A magyar határerődítés szükségessége
A magyar határerődítés szükségessége
Hárosy Teofil „Állandó erődítés a jelen háborúban” című cikkében így foglalta ősze az erődítés fontosságát:
„Ha valamely kert, házhely, avagy egyéb értékes földrész birtoklását végérvényesen biztosítani akarjuk, úgy azt minden esetben kerítéssel vesszük körül. A kerítés egymagában sohasem jelent teljes biztonságot. Tolvajok, zsiványok, garázda lények mindenkor átjuthatnak rajta. A kerítés mindazonáltal sohasem lesz közömbös számukra. Rendes körülmények között 68már léte egymagában is bizonyos tiszteletet parancsol az idegenre – adott esetben pedig védőgát! Amíg köztünk és támadónk között áll, a védelem aránylag könnyű, még túlerős ellenféllel szemben is – egyszerűen azért, mert nem férhet hozzánk! Annál inkább igaz ez, mennél hatalmasabb és áthatolhatatlanabb a védőgát.
Az erődítés ősrégi mivoltában mindig a védőgát valaminő formája volt. Lehetett ez kerítés, sánc, de barlang is, amelynek áthatolhatatlan falai a tér minden irányában, kivéve a bejáratot, teljes biztonságot nyújtottak. Lehetett az nagyobb vízfelület, avagy az őserdő közepén, a magas hegység ormán létesített építmény, amelyhez a támadó, legalábbis egykönnyen, hozzá nem férhetett.” 43
43 Hárosy Teofil: Állandó erődítés a jelen háborúban. MKSz 1941. 11. szám, 281–289. o.
Megjegyezte azonban, hogy ember által alkotott leküzdhetetlen akadály nincs. A támadó rendszerint megtalálta a módját annak, hogy áttörje azt és hozzáférjen áldozatához. Hiába emelkedtek a kezdetben csak szerény gátak magas várfalakká, hiába süllyedtek aztán földbe mélyített várárkokká. Hiába fúrtak a leghatásosabb támadó fegyvereknek is ellenálló hatalmas barlangokat. Hiába folyt szét az erődítés kiterjedt műszaki zárrendszerekké, hiába légiesedett el végül tűzfallá, végeredményben majd mindig és mindenütt csak a támadó kerekedett felül.
Az erődítés a védelmi harc fontos kiegészítő része, sokszor elengedhetetlen kelléke volt. Támadó hadműveletek során is alkalmazták, de mindig csak ott és akkor, ahol átmenetileg védelemre kényszerültek. Az erődítés kimondottan védelmi rendszabály, lényege a helyhez kötöttség. Alapjában véve nem egyéb, mint a terep gondos kihasználása, műszaki berendezése a várható harc sikere érdekében. Akik többet várnak az erődítéstől, azok hibájába esnek, akik a Maginot-vonalat, és annak leszármazottjait, a belga–holland erődrendszert, cseh és szerb erődítéseket, valamint a Károly-vonalat, a sokáig hatékonynak bizonyult, de aztán mégis meglepő gyorsasággal széttépett Metaxas-vonalat, vagy a gigászi méretű Sztálin-vonalat bevehetetlennek 69tartották. Bevehetetlen vár nincsen, – állapította meg bölcsen – soha nem is létezett, de igenis lehetséges a jól megválasztott terep olyan műszaki berendezése, amely a megszálló élőerők küzdőképességét szinte határtalan mértékben fokozhatja. Az erődítés értéke elsősorban hadászati és harcászati tényezőktől függ, és csak másodsorban a műszaki és anyagi lehetőségektől.
„Hadászati vonatkozásban az erődítésnek voltaképpeni végcélja az, hogy bizonyos, a várható hadműveletek szempontjából fontosnak vélt területeket, kevés számú élő erővel biztosan megtarthassunk. A kevés számú élő erő kikötése szükséges és lehetséges. Szükséges azért, hogy több maradjon a voltaképpeni döntő hadműveletekhez. Lehetséges pedig azért, mert a kis létszám anyagi erejét hatásos műszaki eszközökkel pótoljuk.
A kis létszám másrészről már eleve kizárja azt, hogy geográfiai méretű vonalak, még kevésbé kiterjedt mély sávok mentén erődítsünk, mert eltekintve az anyagi eszközök korlátolt voltától, ehhez még igen kedvező geopolitikai helyzetben lévő nagyhatalmaknak sem volt elegendő megszálló erejük. De ez nem is szükséges!
A történelem folyamán gyakran előfordult, hogy egyes hadászati kulcspontokon lezajlott nagyobb csaták egész geográfiai méretű térségek sorsát döntötték el: Sztálingrád, Leningrád, Orel és a Kubáni hídfő, Gibraltár, Málta, Alexandria, Tunisz és a Dardanellák ilyen kulcspontok, de kisebb viszonylatban is minden olyan pont, amelyről akár közvetlenül, akár azok kisugárzó erejével az ellenség hadműveleteit hatásosan béníthatjuk mindaddig, amíg saját támadó hadműveleteinknek támaszpontul nem szolgálhatnak.
Aki az ilyen hadászati kulcspontokat, nagy előrelátással, helyesen felismeri és ezeknek terepét a korszerű védelmi harc követelményeit kielégítő módon műszakilag is berendezi, azaz megerődíti; egy olyan előnyre tesz szert, amelyet egyetlen hadvezetés sem fog sohasem aláértékelni. Lényegileg tehát a történelem megismétlődik, a régi világháború »övvára« visszatért, habár más formában.
Ahogyan most elnevezték, a korszerű támaszpontokat úgy kell kiképezni, hogy bármely irányból jövő támadásnak ellenállhassanak 70még akkor is, ha az ellenség egy részükbe már betört, sőt még nagyobb részüket is birtokba vette volna, mert minden része külön-külön, önmagára maradva is ellenálló. A régi vonalerődítés helyére, a fejlődés magasabb fokán álló területerődítés, avagy támpontszerű erődítés elve lépett. A területerődítés megszállási terve a sejtszerű részekből álló védelmi tömb rendszere. Alapsejtje az önállóan is körvédőképes és körvédőköteles támpont.
Az egyes támpontok elrendezése a terepen szabálytalan, minden séma nélkül való. Tisztán csak a feladat és a terep megszabta lehetőségeken belül, a megszálló erőknek hatásos, de amellett takarékos beállítása a fontos. Három harcászati főszempont mindig a döntő: a vezetés, a tűz és a mozgás.”
Fontos a harcászati elgondolás, fontos a műszaki kivitelezés, de az erődítést védő alakulat erkölcsi értéke legalább ugyanolyan fontos tényező. Nem szabad bezárni és tehetetlenségre kényszeríteni a védőt, mert akkor lelkileg hamar megtörik.
„Bármily különösen is hangzik, a védőcsapatnak támadólagos szellemtől kell áthatva lennie, hogy védelmi feladatának megfelelhessen. Az a védő, aki védőműveibe tisztán csak begubózik, menthetetlenül elveszett. A szívós védelem leghatásosabb eszköze mégis csak az, ha a támadó ellenfél előkészületeit már csírájukban elfojtjuk. Ezt a célt pedig csak támadólagos akarattal lehet elérni. Ezért már a támadó felvonulása közben a légi vállalkozások, a nehéz tüzérségi tűz, erősebb kötelékek színlelt támadásai, a kialakult részletharcok folyamán a bár könnyebb, de jól fekvő tűzösszpontosítások, és végül a rohamjárőrök romboló tevékenysége elengedhetetlen kellékei minden eredményes védelemnek.
Bármily túlerőben is legyen a támadó ellenfél, időnként és helyenként, már csak élő erőinek kímélése, átcsoportosítása és ellátása céljából is, harcszüneteket kell közbeiktatnia. Ezeket az alkalmakat a védőnek mindenkor ki kell használnia, hogy hatalmas ellencsapásokkal a döntő támadásnak már a kialakulását meghiusítsa.
A védő ezzel az eljárásával erőket von magára, amelyeket az ellenség más helyen nélkülözni lesz kénytelen. Ezáltal a hadműveletileg támadó fél idővel persze túlerőbe fog jutni, és 73a védőnek összébb kell húzódnia, de akkor veszi azután nagy hasznát megerődített területének, amelyben mindenáron kitartania nemcsak lehetséges, de becsületbeli kötelessége.”
Szakasztámpont
(A védelem alapsejtje a körvédőképes és körvédőköteles raj állás)
Az erődszázad védelmi építményei
(elvi vázlat)
A megerődített területen a védő fél mindig nagy helyi erőfölényt tud létrehozni, míg a támadó meglehetősen hátrányos helyzetben van. A védő a harc három alapvető feltételét, a vezetést, a tűzrendszert és a mozgást összhangba tudja hozni; a támadónak mindez nem áll a rendelkezésére, hosszadalmas és veszteségteljes támadások sorozatában szerezhet csak tapasztalatot a védelem működési mechanizmusáról.
„A megerődített terület előtt a támadó fél okvetlenül meg fog torpanni, mert döntő támadásának megindításához előbb mindenféle időrabló előkészítő műveletbe kell fognia, hogy a védőnek fentebb említett helyi túlsúlyát nemcsak kiegyenlítse, hanem azt előbb csak helyenként és időnként, de a döntés pillanatában azután végleg el is nyomja.
E tekintetben a kezdeményezés nagy előnye mindig csak a támadó oldalán áll, míg a védőnek minden eshetőségre körülbelül egyformán kell felkészülnie. A védőnek tehát még összehúzódott állapotában is állandóan támadnia kell, ha csak rövid lélegzetű apró vállalkozásokkal is, de támadnia kell, mert csak így mentesülhet a meglepetésektől.”
A fontos mindig az, hogy az ostromló ellenfél felderítését minden áron megakadályozzuk. Ezért az előterepen, a megközelítési útvonalakon minél tovább késleltetni kell az ellenség szétbontakozását. Nem szabad megengedni, hogy a támadó azonnal rázárkózzon a völgyzárra. Ha már rázárkózott, akkor sem szabad passzívan várni a támadást, tűzzel és mozgással olyan helyekre kell csalogatni, ahol a védő fél esetleg meg is semmisítheti.
„Az erődmű a védőnek tehát csak pajzsa, amely átmenetileg a támadó ellenfél leghevesebb csapásai ellen oltalmat nyújt ugyan, de amelyet menten el kell hagynia, mihelyt harcos becsülete ezt megköveteli. Nem a pajzs, hanem a kard vívja ki a győzelmet. Másrészről azonban óvakodjék a védő attól, hogy megerődített területét, felsőbb parancs nélkül, bár támadólagos szándékkal is, de teljesen elhagyja. Mert ezzel egy oly eszköztől fosztaná meg magát, amely egyedül alkalmas 74arra, hogy szorult helyzetét valamiképpen kiegyensúlyozza. Ezért a védőállás minden egyes részét még akkor is, ha az pillanatnyilag nincs támadásnak kitéve, ha csak gyönge erőkkel is, de állandóan megszállva kell tartania.
Ha védőállása egy-egy része elveszne, tartalék erőkkel haladéktalanul meg kell kísérelni annak visszafoglalását. A védőállás többi részét azonban minden áron meg kell tartani, még akkor is, ha azokat az ellenség az oldalról, esetleg már a hátból is veszélyeztetné. A támadónak időtrabló és veszteségteljes részletharcok árán legföljebb csak darabkákat szabad tördelnie a védőállás megingathatatlan tömbjéből.
Ilyenkor a védő csak még összébb húzódik, hogy alkalmas pillanatban ismét tágulni igyekezzék, mindaddig, amíg a saját főerők ellentámadása meg nem indul, avagy el nem jön a nagyszerű vég, amely az utolsó támpontnak is megpecsételi a sorsát.
Ez minden idők eredményes védelmének, és ezért a korszerű védelemnek is első és legfontosabb alapfeltétele. Nehéz harc, nehezebb a jól megalapozott támadásnál, de még mindig könnyebb és mindenekelőtt dicsőségesebb és eredményesebb a kikényszerített visszavonulásnál.”
Az erődítés legfontosabb feladata, hogy a lehető legkedvezőbb előfeltételeket teremtse meg a védelmi harchoz. Ez csak akkor sikeres, ha sok időt, munkát és anyagi áldozatot fordítunk rá. Hárosy Teofil nem csak elméleti szakember volt, de az erődítések kiépítésének gyakorlati fogásait is jól ismerte. Az erődítéselmélet legmodernebb felfogása kötődik a nevéhez. Elméletét a magyar viszonyokra alkalmazva, a Keleti-Kárpátok erődítéséhez dolgozta ki. Gondolatai mögött mindenütt érződik az idő hiánya, a gyors cselekvés szükségessége. Cikkében az elmélet mellé egy sor olyan gyakorlati tanáccsal látta el a szakembereket, amelyeket hadiműszaki tapasztalatai során szerzett.
„Ha a vezetés, élőerőinek küzdőképességét erődítéssel fokozni kívánja, ebbeli szándékát idejekorán és inkább előbb, mint később közölje, mert a meggondolásoknak és az anyagi előkészületeknek egész sora szükséges ahhoz, hogy komoly számba jövő erődítés létrejöhessen. Ha a vezetés szándékait még titkolni kívánja, legalább a lehetőség előkészítésére tegyen intézkedést. A tervszerűtlen munkának nincs eredménye. A 75jó és gyors munkának alapja a fokozatos részletességgel megszerkesztett erődítési terv. Ennek megalkotásánál a helyi adottságokat a legmesszebbmenően figyelembe kell venni.
A terep szemrevételezésére fordított időt ezért sohase sajnáljuk. Nem csak harcászati, de műszaki szempontból is felette fontos a terephez való alkalmazkodás, mivel az annak berendezését célzó munkákat a leghatékonyabban csökkenthetjük. A meglévő utakat, nagyobb természetes akadályokat, egyéb kedvező adottságokat a védelmi tervvel összhangban, okvetlenül ki kell használni.
Számottevőek lehetnek a munkaterület geológiai viszonyai is. Egészen másként dolgozunk sziklában, homokban, avagy pláne mocsárban. Teljesen más felszerelés, sőt más szakmunkaerő szükséges az egyik vagy a másik munkához. A védőművekbe betóduló víz az ellenséges tűzhatásnál is kellemetlenebb.
Az egyes védőművek részletes megtervezésénél a helyszínen található anyagokat a leggondosabban vegyük figyelembe. Csak így csökkenthetjük az egyébként óriási szállítási szükségleteket. Ennek a takarékosságnak persze sohasem szabad odáig fajulnia, hogy a tervezett védőmű már meg se felelhessen céljának. Ha a helyszínen megfelelő anyag nincsen, úgy a hiányok pótlásáról idejekorán, jó előre kell gondoskodnunk. Az adott lehetőségek közepette mindig öntevékenyen, takarékosan, és időre a lehető legjobbat kell alkotnunk. Ebben áll a műszaki vezető művészete.”
Hárosy részletesen sorra vette az erődítésnél feltétlenül alkalmazandó munkaerő szakma szerinti összetételét. A számunkra legfontosabb gondolata azonban az, hogy a műszaki szakmunkaerőnek csak a betonépítményeket, a legfontosabb akadályokat kell elkészítenie. A nyílt tüzelőállásokat, az összekötőárkokat, a váltó tüzelőállásokat a védő csapatnak kell kiépítenie, de legalábbis részt kell a munkában vennie, hogy alaposan megismerje a védelmére bízott erődítéseket. Ha a védő jól ismeri védőkörletét, jobban is fog bízni abban.
„A könnyebb és nehezebb munkák határvonala esetenként változik. Adott esetben a harcosnak is meg kell fognia a szerszám nyelét, abban a tudatban, hogy csak önmagának használ verejtékes munkájával. A védőállásnak már kialakult ostroma 76alatt már alig van különbség katona és munkás között. Az ellenség leghevesebb csapásait egyformán kell viselniük. A közvetlen harc megvívása természetesen a harcosnak elsőrendű kötelessége, de előfordult már az is, hogy munkások, sőt hadifoglyok ásóval, csákánnyal verték vissza az állásba betört és állig felfegyverzett ellenséget.”
A szerző tanulmánya végén összegezte, ami miatt tollat ragadott. Bizonyos, hogy gondolatai most, a XXI. század kezdetén is megfontolásra érdemesek!
„Röviden összefoglaltuk a korszerű erődítés legfontosabb tényezőit. Nem azért tettük ezt, hogy védőbeszédet mondjunk a védelem mellett, mint inkább azért, hogy felkeltsük a figyelmet egy katonai tudományág iránt, amely eddig, általában eléggé mostoha sorsra volt ítélve. »Európa-vár« egén minden oldalról nehéz viharfelhők tornyosulnak. Igen könnyen lehet, hogy minderre, talán a közeljövőben szükségünk lesz!”
