Héthónapos küzdelem Kurföldön (1944. október 16. – 1945. május 8.)
Héthónapos küzdelem Kurföldön (1944. október 16. – 1945. május 8.)
A szovjet 1. és 2. Balti Front 1944. október közepén a német Észak Hadseregcsoport (Schörner vezérezredes) két tábori hadseregét Kurföldre szorította vissza, és elvágta a keleti hadszíntéren harcoló többi német csoportosítástól. A hadseregcsoport 18. hadserege (Boege gyalogsági tábornok) október 13-án az I. hadtest 126. és 11. gyaloghadosztályából, a X. hadtest 14. páncélos- és 30. gyaloghadosztályából, valamint a XXXIX. páncéloshadtest 4., 12. páncélos-, valamint 61. és 225. gyaloghadosztályából állt. A hadseregcsoport Grasser-seregcsoportja az 52. biztosító hadosztály törzsét, valamint a XXXVIII. páncéloshadtest 32., 201. biztosító, 81., 329., 121., 122. gyaloghadosztályát és a Luftwaffe 21. tábori hadosztályát egyesítette. A 16. hadsereg (Hilpert gyalogsági tábornok) a Kleffel csoport 19. SS-gránátos- és 93. gyaloghadosztályával, az L. hadtest 281. biztosító és 290. gyaloghadosztályával, a VI. SS-hadtest 205., 215. és 389. gyaloghadosztályával, a II. hadtest 227. gyalog- és 563. népi-gránátoshadosztályával, valamint a XXXXIII. hadtest 83., 23., 218. gyalog-, 207. és 390. biztosító hadosztályával és a Luftwaffe 12. tábori hadosztályával rendelkezett. A hadseregcsoport tartalékában az Északi tábori kiképzőhadosztály, a 20. SS-gránátoshadosztály, a III. SS-páncéloshadtest törzse, a 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály és a 4. Nederland SS-páncélgránátos-dandár volt.
Az OKH utasította a hadseregcsoportot, hogy október 17-én a “Geier” (Keselyű) fedőnevű hadművelet keretében indítson támadást a XXXIX. páncéloshadtest (von Saucken páncélos tábornok) irányítása mellett a 4., 12. és 14. páncélos-, a 11. és 126. gyaloghadosztállyal, valamint az 502. és 510. nehézpáncélos-osztály Tiger harckocsijaival, törjön át Memel erődjéhez, majd tovább Kelet-Poroszország irányába, és létesítsen kapcsolatot a Közép Hadseregcsoporttal.
A szovjetek azonban megelőzték a németeket. A 2. Balti Front (Jeremenko hadseregtábornok) 3. csapásmérő, 42. és 22. összfegyvernemi hadserege október 16-án a német 16. hadsereg ellen Dobele körzetéből nyugati irányban indított támadást, az 1. csapásmérő hadsereg pedig a part mentén, északnyugat felé tört előre. Az 1. Balti Front (Bagramjan hadseregtábornok) 6. gárda- és 51. összfegyvernemi hadserege Vainode és Skuodas körzetéből Libau (Liepaja) irányában akarta áttörni a német 18. hadsereg védelmét. Kezdetét vette az első kurföldi ütközet.
Az 1. csapásmérő hadsereg október 18-án Tukumstól 10 km-re keletre elfoglalta Kemerit. A Dobele körzetéből indított szovjet támadás célja az volt, hogy Saldus és Auce között áttöri a 16. hadsereg és a Grasser-seregcsoport arcvonalát, és szétzúzza a német hadseregcsoport védelmét. A szovjetek 13 lövészhadosztályával szemben azonban a német 24., 93. és 122. gyaloghadosztály – 1050 fős élőerő-veszteség árán – megtartotta állásait.
Az 1. Balti Front csatarepülőgépekkel és tüzérségi előkészítéssel bevezetett támadását Mažeikiai-nál a német 12. páncéloshadosztály, Vainode és Skuodas között pedig a 30. gyalog- és a 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály verte vissza. A 4. páncéloshadosztály lezárta a két hadosztály közötti rést. Később itt vetették be a 14. páncéloshadosztályt és az 563. népi-gránátoshadosztályt is. A szovjet csapatok nem tudták áttörni a német védelmet, csupán Dobele és Kemeri körzetében nyertek némi területet. A mindössze négynapos első kurföldi ütközet október 20-án ért véget.
Október 27-én az 1. Balti Front 4. csapásmérő, 6. gárda- és 51. összfegyvernemi hadserege Skuodas és Prekuln között újabb támadást indított. Megkezdődött a második kurföldi ütközet. A szovjet csapatok betörtek a német 87. gyaloghadosztály arcvonalán Skuodastól nyugatra, ahol súlyos harcok kezdődtek. Az 5. gárda-harckocsihadsereg mintegy 400 páncélost vetett be. A szovjetek felázott talajon a számtalan német ellenlökéssel szemben alig jutottak előre. A német 30. gyaloghadosztály 6. gránátos-ezrede október 28-án 21 szovjet páncélost lőtt ki, az 510. nehézpáncélos-osztály négy Tiger nehézharckocsija pedig egy hatórás tűzharcban 14 T–34 és ISZ–2 harckocsit semmisített meg. A szovjet csapatok november 7-én beszüntették a további támadást. Német adatok szerint a szovjet csapatok októberben összesen 1144 páncélost veszítettek az Észak Hadseregcsoport arcvonalán. A német hadseregcsoport veszteségét október 1. és november 7. között viszont 44 ezer elesett, illetve fogságba esett katonában állapították meg.
A szovjet csapatok Prekuln körzetében november 19-én ismét támadást intéztek a német 18. hadsereg állásai ellen. A hatnapos harmadik kurföldi ütközetben a német védők ismét megakadályozták az 1. Balti Front áttörését, ráadásul a szovjetek Vainode és Pikeliai körzetében kissé vissza is húzódtak. A német Észak Hadseregcsoport november hónapban 33 ezer 181 katonát, 1181 géppuskát, 48 tüzérségi löveget, 92 páncéltörő ágyút, 18 gyalogsági löveget, 19 légvédelmi ágyút és 123 aknavetőt veszített. A szovjetek vesztesége német adatok szerint mintegy 17 ezer halottat, 25 ezer 100 sebesültet, 961 hadifoglyot, 166 206harckocsit, 82 páncéltörő ágyút, 23 tüzérségi löveget, 303 géppuskát és nyolc aknavetőt tett ki.
December 1-jén a 18. hadsereg élelmezési létszáma 352 ezer 120 fő, a 16. hadseregé pedig 153 ezer 426 katona volt. A hónap folyamán a talaj a hideg hatására megszilárdult, és az utak járhatóbbakká váltak. A szovjet 3. gárda- és 43. csapásmérő hadsereg rohamjárőrei fokozták harcfelderítő tevékenységüket.
December 21-én a német 18. hadsereg I. és XXXVIII. hadtestének arcvonalán Pampali körzetében vette kezdetét a negyedik kurföldi ütközet. A szovjet 3. és 4. csapásmérő, 10. gárda- és 42. összfegyvernemi hadsereg Saldus és Libau körzetét akarta elérni, hogy kettévágja a hadseregcsoport védelmét. A szovjet páncélosok négy km mélyen hatoltak be a német gyalogság állásaiba. A 912. rohamlövegdandár 1. ütege néhány nap alatt 37 T–34 és ISZ–2 nehézharckocsit lőtt ki. Eközben a 30. és 87. gyaloghadosztály visszaszorította a korábban betört szovjet csapatokat a Tirs-mocsár körzetében Skuodastól nyugatra. A németeknek december 23-ig sikerült megszilárdítani az arcvonalat.
A szovjetek azonban fokozták erőfeszítéseiket. December 23-án Dobele északi előterében a 22. összfegyvernemi hadsereg támadást intézett a VI. SS-hadtest állásai ellen. A 19. SS-gránátoshadosztály ellenállása azonban Dźukste-től keletre megállította a támadást. Két nappal később, 25-én a 6. gárdahadsereg dél felől Libaut támadta. A német II. hadtest 126. és 31. gyalog-, valamint 14. páncéloshadosztálya azonban szilárdan tartotta állásait. Aznap a szovjet lövészcsapatok Dźukste körzetében 60 üteg tűzelőkészítése után, az 5. és 19. harckocsihadtest, valamint a 101. és 202. harckocsidandár támogatásával lerohanták a 19. SS-gránátoshadosztályt. A német 16. hadsereg a 272. és 366. gránátos-ezredet és a Luftwaffe 24. tábori ezredét vetette be, amelyek december 27-ig megállították a szovjet rohamot.
A negyedik kurföldi ütközetben a német Észak Hadseregcsoport 16. hadserege 15 ezer 237 főt, a 18. hadsereg pedig 11 ezer 907 katonát veszített. Ugyanakkor a német csapatok saját adataik szerint 513 szovjet páncélost, 79 löveget, 247 géppuskát és 257 repülőgépet semmisítettek meg vagy ejtettek zsákmányul.
1945. január 25-én az Észak Hadseregcsoport elnevezését Kurland (Kurföld) Hadseregcsoportra változtatták. A hadseregcsoport főparancsnoki beosztását aznap dr. Lothar Rendulic vezérezredes vette át, mivel Schörner vezérezredes a Közép Hadseregcsoport élére került. Hamarosan azonban Hilpert tábornok váltotta őt, majd január 30-án Heinrich von Vietinghoff vezérezredes lett a hadseregcsoport főparancsnoka. A Kurföldön védekező német hadosztályok közül többet tengeri úton más hadszínterekre szállítottak el. Januárban a hadseregcsoport élelmezési létszáma emiatt, illetve a jelentős veszteségek következtében 399 ezer 500 főre csökkent.
Január közepéig a szovjet csapatokat átcsoportosították. Libau déli körzetében az 51. összfegyvernemi, a 6. gárda-, a 4. csapásmérő hadsereg, valamint a 3. gárda-gépesítetthadtest, Pampali körzetében a 42. összfegyvernemi, a 10. gárdahadsereg és a 19. harckocsihadtest, Tukums körzetében pedig a 22. és 67. összfegyvernemi és az 1. csapásmérő hadsereg készült fel a további támadásokra.
Január 24-én rövid tüzérségi előkészítés után a szovjet csapatok Prekuln közelében ismét támadásba lendültek, hogy áttörjenek Libau felé. A szovjetek betörtek a német 30. gyalog- és a 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán, de az 510. nehézpáncélos-osztállyal megerősített 14. páncéloshadosztály egy nappal később 63 szovjet harckocsi kilövése után felszámolta a betörést. A szovjet támadás Saldus irányában sem ért el jelentős sikert. A 205. és 215. gyaloghadosztály hatékonyan védte a Libauba vezető vasútvonalat. A 205. gyaloghadosztály öt nap alatt 117 szovjet páncélos kilövését jelentette. A 81. gyalog- és a 12. páncéloshadosztály Tukumstól délre sikeresen felszámolta a szovjetek betörését. Január végén az 1. és 2. Balti Front felhagyott a további rohamokkal. A február 3-án befejeződő ötödik kurföldi ütközetben a szovjetek – német adatok szerint – 40 ezer katonát, 541 harckocsit és önjáró löveget, valamint 178 repülőgépet veszítettek.
Február 20-án ismét csak Prekuln déli előterében megkezdődött a hatodik kurföldi ütközet. A szovjetek 21 lövészhadosztállyal és több önálló harckocsidandárral támadták a német 121., 126., 263. és 290. gyalog-, valamint a Luftwaffe 12. tábori hadosztályának állásait. Február 22-én elfoglalták Prekulnt. A várostól északra a német 11. gyalog- és 14. páncéloshadosztály, valamint a 912. rohamlövegdandár és két további odavezényelt gyaloghadosztály megállította a további előrenyomulást. A 18. hadsereg azonban ezért 5400 fős veszteséggel fizetett.
Március elején a Kurland Hadseregcsoport 18. hadserege a X. hadtest 87., 30. gyaloghadosztályából, 126. gyaloghadosztály-harccsoportjából, a Luftwaffe 12. tábori hadosztályából, az I. hadtest 218. és 132. gyaloghadosztályából, az L. hadtest 205., 225. és 11. gyaloghadosztályából, a II. hadtest 290. gyaloghadosztály-harccsoportjából, 263. gyalog- és 563. népi-gránátoshadosztályából, valamint a hadsereg-tartalék 12. és 14. páncéloshadosztályból, a 121. gyaloghadosztály-harccsoportból, és az 52. biztosító hadosztály törzse által irányított, a libaui kikötőt védő erődcsapatokból állt. A 16. hadsereget a XXXVIII. páncéloshadtest 329. és 122. gyaloghadosztálya, a VI. SS-hadtest 24. gyalog- és 19. SS-gránátoshadosztálya, a XVI. hadtest 81. gyaloghadosztálya, 300. különleges feladatú hadosztálytörzse és a Luftwaffe 21. tábori hadosztályának törzse, a XXXXIII. hadtest partvédelmi biztosító alakulatai és Windau (Ventspils) kikötőjének erődalakulatai alkották.
Március 1-jén a szovjet csapatok Saldus irányában is támadást indítottak. A VI. SS-hadtest 122. gyaloghadosztályát a szovjetek a Lemzere-tóig szorították vissza, de a 24. gyalog- és a 19. SS-gránátoshadosztály, valamint a Kurland páncélosdandár megállították a támadást. Miután a szovjet csapatok elfoglalták Dźukste városát, a megkezdődött olvadás miatt március közepén ismét leállították támadásukat. Erőik a hatodik kurföldi ütközetben német adatok szerint 70 ezer katonát, 608 páncélost, 436 löveget és 178 repülőgépet veszítettek.
Március közepén a Kurland Hadseregcsoport élén változás történt. Először az olasz hadszíntérre vezényelt 207Vietinghoff vezérezredes helyett ismét Rendulic vezérezredes vette át a csapatok főparancsnokságát, majd az OKH Észak-Norvégiába vezényelte, s utóda március 25-én a 16. hadsereg addigi parancsnoka, Hilpert gyalogsági tábornok lett. A 16. hadsereg vezetését Ernst-Anton von Krosigk gyalogsági tábornok vette át. Miután Krosigk gyalogsági tábornok április 11-én légitámadás áldozata lett, a hadsereg parancsnokságát egy nappal később Friedrich Volckamer von Kirchensittenbachra, a hegyicsapatok tábornokára bízták.
A szovjet hadvezetés március elején tervet dolgozott ki Libau körzetének kelet felőli megközelítésére. A 10. gárdahadseregnek Salduson keresztül nyugat felé kellett támadnia. Március 18-án megkezdődött a szovjet támadás, s ezzel a hetedik kurföldi ütközet. A szovjet tüzérség a Dangas és Skutini közötti német állásokat lőtte, majd megindultak a harckocsi-csapatok. A németek a védelembe betört szovjet erők kivetésére bevetették a 11. gyalog-, valamint a 12. és 14. páncéloshadosztályukat, amelyek a Saldus felé vezető út mentén próbáltak reteszállásokat létrehozni. A szovjetek az első napon 92 páncélost veszítettek.
A 10. gárdahadsereg folytatta támadását. A szovjetek Saldustól délre a német XXXVIII. páncéloshadtest erőit szétszórták, a német 12. páncéloshadosztály azonban Mezalazi körzetében megállította az előretörő harckocsi-csapatokat. M. I. Kazakov vezérezredes, a 10. gárdahadsereg parancsnoka március 23-án Saldustól délre támadó csapatait védelembe rendelte. A várostól északra azonban a szovjeteknek sikerült átvágni a Dobele–Saldus vasútvonalat. A német védelem összeomlását a német 24. gyaloghadosztály utóvédharca akadályozta meg. Március végén a szovjetek felhagytak a további áttörési kísérletekkel, miután újabb 263 harckocsit és önjáró löveget, 249 géppuskát, 185 löveget, 29 aknavetőt és 27 repülőgépet veszítettek.
Április folyamán a szovjetek erőik egy részét átcsoportosították Kurföldről. Az 1. csapásmérő hadsereg a Rigai-öböl és Tukums között, a 22. hadsereg Dźukste nyugati előterében, a 42. hadsereg Saldustól keletre, a 4. csapásmérő hadsereg és a 6. gárdahadsereg Vainode és Skuodas között, az 51. hadsereg pedig Libautól délre maradt állásában.
Április 15-én a Kurland Hadseregcsoport három Panzer III, három Panzer IV és 13 Tiger harckocsival, 27 Panzer IV L/70 vadászpáncélossal, 166 StuG. III rohamlöveggel, 79 StuG. IV rohamlöveggel, 25 StuH. 42 rohamtarackkal, 17 Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélossal és 22 vontató harckocsival, összesen 355 páncélossal rendelkezett. Ebből 302 harcjármű bevethető állapotban volt.
A szovjet csapatok a továbbiakban megelégedtek a Kurland Hadseregcsoport erőinek lekötésével. Annak megsemmisítését már nem erőltették, hiszen az idő úgyis a németek ellen dolgozott. Május 9-én hajnalban a Kurland Hadseregcsoport 42 tábornoka, 8038 tisztje, 181 ezer 32 altisztje és katonája a német Wehrmacht feltétel nélküli fegyverletételekor beszüntette az ellenállást, és szovjet hadifogságba került. A német csapatok még meglévő 325 páncélosa, 224 lövészpáncélosa és páncélgépkocsija, 136 repülőgépe, 1548 lövege, 557 aknavetője, 4363 géppuskája, 57 ezer 646 puskája és karabélya, 16 ezer 543 lova és 5825 gépjárműve a szovjetek zsákmánya lett. A hadseregcsoport mintegy 14 ezer lett SS-önkéntese közül azonban sokan – elegendő fegyverrel és lőszerrel – átszivárogtak a szovjet vonalakon, és tovább folytatták az ellenállást Kurföldön. Egyes források szerint a volt lett SS-katonák szervezett ellenállását a szovjetek csak 1950 elején tudták letörni, de az “Erdei Farkasok” elszórt támadásai állítólag még 1961-ig folytatódtak.
Német adatok szerint a szovjet csapatok Kurföldön 1944 októbere és 1945 májusa között 90 ezer halottat, 300 ezer sebesültet, 4000 hadifoglyot, 2651 harckocsit és önjáró löveget, 1389 géppuskát, 1091 löveget és 722 repülőgépet veszítettek. Ezt támasztják alá a hivatalos szovjet veszteségi adatok is: az 1. és 2. Balti Front csupán 1945-ben 52 ezer 287 halottat, 170 ezer 633 sebesültet és 5982 eltűntet jelentett. Bár a szovjet hadtörténetírás szerint hét hónapig csupán elszigetelték a Kurland Hadseregcsoportot, a fenti veszteségi adatok nem ezt mutatják.
