5. A Waffen-SS ideológiai meghatározottsága

Teljes szövegű keresés

5. A Waffen-SS ideológiai meghatározottsága
és az általa elkövetett háborús bűnök
Egyes források szerint a Waffen-SS állományának 83 százaléka sem az NSDAP-nak, sem pedig az általános SS-nek nem volt tagja.60 Mivel 1943-tól az SS-csapatokat zömében behívott vagy máshonnan átvezényelt birodalmi németekkel, Németország határain kívül élő népi németekkel vagy egyéb nációk tagjaival töltötték fel, ez valószínűleg igaz is. A Waffen-SS tehát nem volt párthadsereg. De ez vajon azt is jelenti-e, hogy a nemzetiszocialista ideológiával nem is kerültek kapcsolatba? Aligha.
60 Woche 7. o.
Amint az a Bad Tölzben végzett SS-tisztjelöltek elbocsátó bizonyítványából is kiderül, a világnézeti oktatás közvetlenül a harcászat után a második helyen állt, olyan tantárgyakat megelőzve, mint a hadügy, a tereptan vagy a fegyverismeret.61
61 Hausser 304. o.
A 12. SS-páncéloshadosztály legénységi állományának forrása, a Hitlerjugend soraiban is igen intenzív ideológiai képzés folyt. Mint már említettük, a hadosztályoknál olyan tiszti beosztást is rendszeresítettek, amely a csapatok világnézeti felfogásáért, politikai neveléséért tartozott felelősséggel.
37Az SS-Verfügungstruppe eredeti állománya azonban, amely a békeévekben alapos világnézeti nevelésen esett át és egyúttal alapos katonai kiképzést is kapott, 1942-re már elesett/megrokkant/eltűnt, vagy pedig tisztté lépett elő, akinek legfontosabb kötelessége nem a politikai eszmefuttatás, hanem embereinek felelősségteljes vezetése volt.
Ahogy a háború egyre több embert követelt, az újoncok világnézeti nevelésére egyre kevesebb idő jutott. Mivel azt a SS-vezetők is belátták, hogy Hitler-idézetek nélkül még el lehet lenni az ütközetben, de harckiképzés nélkül aligha, ezért a rendelkezésre álló rövid időt inkább ez utóbbira használták fel.
Megint más kérdés, hogy a háborús mindennapokon, kint az arcvonalban, a lövészgödrökben kuporgó katonák mit és mennyit vettek át egyáltalán azokból a zavaros eszmékből, amelyeket íróasztal mögött ülve sem lehet igazán értelmezni. Ugyancsak érdemes elgondolkodni azon, mit érthetett meg Hitler emészthetetlen politikai rendszeréből egy németül nem is tudó bosnyák, lett vagy tatár katona?
A nemzetiszocialista ideológia tehát rohamosan veszített jelentőségéből, de sohasem tűnt el igazán. Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer, az 501. SS-nehézpáncélos-osztály parancsnoka a magyar hadszíntéren, alig több mint 100 kilométerre az egyre szűkülő birodalom határától, szemben a jól beásott 3. Ukrán Front csapataival, még 1945. márciusában is arról írt, hogy „a világ nem merülhet alá a zsidó-bolsevik káoszban…”62
62 Agte, Patrick: Jochen Peiper. Kommandeur Panzerregiment Leibstandarte: (Berg am Starnberger See, 1998., a továbbiakban: Agte 1998) 348. o.
A Waffen-SS egyes alakulatainak katonai teljesítménye vitán felül minden elismerésre méltó. Azonban egy körülbelül egymillió fős haderőt kell vizsgálnunk, s meg kell állapítani, hogy ennek a fegyveres erőnek egy része nem a Heerrel közösen, reguláris csapatok ellen harcolt a frontokon. A 39 felállított vagy csak szervezni kezdett hadosztály közül soknak olyan SS-alakulat volt a bázisa, amelyeket korábban partizánvadász feladatok végrehajtására, végső soron tehát karhatalmi célokra hoztak létre.
1944. június 30-án, amikor a szövetségesek már csaknem egy hónapja megvetették lábukat Normandiában, s több SS-hadosztály is elkeseredett harcokat vívott velük, a Waffen-SS 594 443 fős állományának mintegy hat százaléka (39 415 fő) az SS különböző főhivatalainak alárendeltségében 38volt. A legnagyobb kontingens (mintegy 20 000 fő, több mint egy SS-páncéloshadosztály létszáma) éppen a koncentrációs táborokat is felügyelő Gazdasági és Adminisztratív Főhivatal (Wirtschafts- und Verwaltungshauptamt) utasításait hajtotta végre.63 Így a Waffen-SS közvetlenül is részese volt a Holocaustnak, bár nem a frontokon, nagy túlerő ellen is elszántan küzdő csapatai révén. Tény azonban az is, hogy a Waffen-SS 1500 főt adott le a keleti fronton harcoló csapatok mögöttes területein gyilkoló SS-akciócsoportok (Einsatzgruppen) számára.64 Dr. Josef Mengele, a koncentrációs táborok hírhedt orvosa is egy gépkocsizó SS-hadosztály sebesültjeit gyógyította, mielőtt a „Halál Angyala” vált volna belőle.65
63 Klietmann 508. o.
64 Höhne 431. o.
65 Williamson, Gordon: Az SS: a hitleri terror eszköze. (Budapest, é.n. [1995]; a továbbiakban: Williamson) 232. o.
A Waffen-SS-nek, mint harcoló katonai szervezetnek talán az ártott a legtöbbet, hogy a közös adminisztratív irányítás miatt beszivárogtak soraiba a koncentrációs táborok volt őrei és az SS-Totenkopfverbände politikai fanatikusai is.66
66 Höhne 435. o.
Azonban a hatékonyan harcoló, jól kiképzett SS-alakulatok egyes elemei is követtek el erőszakos tetteket és tömegvérengzéseket. A nyugati hadjárat során a „Leibstandarte” katonái Wormhoudtnál, a „Totenkopf” erői pedig Le Paradis-nél végeztek brit hadifoglyokkal. Két héttel a „Barbarossa“ hadművelet megindulása után a „Wiking” hadosztály 600 zsidó embert ölt meg egy szovjet kegyetlenkedés megbosszulásaként. 1943 nyarán a 7. „Prinz Eugen” SS-önkéntes-hegyihadosztály felperzselte a szerb Kosutica falut, mert onnan állítólag rájuk lőttek. A 4. „Polizei” SS-hadosztály 1944 elején megsemmisítette az észak-görögországi Klissura helységet, miután egyik alakulatára tüzet nyitottak a településen. Az egyik leghírhedtebb mészárlást a 2. „Das Reich” SS-páncéloshadosztály egyik százada követte el, amikor 1944 júniusában, útban a normandiai frontra, egyik tisztjét a francia ellenállók elfogták és megölték. Bosszúból az SS-katonák Oradour-sur-Glane egész lakosságát kiirtották. Két hónappal később a 12. „Hitlerjugend” SS-páncéloshadosztály emberei a normandiai csata hevében 64 kanadai és brit foglyot lőttek agyon.67 Az 1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS-páncéloshadosztály egyik harccsoportja által az ardenneki Malmédy-nél elkövetett atrocitás viszonylag ismert eset.
67 Höhne 435. o.
39Mi volt tehát a Waffen-SS? Egy agresszív, totalitárius birodalom soknemzetiségű hadereje, amelynek magja olyan kiválóan harcoló csapatokból állt, amelyet keveset ismer a hadtörténelem. Egy eredetileg karhatalmi feladatokra szánt fegyveres erő, amelynek egyes kötelékeit reguláris csapatok ellen nem, csak partizánok ellen lehetett eredményesen bevetni. Egy olyan haderő, amelynek egyes elemei tevékeny részesei voltak az emberiség eddig legnagyobb népirtásának, a holocaustnak. Egy felfegyverzett mozgalom, amelynek az antibolsevizmus propagandisztikus jelszavával számos nemzet fiait sikerült önként jelentkezésre bírnia. Egy katonai szervezet, amely azonban olyan sok szállal kötődött Himmler SS-árnyékbirodalmához, hogy az végül a győztes hatalmak és a történelem ítélőszéke előtt is magával ragadta a mélybe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages