben nem részesült emberekben a magabiztosság érzetét keltheti: lám, csak tegnap lettek katonák, de ma már komoly fegyvertényekre képesek.
És meg kell mondanom: ezek a páncélöklösök általában mindvégig harcoltak, s még a vég idején is jóval állhatatosabban, mint a sokat tapasztalt, de a vereségtől megtört, a hosszú háborúskodástól kimerült katonák.
Április 29-én a szovjet 3. csapásmérő hadsereg 79. lövészhadteste megkezdte a szimbolikus jelentőségű Reichstag épületének ostromát. Másnap, 30-án a 150. lövészhadosztály rohamjárőrei 12 óra 45 perckor kitűzték a vörös lobogót az épület tetejére. A tisztogató harcok azonban még május 1-jén reggelig eltartottak. Hitler április 30-án bunkerében öngyilkosságot követett el.
Május 1-jén a 3. csapásmérő hadsereg észak felől támadva felvette a kapcsolatot a Reichstag épületétől délre harcoló 8. gárdahadsereg csapataival. Május 2-án a védők maradványai Helmuth Weidling tábornok vezetésével délután 15 óra körül feltétel nélkül letették a fegyvert. Estig a német szervezett ellenállás teljesen megszűnt Berlinben. A szovjetek 135 ezer német hadifogolyról számoltak be. A berlini utcai harcokban egyes források szerint 20 ezer szovjet katona esett el. A Vörös Hadsereg több mint 800 harckocsit és önjáró löveget veszített a német fővárosban. Ebből 62 páncélost francia SS-önkéntesek lőttek ki páncélököllel és páncélrémmel. A szovjetek szerint a páncélöklökön kívül a számtalan német nehéz légvédelmi löveg okozta a legnagyobb páncélos-veszteségeket.
Az 1. Belorusz Front összfegyvernemi hadseregei folytatták nyugati irányú előrenyomulásukat, és május 7-én az Elba folyó mentén, széles arcvonalon felvették a kapcsolatot az angolszász csapatokkal. A 2. Belorusz Front csapatai kijutottak a Balti-tenger partjára, és ugyancsak elérték az Elbát, ahol a brit 2. hadsereggel találkoztak.
Rokosszovszkij marsall csapatai április 20-án lendültek támadásba. A szovjetek az áttörési szakasz minden egyes km-ére 238 löveget és aknavetőt összpontosítottak. Miután reggel 6 óra 30 perckor a szovjet tüzérség tüzet nyitott, a műszaki csapatok rohamcsónakjai elindultak az Odera nyugati partja felé. A német védők egyelőre kitartottak. A 281. gyaloghadosztály visszaverte a szovjet 55. lövészhadtestet, amelynek még aznap el kellett volna foglalnia Stettint. A 27. Langemarck SS-önkéntes-gránátoshadosztály is visszavert minden támadást. Április 24-én a szovjet 65. összfegyvernemi és 2. csapásmérő hadsereg támadást indított a Stettin előterében lévő német állások ellen. A tartalékok nélkül maradt Visztula Hadseregcsoport elrendelte a visszavonulást. Stettin erődjét április 26-án adták fel a németek. A szovjet csapatok ekkorra már 20 km széles és 10 km mély hídfőt képeztek az Odera nyugati partján.
Az OKW, amelyet április 25-én egyesítettek az OKH-val, közvetlenül beleavatkozott a 3. páncéloshadsereg vezetésébe, és a III. SS-páncéloshadtestet délebbre vezényelte. Ezen hadtest igénybevételével hozták létre a Steiner-seregcsoportot, amelynek felmentő támadást kellett volna indítania Berlin irányában.
Az OKW április 27-én felállított egy újabb (21.) hadsereg-parancsnokságot. Ennek törzsét a Kelet-Poroszországból érkezett 4. hadsereg-parancsnokság adta, parancsnoka Kurt von Tippelskirch gyalogsági tábornok lett. A hadsereg feladata az lett volna, hogy lezárja a 3. páncélos- és a 9. tábori hadsereg közötti rést. Ezen műveletéhez április 30-án három hadtest-parancsnoksággal, valamint a 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztály, az SS 33. Charlemagne gránátoshadosztálya és a 15. SS-gránátoshadosztály egy-egy harccsoportjával, az 5. vadász-, az 547. népi-gránátos-, az 1. és 3. tengerész-hadosztállyal, a 606. különleges feladatú hadosztállyal és a 2. Hermann Göring ejtőernyős kiképző- és pótdandárral rendelkezett.
A 3. páncéloshadsereg megmaradt gyalog- és SS-hadosztályai nem tudták tovább feltartóztatni a szovjet 1. gárda-harckocsihadtestet, amely április 30-án elfoglalta Demmint. Május 2-án a 3. gárda-harckocsihadtest behatolt Rostockba. Két nappal később a szovjet 19. hadsereg erői benyomultak Swinemündébe, melyet másnap el is foglaltak. A kikötőnél horgonyzó Lützow cirkálót brit 215repülőgépek április 16-án súlyosan megrongálták, de a félig elsüllyedt német hadihajó működőképes lövegei még május 4-én is tüzeltek a támadó szovjet csapatokra.
Eközben Konyev marsall a Prága irányába indítandó támadó hadműveletnek megfelelően már átcsoportosította az 1. Ukrán Front erőit. A 3. Belorusz, valamint az 1. és 2. Balti Front felszámolta a németek elszigetelt csoportosításait Kurföldön, valamint a Samland-félszigeten, Königsbergtől nyugatra.
A még német kézen maradt kelet-poroszországi területeket Saucken tábornok 2. hadserege tartotta, amelyet április 7-én Kelet-Poroszország Hadseregnek neveztek át. A hadsereg állományába április 12-én a Samland-félsziget és a Hela-félsziget között védő VI. hadtest két gyaloghadosztálya, a Pillauban védő LV. hadtest két gyalog- és egy népi-gránátoshadosztálya, a IX. hadtest három gyalog-, egy népi-gránátos- és Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztálya, a XXVI. hadtest három gyalog-, egy vadász-, egy népi-gránátos- és 5. páncéloshadosztálya, a XVIII. hegyihadtest egyetlen gyaloghadosztálya, a XXIII. hadtest négy gyalog-, a Luftwaffe 12. tábori és a 4. páncéloshadosztály, valamint a Hela-főparancsnokság 31. népi-gránátos-, 7. páncélos- és 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztálya tartozott. Saucken tábornok csapatai április 18-án mindössze 66 bevethető páncélossal rendelkeztek. Április 26-án Pillau erődjét elfoglalták a szovjetek. A németek folyamatosan szorultak vissza a Hela-félsziget felé, ahonnan a kiürítést végző utolsó német hadihajók május 9-ére virradó éjjel futottak ki a Balti-tengerre.
A szovjet csapatok a berlini hadműveletben végérvényesen legyőzték a Wehrmachtot, elfoglalták a német fővárost, és felvették a kapcsolatot a nyugati szövetséges csapatokkal. A hadművelet 23 napja alatt a Vörös Hadsereg katonái 300 km szélességben 100-220 km-t nyomultak előre, és saját adataik szerint 479 ezer 298 hadifoglyot ejtettek. Élőerő-veszteségüket 352 ezer 475 saját katonában, akik közül az elesettek vagy eltűntek száma 78 ezer 291 fő volt, illetve további 8892 lengyel katonában, közöttük 2825 elesettben vagy eltűntben állapították meg. A harcokban 1997 szovjet harckocsi és önjáró löveg, 2108 löveg és aknavető, valamint 917 repülőgép semmisült meg. Más források szerint a szovjetek összesített páncélos-vesztesége 2156 harcjármű volt. A különbség, 159 páncélos valószínűleg a lengyel 1. harckocsihadtest veszteségét takarja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages