A lovashadosztály harcai a budapesti csatában
A lovashadosztály harcai a budapesti csatában
1944. október végén – tekintettel a Budapestet mind jobban megközelítő szovjet csapatokra – készültségbe helyezték az elvben még szervezés alatt álló, valójában zömmel még szinte kiképzetlen 22. SS-önkéntes-lovashadosztályt is. Október 25-én közvetlenül a főváros védelmére német részről 350csak az 1. SS-rendőrezred, valamint a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állt rendelkezésre. A hadosztály állománya ekkor mintegy 13 000 főből állt, fegyverzete 24 nehéz páncéltörő ágyú, 57 löveg, 486 géppuska és 11 386 egyéb kézifegyver volt.
1944. október 30-án a magyar főváros védelmének megszervezésére a Fretter-Pico seregcsoporton belül a német hadvezetés létrehozta a Budapest-csoportot (Gruppe Budapest), amelynek közvetlen alárendeltségébe helyezték a Zsámbék, Bia és Torbágy körzetében összpontosított 22. SS-önkéntes-lovashadosztályt is. Néhány riadóegységet leszámítva a hadosztály alkotta ekkor lényegében a hadtestcsoport egyetlen seregtestét, ezen kívül állományába jószerivel csak az október 21-én feloszlatott magyar VI. hadtestparancsnokság, valamint a Budapest Harcparancsnokság (Kampfkommandant Budapest) tartozott. A Budapest-csoport parancsnoka a hónap elejétől Magyarországon tartózkodó Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer és a Waffen-SS, valamint a rendőrség tábornoka lett, aki beosztása szerint ekkor egyben a magyarországi Waffen-SS csapatok parancsnoka is volt.
1944. november 1-jén a hadosztályt a Fretter-Pico seregcsoportnak rendelték alá, s egyúttal első beérkező részeit – annak ellenére, hogy a hadosztály alkalmazásához hivatalosan Himmler még nem járult hozzá– az Attila-vonal külső, Dunaharaszti és Üllő közötti védőállásainak nyugati, a Csepel-sziget felé eső szárnyába vezényelték. A lovashadosztálynak rendelték alá a Dunaharaszti (Duna folyó) – Soroksár szakaszon sietve kiásott védelmi vonalak megszállására rendelt magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóaljat, Tassonyi Edömér százados parancsnoksága alatt.
3511944. november 2-án a hadosztályt harcászatilag a Fretter-Pico seregcsoporton belül a Breith-páncéloscsoportnak rendelték alá. A Dunaharaszti– Üllő szakaszon a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály balszárnya a német 13. páncéloshadosztály beérkező részeihez csatlakozott. Tőlük keletre helyezkedtek el a német III. páncéloshadtest további seregtestei: a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály harccsoportja, illetve a még szintén beérkezőben levő 8. SS-lovashadosztály.
Még azon a napon reggel a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei – köztük a magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóalj –, Dunaharasztitól keletre megütköztek a főváros felé nyomuló szovjet csapatokkal. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály sávjában a 13. páncéloshadosztály harccsoportja ellenlökéseivel visszaszorította a szovjeteket, s 09 óra 15 percre ékei elérték Taksonyt. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztályhoz a délután folyamán újabb alakulatok már nem érkeztek be. Az éjszaka folyamán Soroksár és Dunaharaszti felé mindkét műúton a szovjetek mintegy negyven harckocsival próbáltak – sikertelenül – Budapest irányában előretörni.
1944. november 3-án folytatódott a szovjet támadás. A 4. gárda-gépesítetthadtest harckocsikkal támogatott csapatai áttörték a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály védelmének harcászati mélységét, s Soroksártól keletre hat kilométerre megközelítették Budapestet.
A 13. páncéloshadosztály harccsoportjának ellenlökései miatt azonban a szovjet csapatok nem tudták kifejleszteni támadásukat. A harcok közepette a magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóalj, miután meghiúsított egy szovjet gyalogsági támadást, a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály Keitel-harccsoportjának (parancsnoka Karl-Heinz Keitel SS-Sturmbannführer) harcait támogatta, s estére Keitel SS-Sturmbannführer parancsára Dunaharaszti térségében közelharcban visszafoglalta a német harccsoport korábban elvesztett állásait. „Alles in Ordnung, danke schön, danke schön Kameraden” – hálálkodott Keitel a magyar ejtőernyősöknek – „Furcsán esett ez a kitörés egy tipikus porosz tiszttől, Keitel tábornagy fiától.” – írta Tassonyi százados emlékirataiban.
352November 3-án estére a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály által a dunai hídfőállásban tartott terület Dunaharaszti déli szegletétől egészen az Alsónémeditől három kilométerre északra levő útkereszteződésig húzódott. A hadosztálytól kelet-északkeletre a szovjet csapatok elérték Vecsést, Gyált, Monort, Üllőt és Pestszentimrét. Vecsést és Monort a 8. SS-lovashadosztály, illetve a magyar 12. tartalékhadosztály részei és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Wolff-harccsoportja még aznap este viszszafoglalta. Mivel a harcok súlypontja a következő napokban főleg a fővárosba vezető Vecsés–Monor útvonalszakaszra helyeződött át, a 22. SS-önkéntes-lovashadosztályra nehezedő nyomás valamelyest enyhült.
November 4-én a Breith-páncéloscsoportnak alárendelt 22. SS-önkéntes-lovashadosztály, valamint a „szomszédos” 13. páncéloshadosztály által tartott terület változatlan maradt. A lovashadosztálynak alárendelt magyar ejtőernyős csoport szárnyain a szovjetek kisebb támadásokat hajtottak végre. Másnap, november 5-én a hadosztály egész arcvonalán folytatódott a szovjet csapatok támadása, ám számottevő sikereket – főleg a 13. páncéloshadosztály ellenlökései miatt – nem értek el.
November 6-án a 22. SS- és 8. SS-lovashadosztályok előzetes felderítés után közösen hajtottak végre támadást az Attila-vonalba beékelődött szovjet csapatok ellen és súlyos harcokat követően több helyen elérték a védővonal részét képező, de a korábbi peremvonal mögött kialakított harckocsiárkot. A harcok során az SS-lovashadosztályok jelentékeny veszteségeket szenvedtek. A támadás során hátramaradó szovjet csapattöredékeket másnap a 8. SS-lovashadosztály részei számolták fel.
1944. november 7-én még folyamatban volt a német „Feldherrnhalle” páncélgránátos- és 13. páncéloshadosztályok átcsoportosítása és felváltása. Arcvonalukat részben a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály beérkező – közvetlen, vagy alárendelt – kötelékei, részben a november 5-ével az Attila-vonalban immár összes alakulatával jelen levő 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály részei vették át. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály tehát legkésőbb november 8-tól testvérhadosztálya közvetlen szomszédságába került. A két hadosztály csatlakozási pontja Gyál és Vecsés térségében volt, a sávhatárt közöttük az Üllő–Budapest vasútvonal jelentette.
353November 8-án a szovjetek – valószínűleg felderítési célzattal – kisebb támadást kíséreltek meg Gyál előterének elfoglalására. A harcokra Werner Sass, az ott védekező 22. SS-híradóosztály 2. századának SS-Unterscharführere, az alábbiakban emlékezett vissza:
„Mi mint gyalogság voltunk bevetve és november 8-án a reggeli órákban kezdődött az oroszok már várt, nagy támadása állásaink ellen. Ennek következtében a helységet fel kellett adnunk. A helység kijáratánál gyülekeztünk és a délelőtti órákban egy koncentrált ellentámadást hajtottunk végre. Az oroszoknak ismét ki kellett mennie. A kemény épületharcok során elvesztettük csatlakozásunkat jobboldali szomszédunkkal, ebből kifolyólag nekem azt a parancsot adták, hogy velük az összeköttetést ismét állítsam helyre. A kísérlet során, hogy mindezt megvalósítsam a térdemen megsebesültem és nem tudtam többé járni. Szakaszparancsnokom és két bajtársam védett meg és egy kötözőhelyül szolgáló kertbe cipeltek. Jobb térdem szilánkokra szakadt, s később egy szanitéc-járművel egy budapesti kórházba szállítottak. Ott közölték velem, hogy a térdemet nem lehet megmenteni és amputálni kell. Teljesen kétségbeesetten és deprimáltan kerültem egy kórházvonattal Prágába.”
Feltehetően még ezekben a napokban, valószínűleg november 7-én a hadosztály Attila-vonalat tartó harccsoportjainak harckocsitámogatására rendelték alá a 12. SS-rendőr-páncélosszázadot (12. SS-Polizei-Panzer- Kompanie). A század állományába két német gyártmányú Panzer III típusú harckocsi (ebből november 19-i adatok alapján egy sem volt bevethető), kilenc olasz gyártmányú M 15 típusú könnyűharckocsi (19-én négy harcképes), négy olasz gyártmányú M 42 típusú könnyű rohamlöveg (19-én egyik sem bevethető) és egy parancsnoki harckocsi tartozott (19-én harcképes). A hadosztály a 12. SS-rendőr-páncélosszázadon kívül november első felétől még egy SS-rendőrségi alakulatot kapott: legkésőbb 1944. november 7-től a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak rendelték alá a Budapest térségében szervezett 1. SS-rendőrezred zászlóaljait is.
3541944. november 9-én a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály jobbszárnyán elhelyezkedő harccsoportjai – kihasználva a tőlük keletre támadó német-magyar páncéloscsoport sikereiből adódó szovjet átcsoportosításokat – visszafoglalták a Dunaharaszti és Gyál közötti Kazánkúti-hegy és Bíró-hegy nevű magaslatokat. Még azon a napon, az Ócsa–Budapest vasútvonal mindkét oldalán támadó ezred erejű szovjet kötelék két kilométerre visszaszorította a hadosztály Gyál előterében védekező részeit. A szovjet csapatok betörését másnap, november 10-én a két lovashadosztály közösen végrehajtott ellentámadása szorította vissza, s a csatlakozási ponton Gyál előterében (Gyálpusztánál, amely ma már a falu része), a vasútvonaltól keletre új főellenállási vonalat létesítettek. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak azonban csak kétnapi harc árán, 1944. november 11-én sikerült a szovjet betörést saját szakaszán, vagyis a Vecsés felé vezető vasútvonal nyugati oldalán, Gyálpusztától északkeletre egy kilométerre lévő vasúti hídnál elreteszelnie.
Gyál térségének biztosítását követően a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály arcvonala elcsendesedett, s néhány kisebb tüzérségi, valamint század és zászlóalj erejű gyalogsági támadástól eltekintve védőkörletében jelentősebb harccselekmény nem történt.
November 12-én a lovashadosztálytól elvezényelték a magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóaljat, amelyet Isaszegen helyeztek tartalékba.November 15-én a hadosztály állományába – három lovasezrede mellett – 10 bevethető nehéz páncéltörő ágyú, öt Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélos, a 22. SS-tüzérezred hat könnyű és egy nehéz ütege, valamint az 1. SS-rendőrezred három zászlóalja tartozott.
A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály alárendeltségi viszonyai változatlanok voltak (Fretter-Pico seregcsoporton belül Breith-páncéloscsoport). November 16-án a hadosztály szakaszán harccsoportjai egy század erejű ellenségest támadást hárítottak el, majd 18-án különböző szovjet harcfelderítő csoportokat vertek vissza. A felderítő tevékenységen és a tüzérségi 355zavarótűzön kívül a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynál továbbra sem volt számottevő harccselekmény.
November 20-án a szovjetek ismét az Ócsa–Budapest vasútvonal mentén kísérelték meg Budapest megközelítését, azonban gyenge támadásukat a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály elhárította. Még azon a napon a németek felismerték, hogy a Csepel-szigeten a szovjetek könnyen átszivároghatnak Pest elővárosaiba. Ennek megakadályozására szükségessé vált, hogy a később a térségbe beérkező magyar 1. huszárhadosztály, illetőleg a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály együttműködése szorosabbá váljon. Másnap, november 21-én a szovjetek a lovashadosztály Ócsa térségében lévő balszárnya ellen folytattak erősebb harcfelderítést.
November 23-án – a korábbi felismerésnek megfelelően – a hadosztály Csepel-szigeten védelemben levő részeit, az ott védekező magyar 1. huszárhadosztállyal együtt harcászatilag a német 6. hadseregnek rendelték alá. A német-magyar lovasalakulatok részeinek még azon a napon végrehajtott ellentámadása csak lassan nyert teret, de délutánra elérték Tököl közepét. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály egyéb arcvonalszakaszain harccselekmény nem történt. Az általa tartott arcvonal Tököl északkeleti részétől kezdve Taksony északi részein az Alsónémeditől keletre két kilométerre levő útkereszteződésen keresztül egészen Gyálig tartott.
Másnap, 1944. november 24-étől a csepel-szigeti harcokba bekapcsolódtak a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály részei is. Ennek megfelelően 12.00 órától a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály ott védekező harccsoportjait a német páncélgránátos-hadosztálynak rendelték alá. A „Feldherrnhalle” páncélgránátos- és 22. SS-önkéntes-lovashadosztály zöme között a választóvonalat a Duna Csepel-sziget melletti bal parti mellékága képezte. Este a hadosztály Csepel-szigeten harcoló részei közreműködtek a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Szigetszentmiklós visszafoglalását célzó támadásában. A hadosztály egyéb arcvonalszakaszain azonban 356a szovjet „felderítő tevékenységen és a zavarótűzön kívül” harctevékenység továbbra sem volt tapasztalható.
1944. november végén a Budapest előterében elszenvedett súlyos veszteségek miatt a hadosztály 52. lovasezredét beolvasztották az 53. és 54. (17.) lovasezredekbe, ezáltal töltve fel azok megcsappant állományát. Más adatok szerint azonban az ezred részeit, feltöltés végett, 1944. november 28-án a Veszprém megyei Súron vonták össze.
Az immár egy ezrede nélküli 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állományába 1944. december 2-án egy közepes, valamint egy átlagos erejű lovasezred (a kettő harcoslétszáma összesen körülbelül 600 fő) és egy 400 fős harcoslétszámot meghaladó erős felderítőosztály (SS-Panzer-Aufklärungs-Abteilung 22) tartozott. A hadosztály alárendeltségében volt továbbá körülbelül 1000 fős állományával az 1. SS-rendőrezred három zászlóalja is. A hadosztály állományába december elején 14 bevethető nehéz páncéltörő ágyú, valamint a páncélvadászosztály hat Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosa tartozott. Az 1. SS-rendőrezredtől öt nehéz páncéltörő ágyút – kezelőszemélyzetükkel együtt – átmenetileg a 8. SS-lovashadosztálynak rendeltek alá. A 22. SS-tüzérezred ekkor hét könnyű és egy nehéz ütegből állt.
A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály az 1944. novemberi harcai során összesen 1148 főt veszített, elesett 213 fő (ebből 12 tiszt), megsebesült 679 fő (ebből 32 tiszt), illetőleg eltűnt 256 fő (ebből egy tiszt). A viszonylag nyugodtnak mondható november 11-ét követő időszakban a hadosztály kilenc tisztjét veszítette el.
1944. december elején a hadosztály arcvonalán folytatódtak a szovjet kisebb erőkkel végrehajtott támadásai.
December 4-én a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály balszárnyán, továbbra is az Ócsa–Kispest vasútvonal mentén, egy század erejű szovjet kötelék próbálta felmérni a védelem állásait. Két nap múlva, december 6-án 357a szovjetek szintén század erővel kíséreltek meg harcfelderítést, de ezúttal a hadosztály középen elhelyezkedő erői ellen, Taksonytól délkeletre. Az Ócsa–Soroksár útvonalra összpontosuló támadást a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak alárendelt II. riadózászlóalj és az 1. SS-rendőrezred részei hiúsították meg. A harcok során maga a II. riadózászlóalj parancsnoka, Ellendt SS-Sturmbannführer is megsebesült.
December 5-én az SS Vezetési Főhivatala új állománytábla alapján elrendelte a 8. SS- és 22. SS-önkéntes-lovashadosztályok átszervezését. A két hadosztály létszám-szükséglete ezáltal 12 621 főről 10 799 főre (359 tiszt, 1822 altiszt és 8618 közkatona, köztük 841 keleti segédszolgálatos) csökkent. A rendelkezés értelmében lehetőség volt az élőerő és anyagi eszközök cseréjére oly módon, hogy a két hadosztály viszonylagosan azonos harcértéket képviseljen. A két hadosztály közötti „cserefolyamatokat” az SS IX. hegyihadtestének parancsnoka, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer felügyelte. Az átszervezés elméletileg – hasonlóan a 8. SS-lovashadosztályhoz – felszámolta volna a 22. SS-légvédelmi tüzérosztályt, s annak 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúit a 22. SS-páncélvadászosztályba szervezték volna be, amely így egy légvédelmigépágyús-, egy vontatott páncéltörőágyús- és csak egy páncélvadász-századdal rendelkezett volna. E századokat elméletileg már nem Hetzerekkel, hanem Jagdpanzer IV típusú vadászpáncélosokkal szerelték volna fel. Az átszervezéseknek, a hadosztályparancsnokok felelőssége mellet 1945. február 1-ig kellett befejeződniük, de a végrehajtásról nem állnak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok.
December 7-én a szovjetek elfoglalták Dunaharasztit, s a hadosztály ott védekező harccsoportjait Soroksár irányába szorították vissza. A hadosztály részei tehát Soroksár magasságában az Attila-vonal második állásába szorultak vissza, míg a többi szakaszon csapatai továbbra is tartották a védővonal első állásait.
December 9-én az SS IX. hegyihadtest parancsnokságának alárendelt 22. SS-önkéntes-lovashadosztályt – Csepel-szigeti harccsoportjaival együtt – a Breith-páncéloscsoportnak rendelték alá. Állománya ekkor egy közepes, 358egy átlagos erősségű lovasezredből, valamint egy erős felderítő-osztályból állt. A gyalogsági harcoslétszám összesen körülbelül 1000 fő volt. A lovashadosztály alárendeltségében harcolt továbbá a közepes erejű 1. SS-rendőrezred, egy leharcolt (100 főnél alacsonyabb harcoslétszámú, feltehetően magyar) csendőrzászlóalj, valamint egy gyenge (a 100-200 fős II.) és egy átlagos (a 200-300 fős I.) riadózászlóalj. A hadosztálynak november végétől alárendelt riadószázlóaljait főleg a német szárazföldi haderő tagjaiból állították fel, feltehetően az úgy nevezett átfésülések során keletkező létszámtöbbletből.
A lovashadosztály nehézfegyvereinek és tüzérségi eszközeinek nagy részét, kezelőszemélyzeteikkel együtt, átmenetileg más német alakulatok között osztották el. A hadosztály alakulatai december 9-én 14 bevethető páncéltörő ágyúval rendelkeztek, amelyekből két darabot személyzeteikkel a 8. SS-lovashadosztálynak, míg három darabot a német 76. gyaloghadosztálynak rendeltek alá. A 22. SS-páncélvadászosztály 17 Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosából, mindössze egy volt a hadosztálynál bevethető, míg négy darabot (egy szakaszt) a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztálynak rendeltek alá. Egy nappal később azonban további három Jagdpanzer 38-at megjavítottak, így december 10-re a páncélvadászosztály már négy bevethető páncélossal rendelkezett. Eddigi harcai során az alakulat kijavíthatatlan vesztesége (Totalausfall) tehát összesen öt Hetzer volt.
A 22. SS-páncélvadászosztály állományát – tekintettel bevethető járműveinek kevés számára – a december eleji harcok során gyalogságként is alkalmazták. Riadószázadának parancsnoka, Fischa SS-Untersturmführer a december 9-i harcok során meg is sebesült. Később, december közepétől a 8. SS-páncélvadászosztály 2. százada egészítette ki a hadosztály vadászpáncélos-erejét. A 22. SS-tüzérezrednek időközben két könnyű ütegét elvonták, amelyet a német 357. gyaloghadosztálynak rendeltek alá. A hadosztály tüzérezredénél így öt könnyű és egy nehűz üteg maradt.
A következő napokban a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály erejét zömmel a csepel-szigeti harcok kötötték le, miközben arcvonalának nagy részén 359továbbra sem zajlott számottevő harccselekmény. A 8. SS- és 22. SS-önkéntes-lovashadosztályok között december 10-én a sávhatár a Rákoskeresztúr nyugat–Vecsés kelet vonal volt.
December 11-én a hadosztály sávjában a szovjetek elsősorban a Csepel-sziget északi részeit támadták. A helyzet konszolidálására a térségbe irányított 1. honvéd páncéloshadosztályt harcászatilag a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak rendelték alá, miközben a csepel-szigeti arcvonal egészén szintén a hadosztály vette át a harcvezetést. Az esti órákban a szovjet csapatoknak a hadosztály minden igyekezete ellenére sikerült betörnie a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály jobbszárny-erőinek védelmébe.
Másnap, december 12-én reggelre azonban a hadosztály harccsoportjai a szovjet harcelőőrsöket helyi ellenlökésekkel visszaszorították, s a védelem folytonos arcvonalát helyreállították. Még ezen a napon Hermann Breith páncélos tábornokot és törzsét elvezényelték a pesti hídfőből. Budapesten a harcvezetést immáron ténylegesen is az SS IX. hegyihadteste vette át, mint a német 6. hadseregnek közvetlenül alárendelt hadtestparancsnokság.
December 16-án a szovjetek század erejű támadást hajtottak végre a Dunaharaszti–Soroksár vasútvonal mentén a hadosztály Soroksár előterében védekező csoportjai ellen. Kisebb szovjet kötelékek ugyancsak megtámadták a 22. és 8. SS-lovashadosztály csatlakozási pontját is, Vecséstől keletre. A védők azonban mindkét támadást elhárították.
Azon a napon – december 16-án – a 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak két átlagos (az I. és a II.) riadózászlóalj, valamint az 1. SS-rendőrezred két, szintén átlagos zászlóalja volt alárendelve. E zászlóaljak harcoslétszáma egyenként 200-300 fő, tehát harcoló állományuk összesen körülbelül 1000 fő volt. A hadosztály 14 bevethető nehéz páncéltörő ágyúja közül tízet más alakulatnak rendeltek alá: az 1. SS-rendőrezred öt, a hadosztály két nehéz páncéltörő ágyúja átmenetileg a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztálynál harcolt, míg további egyet a 13. páncéloshadosztálynak rendeltek alá. A lovashadosztály három nehéz páncéltörő ágyúja – kezelőikkel együtt – továbbra is a német 76. gyaloghadosztálynál maradt. A nehézfegyverek átmeneti 360kiegészítéseképpen a hadosztályhoz öt magyar nehéz páncéltörő ágyút utaltak, feltehetően a közelben védekező, s a hadosztálynak alárendelt magyar 1. páncéloshadosztály állományából.
A 22. SS-tüzérezrednek időközben beérkezett három könnyű ütege, s immáron összesen nyolc könnyű és egy nehéz üteggel rendelkezett. A 22. SS-páncélvadászosztály 17 Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosából december 15-én és 16-án egyaránt két-két jármű volt bevethető állapotban. A hadosztály december hónapban eddig elszenvedett, más alakulatokhoz képest viszonylag alacsonynak mondható veszteségeit jellemzi, hogy a harcérték-jelentések eddigi IV. minősítése (védelemre korlátozottan alkalmas) helyett a december 16-i jelentésben a lovashadosztály már III. minősítést (védelemre korlátozás nélkül alkalmas) kapott, miközben mozgékonysága változatlan volt (gépkocsizó részek 41 százalék, fogatolt elemek 100 százalék).
1944. december 20-án megkezdődött a szovjet 2. és 3. Ukrán Front negyedik kísérlete a magyar főváros bekerítésére, s elfoglalására.
A hadosztály szakaszán számottevő harctevékenység egy rövid ideig még nem volt tapasztalható. Karácsonyra a szovjet 23. és 37. lövészhadtestek, valamint a 2. gárda-gépesítetthadtest csapatai elérték Budát. Szükségessé vált tehát, hogy a pesti oldalról erőket csoportosítsanak át Budapest nyugati hídfőjébe. Ebben az összefüggésben a 8. SS-lovashadosztály mellett a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei jöttek szóba.
1944. december 24-én délután megkezdődött a 8. SS-lovashadosztály kivonása a pesti hídfőből. Korábbi állásait átmenetileg részben a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály, részben a német 13. páncéloshadosztály harccsoportjai vették át; csatlakozási pontjuk Vecséstől északkeletre volt. E két alakulat között, a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály alárendeltségében Vecsés–Gyömrő– Üllő térségében harcolt továbbra is a „hátrahagyott” 8. SS-páncélvadászosztály 2. százada Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosaival.
1944. december 24-én éjszaka a Pestszentimrén összpontosított 22. SS-tüzérezred állásait erős szovjet tüzérségi támadás érte, amelynek következtében a lövegállomány zöme megsemmisült, vagy tönkrement.
361December 25-én a hadosztály sávjában a szovjetek Soroksár délkelet–Várhegy (115 magassági pont) irányában támadást kíséreltek meg, de azt a védők még aznap visszaverték. A Soroksár–Maglód szakasz, vagyis főleg a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály arcvonala kivételével a szovjetek szinte mindenütt sikeres támadást hajtottak végre az Attila-vonal külső védőöve ellen.
A 8. SS-lovashadosztály kivonásával szükségessé vált, hogy a pesti oldalon védekező csapatokat a szűkebb, jobban védhető második, majd harmadik védővonalra vonják vissza. A Dél-Pesten védekező 22. SS-önkéntes-lovashadosztály jobbszárnya már – Dunaharaszti elfoglalását követően – részben az Attila-vonal középső övét tartotta megszállva, így harccsoportjait csak a balszárnyon (Gyál és Vecsés térségében) kellett hátravonnia. A december 26-án délelőtt véglegesen bezáródó budapesti ostromgyűrűbe szorult hadosztály élelmezési létszáma 11 345 fő volt, állományába 37 löveg, 17 vadászpáncélos és 14 nehéz páncéltörő ágyú tartozott. A lovashadosztály bekerített részei parancsnokai (részben januári eleji adatok szerint) az alábbiak voltak:
–53. SS-lovasezred (Kurt Wegener SS-Hauptsturmführer)
–Ismert svadronparancsnokai: Eduard Helmich SS-Obersturmführer, Helmut Otto SS-Obersturmführer, Kurt Wentzlitschke SS-Obersturmführer;
–54. (17.) SS-lovasezred (Kurt Bartsch SS-Haupsturmführer)
–Ismert svadronparancsnokai: Robert Strohmann SS-Obersturmführer, Gottfried Glück SS-Obersturmführer, Willi Geier SS-Obersturmführer, August Feddern SS-Obersturmführer;
–22. SS-önkéntes-tüzérezred (Wilhelm Leppert SS-Obersturmbanführer);
–22. SS-páncélos-felderítőosztály (Karl Waller SS-Hauptsurmführer);
–22. SS-légvédelmi tüzérosztály (Harry Weckmann SS-Haupsturmführer);
–22. SS-híradóosztály (Hans Kiesewetter SS-Hauptsturmführer);
–22. SS-páncélvadászosztály (Wilhelm Burböck SS-Hautpsturmführer).
362A hadosztály ellátó alakulatainak zöme, tábori pótzászlóalja (Súron és Bicskén), 22. SS-utászzászlóalja (ki-, illetve átképzésen Krakkóban), valamint lóállományának nagy része (a Dunától északra, Pozsony és Bécs között) elkerülte a budapesti bekerítést. Továbbra is Pesten, a lovashadosztály alárendeltségében harcolt az 1. SS-rendőrezred két zászlóalja, valamint az I. és II. riadózászlóaljak is.
December 27-ére a hadosztály harccsoportjai visszavonultak az Attila-vonal közbülső védőövébe (Attila-II), a Soroksár–Soroksárpéteri–Pestszentimre észak vonalra, feladva ezzel Gyál és Vecsés körzetében lévő állásaikat.
Másnap, december 28-ára a szovjet 68. gárda-lövészhadosztály csapatai, megerősítve a 3. harckocsidandár erőivel elfoglalták Pestszentimrét és ezzel a hadosztályt Pestszenterzsébetre szorították vissza. A harcokban csak az 1. SS-rendőrezred 7200 karabélylőszert, 12 400 géppuskalőszert, 815 géppisztolylőszert, 55 repesz- és 15 páncéltörő puskagránátot, hét páncélöklöt, valamint 181 aknavetőlőszert használt fel.
Eközben megváltoztak a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály csatlakozási viszonyai is. A 13. páncéloshadosztály ellenségtől való leválását a magyar 1. páncéloshadosztály részei fedezték, amelyek ezután kivonásra kerültek, s a Csepel-sziget északi részeinek védelmét, illetőleg folyambiztosítási feladatokat láttak el. A német 13. páncéloshadosztályt átmenetileg a pesti arcvonal északkeleti részére irányították, helyét a magyar rohamtüzérekből álló Billnitzer-csoport részei vették át.
December 29-én folytatódott a szovjet csapatok támadása Pestszenterzsébet irányában. A hadosztály állásaival párhuzamos Pestszentlőrinc–Soroksár útvonalszakaszról zászlóaljnyi erővel, két harckocsi támogatásával előretörő szovjetek az 1. SS-rendőrezred II/5. századát állásaik feladására kényszerítették, s így erőik egy részével sikerült elfoglalniuk a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály Pestszenterzsébet előtt futó árokrendszerének egy részét.
A rendőrezred I. zászlóaljának harccsoportja (parancsnok Hanke százados) ellenlökésével visszavetette a szovjeteket, majd délután 15.00 órakor a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részeivel együttműködve egy újabb ellenlökést hajtottak végre. A hadosztály kisebb csoportjaival megerősített 1. SS-rendőrezred I. zászlóaljának a késő délutáni órákban „(…) sikerült átkelni 363a Pestszentlőrinc–Soroksár útvonalon, valamint ismét betörni a reteszállásba. Ebben a támadásban minden rendelkezésre álló erőt bevetettünk, és ezen kívül 150 SS-katonát is. A reteszállás megszállása után az ellenség heves aknavetőtüzet nyitott.”
A támadó szovjetek jelentékeny veszteségeket szenvedtek, míg az 1. SS-rendőrezred I. zászlóalja négy tisztet és 35 főnyi legénységet vesztett: elesett két tiszt (köztük Hanke százados, zászlóaljparancsnok) kilenc altiszt és közkatona.
1945. január 1-jére a szovjetek kisebb területet szereztek a hadosztály arcvonalán, s elérték a külső Üllői utat. Az új esztendő első hete a hadosztály számára viszonylag békésen telt, a szovjet csapatok támadása az északabbra elhelyezkedő Kispest–Pestújhely vonalra koncentrálódott.
Ezen a szakaszon január 3-ig a szovjetek több helyen mély betöréseket értek el (veszélyeztetve a szükségrepülőtérként szolgáló kisrákosi gyakorlóteret is). Ezért az SS IX. hegyihadtestének parancsnoksága hátrább akarta vonni a még délen, Pest külvárosaiban védekező 22. SS-önkéntes-lovashadosztályt. Fennállt ugyanis annak a veszélye, hogy a tőle északabbra előretörő szovjet ékek a Duna felé kanyarodva a hadosztály hátába kerülnek.
Január 5-én a hadosztály szakaszán a szovjetek ezrednyi erővel támadtak Soroksár és Pestszentimre között, s sikerült nekik Pestszenterzsébet irányában teret nyerniük. A lovashadosztály harccsoportjainak ellenlökése azonban a „régi állások 80 százalékát visszafoglalta”.
Másnap, január 6-án hajnalra a hadosztály – a tőle északra kialakult válságos helyzet miatt – feladta Soroksárt, s hátában egyes szovjet harcelőőrsök már a Gubacsi utat is elérték. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztálynak még azon a napon át kellett volna vennie a Kőbánya keleti részein levő állásokat, hogy így csatlakozzon a 13. páncéloshadosztály részeivel, mely által annak 66. páncélgránátos-ezredének zöme a későbbiekben súlyponti tartalékként szabadulhatott volna fel.
A lovashadosztály tapasztalatlansága folytán nem tudta tökéletesen végrehajtani balszárnya meghosszabbítását, s ezért a 13. páncéloshadosztály részeinek csak hosszas fáradozások árán sikerült időről-időre visszanyerni 364jobb szomszédjával a kapcsolatot. A szovjet csapatok addigra viszont Kőbánya nagy részét már elfoglalták.
Még január 6-án, a hadosztály hátrább levő részei – tüzér- és légvédelmi tüzér alakulatai – megkezdték átvonulásukat a budai oldalra. Az elsők között voltak a 22. SS-légvédelmi tüzérosztály maradványai. A korábban az osztály Keleti pályaudvarnál bevetett 3. ütege gyalogsági harcok során elvesztette teljes lövegállományát (ez december végétől két 2 cm-es légvédelmi gépágyút jelentett), s kezelőszemélyzetük január 4-től már csak gyalogságként került bevetésre. Az ellátmány-, a lőszer- és benzinhiány nyomasztó volt, a hadosztály saját lóállományát kezdte felélni: minden ezrede napi 16 lovat vágott le.
Január 7-én folytatódtak a harcok Kőbányán. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály, együttműködve a magyar Billnitzer-csoporttal több alkalommal indított eredménytelen ellenlökéseket, míg végül estére teljesen fel kellett adniuk a még birtokukban levő kőbányai területeket is. A hadosztály délebbi szakaszán, Petszenterzsébeten és Kispesten is elkeseredett utcai harcok folytak. E városrészek nagy részét a következő napon, január 8-án adta fel a hadosztály. A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály harccsoportjainak hozzávetőleges arcvonala, állandóan váltakozó utcák mentén ekkor Kispest észak-nyugati széleitől húzódott egészen a Csepel-sziget északi részéig.
A következő napra a 13. páncéloshadosztálynak alárendelt Dörner-harccsoport és a hadosztály sávhatára már az Orczy tér északi csücske–Kerepesi temető délkeleti sarka–Tomcsányi utca vonalon húzódott. Kispest kiürítése során a lovashadosztály teljesítménye már az első súlyosabb elhárító harcok során elszenvedett magas tiszti veszteségek miatt olyannyira lecsökkent, hogy egyes harccsoportjait fel kellett oszlatni.
Január második hetére a hadosztály harcoslétszáma 3684 főre csökkent, részei a Lónyai és a Mátyás utca vonalára szorultak vissza. Miután a Pest kiürítése előtti napokban a hídfőt a 13. páncéloshadosztály részei védték, legkésőbb január 15-én estére a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály 365maradványai átvonultak a budai oldalra. Átkelését követően a hadosztály január 18-tól partvédelmi feladatokat látott el s a Duna nyugati partját biztosította a Margitszigettől Kelenföldig.
Az 1945. januári harcok során a hadosztály 291 halottat (ebből 18 tiszt), 937 sebesültet (ebből 27 tiszt) és 203 fő eltűntet (ebből 10 tiszt), összesen 1431 főt vesztett.
Február 5-én a hadosztályparancsnok, August Zehender SS-Brigadeführer – Joachim Rumohrral egyidőben – megkapta Lovagkeresztjéhez a Tölgyfalombot is. Magyar részről a hadosztály állományából még január folyamán 30 főt terjesztettek fel kitüntetésre.
Noha a hadosztály által tartott, budai házsorok és utcák határolta meghatározhatatlan arcvonal jelentős mértékben nem változott, a hadianyag, élőerő és élelem terén riasztó volt a hiány. Mivel a Budán védekező csapatok mindegyike hasonlóan nyomorúságos helyzetben volt, az SS IX. hegyihadtestének parancsnoksága immár negyedik alkalommal dolgozott ki tervet a kitörésre.
A budai bekerítésből való kitörési kísérletig a hadosztály 1945. februárjában 36 halottat (ebből egy tiszt), 94 sebesültet (ebből két tiszt) és 13 fő eltűntet vesztett. Alakulásától 1945. február 11-ig a hadosztály harcai során – leszámítva az Ameiser-harccsoport adatait – 4805 főt vesztett. Elesett 742 fő (ebből 34 tiszt), megsebesült 2734 fő (ebből 82 tiszt), valamint eltűnt 587 fő (ebből 12 tiszt).
Február 11-én a kitörés terveit ismertették a német csapatok parancsnokaival, hozzátéve, hogy csak azok induljanak el a harccsoportokban, akik képesek egy 25 kilométeres, harc közbeni éjszakai gyalogmenetre. Az este 20.00 órakor kezdődő kitörési kísérlet során a Városmajortól a Mechwart térig, a Krisztina körút és a Margit körút határolta vonalakon keresztül mintegy 14 000 német és 2000 magyar katona, valamint 2500 hungarista, illetve polgári személy próbált meg átjutni.
A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály maradványaiból kialakított csoportok az 1. hullámban a 8. SS-lovashadosztály mellett jobb oldali biztosítóként 366lettek beosztva. Ugyancsak a hadosztályból kialakított csoportok alkották a 3. hullámban kitörő utóvédet is. A két lovashadosztályból mindössze 170 fő jutott el Szomornál a német vonalakig.
A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály egy már majdnem átjutott, körülbelül 300 fős csoportját Perbál mellett, Darányi-pusztán a szovjetek bekerítették. Miután reménytelen helyzetükben megadták magukat, agyonlőtték őket.
A hadosztály parancsnoka, August Zehender SS-Brigadeführer, miután jobb lábát gránát szakította le, öngyilkosságot követett el. A 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes-lovashadosztály Budapesten gyakorlatilag megsemmisült.
